Kompromisszumok nélkül
Kevesen tudhatnak magukénak több titulust, mint Frenreisz Károly: zeneszerző, szövegíró, énekes, basszusgitáros, szaxofonos, cégvezető… S, ha ez kevés lenne, újabban a Dal című eurovíziós verseny zsűritagjaként is felbukkan. Emellett olyan – elhunyt – családtagokkal büszkélkedhet, mint a világhírű Gundel Károly, vagy a színészóriások között számon tartott Latinovits Zoltán, valamint Bujtor István. A magyar rock kiemelkedő egyénisége elfoglalt ember létére ma sem lett hűtlen a zenéhez.
Ha visszatekintünk zenei pályádra, látható, a dixielandtől a kemény rockig szinte mindent kipróbáltál. Melyik az igazi?
A könnyű műfaj és a rock mellé azért a komolyzenét is odatenném, hiszen életemből tizennégy évet klasszikus zenei tanulmányokkal töltöttem. A Metró együttes mindenben a hatvanas évek eklektikáját tükrözte, széles spektrumon többfajta stílust szerettünk volna megvalósítani. Bizonyos könnyedséget tükrözött a szövegvilág is, amely a lelki, szerelmes daloktól a humorig terjedt. Az akkoriban létezett három vezető zenekarnak – rajtunk kívül az Illésnek és az Omegának – öttől a nyolcvanöt évesig minden igényt ki kellett elégítenie. Csak épp minket, így engem sem elégített ki, amit ott csináltunk. Már a Metróban is a rockosabb vonalat képviseltem, elhatároztam, hogy szeretnék közelebb kerülni önmagamhoz, ahhoz a zenei világhoz, amelyet képviselek. Ennek eredményeképpen alakult meg a hetvenes évek elején az LGT, ahol már letisztult formában négy közel azonos zenei gondolkodású ember együtt muzsikálásáról volt szó.
Testvéreid példáját követve nem vonzott a színészi pálya?
Ötéves koromtól zongorázni tanultam, ez teljes mértékig elkötelezett a zenének. A színészet fel sem merült bennem. Életemben egyszer, huszonegy évesen megkaptam egy film főszerepét, ám, a diktatúra számára kényes politikai mondandója miatt dobozban maradt. Pár éve, negyvenkét év után nyílt lehetőségem arra, hogy végignézzem a Mélyrétegben című filmet. Olyan nagyszerű színészekkel szerepelhettem a mozivásznon, mint Domján Edit, Őze Lajos, Latinovits Zoltán, Dégi István vagy Molnár Tibor. A kritikusok pozitívan nyilatkoztak színészi teljesítményemről. Lehet, ha akkor bemutatják a filmet, talán közelebb kerülök a színjátszáshoz, így mindössze csak kirándulás maradt.
Filmzenéket azonban komponáltál.
Több filmzenét írtam, sokat komponáltam bátyám, Bujtor István filmjeihez is. Miután, mi – a Skorpió – voltunk a legtöbbet koncertező magyar zenekar, viszonylag kevés időm maradt arra, hogy más munkákat is elvállaljak. Viszont szívesen dolgoztam ebben a műfajban, amelyet egészséges zenei kirándulásnak tartottam. Ha az embernek a saját, megszokott stílusától eltérő zenéket kell írnia, hangszerelnie, az nagyszerű kikapcsolódást, feltöltődést jelent.
1970-ben az akkori (szinte egyetlen) szaklap, az Ifjúsági Magazin pályázatot hirdetett egy virtuális szupergrupp összeállításra. Ebben a közönség, illetve a szakma zsűrije alapján is te lettél a basszusgitáros. Még az LGT megalakulása előtt az a hír járta, hogy esetleg belépnél az Omegába. Ennek hatására történt volna?
Nagyon pletyka szinten terjedhetett ez a dolog, mert megmondom őszintén, nem is hallottam róla. Mihály Tomi kitűnően vitte az Omega vonalát, mi egész más irányt követtünk a Metró együttessel, de később, az LGT-vel is. Más kérdés, hogy az omegásokkal jó barátságot ápoltunk, amely a mai napig él.
Még a kérdésnél maradva: az előbb említett szavazás adta az ötletet Magyarország első számú szupergruppjának létrehozásához?
Tudat alatt talán bennünk volt, hogy mind a négyünk szerepelt a szupercsapat- összeállításokban, s ez sokat jelentett. Mi konkrétan jó zenekart akartunk összehozni. Az LGT-t a Fészek klubban eltöltött esték, a Presser Gábor és köztem zajlott hosszas beszélgetések szülték meg. Közös elképzeléseink szerint az általunk korábban játszott eklektikus stílust egyéniségünk kihasználásával egységesítettük a progresszív rock vonalra. Dobosnak az omegás Laux Józsefet választottuk, a negyedik tag pedig az akkori Hungária együttes gitárosa, Barta Tamás lett. Őt korábban rádiófelvételen hallottam, hangszeres tudása, zenei intellektusa egyszerűen lenyűgözött, úgy gondoltuk, mást bele sem tudunk illeszteni elképzeléseinkbe. Pedig volt a korszaknak egy-két emblematikus alakja: Tátrai Tibusz azért nem jöhetett szóba, mivel épphogy betöltötte a tizennyolcat; Radics Béla pedig, aki hatalmas sikereket tudhatott magáénak, elsősorban a külföldi zenék interpretációjával tűnt ki. Mi viszont egyértelműen a saját zenénket, kompozícióinkat szerettük volna kiemelni. 1971-ben az első hazai szupergruppként rögtön a figyelem középpontjába kerültünk. Szakmai és közönségkörökben egyaránt furcsállották, hogy otthagytuk korábbi, jól működő zenekarainkat. Huszonhárom évesen nem csak én, de mindannyian tele voltunk ambícióval. Azt gondolom, sikerült maradandót alkotnunk.
Laux Józsival együtt, nem kis feltűnést keltve, meglátogattátok az akkor már végnapjait élő Hungária koncertjét. Barta játéka – mint említetted – rabul ejtett; mégis tesztelni szerettétek volna a gitárost?
A Láng Művelődési Házban játszott a Hungária. Józsival való megjelenésünk valóban furcsán hatott, azt hiszem, eléggé kilógtunk az ottani közönség soraiból. Úgy mentünk, mintha csak haverkodni akarnánk, persze nagyon kíváncsiak voltunk, Tamás mit tud élőben. Annyira fantasztikus volt, hogy zenekari tagsága azonnal eldőlt. Amellett, hogy néha kijött belőle a nyerseség, alapjában jóindulatú srác volt. Abszolút barátian kezeltük egymást. Nyilván adódtak közöttünk nézetkülönbségek, viták, de azt gondolom, zenészek között ez természetes. Olyan ember volt, akire oda kellett figyelni, volt valami elegancia abban, ahogyan játszott. Sajnos korán el „kellett” őt veszítenünk ahhoz, hogy legendává váljék. Az emberek akkor emelnek fel valakit, ha már nincs közöttünk. Ehhez persze előbb le kell tennie valamit az asztalra; és Tomi letett, nem is keveset. Hogyan is szól a mondás? Halj meg és nagy leszel!
Arra nem gondoltál, hogy vele folytasd az LGT utáni közös munkát?
Úgy jöttem el az LGT-ből, hogy nem volt bennem rombolási szándék. Fel sem merült, hogy valakit magammal vigyek. Más utakat akartam járni, ehhez új emberek kellettek. Így azon sem gondolkodtam, hogy Tominak szólok, tartson velem.
Mikor pár évvel később Amerikában jártam, felhívtam őt telefonon Californiában. Sokat beszélgettünk, nagyon elkeseredett volt. Valószínű, hogy disszidálásában ez az elkeseredettség is közrejátszott; ahhoz képest, hogy Magyarország egyik vezető zenekarában játszott, nem úgy mentek a dolgai, ahogy szerette volna.
A zenekarból való kilépésedben mennyire játszott szerepet Latinovits Zoltán eltávolítása abból a színházból, amelyben az LGT-t kérték fel a Képzelt riport egy amerikai popfesztiválról című musical zenéjének megírására, valamint a darab vígszínházbeli előadássorozatában való közreműködésre?
A dolog színházon belüli ügyként zajlott, amelyet a mai napig Várkonyi Zoltán, akkori főrendező övön aluli ütésének tartok. Miután Zoltán bátyám rendezői ambíciókat táplált, Várkonyi a konkurenciától megszabadulni kívánva, felmondta testvérem szerződését. Döntésemet nem is ez befolyásolta igazán, a probléma a Déry-műben keresendő. A Képzelt riport… olyan ember tollából született, akinek köze nem volt a zenéhez, a fesztiválokhoz. Ellenben a regény mindenféle mocskot ráültetett arra a műfajra, amely rólunk, az akkori fiatalokról, a fesztiváljainkról, életérzéseinkről szólt. Déry mindezt összemosta a fasizmussal, a rasszizmussal, az erőszakkal, a kábítószerrel és minden rosszal – amivel nem érthettem egyet. Úgy éreztem, ha a darab musicallé alakításában részt veszek, saját magam köpöm szembe. Utóbb ki is derült, hogy a mű az akkori diktatórikus, aczéli kultúrpolitika megrendelésére készült: a főideológus és Déry Tibor között megállapodás született az általuk fellazítónak tartott, a fiatalok között rendkívül népszerű műfaj lejáratására – s ezzel a mi lejáratásunkra. Ám, minden rosszban van valami jó: a betétdalok kitűnőek lettek, a mai napig népszerűek. Mára az eredeti sötét mondanivalótól letisztultak, teljesen elkülönültek tőle. 2013-ban a negyvenéves évfordulóra felújították a darabot, s a mai napig sikerrel játsszák.
Miként emlékszel az LGT-ben eltöltött rövid, mindössze két éves időszakra?
Emlékezetes maradt számomra. Először mértük fel energiáinkat együtt és külön-külön. Innen merítettem erőt a későbbi, mindenkori újra kezdésekhez anélkül, hogy meggyőződésemmel ellentétes kompromisszumokat kellene kötnöm. Jelentős esemény volt az angliai Great Western Express Fesztiválon való részvételünk Lincolnban, de mi kezdtük el – a Mini együttessel karöltve – a később hagyománnyá vált, ma is létező május elsejei koncerteket a Tabánban.
Ezután életre hívtad a Skorpiót, amely a mai napig él.
Az örömöt és felszabadultságot igazából a Skorpió hozta el számomra. Papp Gyula billentyűs tehetségéről – aki akkoriban a Miniben játszott – volt időm meggyőződni a közös turnék alatt. Fekete Gábor és Szűcs Antal Gábor a Hungáriából érkezett. Az ő játékuk is arra inspirált, hogy az alakuló Skorpió tagjai között tudhassam e muzsikusokat. A zenekar valósággal berobbant a rockzenei életbe, a hanglemezgyár pedig elégedett lehetett, hogy vadonatúj zenekar született. Rohanás című albumunk a listák élén kötött ki, és – ma már szinte elképzelhetetlen – háromszázezer példányban fogyott el. Ezen kívül a „Minden idők 10 legjobb magyar lemeze” listájának, hatodik helyére került. A Skorpió is hozott felejthetetlen emlékeket: rengeteg külföldi turné, lemezmegjelenés Svédországban, közös koncert az Iron Maidennel.
Ma már az üzleti életben tevékenykedsz. Jut idő a zenélésre?
Nem tartom magam üzletembernek: ha az lennék, valószínűleg nem azt csinálnám, amit most. Számomra a koncertek hangosítása, világítása ugyanaz, mintha muzsikusként állnék a pódiumra azzal a különbséggel, hogy nem én játszom. Zenész barátaimmal a színpadon és környékén tevékenykedem, örülök, hogy a munkám szorosan kapcsolódik pályafutásomhoz. Még a nyolcvanas években kezdődött: az akkori Budapest Sportcsarnok megnyitásával a fellépő külföldi sztárzenekarok olyan hang- és fénytechnikai arzenált vonultattak fel, amelyről korábban Magyarországon még álmodni sem mertünk. Ennek hatására több zenekar – így az Omega, az Edda, a Skorpió is – összefogott, hogy felszereléseit összerakva, bővítve, legalább egy méltó, a Nyugattal versenyképes technika legyen a birtokunkban. Akkoriban nem bizonyult igazán működőképesnek a vállalkozás, de úgy döntöttem, hogy nem adom fel. Bokros teendőim mellett nem akarom elhanyagolni a zenélést; a Skorpió szupergrupp-összeállításban ma is működik: Pálvölgyi Géza billentyűzik, Tátrai Tibor és Szűcs Antal Gábor gitározik, Németh Gábor dobol, jómagam basszusgitáron játszom. Úgy néz ki, hogy a zenekart sem mi, sem a közönség nem akarja igazán elfelejteni. Ritkán lépünk a publikum elé, de ugyanúgy élvezzük a zenélést, mint a kezdetekben.
Az ilyen ritka alkalmak egyikeként a Skorpió tabáni koncerttel ünnepelte negyven éves fennállását. Hogyan összegeznéd a jubileumi megmozdulást?
Azért gondolkodtunk a Tabánban, mert azt a magyar rockzene egyik szentélyének tartjuk. Mint említettem, a Loksival mi csináltuk a helyszín első koncertjét, de a Skorpióval is sokszor játszottunk a domboldalban. A május elsejei bulik az óta legendássá lettek, ezért is szántuk külön erre az alkalomra a 2013-as jubileumi, augusztus 19-i időpontot. Az időjárás kegyes volt, komoly tömeg gyűlt össze, azt gondolom, beváltottuk a hozzánk fűzött reményeket. De mi is nagyon jól éreztük magunkat. Úgy érzem, minden szempontból sikerült emlékezetessé tenni a jubileumi Skorpió koncertet.
Mostanában a Dal című televíziós vetélkedő műsor egyik zsűritagjaként találkozhat veled a közönség. Nem idegen tőled ez a szerep?
A közszolgálati televízió megkeresett, hogy vállaljam el a zsűritagságot a műsorban. Nem először kaptam ilyen jellegű felkérést: az egyik kereskedelmi tévétől korábban érkezett hasonló ajánlat, ám akkor nemet mondtam. Jó pár éve figyelem az ott zajló tehetségkutató versenyeket és zsűrizéseket. Feltűnt, hogy a külföldi adásokban olyan világsztárok, mint Jennifer Lopez, vagy Pharrell Williams, vállalnak zsűri szerepet, s adják át tudományukat, tapasztalatukat a fiataloknak. A Dal című műsor azonban másról szól. Itt profik mérik össze tudásukat, amely nem azonos a tehetségkutatóval. Éppen ezért nekünk nem megmondó emberekként, hanem kollégaként kell viselkednünk az itt fellépőkkel. Amúgy habitusomból adódóan nem is nagyon szeretem az előbbi szerepet. Azt illetjük kritikával a műsorban, akivel érdemes foglalkozni, a nem megfelelő előadókat udvariasan elhárítjuk. Ebben – közöttünk, mint tagok között – abszolút megfelelő az összhang. Döntéseinket kizárólag szakmai alapon hozzuk meg, s ezt a pozitív visszajelzések is alátámasztják.
Nincs okom arra, hogy fényezzelek, ám, aki figyelemmel kíséri ebbéli tevékenységed, tapasztalja, hogy e megállapítás Frenreisz Károlyra különösen igaz…
Én nem tudom, és nem is ítélhetem meg magam, ezt tegyék meg mások! Gondolom, rólam ez a vélemény sokéves tapasztalatom, valamint a pályán eltöltött időm, munkáim alapján alakult ki. Célom, hogy az életem során szerzett szakmai ismereteket megosszam az ifjabb kollégákkal.
Milyennek találod a felhozatalt a korábbi versenystábhoz képest? Mennyire erős a mezőny?
Minden mezőnyben voltak jók, miképpen most is. Azt gondolom, emiatt eléggé vegyes képet kapunk a felhozatalról. Hogy melyik dalból lesz sláger, valamint kiből lesz népszerű előadó, vagy sztár, azt nehéz előre megjósolni. Sok befolyásoló tényező alakítja ezt a lehetőséget: függ a körülményektől, függ a közönségtől, hiszen végső soron a közönség az igazi zsűri. Az ő szava a döntő.
Látsz-e esélyt arra, hogy a jelenlegi versenyzők közül valaki befutó legyen a nemzetközi színtéren?
Faramuci dolog az Eurovízió! Európában különböző blokkok alakultak ki: így a Szovjetúnió utódállamai, a skandinávok, vagy a Nyugat-európaiak egymástól elkülönülten, blokkon belül egymásra szavaznak. Mi, magyarok kilógunk ebből a sorból, éppen ezért nagyon jó dallal kell megmutatnunk magunkat, hogy bejussunk az első öt, vagy tíz közé. Egyébként volt már erre példa. Azt gondolom, érdemes küzdeni, hiszen ha valaki egy dalon keresztül ismertté válik – és nem csak a hazai, de a külföldi színtéren is labdába tud rúgni – arra kitűnő lehetőség ez a vetélkedőműsor. Ne feledjük, hogy az eurovíziós dalversenyekből olyan hírességek nőttek ki, mint az ABBA, Udo Jürgens, vagy épp Cliff Richard. Amennyiben helytállunk, az kellő reputációt hozhat Magyarországnak. A megelőző seregszemlét helyesnek tartom, hiszen az elődöntők során nem vettük figyelembe az eurovíziós szempontokat, csupán a dalokra koncentráltunk. Arra, hogy minél több jó magyar szerzemény, illetve jó magyar előadó jusson el a közönséghez. Fontos dolog ez. Valamint az is, hogy megfelelő kontinuitás legyen a mi generációnk és az új generáció között. És fontos, hogy minél több sztárt neveljünk ki, amely jót tesz a zeneiparnak, jót tesz az egyetemes magyar zenei világnak.
Hegedűs István
 |
 |
2016. szeptember 4. 12:20