Dan Patlansky Budapesten
Akinek még nincs programja holnap estére, és bírja a tökös blues rock muzsikát, no meg a zseniális gitárosokat, annak mindenképpen ajánlott lenézni az A38-ra, ahol a különleges tehetséggel megáldott gitáros-énekes, Dan Patlansky mutatja be legújabb stúdióalbumát. A fiatal dél-afrikai gitármester tavaly ősszel sikerrel mutatkozott be a magyar közönségnek, akkor a Kongresszusi Központban lépett fel Joe Satriani vendégeként, ezúttal viszont teljes programmal érkezik. Az alább olvasható előzetes beszélgetés folyamán Dan készségesen elárulta, hogy többek között mit várhatunk a bulitól, és mit kell tudnunk az Introvertigo című új albumról.
Introvertigo címmel jött ki nemrég az új albumod. Hogyan jellemeznéd az anyagot?
Dan Patlansky: Az Introvertigo immáron a hetedik szólómunkám, és szerintem az eddigi legjobban sikerült művem. Az én olvasatomban ez modern blues rock, így értelmezem a műfajt. Talán ez a korongom mutatja eddig leghűebben, hogy hová is tartok zeneileg. Koncerteken is remekül működik az anyag, imádom játszani ezeket a dalokat!
Hogyan, milyen elképzelésekkel láttál neki ennek a lemeznek?
D.P.: Nagyjából ugyanúgy készült az album, mint az eddigiek, annyi kiegészítéssel, hogy ezúttal szerettem volna még frissebben, még korszerűbben fogalmazni. A szövegek tekintetében továbbra is a saját élettapasztalataimból merítek, illetve az engem foglalkoztató szociális témák adnak inspirációt. Zeneileg, ahogy már mondtam, egyfajta modern csavarral próbálom a tradicionális blues rockot elővezetni.
Ezúttal hogyan zajlottak a felvételek a stúdióban?
D.P.: Talán életem legsimább stúdiós procedúrája volt az Introvertigo felvétele. Második alkalommal dolgoztam Theo Crous producerrel, és ennek köszönhetően hihetetlenül gördülékenyen ment a munka. Az előző közös melónknál alaposan kiismertük egymás munkamódszereit, és ezt a tudást kiválóan kamatoztattuk ezúttal.
Az album már kapható pár hónapja. Milyenek a visszajelzések a közönség és a kritika részéről?
D.P.: Fantasztikus kritikákat kaptam mind a szakma, mind a rajongók részéről. Kivétel nélkül pozitívan nyilatkozik róla mindenki, Angliától Európán át egészen Dél-Afrikáig. Tudod, az ember sosem tudhatja, milyen reakciókat vált majd ki a munkája, ezért is annyira örömteli minden lelkesítő kritika!
Stúdiózni vagy koncertezni szeretsz jobban?
D.P.: Nem is kérdés, hogy a koncerteket sokkal jobban szeretem! Csodálatos annak az energiának a megtapasztalása, amit a közönség áraszt felém, ez mindennél többet ér!
Egy ideje már turnézol az új lemezzel. Milyenek voltak az eddigi koncertek?
D.P.: Kivétel nélkül óriásiak! Eddig Angliában, Hollandiában és Németországban játszottunk, és azt veszem észre, hogy lassan de biztosan növekszik a táborom. Egyre többen ismernek és jönnek el a bulikra, szóval boldogabb nem is lehetnék!
Nemsokára Budapesten játszol. Mit várhatunk a bulitól?
D.P.: Energikus dalokat, arcbamászó gitárokat, súlyos blues rockot! Remélem, hogy minél többen eljönnek megnézni, mert tényleg fantasztikus a műsorunk!
Tavaly ősszel már jártál nálunk, méghozzá Joe Satriani vendégeként. Emlékszel a koncertre?
D.P.: Hogyne emlékeznék, hiszen a legelső közös koncertem volt Joe-val, ez nyilván örök emlék marad. Roppan jól sült el a buli, a közönség remekül vette a lapot, a helyszín pedig gyönyörű volt!
Milyen volt turnézni Joe Satrianival?
D.P.: Rengeteget tanultam Joe-tól azon a túrán, Nagy rajongója vagyok a zenéjének, a személyében pedig az egyik legkedvesebb embert ismerhettem meg, akivel valaha találkoztam ebben a bizniszben.
Ha már itt tartunk, mely művészek voltak a legnagyobb hatással rád?
D.P.: Leginkább a régivágású blues-arcok, tehát Stevie Ray Vaughan, Jimi Hendrix, B.B. King, Albert Collins, Albert King, Freddie King, Eric Clapton, Jimmy Page és David Gilmour. Ők azok, akiknek a legtöbbet köszönhetem, akik mind a mai napig inspirálnak.
Hogyan talált rád a blues annak idején?
D.P.: Dél-Afrika nem éppen a bluesról híres, de nekem szerencsém volt, mert a szüleim nagy rajongói voltak a műfajnak. Szinte az anyatejjel együtt szívtam magamba a blues szeretetét, így amikor tiniként elkezdtem gitározni, teljesen magától értetődő módon másztam bele a műfajba.
Énekelni mikor kezdtél?
D.P.: Kábé 14 évesen, és eleinte nem ment túl jól a dolog. Kényszerűségből álltam a mikrofon mögé, mert senkit nem találtam a korosztályomból, aki hajlandó lett volna bluest énekelni.
A gitározásod sokkal modernebb, mint a legtöbb blues rockban utazó gitárosé, technikailag is más a hozzáállásod a műfajhoz…
D.P.: Így igaz. Felvilágosult, széles látókörű muzsikusnak tartom magam, nem zárom be magam a tradicionális blues-világba, bármennyire is szeretem azt. Rengeteg gitárstílus érdekel és hat rám a rock-, jazz-, country- és funk-vonalról. Vallom, hogy minél szélesebb spektrumból merít az ember, annál egyénibb lehet a stílusa.
Strat-játékos vagy. Miként kötöttél ki ennél a gitártípusnál?
D.P.: Nem volt nehéz, lévén az összes hősöm ezt használta: Gilmour, Hendrix, Clapton, SRV… Már egész fiatalon odáig voltam a Fender Stratocaster hangjáért, azért a semmivel össze nem keverhető tónusért. Mindig is ez volt a kedvenc gitártípusom.
Milyen hangszedőket találni a gitárjaidban?
D.P.: Egy ausztrál gyártó, a Slider’s hangszedőit preferálom. Amikor az 1962-es Stratocasterem eredeti pickupjai jobblétre szenderültek pár éve, ezeket próbáltam ki, és azonnal eldobtam az agyam! Szerintem a világ legjobb vintage hangszedőit kínálja a Slider’s jelenleg.
Erősítők terén milyen márkára esküszöl?
D.P.: A Dr. Z nevű amerikai manufaktúra erősítőit favorizálom, legfőképpen az EZG-50-es modellt, ami nagyon hasonló tónust produkál, mint a klasszikus Fender erősítők. 10 éve csak ezt használom, és elégedettebb nem is lehetnék vele, az én gitározásomhoz ennél jobban semmi nem passzol.
Használsz valamilyen overdrive pedált?
D.P.: Háromfélét is… Egy fuzz pedált, amit egy dél-afrikai barátom készített nekem kézzel. Félelmetes túlvezéreltséget képes biztosítani. A másik egy MI Audio Blues Pro overdrive, a harmadik pedig egy alacsony gain-tartományban mozgó cucc, ami clean boosternek elsőrangú.
Mit tanácsolnál azon mai fiataloknak, akik feljebb szeretnének lépni, mind a dalszerzést, mind a technikát/technológiát illetően?
D.P.: Szerintem fontos, hogy tisztában legyünk azzal, hogy a hőseink minként érték el azt a tónust, ami annyira meghatározó számunkra. Vizsgáljuk meg, értsük meg, miként építették fel, miként dolgozták ki a hangzásokat. Kísérletezzünk a hangszerekkel, mert közel sem biztos, hogy ami nekem bevált, az neked is be fog. A dalszerzést illetően ugyanez a helyzet: tanuljunk a nagyoktól, szívjuk magunkba azt a tudást, amit tálcán kínálnak a felvételeiken.
Utoljára egy költői kérdés: mit jelent számodra a blues?
D.P.: Nagyon sokat, tulajdonképpen mindent. Amit én csinálok, az kivétel nélkül a bluesban gyökeredzik. A blues egy lélekkel teli kifejezési forma, aminek általam játszott modern, friss változata talán nem olyan, mint a hagyományos 12 ütemű blues, de az érzés mindenképpen benne van!
Danev György
 |
 |
2016. augusztus 28. 14:21