A holnap hangjai – WatchMe
A holnap hangjai rovatban igyekszünk olyan feltörekvő zenekarok létezésére rávilágítani, akik mindenképp érdemesek arra, hogy felkerüljenek a zenei térképre, s a pályatársak is képet kapjanak róluk, illetve a véleményükről, ami a hazai zenei életet illeti. Most a WatchMe kerül sorra – a zenekar részt vett idén már az Éter Tehetségkutatón Egerben, a Titánok az EFOTT-on tehetségkutatójában egészen a döntőig meneteltek, a Veszprémi Utcazene Fesztiválról szakmai nyertesként tértek haza, s felléptek már az Anna and the Barbies táborában is Ópusztaszeren. A zenekar vezetőjével és szaxofonosával, Baracskay Ritával beszélgettünk.
Bemutatnátok röviden a zenekart?
Baracskay Rita: Nagyjából fél éve léptünk először hivatalosan is színpadra. Ennek ellenére már jóval messzebbre nyúlnak a gyökereink. Dósa Szelinával (ének) már több mint másfél éve tudjuk, hogy ez lesz az a zenekar, ahol alkotni szeretnénk. A szövegek nagy része már a megalakulás előtt körvonalazódott, a zenéket pedig már a srácokkal raktuk össze. Csintalan Gyurival, aki a zenekar dobosa, már volt szerencsénk kiadni egy lemezt még az előző felállásunkkal, ebben működött közre Csintalan Márk, aki gitárosunk is lett. Nagyon jó volt együtt dolgozni a fiúkkal és egyértelművé vált, hogy ők a legmegfelelőbb emberek a nem kis feladatra, miszerint két hölgyemény meglehetősen különböző személyiségét és ötleteiket a legkifinomultabb módon kottázható szintre segítsék. Basszusgitárosunk Meidl Andris, Szelinával zenélt együtt egy korábbi zenekarban. Ő a lezser elegancia hű szolgája, ami kétség kívül sokszor segít minket, mert a legszorultabb helyzetekben is emlékeztet minket arra, hogy igazából ez szerelem és erre inni kell egy sört.
Van-e a zenekarnak kitűzött, megfogalmazott célja, vagy felvállalt üzenete?
Baracskay Rita: A célunk nagyon egyszerű, mégis talán az egyik legnehezebb. Minden dalt szeretnénk kiadni, amit jónak érzünk és mindezt olyan formában, amire mindannyian büszkék tudunk lenni. Ezt egy olyan ember, aki nem ebben a műfajban mozog talán el sem tudja képzelni, hogy mekkora munka. Ezen kívül nyilvánvalóan az a legfontosabb számunkra, hogy minél több színpadra jussanak el ezek a dalok. Üzenete pedig minden számunknak külön-külön is van. Emiatt nehéz megfogalmazni egy nagy konklúziót, de talán azzal mindenki egyetértene a csapatból ha azt mondanám, hogy mindenképpen üzenet az, hogy a sok rosszakaróra és károgóra fittyet hányva igenis mindenki tegyen és dolgozzon azért, hogy megvalósítsa a céljait, mindezt úgy, hogy a végén legyen kivel örülnie a sikereinek.
Véleményetek szerint a ti zenekarotok miben egyedi; mi az, ami különlegessé tesz benneteket?
Baracskay Rita: Nyilván mindenki számára mást jelent a különlegesség. Ami miatt én annak tartom magunkat, az talán az, hogy kevés olyan zenekar van az éterben, ami dübörög is, aktív is és tényleg producerek és szövegírók nélkül ír dalokat. Én nagyon büszke vagyok arra, hogy a szövegeink teljesen sajátok, a zenéről nem is beszélve. Volt egy kedves jelenet a Naked Man felvétele alatt, amikor az éneksávot vettük fel; egy nagyon kedves barátunk stúdiójában történt. Amikor vett egy nagy levegőt, hogy elkezdje mondani, hogy mit hogyan kéne, mert egyébként producerként dolgozik, akkor ránéztem és egyből fogta a kávéját kiment és ránk csukta az ajtót. Ez persze nem azt jelenti, hogy nem fogadunk meg tanácsokat, rengeteg emberrel konzultálunk a dalírás alatt és nagyon figyelünk arra, hogy ki mit mond, de ha valamit eldöntött a zenekar, ha valamit leokéztunk öten, akkor az úgy marad. Ez szerintem az egyik legjobb tulajdonságunk zenekarként, mert így nem vagyunk befolyásolhatóak, így a saját utunkon maradunk, amit nagyon fontosnak tartok. Pontosan tudjuk, hogy mit akarunk és azt hiszem ez nagyon ritka.
Milyen jövőt láttok magatok előtt, merre tendál a hazai zeneipar?
Baracskay Rita: Ez egy nagyon nehéz kérdés. Én sok-sok színpadot látok, ami iszonyatosan jó. A magyar zeneipar nagyon magyar: néha iszonyatosan elkeserítő, néha pedig hihetetlenül zseniális zenekarok és zenészek gyülekezete. Azt gondolom, hogy nagyon büszkének kell lenni arra, hogy magyar zenészként működünk. Volt szerencsénk külföldön zenélni egyedül is, együtt is és egyértelműen az a magyar zenészek megítélése, hogy hihetetlenül képzettek és szívósak. Ez nem véletlen. Azt gondolom, hogy kevés olyan ország van, ahol ennyire magas szintű zenei oktatás van. Pont emiatt elszomorító, hogy a rádiókból és a tv-kből olyan emberek szólnak szakadatlan, akik nem feltétlenül járták végig azt az utat, ami az alázathoz és a tényleges előadó-művészethez vezet. Én magam ellen beszélek, mert a zenekaron belül én vagyok a legkevésbé képzett zeneileg, de pont emiatt vagyok büszke arra, hogy olyan emberekkel zenélhetek, akik a zeneipar kisebb halmazába tartoznak: az alázatos igazán zenészekébe.
Meg tudnátok nevezni pozitív, vagy negatív trendeket, amelyeket mostanában tapasztaltok?
Baracskay Rita: Kezdem a negatívokkal, mert az könnyebb :D Mulatós. Én komolyan nem értem. Viccet félre téve. Amit én nagy negatívumnak érzek az az aránytalanság. Néhány zenekarnak van valami nagyon nagy „titka”, ami miatt éjjel-nappal őket játssza minden rádió és tv minduntalan. Már akkor is zavaró, ha éppenséggel jó a muzsika. Ezzel szemben kevés új zenét, kevés új zenekart vesznek be. Már-már az az érzése az embernek, hogy a médiumok alakítják a közízlést a művészek helyett. Cinizmust félretéve. Iszonyatosan színes a magyar zenei paletta. Miért nem láthat ebbe bele egy zenétől távol mozgó ember is?
Pozitívum pedig minden olyan kezdeményezés, ami az előző felvetésem ellen ügyködik. Szerintem egyre többen vannak azok az emberek, akiknek már elege van és akik igenis próbálják a kisebb zenekarokat a perifériáról beljebb rángatni. Sok erőt nekik!!! Csípjük őket. Hajrá CSTP, hajrá Ígéretes Titánok, hajrá Öröm a zene!!!!
Szerintetek meg lehet élni ma a zenélésből?
Baracskay Rita: Nem. Éhesek vagyunk.
Számlaszám: 11773023-00559432-00000000
Mit gondoltok a zenészek hazai megítéléséről? Régen jobb volt a helyzet? Ha igen, szerintetek miért?
Baracskay Rita: A nagyon régről nem tudok nyilatkozni, mert nem láttam saját szemmel, de az biztos, hogy most nem egyszerű a helyzet. Nagyon nagy kakiban vannak azok a zenekarok, akik az élőzenét helyezik előtérbe, mivel a rengeteg médium miatt már alig járnak az emberek koncertre, hiszen mindent meg tudnak nézni online. Rengeteg koncertfelvétel van fent az interneten. Veszélyes ez az egész, mert míg egy kisebb zenekarnak jól jön az ingyen reklám, addig egy idő után már inkább hátránynak számít az, ha a rajongók mindenféle koncertfelvételt feltöltenek. Nagyon tudatosan és okosan kell létezni ebben a közegben, én nagyon élvezem, mert sokat kell gondolkodni, hogy mi hogy a legjobb, nagyon előre ki kell mindent találni, nagyon megmozgatja az ember agyát, ha tényleg egy egész timeline van a fejünkben. Ha valaki ilyen, akkor mindenképpen jobb a helyzete, mint régen, de egy zenész nem figyelhet mindenre egyszerre. Annyira szabad alakulni a mostani világhoz, ami még nem megy rá a zenére.
Van-e jelöltetek, hogy kiből lehet/lehet-e egyáltalán valakiből magyar világsztár?
Baracskay Rita: Ez bizonyult a legnehezebb kérdésnek. A zenekari brainstormingnak nem lett eredménye. Nem volt olyan előadó, akit mind az öten útjára engednénk, hogy na akkor menj sztárnak. Arra jutottunk, hogy abból lesz világsztár, akiből azt csinálnak.
Mi a véleményetek a tehetségkutatókról általában?
Baracskay Rita: A szakmai tehetségkutatók nagyon fontosak. Nagyon jó tere annak, hogy a zenekarok találkozhassanak olyan szakmailag már nagyoknak számító zenészekkel, akik sokban segítséget tudnak nyújtani a kisebbeknek. Ezenkívül a zenekarok egymást is végignézhetik, amiből szintén lehet tanulni. Ennek az ellentéte az az, amikor kiállítják a frontembert egy csillivilli színpadra, hogy na tessék itt vagy, néz több millió ember, énekelj és majd eldől, hogy kinek van több barátja és melyik lány a legszebb, amiért majd jó sokan szavaznak rá. Ezzel csak ártanak a szakmának is, az énekesnek is, a zeneiparnak is. Ha okosan és arányosan csinálják, akkor jó tud lenni, mert tényleg van rengeteg olyan hang, ami nem tudja magát megmutatni, mert nem volt alkalma színpadon lenni. Ez egy gyönyörű dolog és hasznos is, de amikor minden félévben van egy hasonló történet minden nagyobb csatornán, na az inkább pöce szagú. A szakmai tehetségkutatók mások, azok kellenek. Mi voltunk az Öröm a zene sorozatban az Éteren Fesztiválon Egerben, és az iszonyat jó volt.
Mi a véleményetek a zenei utánpótlásról?
Baracskay Rita: Én nemrégiben lettem nagynéni, emiatt ahogy egy rendes megszállotthoz illik, rengeteg zenesulit néztem meg, hogy majd 10 év múlva képben legyek :D Szerintem iszonyatosan sok jó iskola van. Ezen kívül a barátaim fele kisbumbikat tanít valamelyik hangszerre. Őket ismerve szerintem inkább vagyunk zenészállam semmint jogállam. A saját példámból tanulva szerintem minden bumbinak bele kell egy kicsit kóstolnia a zenebonába. Én táncolni szerettem volna egész kiskoromban és emlékszem mennyire duzzogtam, amikor anya becipelt a zeneiskolába, aztán az egyik legfontosabb mozzanata lett az életemnek. Azt hiszem édesanyám azóta fogja a fejét.
Mi a véleményetek a fesztiválokról?
Baracskay Rita: Juhuhuhuuuuu. Indokolatlanul sok nagyon jó magyar fesztivál van az országunk méreteihez képest. A külföldi barátaim között nem is nagyon akad olyan, aki ne lett volna még a Szigeten. Ez egy nagyon nagy dolog. Azért is fontosak a fesztiválok, mert csak ilyen formában jönnek el az országig az igazán nagy zenekarok. Az egyik legnagyobb eufória, amikor olyan előadók dalait hallgathatod élőben, akiket évek óta játszol.
Mi a véleményetek a zenei klubéletről?
Baracskay Rita: Azt hiszem ez a természetes közegünk Akármennyire is szörnyen szól a legtöbb belvárosi klub, én nagyon szeretem mindegyiket. Azt gondolom, hogy nagyon színes a klubélet itthon, nyilván szezonális, de mindig örül egy kicsit az ember, amikor a nagy körutakról visszaér valami kis klubba. Tavasszal pedig alig várja, hogy végre mehessen már a busszal ide-oda. Pont jól ki van találva, vagy lehet, hogy csak már igazodtunk ehhez az évek alatt. Ha egy kicsivel több pénzük lenne a kluboknak a hangosításra és a promóra az nagyon sokat hozzátenne a klubélethez. Vidéken mindezt megtízszerezve és így beindulhatna vidéken is a boogie.
Szerintetek mi lendíthetne a legnagyobbat a hazai könnyűzenei életen?
Baracskay Rita: Az egyéniségek.
Fotók: Mernyó Ferenc, Zsiga Pál, Sámpár Anna
 |
 |
2016. augusztus 18. 16:14