Folytatjuk a megkezdett hagyományt, s az immáron nyolcadik sorozatához érkező ÖRÖM A ZENE Tehetségkutató 2015-2016. évadának döntőseit mutatjuk be a holnap hangjai rovatban. A sort a Zebra Eats Lion zenekarral folytatjuk. Az itt elhangzó kérdések részben megegyeznek az Életképek című sorozatunk kérdéseivel, melyeket a zenélést hivatásként választó művészek felé intézünk. Azt reméljük, hogy a hivatásos és a pályájuk elején járó zenészek válaszaiból (önállóan és összességükben is) egyedülálló kép rajzolódik majd a hazai zenei életről és élettérről.
Bemutatnátok röviden a zenekart? (név, hangszer, stílus, mióta zenéltek együtt)
Van-e a zenekarnak kitűzött, megfogalmazott célja, vagy felvállalt üzenete?
Véleményetek szerint a ti zenekarotok miben egyedi... mi az, ami különlegessé tesz benneteket?
A Zebra Eats Lion ebben a formájában nagyjából 2015. február óta létezik.
A zenekar tagjai:
Fábián Dávid – ének
Repiczki László – gitár
Kovács Péter – gitár
Kapari Dávid – basszusgitár
Révzoli – dob
Mondhatnák azt is, hogy hát ezt a stílust nagyon nehéz behatárolni, de ez egy marhaság. Bulizós rockot játszunk. Olyat, ami nem veszi komolyan saját magát, csak egyetlen egy dolgot. Legyen jó buli hangulat. Nekünk ez a hétvégi kikapcsolódás, akkor a legjobb, ha a közönségnek is az. A lányok tudjanak táncolni, a srácok tudjanak csajozni a koncertjeinken.
Egyikünk sem az a képzett zenész, aki tűvé teszi a hangszerét, hogy az egy másodpercen belül lejátszható legtöbb hangot megtalálja rajta. Persze mi is a lehetőségeinkhez képest próbálunk sokat gyakorolni, és törekszünk arra, hogy jó legyen a hangzás, de a színpadon fontosabbnak tartjuk a közönség bevonzását és bevonását, mint arra figyelni, hogy tökéletesen sikerüljön eljátszani egy gitárszólót.
Talán ez is az a dolog, ami egyedivé tesz minket. Mi soha sem feszülünk rá semmire, mert úgy nincsen értelme. Mivel nem a zenélésből élünk, a melóhelyen van elég feszültség, aminek próbákon nincs helye. Ez igaz ránk fellépésekkor is, és dalok írásánál is. Hiába érkezik a próbára valaki élete nagy művével, ha azt a zenekarban akár egy ember valamiért nem tudja lefordítani saját nyelvére, nem indítja be, akkor nem erőltetjük, mert hallatszani fog, hogy kilóg a lóláb. Mindannyian voltunk már olyan zenekarban, ahol a tagok túl komolyan vették magukat. Ez az ego dolog visszaveti a közös kreativitást, nem beszélve arról, hogy már messziről bűzlik a közönségnek is.
Zeneileg pedig magunktól vagyunk egyediek. Nincs nagy megfejtés, a rock, a punk, kevés funky és disco klasszikus elemei, ahogy belőlünk jön.
Ez így most első három kérdésre volt egy egyveleg válasz. Aki akarja, válogassa ki.
Milyen jövőt láttok magatok előtt, merre tendál a hazai zeneipar?
Magunk előtt szép jövőt látunk. Nem volt túl sok koncertünk, de ezekre egyre több ember jön el. És már nem csak a közeli barátaink, meg anyuci apuci és a Marika néni. Nehéz olyan klubokat találni, ahol viszonylag rendezett a helyzet. De szeretnénk mi is részei lenni annak, amikor ez megváltozik. Sőt mi szeretnénk lenni a kiváltó ok. Nem mondhatjátok, hogy nincsenek ambíciónk.
Mindannyian hallottuk és tapasztaltuk a rémtörténeteket, hogy még mi fizetünk a fellépési lehetőségért, meg buli után nem fizet a klub. Ezeket mi próbáljuk kerülni. A lehetőségeket természetesen megragadjuk, de nem mindenáron. Tervben van egy lemez is, mert most már lassan összegyűlt egy bő albumnyi alkotás. Ami a dolgot nehezíti, hogy a felvétel minőségét illetően nem vagyunk igazán kompromisszum képesek. Igazi dobot szeretnénk, nem valami vst-plugint, és így sokkal nehezebb és természetesen drágább is olyan helyet találni, ami a legalább a minimális elvárásainknak megfelel. Saját pénzből pedig a közeljövőben nehéz lesz ezt a minőséget finanszírozni, de keressük a megoldásokat. A lemezeladásokból pedig nem lehet pénzt csinálni manapság, szóval ideje nekünk is kitalálnunk valamit, hogy az egész működjön. Egyébként vannak ötleteink, de azt már nem adjuk ingyen.
Nem új dolog, hogyha egy bandát felkarol egy jó kapcsolatokkal rendelkező management, akkor onnantól az folyik folyamatosan a csapból is, ők néznek a plakátokról. Jókor jó helyen bárkire rátalálhat egy ilyen management, és könnyen jön a „15 perc hírnév”. A legnehezebb feladat jól kihasználni ezt az időt.
Meg tudnátok nevezni pozitív, vagy negatív trendeket, amelyeket mostanában tapasztaltatok?
A mai zenekaroknak nem csak a színpadon kell képviselniük valamit, és legtöbb esetben nem a színpadon nyújtott teljesítményük alapján vannak megítélve. Egyre gyakoribb, hogy a zenekarokból brandet csinálnak. Egyszerű divatot teremtenek belőlük, menő lesz őket hallgatni, elmenni egy koncertjükre, onnan bejelentkezni a közösségi oldalakra, és a többi. Jó esetben az előadó valamilyen elfogadható értéket képvisel, akkor pozitív ez a trend, de az ellenkezőjére sokkal nagyobb az igény.
Szerintetek meg lehet élni ma a zenélésből?
Egy televíziós tehetségkutató verseny énekesei és egy mulatós DJ esetében, ideig-óráig meg lehet élni a zenélésből. Egy rock zenekar esetében ez kicsit másképpen van. Nem hinném, hogy fel fogunk mondani a munkahelyünkön egy lemezszerződés miatt. Persze van az a pénz.
Mit gondoltok a zenészek hazai megítéléséről? Régen jobb volt a helyzet? Ha igen, szerintetek miért?
Hogy régen jobb volt e vagy rosszabb a helyzet az a mi szempontunkból teljesen mindegy. Ezekhez a körülményekhez kell alkalmazkodni. Ha valami nem jó, akkor az a kihívás, hogy változtassunk rajta. Egyébként nem az emberek ítélik meg rosszul vagy jól a zenészeket. A zenészek és a másik zenészek között van konfliktus, meg a zenészek és a fellépés szervezők, klubok stb. között. Persze minden ilyen konfliktusnak az alapja a pénz. Illetve zenész és zenész között az ego. Erről meg már beszéltünk.
Van-e jelöltetek, hogy kiből lehet/lehet-e egyáltalán valakiből magyar világsztár?
Tele van a világ Magyar sztárokkal, csak őket itthon kevésbé, vagy egyáltalán nem ismerik. Vagy ami a legrosszabb, hogy itthon nem ismerik el. Ott van például az Ektomorf, Little G Weevil, vagy a Four Bones Quartett, és vannak még sokan. Magyar világsztár az lesz, akinek sikerül átlépnie az itthoni korlátokat, korlátozottságokat. Még mindig kevesen beszélnek elég jól nyelveket, még az angollal is problémák vannak, pedig az nagyon alap lenne. Másodiknak kiemelném az „Az a baj” kezdetű mondatokat és az „én jobban tudom, ne mondd már meg nekem…” hozzáállást, amit mi például néha nehezen, de tudatosan próbálunk leépíteni, mert tudjuk, hogy nem vezet sehová.
Mi a véleményetek a tehetségkutatókról általában?
A tehetségkutatókat szeretjük, de nem mindegyiket. Ilyenkor rendszeresen szerzünk új közönséget, meg egy rakás facebook lájkot, pedig az oldalunkon egyelőre a tartalom majdnem a semmivel egyenlő. Ha úgy érezzük jó lesz a környezet, akkor szívesen megyünk versenyekre, még akkor is, ha a díjazás általában csekély, illetve nagyjából semmi, mint például a 20-30% kedvezmény egy hangszerboltban, vagy bármilyen boltban, ahol úgysem veszünk semmit, mert a zsebünkből a 70% hiányzik. A lényeg viszont, hogy mindig sikerül összeismerkednünk más zenekarokkal, szervezőkkel, akikkel máshol nem találkoztunk volna, szóval ezért érdemes elmenni.
Mi a véleményetek a zenei utánpótlásról?
Még el sem kezdtük a karrierünket, máris pótolni akartok minket?
Viccet félretéve, sok fiatal tehetséget látunk, akik a mostani trendekkel ellentétben laptop helyett mégis akusztikus hangszert választanak maguknak. Bár az a legjobb, amikor egyszerre tudja mindkettőt, szerencsére erre is láttunk példát.
Mi a véleményetek a fesztiválokról?
Fellépőként sajnos még nincs tapasztalatunk a fesztiválokkal. Remélhetőleg ez hamar megváltozik. Mint közönség, a zenekar nevében nehéz nyilatkozni, hiszen ahány zenekar tag, annyi féle zenei ízlés. Jártunk mi már olyan helyeken is, amin magunk is meglepődünk néha. Ez a sokszínűség egyébként hallatszik a dalainkon.
Mi a véleményetek a zenei klubéletről?
Ha szerencsénk van, akkor a helyen ahol játszunk, olyan technikai felszereltség van, mellé olyan technikus, és olyan hozzáállás, hogy a közönségnek nem szájról kell olvasnia a szöveget, és a zajba beleképzelni a zenét. Ha ez ráadásul megközelíthető, központi helyen van… nos ilyen helyen még nem játszottunk, de még nem is nagyon találtunk ilyet. Ha a közönséget rá tudjuk venni arra, hogy hajlandó legyen rendszeresen klubokba járni, akkor biztosan másképpen lenne ez is. Ez a zenészek, zenekarok összefogása nélkül nem megy. Ha mindenki a hirtelen sikert és a gyors meggazdagodást választja, azzal pont a kialakuló klubélet, és saját maga alatt is csak a fát vágja.
Szerintetek mi lendíthetne a legnagyobbat a hazai könnyűzenei életen?
Kellene legalább egy két olyan országos rádió vagy TV csatorna, amelyik bevállalós. Aki nem kiszolgálja, hanem formálja az ízlést, és jó irányba. Ahol nem a 70-es 80-as évek slágerei, és azok újabb és újabb feldolgozásai folynának egész álló nap. Az emberek nem ismerik az új zenéket, és egy ideje már nem is kíváncsiak rá, de ez egy öngerjesztő dolog. Ők azt mondják nincs semmi jó az újak között, mert nem ismerik, a csatornák meg nem merik, vagy más stratégiai megfontolásból nem akarnak eltérni az átlagostól.
Köszönjük a beszélgetést
2016. szeptember 25. 14:29