BLACK STONE CHERRY... közép-nyugati hagyományok
A jelenkor egyik legizgalmasabb koncertzenekarának és a southern rock vonal fő zászlóvivőjének számító edmontoni alakulat a hazaszeretet jegyében szimplán Kentucky címmel hozza ki ötödik korongját, mely sok szempontból vízválasztó lehet a csapat történetében. A kvartett a Roadrunner kiadóval történt szakítás után a holland Mascot szárnyai alatt eme producer nélkül készült lemezzel igyekszik új fejezetet nyitni a Black Stone Cherry történetében, amire a kiváló zeneanyag tükrében minden esély meg is van. A meglehetősen merész vállalkozásról, és összességében az elmúlt másfél év történéseiről a banda kreatív motorja, Chris Robertson énekes-szólógitáros számolt be lapunknak, még január első napjaiban.
Legutóbbi albumotok, a 2014 derekán kiadott Magic Mountain turnéja még a tavalyi évben is jócskán tartott, tulajdonképpen október elején, hazai pályán, Louisville-ben zártátok azt a sorozatot. Ennek ellenére rekordgyorsasággal készültetek el a következő stúdióanyaggal, ilyenre talán még nem is volt példa nálatok…
Így igaz. A Magic Mountain lemezzel az eddigi legnagyobb kört futottuk, ám közben az is eldőlt, hogy nem folytatjuk tovább a Roadrunner zászlaja alatt. Úgy döntöttünk, hogy ezúttal nem ülünk a babérjainkon, hanem a koncertezés adta lendülettel gyorsan össze is rakjuk a következő lemezt. Újra önmagunk akartunk lenni, ezért igyekeztünk felidézni, honnan is indultunk: ennek érdekében itthon maradtunk Kentuckyban, majd ugyanabba a Glasgow-i stúdióba vettük be magunkat, ahol a legelső album is készült, és mindenfajta produceri és kiadói nyomás nélkül, az első lemezen is segédkezett hangmérnökkel, David Barrick-kel vágtunk bele a melóba.
Hogy érzed, azzal, hogy kiadót váltottatok, az irányvonalatok is módosult valamennyire?
Mindenképpen, mert a Mascotnál teljes alkotói szabadságot kaptunk. Korábban állandóan a nyakunkban lihegtek a kiadói szakemberek, és próbálták megszabni, hogy milyen jellegű dalokat írjunk. Nekem elhiheted, hogy nem túl ideális úgy dolgozni, hogy közben az eladhatóságot is figyelembe kell venni. Ezúttal viszont szó sem volt ilyesmiről, és ennek köszönhető, hogy a Kentucky sokkal energikusabb és szenvedélyesebb anyag lett, mint a közvetlen elődei. Roppant inspirálónak bizonyult, hogy végre azt csinálhatjuk, amit csak akarunk. Nyilvánvaló, hogy a felelősségünk is nagyobb lett ezzel, de határozott elképzeléssel vágtunk bele az album elkészítésébe, szóval édes tehernek bizonyult ez is. Miután elkészültünk a felvételekkel, a nyersanyagot elvittük Los Angelesbe keverni. Sok jót hallottunk Chris Lord-Alge stúdiójáról, ahol végül a mix készült. Az ottani keverős, Keith Armstrong fenomenális munkát végzett, pont olyan nyersre és súlyosra lőtte be a hangzást, ahogy azt elképzeltük.
Hogyan találtátok meg a holland Mascot kiadót?
Ahogy említettem, a tavaly nyári európai túra idején már tudtuk, hogy a következő lemez nem a Roadrunnernél fog megjelenni, ezért tárgyalásokba bocsátkoztunk több különféle kiadóval. A Mascot roppant állhatatos volt, és nem is nagyon kellett győzködniük minket, hogy őket válasszuk. Ez egy olyan cég, amelyik nagyon érzi a gitárzenét, és jó érzékkel egyengeti a művészei pályáját. Náluk van Joe Bonamassa, Warren Haynes, és egy csomó óriási zenész meg zenekar. Úgy gondoltuk, hogy a Mascot megfelelő táptalajt képes biztosítani számunkra ahhoz, hogy feljebb léphessünk egy lépcsőfokot. Ha csak abból indulok ki, hogy mit hoztak ki Bonamassából, nos, többet nem is kell mondani. A srác apró klubokban zenélt, amikor hozzájuk került, aztán rövid idő leforgása alatt már a legnagyobb arénákat is megtöltötte. Ez azért elég beszédes.
Szerinted komolyabb támogatást képes adni egy magatok fajta zenekarnak egy ilyen, specifikus kiadványokkal foglalkozó cég, mint egy multi?
Ez nem is kérdés. Ezek az arcok ugyanis tudják, hogyan kell egy olyan csapathoz viszonyulni, mint a Black Stone Cherry. Értik, amit képviselünk, és hagyják, hogy a saját fejünk után menjünk, nem akarnak belekényszeríteni semmi olyanba, ami nekünk nem fekszik. Jobb helyre nem is kerülhettünk volna.
Az album dalait hogyan jellemeznéd?
Szerintem minden egyes témának saját arca, karaktere van, ám a különbözőségek ellenére is egységet képeznek, mert bennük van a jellegzetes Black Stone Cherry-íz. Azt akartuk, hogy a nóták önmagukban is megállják a helyüket, de úgy, hogy közben a teljes album is koherenciát sugározzon. Azt gondolom, hogy a Kentucky sok szempontból közelebb áll a Folklore & Superstition albumhoz, mint a Magic Mountain-hez.
Számomra a legnagyobb meglepetést a War című soul-klasszikus feldolgozása jelenti a lemezről. Ilyesmit eddig ritkán lehetett tőletek hallani…
Ezt a dalt az utolsó pillanatban vettük fel. A csapatból többen is óriási Motown-rajongók vagyunk, és amikor felmerült, hogy esetleg valami speciális témát is rögzíthetnénk, akkor erre esett a választás. Anno több verzióban is felvették ezt a dalt, mi azonban a számunkra legjobb, Edwin Starr-féle változatot vettük alapul.
Milyen módszerrel dolgoztatok a stúdióban?
A régi jó, mikrofonozós hozzáállást kombináltuk a pro tools praktikusságával. Mindkét útnak megvan a maga előnye. Sok különböző mikrofont használtunk, de a gitárokat szinte kizárólag Shure SM57-esekkel vettük fel. Habár alapos modernizáción esett át a hely, mióta utoljára itt jártunk, akadt pár olyan vintage cucc is, amivel korábban nem találkoztunk. Ezek egyike egy öreg analóg keverőpult, ami az Abbey Road stúdióból került ide a Barrick-be nemrég, és baromira inspirált minket!
A naptárotok hogy néz ki erre az évre?
Már most látni, hogy a 2016-os esztendő is meglehetősen intenzívnek ígérkezik, ami a koncertezést illeti. Pár nap múlva indul a Carnival Of Madness turné Európában, ahol a Shinedown és a Halestorm társaságában fogunk játszani, majd lesz pár önálló bulink is a kontinensen. Ez eltart február legvégéig. Márciusban kifújjuk magunkat, majd április elsején kezdődik a két hónapos amerikai kör, júniusban pedig Ausztráliába megyünk. Júliusban aztán újra Európa következik. Egyelőre ezt látjuk, de gyanítom, hogy az év második felében sem fogunk unatkozni!
http://www.blackstonecherry.com/
Szöveg: Danev György
 |
 |
2016. augusztus 30. 13:57