Rudán Joe arcai... Ez én vagyok
„Minél több műfajban kipróbálja magát egy zenész, annál sokrétűbb a munkája, annál színesebb az előadásmódja” – állítja Rudán Joe, aki már középiskolás korában basszusgitározott, majd énekes tehetségét több neves bandában is kamatoztatta. Tavaly, szólóalbumának megjelenését ötórás koncerttel ünnepelte a Club 202-ben, amelynek esszenciájáról a Hammer Records jóvoltából, decemberre kép-és hanganyag jelenik meg. Új összeállítású csapatával, a Rudán Joe Banddel 2016-ban ismét több koncertre készül.
Több zenekarban eltöltött hosszú „frontemberkedés” után tavaly tavasszal boltokba került életed első szólóalbuma. Milyen tapasztalatokat gyűjtöttél a hanganyag utóéletéről?
Mindenki megtalálja kedvencét a lemezen, hiszen az Én ez vagyok – persze a rock keretein belül – többféle ízlést is igyekszik kielégíteni. Életmű albumról van szó, amely különbözik egy adott zenekar évenkénti sorlemezétől. Ennek a tartalma mindig aktuális. Sok évet vártunk erre a több szerző és szövegíró munkáját egybegyűjtő, összefoglaló jellegű anyagra. A kiadvány folyamatosan fogy, úgy látszik, elképzeléseink találkoztak a közönség ízlésével. Ha pedig figyelembe vesszük a lemezeladások számát, ahhoz viszonyítva különösen jók az eredmények.
Ehhez, valamint ötven éves születésnapod apropójaként, budapesti lemezbemutató koncert is kapcsolódott; régen látott tömeg gyűlt össze, hogy egy harmincéves zenei pálya keresztmetszetének részese legyen. Elégedett voltál az ott tapasztaltakkal?
Teljes mértékig elégedett voltam. Sajnos csúsztunk egy kicsit a szólóalbumom megjelenésével, de szerencsére a koncert napján már hozzáférhető lett. A Club 202-ben úgy tartottunk – szó szerint vett – lemezbemutató koncertet, hogy a dalokat annak előtte még senki nem hallotta, de nem is játszottuk azokat. Az ötórás bemutató egyébként telt házzal ment; nemcsak a nézőtéren voltak sokan, de a színpadon is. Akkoriban léptem be a Dinamitba, így ők is felléptek velem, de ott volt Kalapács Józsi barátom és még rengetegen azok közül, akik zenei pályafutásom meghatározói voltak.
Öt éve nyomjátok Tóth László gitárossal, ezzel párhuzamosan Kalapács Józsival is az akusztikus bulikat. De ott vannak a különböző rockoperák, valamint színházi szereplések, miközben a rockzenekaros projectek egy időre, mintha kissé háttérbe szorultak volna. Miután a Codától is elbúcsúztál, megalakítottad a Rudán Joe Bandet. Mi ennek a háttere?
Amellett, hogy valóban megszaporodtak színházi munkáim, és az akusztikus formációkkal is sűrűn koncertezem, a rocknak öt évig ott volt a Mobilmánia, 2014-től pedig a Dinamit. A Rudán Joe Band tagjai már az életű bulimon is szerepeltek csak épp nem ezen a néven. Ezzel a csapattal nincs kötöttségem, hogy mit játsszunk és mit nem. Többször előfordult a Codával, hogy olyan számokat kértek tőlem, amelyeket más zenekarokkal énekeltem lemezre. Mindenkinek vannak kedvencei a Pokolgép, vagy P.Mobil korszakomból, amit hallani szeretne a műsoromban. Ilyen például a Pokolgéptől a Hol van a szó, vagy a P.Mobiltól a Babba Mária: ezeket a közönség velem szokta meg. David Coverdale a kedvenc énekesem, ám a Highway Start a Deep Purple-től mégis Ian Gillannel szeretem hallani. A Codától a Rudán Joe Bandet elsősorban az különbözteti meg, hogy az előbbiben a saját dalok mellett rock klasszikusokat nyomtunk, az új formációval viszont a teljes életművemből válogathatunk. A zenekarban nagyon képezett muzsikusok játszanak, többen a dzsessz-dzsesszrock világából érkeztek. Tóth László barátom az egyik gitáros, akivel hatodik éve csinálom a Rudán Joe Akusztikot. Főképp az ő unszolására hoztam létre az új csapatot azért, hogy elektromos gitáron is játszhasson. A másik, fiatal gitárosom Gyenes Máté – aki klasszikus zongorát és nagybőgőt tanult – a hardrock mellett, ha kell, billentyűzik. A basszushangszeres Gyenes Attila „Süni” pedig a Harkány Big Bandben harsonázik. Matus Péter dobol, aki ismert pécsi rockzenész. Ő szerencsére megoldja próbaterem kérdését is. Szükségünk is van rá, hiszen hetente minimum egy próbát beiktatunk. Szeretnénk a – hangsúlyozottan élő – vokálhangzást erősíteni, erre külön próbákat szánunk. Fontos az élő megszólalás, nem szeretnénk azoknak a bandáknak a sorába beállni, akik ezt gépről, hard disc-ről oldják meg. Egyszóval a minőségre törekszünk. Minden előadásunk más és más: olyan bőséges repertoárral rendelkezünk, hogy a legutóbbi háromórás koncertünkből például legalább tíz dal kimaradt.
Kicsit az előző kérdésnél maradva: rockoperák, akusztikus zene, harmonikus hangzásvilág, vokálok: mi történt az ízig-vérig rocker Rudán Joeval? Lehiggadt?
Egyrészt igen. Másrészt még a zúzós zenében is az ún. „finomságokat” kerestem. Mindig is több lovon ültem és többfelé kacsingattam. Amikor megjelent kedvenc zenekaromtól a Judas Priesttől a Defenders of the Faith lemez – amitől lehidaltam –, pont egy Jimi Hendrix emlékzenekarban énekeltem; egy másik bandában, vele párhuzamosan pedig a világslágereket, örökzöldeket nyomtuk. Mielőtt bárki furcsállaná ezt, elmondom, hogy világjáró hajóra készültünk. A fiúk végül ki is mentek, ám nélkülem: ugyanis akkor jött az életembe a Griff, majd a Pokolgépes felkérés. Ott persze a metál ment, de mellette megmaradt a Coda, ahol rock klasszikusok voltak terítéken. Ha csak szigorúan egy zenekarnál ragadok le, nem szerepelhettem volna például a Csaba királyfi rockoperában most nyáron, Csíksomlyón kétszázezer néző előtt, amely meghatározó és csodálatos élmény volt az életemben. Minél több műfajban kipróbálja magát egy zenész, annál sokrétűbb a munkája, annál színesebb az előadásmódja.
Volt időd kipróbálni magad, végigjártad a szamárlétrát, mire eljutottál idáig.
Amire különösen büszke vagyok, hogy 1984-ben a Spirál együtteshez meghívtuk vendégnek a P. Box vezérkarát, Vikidál Gyulát, Bencsik Samut és Cserháti Pityit. Kaposváron együtt nyomtuk a Soha nem eléget, Samu meg is dicsért a teljesítményemért. Igazából akkor kellett volna bekerülnöm a budapesti vérkeringésbe, de erre 1989-90-ig várnom kellett. Az első felkérés, amelynek kapcsán Budapestre kerültem, a No együttestől jött: Csülök – aki akkoriban ott, később nálam, a Codában dobolt –, szólt, hogy Slamo énekest keres, mert összekülönböztek valamin. Próbáltunk is együtt, ám a váltás mégsem valósulhatott meg, mert Erdős, aki a mindenható volt a lemezgyárban, közölte, hogy nem adja ki a lemezüket, ha nem Gábor énekel rajta. Slamó barátságból beajánlott a Griff zenekarba, ahol Cverencz Ákos épp megvált korábbi frontemberétől, szegény Vertig Józsitól. 1988-ban egyébként már megalakult a Coda, amellyel gyakran léptünk fel Budapesten, de 1989 karácsonyán még a Griffel a Petőfi Csarnokban játszottunk. Utána, 1990-ben kerültem a Pokolgépbe.
Októbertől életmű koncertsorozatot indítottál. Milyen koncepcióval vágtál neki a turnénak?
Azokon a helyeken, ahová nem jutottunk el az akusztikus formációval, ott a Rudán Joe Band elé ezt is beiktattuk. Érdekessége, hogy ebben az elő-blokkban nem kizárólag a Tóth Lacival szokásos duettben lépünk fel, hanem zongorával és ütősökkel beszáll a zenekar többi tagja is. A műsor többi részében pedig, ahogy említettem, az egész életművemből szemezgetünk: a rock klasszikusoktól kezdve azokig a dalokig, amelyeket velem ismert és szeretett meg a közönség.
Mindezek mellett mennyi időd jut a Dinamitra, vagy éppen a Harkány Big Bandre, amely eléggé különös vállalkozás egy vérbeli rockénekesnek?
Valóban elfoglalt vagyok, de nem érzem magam szétszakítva. Nem érzem tehertételnek a zenélést, szívesen csinálom, ez az életem. A Harkány Big Band pedig az előbb említett sokszínűség része, ezt is nagyon szeretem. Néha nehéz egyeztetni a zenekarokkal, ilyenkor sajnos óhatatlanul sérül valamelyik project. De ez a probléma világéletemben elkísért, ezért volt a zenekarok közötti jövés-menés. Mivel nem lehetek egyszerre két-három helyen, mindig a nagyobb rendezvény élvezte a prioritást. Mondjuk, egy erdélyi fesztiválfellépést előnyben kellett részesítenem egy kisebb rockklubhoz képest, ahová máskor is eljuthattam. De Erdélybe nem biztos, hogy legközelebb elhívtak volna. Olyan is előfordult, hogy a Csaba királyfi rockopera erdélyi bemutatójának napján semmilyen más fellépésem nem volt, ám az akkori zenekarvezetőm később gondoskodott róla, hogy legyen… Persze, nyilván nem azt választottam. De voltak olyan zenekarvezetők, aki tolerálták ezeket a problémákat.
Népszerű előadó vagy, ráadásul azon kevesek közé tartozol, akik még csapatban, és nem szólókarrierben gondolkodnak. Nem divat ez manapság.
Szerencsém volt, mindig olyan zenekarok kerestek meg, akik komoly múlttal és hírnévvel rendelkeztek, oda örömmel mentem énekelni. Mostanra eljutottam odáig, hogy Rudán Joe Band – és ahogy a lemez címe is utal rá –, ez én vagyok. A fiúkkal ugyan egy csapatot alkotunk, de ez a formáció rólam szól.
A mai koncertlehetőségek, illetve médiaháttér ismeretében, miként látod a rockzene, mint egyetemes műfaj jövőjét?
Abban biztos vagyok, hogy ez a zene nem fog elsüllyedni. A probléma gyökerét a hazai zenei médiában látom: ezt a rock műfajt, ha már nem nyomják, legalább a helyén kellene kezelni. Oda kellene tenni, ahová való. Nem értem, hogy a rádióban és a televízióban kizárólag kritikán aluli zenéket szerkesztenek adásba, agymosás folyik. Nemrég jöttem haza Ausztriából: érdekes módon, az ottani adókon olyan dalokat hallgattam, amelyekben valódi énekes énekelt, megszólalt egy zongora, valamint az elektromos gitár mellett a pergődob is hallatszott. De említhetném Erdélyt is, ahol nyáron jártam; a román rádió például Foreigner koncertet játszott. Ugyanez vonatkozik a szerb, vagy horvát határra is, ahol átérve, a médiák műfajtól függetlenül, színvonalas zenéket sugároznak. Visszafelé, sajnos, ugyanezt nem mondhatom el. Magyarországon nem tudok rádiót hallgatni, a kínálatban sem a rock, sem a blues, de a country sem jelenik meg. A metált már meg sem merem említeni. A fiatalok azt sem tudják, hogy léteznek ezek a zenék, csak ez a ma divatos „alter” nyekergés megy valami gépi alappal, tudatosan butítják el a népet. Beindították az M2 Petőfi TV-t is, amely olyan zenét közvetít, mintha azok az emberek valamilyen más bolygón élnének. Nincs értékelhető szöveg, nincsenek harmóniák, nincs énektudás, csak alternatív művészkedés van, kétségbeejtő színvonalon. Igényes rockmuzsikát elvétve találni, az egész műfajt „lezombisotították”. Mindez kihat a koncertek, előadások, fesztiválok, klubok körülményeire, zenei kínálatára. Ha a rádióban – legalább alkalmanként – az igényesebb zene is szólna, az jelentősen javíthatná a koncertező hangszeres rockzenekarok helyzetét. Tehát először a médiában kellene rendet csinálni, ahol le vannak osztva a lapok; azoknak a szerzőknek a dalait játsszák, akik benne vannak a zenei szerkesztők körében, ám lehetséges, csupán a zenei világuk korlátolt. Tehát, amíg ezek az állapotok nem változnak, részemről inkább kihagyom a rádióhallgatást országhatáron belül. A tévés „zenei” műsorokkal egyetemben. Ideje lenne egy rockzenei adót elindítani: lenne rá igény, volna miből válogatni!
Az előzetes hírek szerint, ez év decemberére Rudán Joe – és persze a rockzene híveinek – karácsonyfája alatt egy DVD kiadvány is helyet kap. Mit tartalmaz a korong?
A már említett tavalyi jubileumi koncert anyagát; az ötórás buliból két és fél óra zenét válogattunk össze DVD-re. Mind az öt felvonásból adunk ízelítőt: az akusztikus blokk után jön a Kalapács akusztik, a jelenlegi Rudán Joe Band felállást a Dinamit követi, majd a barátaimmal egy ős-Codás összeállítás zárja a sort. Itt egy óriási dzsemmelés keretében Tornóczky Ferike, Makovics Dénes, Szkladányi András „Szaki”, valamint Sipeki Zoli és Hirlemann Berci vett részt. Ez utóbbi egyébként szinte észrevétlenül cserélt helyet a dob mögött Bánfalvi Sanyival. Nemrég adtam le az anyagot a Hammer Records kiadónak, a megjelenés december elejére, vagyis a karácsonyi piacra várható. Emellett a boltokba kerül egy dupla CD hanganyag is a koncertről, amelyen három bónusz felvétel kapott helyet. A DVD-n huszonkilenc, a dupla CD-n harminckét szám szerepel. A kiadvány együtt és külön-külön is kapható lesz. A tavalyi sikert 2016. január 9-én szeretnénk megismételni a Club 202-ben, amely az életmű turné budapesti állomása lesz. Ezúttal nem ígérek annyi vendéget, mint a születésnapi bulimon – hiszen ott harminc muzsikus állt a színpadon –, de így is színvonalas műsort fogunk majd összehozni, rengeteg meglepetés dallal, színes repertoárral. Hiszen jó zenészekkel könnyű jó műsort csinálni!
Hegedűs István
 |
 |
2016. július 17. 09:08