Megérint a varázsa...
Beszélgetés Kappel Mártonnal, az MTVA hangmérnökével. (második rész) Folytatódik mélyinterjúnk a televíziós hangosítás világáról. A második fejezetben szó esik a szamárlétráról, a csapatmunka fontosságáról, az élő adás buktatóiról, és arról, hogyan lehet még jobb szakemberré válni egy-egy kudarc által.
Neked melyik munkaterület áll legközelebb a szívedhez?
Amit legszívesebben csinálok, azok a külső helyszíni közvetítések. Például elutazunk a közvetítőautóval Debrecenbe focimeccset közvetíteni. Vagy épp koncertfelvételekre megyünk a Papp László Arénába, vagy ugyanott beépítünk egy többhetes nemzetközi sportesemény közvetítésére. Ez a vándorcirkusz hangulat mindig is közel állt hozzám. A mentorom, Lakatos György mikrofonosa voltam még, aki abban az időben az MTV Színes 10-es közvetítőkocsijának a hangmérnöke volt, és egyszer megkért, helyettesítsem egy székesfehérvári focimeccs adásánál. Akkor először ülhettem le egyedül egy közvetítőautó hangasztala mögé. Így indult ez a „szerelem”. Aztán 3 évvel később a Színes 12-es kocsi hangmérnöke lettem. Hangulata, varázsa van. 4 és fél év alatt körbejártam Magyarországot. Ahogy a legtöbb zenésznek stage pass” gyűjteménye van, én a sportközvetítéses és koncert akkreditációimat tudnám halomba rakni. A külső helyszíni munkák mellett idővel bekerültem a 2011 végén induló stúdiós felvételekhez a „DTK show” „A Mága Show” és „A Dal” című élő show műsorhoz. A 2. évadtól kezdtük a STUDER VISTA rendszeren keverni az adásokat, felvételeket. Itt kezdtem rutint szerezni a digitális keverőpultokkal.
Ilyen szinten elkülönülnek az egyes munkafolyamatok?
Elkülönülnek, és ez így is van rendjén. Nem lehet mindenhez tökéletesen érteni. Úgy látom, a hangmérnök szakma is egy szerteágazó specializálódó világ. Van, aki sportot tud nagyon jól közvetíteni, van, aki rádiós hangmérnöknek kiváló. Van, aki az utómunkában a legjobb, ahhoz van érzéke. Van, aki zenét tud gyönyörűen keverni, van olyan, aki a koncertek hangosításához ért, és van, aki filmek hangját tudja hibátlanul felvenni vagy épp megkeverni.
Ha már film, Tamás azt mondta a vele készített interjúban, hogy azon a területen valójában nincs is olyan, hogy hangmérnök. A tévében is igaz ez?
Ahogy az előbb említettem, ha valakire azt mondod, hogy hangmérnök, az legalább öt-hat jól elkülönülő szakterületen is dolgozhat, amelyek közül bármelyikre lehet specializálódni és szakmailag kiteljesedni. Ez a terminológiahiány talán a magyar oktatási rendszerből fakad, ugyanis nincs ma Magyarországon olyan képzés, talán csak a Filmművészeti Egyetemen, ahol kifejezetten ilyen irányú felsőfokú diplomát adnának.
Úgy gondolom, azokat a kollégákat nevezhetjük a szó igazi értelmében hangmérnöknek, akik rengeteg év tapasztalatával, szakmai elismerések mellett művelik ezt a fajta munkát. Jellemző, hogy valaki elvégez egy műszaki irányultságú főiskolát vagy az egyetemet, az se baj, ha ezt villamosmérnök szakon teszi, és aztán ezzel a diplomával a zsebében kezdi el megtanulni a létra legaljáról az egészet. És mindezt a rackek pakolásánál, a mikrofonállványok, hangszórók cipelésénél és a kábelhúzásnál kell kezdeni. Mert amíg nem tudod, hogy a drót honnan hová megy, mi megy rajta és a két végén mi van, addig nem tudsz odaülni a pulthoz, döntéseket hozni, összefogni egy csapatot, pláne jó hangot keverni. Mára a betanulási folyamat jelentősen, ugrásszerűen felgyorsult, de én is így kezdtem, hiába volt meg a diplomám, nem ültem pultnál több mint másfél évig.
Nagyon sokan mondják, hogy azért ez bármilyen képzés mellett is jórészt tapasztalati szakma. Egyetértesz ezzel?
Teljes mértékben. A legjobb, ha a saját példámon keresztül mutatom be a dolgot. Egy debütáló showműsor adássorozatát bízták rám, aminek első adása hangilag elég csúfosra sikeredett. Én ültem a pultnál kezdőként, soha előtte ilyen típusú élő műsort nem csináltam még. Fogalmam sem volt arról, hogy ezt a dolgot eszik-e vagy isszák. Ha visszanéznénk az adást, legalább 16 darab hanghibát tudnék megmutatni, amiből hatot garantáltan én okoztam és nem műszaki hiba volt. De úgy, hogy ezt a nézők is észrevették. Nagyon pörgős egy ilyen adás készítése, nagyon sok dologra kell figyelni egyszerre, aki már járt tévés vezérlőben adás alatt, az tudja, miről beszélek. Egy példa: a műsor vége felé adásmenet szerint a műsorvezető hangjának előre felvett anyagon a bejátszógépről kellett volna jönnie, de addigra már annyira szétestem, hogy a mikrofonját kevertem be helyette hosszú másodpercekig. A képen láttuk, hogy beszél, de nem volt hangja. Ez most így nem tűnhet nagy hibának, de ha hasonlítani akarnám, olyan, mint amikor a színész elfelejti a szöveget a színpadon, elnémul. A tévés szakmában a nagy nézettségű show műsoroknak hangilag hibátlannak kell lenniük, ez az elvárás.
Ha beleszaladsz egy ilyen pofonba, garantáltan átértékeled a dolgaidat. Elindulsz, jönnek a sikerek, de egy ilyen kudarc után azt mondod, hogy kicsit visszább kell venni, és még többet kell tanulni. A következő heti adásra lecseréltek. A következő évben meg nem vállaltam az adáskeverést, mert féltem a kudarctól. Utólag jöttem rá, hogy a kezem alatt egy olyan hangrendszerrel vágtam bele, ami ezt az egészet nem tudta kiszolgálni. Előtte persze ennek ellenére úgy éreztem, hogy meg tudom csinálni. Jött egy külsős hangmérnök, vásároltak egy digitális keverőpultot a produkció számára, lett egy külön felelőse a zenei keverésének. Ehhez képest én teljesen egyedül, kezdőként próbáltam megvalósítani ugyanezt, egy régi, elavult, analóg, 28 csatornás keverőpulton. Azt, amit a következő évben két ember két digitális rendszer összekapcsolásával oldott meg. Ezekből a tapasztalatokból, vagy akár kudarcokból tanul az ember, így válik még jobbá. Legközelebb, amikor helyt kell állnod egy ilyen helyzetben, akkor már tudni fogod, hogy mi az, amit várhatsz a rendszeredtől, meg persze magadtól is, és akkor tudsz majd reagálni a váratlan helyzetekre.
Egy ilyen helyzetet hogyan lehet kezelni?
Ha elúszol a produkcióval, és ez a lavina elindul, akkor ledarál, és hibát hibára halmozol. Itt jön be a rutin, hogy vissza tudsz-e jönni belőle, vagy magadat próbálod utolérni. Én az utóbbiba szaladtam bele. Előtte is csináltam showműsort, de azok felvételek voltak, akkor lehetett korrigálni. Ha nem szól egy mikrofon, megállunk, ha nem jó potméterhez nyúlsz, lemaradsz, akkor mondják, hogy ejnye-bejnye vegyük újra! De az élő egyenes adás teljesen más. Az ominózus műsorban nem értem utol magam, folyamatosan lemaradtam, jöttek a hibák, a pánik, aztán a kapkodás. Mai szemmel nézve már mosolygom ezen, de akkor és ott szörnyű volt átélni.
De végső soron ebből az egész produkció okulni tudott.
Ennek a nagy tanulsága az volt, hogy ilyen kaliberű műsort egy emberrel már nem lehet megoldani. A következő alkalommal már ott volt egy tapasztalt apparátus, két-három ember ült egy külön hangszobában, akik feleltek a különböző részfeladatokért. Sokat tanultam az esetből.
Mennyi időnek kell eltelnie, hogy valaki önállóan felelhessen egy ilyen élő adásért?
Amíg az ember szerez annyi rutint, hogy akár beugróként, egy idegen rendszeren is megoldjon egy ilyen szituációt, akár a fent említett helyzethez hasonlót. Az idősebb kollégák a megmondhatói, hogy régebben több mint tíz, vagy akár húsz év után jutott el valaki addig, hogy odaülhetett a hangmérnöki székbe, amikor az elődje elment nyugdíjba, vagy, mert sajnos ilyenre is akadt példa, meghalt. Saját példám is van: a Fábry Show előző hangmérnöke akkoriban távozott közülünk, amikor a produkció visszaköltözött a Kunigunda útjára. Én pedig hét év után rendelkeztem annyi rutinnal, hogy át tudjam venni a helyét. A produkció befogadott, be tudtam illeszkedni a csapatba, ami azért is nagy szó, mert ez a műsor már évek óta ugyanazzal a stábbal dolgozik.
Mondtad, hogy egy-egy műsor előtt vannak próbák, de gondolom, ezt nem úgy kell elképzelni, hogy a stúdió állandóan adásra készen össze van rakva, és akkor mentek be, amikor akartok?
Többféle napból fel egy műsor legyártása. Vannak az építési, vagy más néven szerelési napok. Az építészet ilyenkor állítja össze a díszletet, aztán jönnek a világosítók, a hangosok, elhelyezik a kamerákat a képmérnökök. Miután mindent beszereltünk, csinálunk egy technikai próbát szereplők nélkül. A következő nap csináljuk az úgynevezett szárazpróbát kamera mozgások nélkül, de már szereplőkkel. Itt történhet a hangbeállás is, ha korábban még nem történt meg. Aztán kamerapróba, főpróba, felvétel/adás, majd a bontás a sorrend.
Belsős munkatársként itt az 1-es stúdióban az a feladatom, hogy a saját gyártású, vagy az ide érkező külsős produkciókkal együtt dolgozzak. Kevesen vagyunk, ez egy elég kis szakma, mindenki ismer mindenkit, sokszor találkozom ugyanazokkal az arcokkal.
Milyen műsorokban dolgozol még?
Mióta belső gyártásban van, a „Magyarország, szeretlek!” stábjának tagja vagyok. Dolgozom a „Virtuózok”-ban, ezen kívül „A Dal” összes évadában közreműködtem, az utolsó három évadban adáskeverő hangmérnökként és rendszermérnökként egyszerre. Az M4 Sport vezérlőjében is keverek hangot, és van lehetőségem külső helyszíni sportközvetítési munkákra is. Örömmel tölt el és nagy szakmai előrelépésként tekintek arra, hogy az idei 2016-os riói olimpiára utazó technikai stábba bekerülhettem.
Szoktad nézni a saját műsoraidat?
Igazából nem. Amióta ezt a szakmát művelem, legfeljebb a kedvenc élő sportközvetítésekre kapcsolom be a tévét otthon, hiszen nekem végül is az a munkám, hogy tévét nézzek. Nagyon magas minőségű lehallgató rendszereken dolgozom a vezérlőkben, de idősebb kollégáktól lestem el, hogy gyakran egy ezer forintos pc hangszórón is monitorozzák a hangot, és ha azon is jól szól, akkor egy világvégi kis faluban, akár egy Junoszty tévén is élvezhető lesz a műsor. Meg kell csinálni a lehető legprofibbra, és ha egy átlagos eszközön, mondjuk bármilyen áruházi plazmatévé 2x20 wattos hangfalán is jók az arányok, hangilag van energiája a műsornak, akkor végezted jól a munkád.
Szerinted mi az, ami ennek a munkának a szépségét adja?
Megérint a varázsa. Kiteljesedek benne. Ez tulajdonképpen a hang műszaki és művészeti világának összekapcsolódási pontja. Játék a hangokkal, viccesen szólva világító színes gombokat kell nyomogatni. Szól a zene, művészekkel, hangszerekkel dolgozol. Hobbizenészként ez gyerekkorom óta mindig érdekelt. Ha feltolok egy potmétert, megszólal a zene, legyen az egy rock műfaj, vagy egy klasszikus mű. A Virtuózokban volt egy fiatal, még óvodás korú gyermek, aki úgy hegedült, hogy könnybe lábadt a szemem, és ez a kezem alatt szólalt meg, így jutott el az emberekhez. Ez a kapcsolódási pont, ami érzelmileg is hat rám. Kapcsolatba kerülsz a szereplővel, legyen az egy műsorvezető, egy rockbanda, vagy akár komplett szimfonikus zenekar, ezáltal részese leszel a produktumnak, amit létrehoz.
Köszönjük a beszélgetést...
 |
 |
2016. július 26. 07:39