A holnap hangjai - Dreamgrave
A holnap hangjai rovatban igyekszünk olyan feltörekvő zenekarok létezésére rávilágítani, akik mindenképp érdemesek arra, hogy felkerüljenek a zenei térképre, s a pályatársak is képet kapjanak róluk, illetve a véleményükről, ami a hazai zenei életet illeti. A sort a Dreamgrave zenekarral folytatjuk. Az itt elhangzó kérdések részben megegyeznek az Életképek című sorozatunk kérdéseivel, melyeket a zenélést hivatásként választó művészek felé intézünk. Azt reméljük, hogy a hivatásos és a pályájuk elején járó zenészek válaszaiból (önállóan és összességükben is) egyedülálló kép rajzolódik majd a hazai zenei életről és élettérről.
Bemutatnátok röviden a zenekart?
Gyimesi Dömötör: A Dreamgrave egy független szegedi progresszív metál zenekar. Zenénk eklektikus keveréke a progresszív, gótikus és neo-klasszicista stílusoknak, mely az álmok birodalmának éteri, de semmihez sem fogható érzelemviharainak határain egyensúlyoz. A zenekar 2012 őszén indult, és 2014-ben jött ki komoly szakmai elismerést szerzett 'Presentiment' című nagylemezével, mely két hétig vezette a Bandcamp bestseller listáit, valamint számos magazin év albumai közé választotta világszerte. A felállás sosem volt fix, jómagamat (az alapítót), és Mayer János társ-dalszerzőt, billentyűst, majd kicsit később Marcsit leszámítva. Ami nem baj, sőt: idővel maga a zene hívta fel önmagára a figyelmet, aminek köszönhetően egy elszánt csapattá érett össze a zenekar négy év alatt.
Van-e a zenekarnak kitűzött, megfogalmazott célja, vagy felvállalt üzenete?
Gyimesi Dömötör: Természetesen. A Dreamgrave egy valódi, előremutató, stílusbeli korlátokat nem ismerő, a zenei céljait művészeti szinten képviselő, és új zenei világokat nyitó entitássá kíván válni, ahogy azt tette anno a Pink Floyd, vagy ahogy teszi napjainkban Mikael Ackerfeldt, Steven Wilson és a progrock szcéna. A szöveg- és zenei világot a zenekar nevének ambivalenciája jellemzi: mindannyian álmokat szövünk, eme álmokba vetett hitünk életünk iránytűje, mely által mutatott útról néha kényszerűen letérünk, feladunk egy-egy álmot, vele önmagunk egy részét.
Véleményetek szerint a ti zenekarotok miben egyedi... mi az, ami különlegessé tesz benneteket?
Gyimesi Dömötör: Annak ellenére, hogy alapvetően metál zenét játszunk mégis számos más stílus felé nyitunk dalainkkal. Számunkra talán ez a legfontosabb: a játékosság, a hangulat és szellemiség átadásához szükséges nyitottság és kísérletezési hajlandóság egy olyan egyensúlyának elérése, ami egy teljes utazásra viszi a hallgatót, ahol a dalok sokkal inkább történetet mesélnek, egy koncepciót bontanak ki, elragadnak. Ez motivált minket első nagylemezünk, a ‘Presentiment’ írása közben is, amire rendkívül büszkék vagyunk, mert a kritikák alapján ez elég magabiztosan átjött.
A színpadi produkciót tekintve, ahol lehetőség van, VJ-vel megtámogatott koncerteket játszunk. A Presentiment lemezbemutatóján például csellóval és brácsával kiegészülve, valamint saját szerzeményekből összeállított verses esttel egybekötve adtuk elő a lemezt. Ezt szeretnénk időről-időre megismételni, különleges hangulata van.
A digipack kiadványunk is megér egy misét. Egy húsz oldalas bookletet készítettünk hozzá, amely végigkíséri a hallgatót a koncepción. Minden dalhoz egyedi illusztráció készült, ami Tóbiás Zoltán vizuális interpretációját tükrözi. A zene művészet, miért korlátoznánk csak az audiális síkra?
Milyen jövőt láttok magatok előtt, merre tendál a hazai zeneipar?
Gyimesi Dömötör: Számunkra nagyon fontos, hogy azt, amit elő szeretnénk adni, élvezzük és őszintén tudjuk képviselni, így talán elsőre azt mondom, hogy egy kreatív, kisérletezgetős új érát, amit jórészt Tóth Tamás dobosunk (Mytra, Wisdom, stb.) és Gilián Péter “újdonsült” basszusgitárosunk csatlakozása szavatol. Gondolok itt új szerzeményekre és komolyabb színpadi produkcióra is.
Már megjártuk az országot tavaly és éreztük mekkora energiák mozognak egy-egy koncert alatt, aminek könnyen a függőjévé válhatsz. Koncertezni idehaza azonban nem feltétlenül olyan egyszerű, mint kellene neki.
Az rendben van, hogy a mainstream felszív nagyon sok hallgatót, ez a dolga, a kereslet meghatározza a kínálatot. Ami számomra elkeserítőbb az az, hogy egyre több a fotelrokker, és olcsóbb YouTube-ról full HD-ban odahaza döngetni egy-egy nagy banda koncertjét, mint elmenni headbangelni. Máskor meg hétköznap, nulla promóval rendelkezdő estén teltházas klubbulit csinálsz. Nincsen meg a tudatos zenefogyasztás kultusza idehaza. Van egy réteg, akik az élőzenére úgy tekintenek, miképpen “az jár”, egyszerű bulieszköz, benne van a sör árában, nem szívesen áldoznak rá. A digipackunkat a ‘False Sense of Confidence’ c. single után 100%-ban a Bandcampen befolyt összegből raktuk össze. A sok száz támogatóból öt volt mindössze magyar.
Aztán vannak azok, akik diehard fanek, de zárkózottak, nehezen nyitnak egy szűkebb stíluson kívülre. És végül marad egy szűkebb réteg, aki - talán nem túlzás - művészi, érzelmi értéket is megkíván a zenében, és ez motiválja.
Meg tudnátok nevezni pozitív, vagy negatív trendeket, amelyeket mostanában tapasztaltatok?
Gyimesi Dömötör: Roppant ambivalens. Rengeteg, jobbnál jobb zenekar üti fel a fejét mostanában, akiket én személy szerint egy kicsit hősnek tartok. Fura látni ki-ki hogyan találja meg magának a közönségét, milyen kreatívan áll a menedzsmenthez, mire hegyezi ki a produkciót. Motiváló ez, és komoly érték idehaza, dacára a lehetőségeknek, amik főleg vidéken egyre korlátozottabbak, részben a zenefogyasztási szokások megváltozása miatt, másik részben pedig a média stílusbeli szemellenzősségének köszönhetően. A magyar könnyűzenei paletta felháborítóan széles, ebből mégsem tapasztalni szinte semmit, ha bekapcsolod a rádiót, vagy a tévét, esetleg ha elmész egy nagyobb fesztiválra.
Szerintetek meg lehet élni ma a zenélésből?
Gyimesi Dömötör: Aligha. Itt van a boltunk, tessék vásárolni és akkor lesz pénz új lemezre, meg gitárhúrra: https://dreamgrave.bandcamp.com/merch Idehaza minden olcsóbb, tessék minket megkeresni itt: band@dreamgrave.com vagy itt https://facebook.com/dreamgrave
Az album borítóképei: Tóbiás Zoltán Art
Mit gondoltok a zenészek hazai megítéléséről? Régen jobb volt a helyzet? Ha igen, szerintetek miért?
Gyimesi Dömötör: Nem volt jobb, s most sem jobb. Más. Egyszerűen most máshol van a szűk keresztmetszet. Fentebb írtam a közönség, fogyasztási szokások, media szentháromságról, ez van, ehhez kell alkalmazkodni. Semmi sincs ingyen: ma pillanatok alatt meg tudod jelentetni a lemezed, el tudod juttatni a világon bárhová a klippjeidet, de ugyanakkor rászoktatod a közönséget, hogy minden azonnali, ingyenes és minőségi. A verseny is nagyobb, ma egy zenekari vezető csak kis részben hangszeres előadó, dalszerző. Ott van a menedzsment, PR, videók, színpadi megjelenés, a social media felügyelete, a konstans promózás, koncertszervezés, és a sor végtelen. Én szeretem, mert számomra izgalmas, de veszélyes is, mert elveszi az energiát a legfontosabbról: a zenéről.
Van-e jelöltetek, hogy kiből lehet/lehet-e egyáltalán valakiből magyar világsztár?
Gyimesi Dömötör: Úgy, a hagyományos értelmében? Akiből azt kreálnak. Ez üzlet, nem kell túlmisztifikálni.
Mi a véleményetek a tehetségkutatókról általában?
Gyimesi Dömötör: Nekem a visszajelzések mindig is fontosak voltak, még ha sokszor bitang rosszul is estek! :) A legtöbb, amit a hallgatóság - és jelen esetben - a szakmai (!!!) zsűri adhat, az a használható kritika. Ez információ. Az információ érték. Ha okosan használod mennybe mehetsz.
A kommersz tehetségkutatók médiaipari termékek az összes előnyükkel és hátrányukkal együtt. Zsenik ott is szép számmal tűnnek fel, csak a kimenetel más. Azt, hogy pozitív, vagy negatív döntse el mindenki maga.
Mi a véleményetek a zenei utánpótlásról?
Gyimesi Dömötör: Én a Kodály-módszer szerinti oktatásban vettem részt, citeráztam, és énekkaros voltam majd’ nyolc évig, de köztünk mindenki kapott valamilyen képzést, vagy éppen tanít hivatásszerűen most is. Abból az érából rengeteg ismerősöm a mai napig zenél, belénk ivódott a zeneszeretet. Azóta az állami zeneoktatás úgy, ahogy megszűnt létezni, viszont nagyon pozitív, hogy van az országnak Rocksuli, Öröm a zene, Cseh Tamás Program és kismillió helyi szerveződésű zeneiskola, műhely. Az utánpótlásról szerintem nem kell aggódni.
Mi a véleményetek a fesztiválokról?
Gyimesi Dömötör: Micsoda kérdés! Hát az, hogy \m/! Széles a paletta, hálistennek, és akkora bandák is megfordulnak így, akikkel félő, hogy egy önálló este finanszírozhatatlan lenne. Aztán ott vannak a cimborák, akikkel szinte csak évente egyszer a Fezenen, vagy a FOO-n találkozik az ember.
Mi a véleményetek a zenei klubéletről?
Gyimesi Dömötör: Szegeden hagyományosan mindig is nagyon erős volt, ezért nálam egyértelműen meghatározó. Ha nem a próbateremben, vagy egy pohár bor és a gitár mellett, akkor a Noirban, Garaboncziásban vagy anno a Rock Klubban, időnként pedig a nagyobb fővárosi klubbokban (rendszerint koncertezéskor) fordultam elő. Szomorú tény, hogy előbbi három mára bezárt, és ahogy látom más vidéki városokban is hasonló a trend. De ennek feltehető okairól már beszéltem.
Szerintetek mi lendíthetne a legnagyobbat a hazai könnyűzenei életen?
Gyimesi Dömötör: egy felszabadultabb, kiegyensúlyozottabb közönség, aki nem rest koncertre járni és tovább lépni a zenei komfortzónáján.
Járjatok koncertekre! A csoda ott történik, nem a YouTube-on!
Foto: Sada Domonkos, Hájer Viktor
 |
 |
2016. augusztus 27. 18:00