A holnap hangjai – Hot Beaver
Folytatjuk a megkezdett hagyományt, s az immáron nyolcadik sorozatához érkező ÖRÖM A ZENE Tehetségkutató 2015-2016. évadának döntőseit mutatjuk be a holnap hangjai rovatban. A sort a Hot Beaver zenekarral folytatjuk. Az itt elhangzó kérdések részben megegyeznek az Életképek című sorozatunk kérdéseivel, melyeket a zenélést hivatásként választó művészek felé intézünk. Azt reméljük, hogy a hivatásos és a pályájuk elején járó zenészek válaszaiból (önállóan és összességükben is) egyedülálló kép rajzolódik majd a hazai zenei életről és élettérről.
Bemutatnátok röviden a zenekart? (név, hangszer, stílus, mióta zenéltek együtt)
A banda két alapköve és dalszerzője Horváth „Sexy” Gábor basszusgitáros és ifj. Kocsándi Miklós szólógitáros. Hozzájuk csatlakozott dobos poszton Miricz Attila és az éneklésért Makács Zoltán a felelős. Sexy hozza a metált, Mike a klasszikus rockot, és Zoli a grunge vonalat erősíti. Ezekből az eszenciákból épül fel maga a hangzás és az érzelemvilág. Így, ebben a felállásban 2016 februárja óta zenélünk, az első nagylemezünk már így kerül napvilágra.
Van-e a zenekarnak kitűzött, megfogalmazott célja, vagy felvállalt üzenete?
Két részre bontanám, mert más a cél és más az üzenet. A célunk az, hogy minél többet zenélhessünk együtt, és hogy minél több emberhez jusson el az üzenetünk. Ez főleg arról szól, hogy el kell fogadnunk magunkat olyannak, amilyenek vagyunk, és ebből kell kihoznunk a maximumot, mert maga a zenekar is ezt gyakorolja. Az első lemez több dalában is előkerül ez, egyfajta út, melyen megismerjük és megszeretjük azt a teremtményt, aki bennünk lakozik. Nem vagyunk tökéletesek, de érző lények, csupa szív emberek vagyunk és a tökéletességet és a békét nem a külsőségek és a trendek hozzák el, hanem a rossz tapasztalása, amit át kell élni ahhoz, hogy értékelni tudjuk a jót. A boldogság útja a boldogtalanság.
Véleményetek szerint a ti zenekarotok miben egyedi... mi az, ami különlegessé tesz benneteket?
A legkülönlegesebb ismertető jelünk, hogy nagyon-nagyon szeretjük egymást így négyen, imádunk együtt zenélni és ezt szerintem mindenki érzékeli, aki lát minket a színpadon. Itt nincs álmosoly, nincs képmutatás, csak és kizárólag a teljes harmónia. Ehhez jön még az, hogy a felvételeinken sosem hazudunk. Nincs editálás, nincs sávonként feljátszás, hanem mindent a próbatermünkben rögzítünk, egyben, együtt játszva, együtt lélegezve. Ez hallatszik is sokszor, hiszen nem ritka, hogy sóhajok, mormogások, utolsó kör jelzése hallatszik a sávok között. Azt kapod, amit látsz, csak élőben még több energiával, mint a felvételeken. A zenekarban mindenki karakter és egyéniség, mi nem is öltözünk össze, mindenki úgy megy fel a színpadra, ahogy jól érzi magát, mert ott van otthon.
Milyen jövőt láttok magatok előtt, merre tendál a hazai zeneipar?
Ha őszinte akarok lenni, fogalmam nincs, merre tendál a zeneipar, mert eddig, aki segítséget ajánlott fel, mindig csak ígérgetett és hitegetett minket, kézzel fogható dologban nem tudott vagy akart előrébb juttatni. Mivel én (Sexy) vagyok a zenekar vezetője, mindenért én vállalom a felelősséget, és azt tudom mondani, eddig amit elértünk, azt mind azért jött létre, mert akartuk és annyira akartuk, nem lehetett már ellenkezni. Rengeteg pénzt, időt és energiát fektetünk ebbe a zenekarba és nagyon kíváncsi vagyok, mi lenne akkor, ha valaki egy jó vízióval és megfelelő erőforrásokkal megtalálna minket. Hogy ipar? Mi nem terméket készítünk, hanem magunknak szeretnénk megfelelni, és ha ez másnak is tetszik, annak csak örülünk. Ezért tudunk 10 embernek is olyan hévvel bulit csinálni, mint ha 10.000 állna előttünk. Egy a kulcs: szeretni kell, amit csinálsz!
Meg tudnátok nevezni pozitív, vagy negatív trendeket, amelyeket mostanában tapasztaltatok?
Igazából nem. Minket nem érdekelnek a trendek, csak verjük a dobot és hangosan zúzzuk a gitárt és legyen ott valaki, aki ezt meghallgatja. Primitívnek hangzik, de hogy őszinte legyek, engem már nagyon untatnak a bonyolult dolgok és úgy látom, az emberek nagy része ugyan így van ezzel. A mi zenénk az érzelmekről szól, az érzelmek pedig legyenek egyértelműek és egyáltalán legyenek. Ez a lényegük.
Szerintetek meg lehet élni ma a zenélésből?
Megélni meg lehet, de kérdés hogyan. Lakás lehet, palota nem. Zsömi meg parizer lehet, de kaviár nem. Nagyjából abban látom a sikert, minimalizálni kell a költségeket, ez az ország alkalmatlan arra, hogy itt 10-15 zenekarnál több családokat tudjon eltartani. Ezért is tendálunk külföldre oly’ erősen, mert nekem sosincs pofám az emberek lehetőségeinél többet elkérni egy koncert jegyért vagy pólóért.
Mit gondoltok a zenészek hazai megítéléséről? Régen jobb volt a helyzet? Ha igen, szerintetek miért?
Ezt nagyon sokan túlmisztifikálják. A zenész is ugyanolyan ember, mint az, aki életében nem nyúlt hangszerhez. Annyi a különbség, hogy a zenész jobb esetben több száz vagy ezer ember hangulatáért felelős míg egy civil, hangszeres tudással nem rendelkező ezzel nem foglalkozik.
Van-e jelöltetek, hogy kiből lehet/lehet-e egyáltalán valakiből magyar világsztár?
Remélem belőlünk. Igazából, ha világsztárok nem is leszünk, de stílusunkon belül elég magasra vihetjük, legalábbis én úgy gondolom és meg is teszek mindent annak érdekében, hogy külföldre is eljusson a hírünk. Ha valaki mögénk állna, biztos vagyok benne, sokra vihetnénk még. A tavalyi turné bizonyította, hogy alkalmasak vagyunk rá, sosem tettük taccsra magunkat, mindig tisztességes koncerteket adtunk és mindenhol egyforma szeretettel fogadtak minket a rajongók. Ez a turné egy hónapig tartott, de szerintem aki ennyit végig tud csinálni, sokkal többre is képes!
Mi a véleményetek a tehetségkutatókról általában?
Ha arról szól egy tehetségkutató, hogy élőzenét támogasson, akkor mindenképpen pozitív véleménnyel vagyunk, de ha arról, hogyan csináljunk valakiből gyorsan pénzt, akkor nagyon negatív gondolatok jutnak eszünkbe. Megkerestek ezekből a televíziós tehetségkutatókból, mindet kiröhögtük. Ha melóhely kéne, inkább elmennénk hangszerboltba eladónak.
Mi a véleményetek a zenei utánpótlásról?
Azt látjuk, hogy rockzenén belül nagyon nincs olyan következő generáció, aki alkalmas lehetne arra, amit a Tankcsapda képvisel. Gyakorlatilag ők az egyetlen zenekar, akik arra felé tendálnak, ahol az elődeik koptatták a színpadokat. Három-négy banda van még, akik szabad szemmel is jól látható rajongóbázist mozgatnak meg, de utánuk van egy hatalmas szakadék és következünk mi, akik nagyon nehezen jutnak ismertséghez. Konkrétan egyesével hódítjuk meg a rajongóinkat, de néha már olyan koncertek is vannak, ahol nem tudom mindenkiről, hogy kicsoda. Egyébként ezt élvezem, tök jó megismerni közelebbről az embereket, akiknek tetszik, amit csinálunk.
Mi a véleményetek a fesztiválokról?
A rockzenei fesztiválokat imádjuk, mindig nagyon jól érezzük magunkat és az idei példák is azt bizonyítják, ott a helyünk mindegyiken. Mi érkezés után általában elmegyünk szórólapozni, közönséget toborzunk magunknak, utána meg egy jót beszélgetünk és sörözünk az új barátokkal. Erről kéne, hogy szóljon az egész, nem?
Mi a véleményetek a zenei klubéletről?
Nehéz a vidéki klubokkal, hiszen az első kérdésük mindig az, hányan fognak lejönni ránk. Egy kicsit ez idegesít, de én úgy érzem, túl sokat várnak el egy kezdő zenekartól. Saját maguk nem sokat tesznek annak érdekében, hogy megérje csinálni azt, amit csinálnak. Persze vannak kivételek, de legfőképp ezzel találkozunk. Ma már a legtöbb klubban van egy „minimál” költség, amit a zenekarnak kell állnia, ha van elég ember, ha nincs. Ez szomorú, de tény. Szóval ha vidékre akar menni az ember koncertezni, akkor készüljön fel, vigyen magával gázsit a tulajnak (nevet)
Szerintetek mi lendíthetne a legnagyobbat a hazai könnyűzenei életen?
Ha a minimálbér felmenne a mostani négyszeresére, és minden hónap 15. után is el tudnának menni a fiatalok koncertre úgy, hogy még 2 sört is meg tudnának venni a belépő mellé.
Köszönjük a beszélgetést...
 |
 |
2016. szeptember 15. 14:25