Legkedvesebb felszerelésem – Hímer Bertalan Paya
Folytatjuk „Legkedvesebb felszerelésem” címmel indított sorozatunkat a Music Media Magazin oldalain, melyet azért tartunk kiemelkedően fontosnak, mert ebben a sorozatban minden megkérdezett zenésztől, hangtechnikai szakembertől azt kértük, hogy azon felszereléseiket mutassák be nekünk, amelyek koroktól, márkaszerződésektől és egyéb érdekektől mentesen váltak meghatározó kedvencükké.
Mikor jött a felkérés, hogy ebben a sorozatban szerepeljek, először óckodtam, hisz’ nem vagyok profi zenész, csak szerelemből, hobbiból zenéltem, de aztán elkezdtem visszaemlékezni a kezdeti dolgokra és erős nosztalgiám támadt, és egy nagyon kellemes érzés töltött el a régi élményektől, kalandoktól, hangszerektől. Szóval néhány nap után elkezdtem írogatni a válaszokat. Ezt olvashatjátok itt. – üdv. Paya
Fiatalon mit gondoltál a cucc építésről?
Elsősorban azt, hogy anyagi korlátokkal kell szembesülnöm. Másodsorban meg poénból balkezes is vagyok és ez 1980-ban, mikor elkezdtem gitározni, elég komoly problémát-hátrányt jelentett. A gitártanárom mindenáron jobbkezesre akart nevelni, de nem sikerült neki – leléptem időben... Az első névtelen akusztikus gitárt a rokonságból kaptam kölcsön. Ez nem volt korántsem egy pontos-tiszta hangszer, de a kezdeti kvintek, kvartok és az első akkordok megszólaltak rajta. Akkoriban a hangszerboltok ellátottsága minimális szinten volt, Miskolcon egy hanglemezboltba integrált „hangszerbolt” működött, ahová nagy ritkán érkezett egy-egy gitár, alapból nagyrészt Jolanákat lehetett vásárolni, de még arra sem volt költségvetésem diákként. Időnként, ha megfordultam Pesten, a Curia utcában bámészkodtam és álmodoztam a „fegyverkezési hajszáról”, de erre érettségiig várni kellett.
Rövid időn belül azért betört az elektromosság is az életembe. Először az akusztikusra vásároltam – a már emlegetett miskolci boltban – egy felszerelhető hangszedőt. Ettől vérszemet kaptam és felszereltem egy másikat is rövid időn belül. Nem szólt az jól, de volt legalább valami elektromos gitárra utaló jel. Innen indult a „tudományos fantasztikus” korszak. Egyik barátom valami elektronikai műszerész középsuliba járt akkoriban és veszettül forrasztott otthon a gardróbban. Ő jött rá arra, hogy ha a kazettás magnó fejéhez forraszt egy csatlakozót, akkor az bazi torzan szólal meg a rákötött gitárral – vélhetően a nagy jeltől. No, ezzel meg is volt az első torzítóm! Aztán a torzítók bűvkörében élve jött az első – szintén a haverom által gyártott- dobozba épített szerkezet, aminek a kapcsolási rajza valami barkácsújságban jelent meg. Na, kérem, ez is torzított ugyan rendeltetésszerűen, de kiválóan fogtam rajta az amatőr rádióadásokat is. Pont csak válaszolni nem tudtam a jelekre. Ekkor már egy olasz gyártmányú Fischer elektromos gitárom volt, illetve egy NDK Vermona Regent fej-láda erősítőm, mindkettőt használtan tudtam beszerezni a nyári diákmunkákból.
Hány hangszerre vágytál?
Mindig egy kicsivel jobbra, mint ami volt. Halmozni annyira nem akartam készletet, a realitásokban gondolkodtam. A balkezesség témaköréhez visszatérve, teljes elveszettség volt, mivel élő ember nem látott a környezetemben balkezes gitárt akkoriban. Tátrai Tibivel konzultálva – vagy 16 évesen – azt a logikus instrukciót kaptam, hogy: „Vegyél egy Gibson SG-t!” Lugosi Laci is ezt használta a Beatrice-ben áthúrozva. Az ötlet kézenfekvő volt, de 15 ezer forintért nekem akkor az elérhetetlen kategória volt. Abban az időszakban ez a Gibson volt a távlati terv. Az álom kategória meg a Tibusz L5s Gibsonja, de az meg végképp elérhetetlen volt.
Korszakok változásával, a technika fejlődésével az ember átgondol dolgokat, bizonyos tekintetben változik az igénye is. A ’90-es évek elején már erősen Ibanez párti voltam, ez leginkább Steve Vai hatása volt. Persze voltak még vágyak, elképzelések, például nekem nagyon tetszett-tetszik Jake E. Lee Charvel signature hangszere, a kezemben még nem volt ilyen, de a látottak-hallottak alapján boldogan kapirgálnám. Ez már egy Stratocaster alapú hangszer, de azért egy eredeti Fender is elférne a lakásban – két szoba van! A Casio MG10 is erősen izgatta a fantáziámat, sajnos már nem gyártják, meg nem is tudom, hogy balkezesben létezett e egyáltalán. Modernebb cuccok közül a Parker Adrian Belew modellje – DFAB842 – már az űrkorszak gyermeke, ezt is szívesen kipróbálnám.
Ja, és mindig vágytam egy nylon húros akusztikusra!
Erősítők terén jó ideig tényleg csak a koncerteken látott Marshallok után vágyakoztam, konkrét típus elképzelés nem tartozott hozzá, hiszen kipróbálni nem volt lehetőségem akkoriban. Az effektekhez nagyon vonzódtam, először a szintetizátorok varázsoltak el, Balázs Fecó, Lerch Pisti, Jean Michel Jarre jóvoltából. Aztán a gitároknál kötöttem ki, de az űrbéli hangzások mindig izgattak. Későbbi zenekarom neve is innen származtatható: Spacemakers. A ’80-as évek elejéből adódóan először a kisvasutak fellegvárát akartam megteremteni, multieffektek akkoriban nem léteztek. Minden különleges hangzásért meg voltam őrülve, basszus effekteket is kölcsönkértem, hogy kipróbáljam. De a direkt elképzelés, vágyakozás nem volt nevesítve. Itt is Tibusz volt az irányadó több dologban, arra emlékszem, hogy a „szájgitárjáért” be voltam zsongva, egyszer koncert után el is magyarázta nekem a működési elvét – akkor már legalább 17 éves voltam – és ezzel a tudással felvértezve is csak azt konstatálhattam, hogy most úgysem tudok ilyet vásárolni.
Mára mi valósult meg ebből, és mi az, ami egyáltalán nem úgy alakult, ahogy régen gondoltad?
Röviden, lett Ibanezem, nylonhúrosom, voltak Marshalljaim, de a többi cucc megmaradt a vágyakozás tárgyának. Ugye, az előző kérdéskörnél a vágyakról beszéltünk, de Magyarországon azért nem árt a realitásoknál maradni. Sokáig nem is volt normális gitárom. Mi több, a lányom születésekor eladtam minden kacatomat és csak később, a Rockinform működésének időszakában volt lehetőségem újra cuccot építeni. Ezt megelőzően a már emlegetett Fischer gitár és Regent erősítő mellé érettségikor sikerült egy „effektparkot” vásárolnom. 1982-ben nagy szó volt a városban, hogy rendelkeztem egy DOD Distortion555 és egy sárga Ibanez Flanger pedállal. Rendre kölcsön is kérték őket stúdiózásra, koncertezésre a barátaim.
.jpg)
1995-ben új jelszót-parancsot adtam ki magamnak: BARTER! A gitárral kezdtem, Ibanez RG470 – japán gyártmány – a Tajti Music-tól került beszerzésre. Itt egy rövid sztori is jár az olvasónak: mivel akkor egy „Kispolszkim” volt, Andrásik Remo barátom apukája beajánlotta, hogy mivel Pellérdre (Miskolcról Pécs mellé!) kell leutazni a hangszerért, ideadja a Wartburgját. Az csak nagyobb, meg jobban halad. Egy kis bökkenő volt, két ember tudta vezetni – a technikai sajátosságai miatt – ő, meg Remo. Ebből adódóan Remo volt a sofőr, rendben letudtuk a hosszú utat, már hazafelé tartva az éjszakában, pár kilométerrel Miskolc előtt áttért a sávunkba egy szembejövő autó és mi az árokban kötöttünk ki, fejen állva. Jó hír, hogy a gitárnak és az utazó személyeknek semmi baja nem lett, Remo apuka viszont nem örült, mikor hajnalban azzal költöttük, hogy megérkeztünk, de az autóval van egy kis baj. Ez az út egyébként azt generálta, hogy Remo barátom Tajtinál rögtön megrendelte az Ibanez Steve Vai modellt. Azért a gitárért nagyon odavoltam már akkor is.
Az én Ibanezemet aztán 1999-ben S. Vai aláírta, mikor éppen egy promóciós turnéja keretében interjúztunk vele. Ez megpecsételte a hangszer további sorsát, vélhetően soha nem kerül eladó sorba. Egyébként ezen némi tuning is volt eszközölve, mivel az IBZ hangszedői nem ütik meg a luxuskategóriát (legalábbis akkoriban az RG470-esben nem), így középre vettem – lehet, hogy meglepő módon- egy Fender single szedőt, ami a Peavey Classic erősítőmön veszett jó drótos hangot produkált – a cél is ez volt vele. Aztán először kapott egy Seymour Duncan bridge humbuckert - George Lynch Screamin’ Demon-, amivel már lényegesen elégedettebb voltam és használtam is kb. 1 évig, de izgatta a fantáziámat, hogy ha Vai koncepcióját követve berakok egy DiMarzio Evolution-t, akkor mire jutok. Szóval megtörtént a csere és bevált, nyaknál pedig megmaradt az IBZ eredeti, V7 jelű szedője, amivel elégedett vagyok.
Második lépésként egy Peavey Rage158 15W-os szobaerősítőt szerváltam magamnak. Ez a mai napig megvan, kicsit recsegős, rendbe kéne már hozatni, de otthoni gyakorlásra tökéletesen megfelel, és amit kiemelnék, az a torzítója. Hiába nem csöves, nagyon kellemes krémes, folyékony hangja van, a tiszta részt nem is nagyon használom mostanában, korábban is csak a multieffekt ment azon keresztül időnként.
Mivel éppen alakulóban volt a Spacemakers zenekarom, a próbaterembe kellett egy nagyobb teljesítményű motyó. Egyébként az első próbákat még a szobaerősítőn toltam… Így került a birtokomba egy 50W-os Peavey Classic 410 combo. Ami az általam addig hallott legjobb ilyen jellegű cucc volt – nem volt neki az az orros, „dobozba zárt szellem” hangja. A 4 hangszóróból adódóan bazi nehéz volt, de a hangja zseniális – mondjuk nem pont az akkor általam játszott instrumentális prog-rock zenéhez.
Az effektprocesszor beszerzése is a barter vonalán valósult meg, 1996-ban a Gitármánia táborban Maditól és Mátyás Attilától láttam egy-egy bemutatót, akkor mindketten Roland GP-100-at használtak-promotáltak. Ez évekig volt szolgálatban nálam is, az erősítő szimulációiért nem voltam annyira oda, viszont a már korábban emlegetett space-hangzás az effektjei által elérhetővé vált. 16 effekt, hangszóró-, erősítő szimulációk, 200 saját és 200 gyári hangszín, hangológép stb. Lábkapcsolóként a gyári Rolandot szereztem be. És volt egy Dunlop Cry Baby wah is mellette.
Volt egy erős Marshall korszakom is, mikor barter útján egy rakat cucc került a próbatermünkbe. Volt, hogy 3 fej-láda és 2 combo is virított a miskolci Exlipse zenekarral közös teremben, plusz az ő cuccaik! Ez abban az időszakban kezdődött, mikor bevezetés alatt volt a Marshall Mode Four MF350. Ebből kaptam én egyet kipróbálásra az MF 400 Cabinet ládájával együtt. El tudtok képzelni 350 Watt-ot?! 400-as ládával… Mozgott a gatyaszáram, ha meg volt küldve rendesen. Elképesztő teljesítmény, 4 mód: Clean/Crunch/OD1/OD2, digitális reverb, FX Loop, vonal kimenet. Cseresznye a Tankcsapdából hívogatott telefonon, mert neki is be volt ígérve kipróbálásra ez a cucc. Aztán én ezt visszaadtam a forgalmazónak és kaptam egy vadi újat, évekig használtam, szerencsére ez már a korábbi combómmal ellentétben nem fért bele a személyautómba sem. Ennek az erősítőnek én a tiszta csatornáját és a ládáját tudom tiszta szívből dicsérni. Az OD 1-2 nálam kihasználatlan marad, a tiszta csatornán keresztül küldtem a multieffekt hangját. A ládáját meg próbálgattuk a többi fejjel is, ami még a próbateremben volt. Nekem nagyon meggyőző volt, bármelyik Marshall fej alatt szívesen hallottam. Ettől a cucctól aztán egy autópályás körbetörős autóbaleset miatt meg kellett válnom, kellett a pénz a kocsi rendbetételéhez. Egyébként az akkori rockinformos kollégám, Stofi (ének) vásárolta meg ezt, az éppen akkor induló Paddy And The Rats fegyverkezés kapcsán.
Ezt követően még volt egy VOX AC30-am is egy rövid ideig – egy hangszóróval. Szerettem a hangját, de nem az én zenémhez találták ki. A Rockinform megszűnése után eladtam a többi cuccommal együtt, kellett a pénz kalácsra…
A nylonhúros klasszikus gitár is beesett a képbe kisvártatva, 2005-ben szintén barterből lett egy Dean Classical Solid-Top Acoustic-Electric Cutaway Left Handed hangszerem. Mondjuk, én csak pengetővel játszom rajta, eddig nem volt még időm-türelmem megtanulni a 4 ujjas technikát.
Bemutatnád, hogy most milyen gitárokat használsz élőben és/vagy stúdióban? Kezd esetleg a beszerzés időrendjében.
Jelenleg inaktív vagyok zenélés szempontjából és sajnos sok berendezésemet el kellett adnom „éhenhalás okán”. Jelenleg csak az Ibanez és Dean gitárjaim vannak meg.
Milyen erősítőket, hangfalakat használsz élőben?
A fent emlegetett Peavey 410 combo és a Marshall fej-láda konstrukció volt bevetésen, mikor melyik cuccom volt meg éppen. Egy esetre emlékszem, mikor 1997-ben a Szigeten játszottunk, ott patent backline volt, korrekt technikussal, aki felajánlotta, hogy sztereóban is be tud üzemelni, mert két Marshall fej-láda jutott nekem a színpadon. Mivel a multieffektből sztereó jel jött ki, ezt választottam. Az után a koncert után jöttek oda emberek, hogy milyen cuccot használok, mert állat jól szólt… Aztán már soha többet. Még a Hegyalja feszten volt olyan fellépésünk, hogy nem kellett erősítőt vinni, mert volt a színpadon, az egyik esetben, direkt azt a típusú Marshallt rakták oda nekem, amit amúgy is használtam. Jólesnek az ilyen gesztusok.
Klubokban legtöbbször a combóval parádéztam, aztán mikor meglett a 350W-os Marshall, már azt vittem. 200 fős helyeken volt rémület a beálláskor…
Milyen erősítőket, hangfalakat és kiegészítőket (pl.: mikrofon) használsz stúdióban?
Nagyon komoly stúdióba még nem keveredtem felvételkészítés céljából. Három négyszámos demóanyagot készítettünk inkább házi-stúdiónak nevezhető intézményekben. Először Gál Lajossal – Holdviola gitáros – dolgoztunk 1997-ben, még analóg rendszeren, szalagos magnóra! Aztán Henzler István-Detvai Gyula stúdiójában kötöttünk ki 1998-ban – előbbi AB/CD gitáros (RIP) – itt már digitális rendszer volt, harmadszorra pedig Oláh Szabolccsal – Freshfabrik énekes-gitáros – dolgoztunk a miskolci stúdiójában, itt már komolyabb cucc volt. Mindhárom esetben az éppen meglévő, fentebb felsorolt berendezéseimet-hangszereimet használtam. Kísérletezgettünk mikrofon elhelyezésekkel, de nagy csodákat nem vetettünk be a stúdióban meglévő rendszeren kívül.
Milyen húrokat szeretsz leginkább?
A ’80-as évek legelejének kínálatában föltűnt időnként a Fender húrkészlet is, akkoriban azt preferáltam. Később a GHS volt terítéken, az az előmágnesezésével veszett jól tudott szólni az első 2 hétben, aztán lefáradt – legalábbis, ha azt a hangot vártad tőle, amit az első héten. Később ErnieBall Hybrid Slinky-re (9-46) tettem le a voksomat, tizenéve ezt használom, biztos van más jó húr is, én ezekbe kaptam bele és meglett a favoritom. Egy extrém eset, pénzhiányában – meg pont zenekarom sem volt és az akusztikuson játszottam inkább – egyszer 2 évig nem cseréltem húrt! Az Ernie állt, mint a cövek, nem hangolódott, bár a csengése már nem volt az az őszinte…
A nylonhúrosnál nincs bevált készletem, utoljára egy D’Addario-t kaptam ajándékba, az került rá.
Mennyire tartod fontosnak az eszközöket és mennyire magát az embert a láncban?
Egy jó effekt, gitár, erősítő mind-mind nagyon inspiráló tud lenni, ha mindhárom rendben van, akkor meg pláne. Én azt mondom, hogy 50-50%-os arányban oszlik meg a dolog a „gép és az ember” között. Persze az is tagadhatatlan, hogy nem mindegy kinek a kezében vannak a do’gok!
Köszönjük a beszélgetést...
 |
 |
2016. szeptember 1. 20:20