Dave Weckl
Minden idők egyik legnagyobb hatású dobosa tavaly a Budapest Jazz Clubban tartott telt házas bemutatót, amely után másnap délelőtt találkoztunk a Tam-Tam dobcentrumban.
Hogy érezted magad a tegnapi bemutatón?
Nagyon jól! A hely tele volt, minden kényelmes volt, így csak a mondanivalómra koncentrálhattam.
És még jól is szólt.
Annak örülök. A dobcucc nagyon jó volt és amint megoldódott a keverő problémája, minden rendben volt.
Mi történt pontosan?
Csak egy apró félreértés, leginkább az én hibámból. A szervezés annyi levelezéssel járt, valahogy lemaradt a keverő pontos specifikációja, de szerencsére mindenki nagyon segítőkész volt és végül minden simán ment.
Amúgy kényes vagy a hangszerekre, vagy ami nagyjából elfogadható, azon már gond nélkül játszol?
Még hogy én kényes? Ááá, dehogy... De viccen kívül, persze, nagyon is az vagyok. Nyilván bármin lehet játszani, de amikor arról van szó, hogy a színpadon úgy akarunk megszólalni, ahogyan azt elképzeljük, akkor a zenei mondanivalónkat legjobban kiszolgáló környezet szükséges, amelyben a kihozhatjuk magunkból a legjobb tudásunkat. Ha nem vagyok a komfort zónámban -ami számomra nem csak a dobkészletet jelenti, hanem a cintányérokat, mikrofonokat, hangosítást is-, akkor olyan dolgokkal kell foglalkoznom, amik elterelik a figyelmemet a lényegről.
Tegnapról megmaradt bennem egy nagyon érdekes mondatod arról, hogy a kínaiak gyakorlatilag nem ismerik a triolás érzetet. Befolyásolják az ilyen tapasztalatok a tanítási módszereidet, vagy közvetve akár a játékodat is?
Igen, engem is meglepett, amikor ezzel találkoztam. Nem hinném, hogy a játékomat befolyásolná, hogy a hallgatók mit ismernek és mit nem. Amit játszom, az attól függ, hogy mi az, amit én ismerek és mi az, amit még nem. De annak a felismerése, hogy egyes kultúrákban nem ismertek bizonyos ritmikai érzetek, mindenképp hat az oktatásaimra.
Azért ez mindenképp meglepő, nem? 2015 van, ott az internet, a rengeteg videó a YouTube-on, az oktatóanyagok, meg minden...
Ez igaz és persze az én tapasztalataim is korlátozottak, de volt hat kurzusom, alkalmanként hat-tíz tanulóval és ebben a témában minden esetben hasonló volt a reakciójuk. Ez nyilván segít átgondolni a tananyagot és a tanítási módszereket.
Tegnap beszéltél arról, hogy a színpadon levő keverőt sokszor a dobok front keverésére is használod. Nyilván kényelmes, ha el vannak mentve a saját játékoddal, ütéserőddel kapcsolatos beállítások, kompresszorok, kapuzások, de nyilván van egy csomó paraméter, ami a helyszíntől és a PA-től függ. Ezeket nehéz úgy beállítani, hogy a keverő és te is a színpadon vagytok. Mesélnél erről részletesen?
Erre valók a beállások. Nyilván egy ismeretlen helyen nehéz egy sztereó mixet leküldeni a színpadról, de ez nem is cél. Mindenképp szerencsés, ha ismerős hangmérnökkel dolgozhatok, általában kétféle megoldást használok. Külön kimeneten küldöm ki nagydobot, overheadet stb., de van olyan is, hogy nem a keverőmből veszik le a jelet, hanem még a keverő előtti splitterből. De általában inkább azt szeretem, ha én kontrollálhatom a dolgokat a saját keverőmön. Pl. ha tudom, hogy vannak bizonyos részek, ahol kicsit többet kell adni a nagydobra vagy az overheadre, akkor ezt megtehetem. Ez többnyire jól működik, még a saját hangmérnökeim is azt mondják, ha felajánlom, hogy vegyék le a direkt jelet, hogy jó lesz az, ami tőlem jön le. Az esetek 95 százalékában van idő rendes beállásra és ilyenkor mindig van segítség. Nem csak a hangmérnökök, hanem a többiek a zenekarból, vagy akár dobos kollégák, akik épp ott vannak és tőlük mindig kapok elég visszajelzést, hogy meg lehessen találni a megfelelő beállításokat. Az elején mindig azt szoktam kérni, hogy tolják fel nagyon hangosra a PA-t, hogy halljam, melyek a kényes frekvenciák, ahol búgások, gerjedések és egyéb gondok lehetnek és így csinálom meg a hangszínezést és állítom a fázisokat.
Ez elég nehéz, ha nem vagy lent.
Ha elég hangos a cucc, akkor fent is hallom. Persze ki kellett tapasztalni, hogy mit csinál az ember ezen a felén a PA-nek, de már megszoktam. A presetjeim csak kiindulópontok, tudom, hogy mire kell minden helyen odafigyelni és az egyedi adottságoknak megfelelően módosítani.
Van fontossági sorrendje a projektjeidnek vagy azzal foglalkozol, amire épp meghívást kapsz?
A Dave Weckl Acoustic Band a legfontosabb. A Convergence projekt Jay Oliverrel egy hatalmas vállalkozás volt, oktató anyagokkal, meg egy csomó háttérmunkával, de sosem terveztük élőben is csinálni. Ha koncertezésről van szó, akkor jelenleg az Acoustic Band az első számú projektem.
Amikor megjelentél a Chick Corea Elektric Bandben, az egész világ csak ámult a fusion dobolás új magaslatain, de én is emlékszem, hogy mindent jobban tudó tizenévesként arról beszélgettünk a társaimmal, hogy „fantasztikus, zseniális, de a swing az nem az igazi”. Amikor meghallottam az Acoustic Bandet és az anyagban volt néhány bitang swinges szám, az jutott eszembe, hogy esetleg volt egy olyan szándékod ezzel a projekttel, hogy megmutasd, mennyire jó swing dobos lettél az évek során.
Nem, nem volt ilyen bizonyítási vágyam. Rengeteg zenei hatás ért, kölyök korom óta rengeteg jazzt játszottam, big bandekben is és sokat tanulmányoztam a stílust. Az Akusztic Band persze amúgy sem egy swing zenekar, rengeteg funk és egyéb hatás keveredik benne. Az volt a cél, hogy egy szabadabb és organikusabb zenét csinálhassak egy kisebb, nyitottabb hangú cuccon, egy olyan projektben, amihez a saját nevemet adom. Tehát nem akartam semmit demonstrálni, amúgy is a megfelelő zenészekkel mindig is szívesen játszottam swinget.
A weboldaladat látva, abból ahogy az oktató anyagokat prezentálod, ahogy megválogatod, mit milyen csatornán közölsz, láthatóan nagyon tudatosan használod az internetet. Hogyan látod az internet és azon belül a YouTube hatását a dobolásra? Mit gondolsz a rengeteg play along videóról, ahol sokezer kis Dave Weckl, Virgil Donati meg mit tudom én milyen klón játszik?
Az internettel kapcsolatban ellentmondásos érzéseim vannak. Egyfelől kinyírja a megélhetésünket, túl könnyen elérhető, megnézhető és letölthető minden, akár illegálisan is, ami nyilván valamiféle kontrollt igényelne. Ezek miatt vannak olyan projektjeim, amik nincsenek ott a Spotify-on, Apple Music-on és semmilyen streaming oldalon. Nincs kiadóm, magam intézem a kiadványaimat és lehet, hogy így nem érek el annyi helyet, mint egy olyan cég, amelyik az egész világon terjeszt digitálisan is, de azért eddig elég jól működik a dolog. A másik oldala a történetnek, hogy nagyon sok hasznos információhoz lehet eljutni az interneten, olyanokat láthatunk játszani, akiket amúgy soha. Ez sokat segít bizonyos stílusok megismerésében és megtanulásában.
Szerintem az a gond, hogy mintha a nagy nevek közül kevesen ismernék fel, hogy nincs „ingyen tartalom”. Nyilván egy feltörekvő előadónak az a lényeg, hogy minél többekhez jusson el, de egy bizonyos szint felett ennek már határt kellene szabni. Pl. hiába jött erre rá Prince, nélküle is van elég ingyen tartalom a legnagyobbaktól, így egyedül nyilván nem képes megváltani a világot.
Igen, ez egy 22-es csapdája. Mindenki attól fél, hogy „jaj, mi lesz, ha valamiből kimaradok, egy idő után senki nem fog emlékezni rám, nem leszek elérhető”. Nálam az a helyzet, hogy a régi dolgaim fent vannak, mert a kiadók „lepaktáltak az ördöggel” (haha), de az új zenéim már nincsenek ott, mert én így döntöttem. Amíg a zenészek táplálják ezt a folyamatot, addig semmi sem fog változni. A bevétel, amit a streaming oldalak ajánlanak, egyszerűen nevetséges.
Olvastam valahol, hogy Peter Erskine volt az egyik első nagy név, aki felismerte a tehetségedet. Ezt azért találtam érdekesnek, mert az ő nyomait nem nagyon érzem a játékodon. Szerinted hatott rád?
Nagyon is. A hetvenes évek végétől Gaddel és másokkal együtt nagyon sok fusion munkát csinált, de rám már ezek előtt is óriási hatása volt, még a Stan Kenton zenekarral, a Maynard Ferguson big banddel és kisebb kombókkal is. Mindig nagy kedvencem volt, mert a funk mellett a jazzt is nagyon érzi. Egy közös ismerősön keresztül írtam neki egy levelet és kazettákat küldtem neki, aztán később New Yorkban egyszer lejött Steve Khannal Breckerék klubjába és megnéztek az egyetemi zenekarommal, a Nite Sprite-tal. Peter ezután ajánlott a French Toast nevű zenekarba, ahol a legendás Anthony Jackson volt a basszusgitáros. Rajta keresztül kerültem aztán egy Simon and Garfunkel turnéba, ami után beindultak a session munkák a legnagyobb nevekkel.
A saját vállalkozásod, a Dave Weckl Production Services gyakorlatilag bárki számára elérhetővé teszi a veled való munkát. Kapsz sok session felkérést a Production Services mellett is?
Nem, ebből a világból gyakorlatilag teljesen kivonultam. Egy bizonyos ismertségi szint felett, egy bizonyos kor után már tudják, hogy mit csinálsz és nem hívnak el akármire. Régen pl. rengeteg filmzenét játszottam fel, hétköznapi munkaként tekintve rájuk. Ma a legtöbb munka, amit otthon csinálok, a Production Services-en keresztül fut be.
Ebben a munkában mit végzel te magad?
Mindent. Én vagyok a hangmérnök, a kész sávokat küldöm el a megrendelőnek. Elég jó előerősítőim és EQ-im vannak, nagyjából bármit meg tudok velük csinálni a nagydobbal, a pergővel és az overheaddel. A tomokat általában EQ-zatlanul adom át, de ha kifejezetten az én saját soundomat kérik, akkor megcsinálom, sőt, olyan is van, hogy a zengetőt is kiírom külön sávra.
Bármit elvállalsz, vagy a felkérésnek meg kell felelni bizonyos elvárásoknak?
Persze, vannak valamilyen alapfeltételek, amiknek teljesülni kell. Olyasmiket vállalok, amihez nem kell a korlátaimat nagyon feszegetni.
Ezek szerint van, hogy nemet mondasz?
Igen, főleg amikor keményebb zenékre kérnek. Vannak, akik valamiért azt gondolják, hogy tudok progresszív heavy metalt játszani, ezeket nem szoktam elvállalni, elküldöm őket Thomas Langhoz vagy Virgil Donatihoz.
Nem gondoltál arra, hogy kipróbáld magad ilyen zenékben is?
Nem érdekel a kemény játék. Félek a sérüléstől, bár tudok erősen játszani, ez azért nem ugyanaz, mint amikor órákon át kell 150%-on tartani a hangerőt. De legtöbbször nem is ezért keresnek, hanem azért, amit általában csinálok: jazzért és fusionért és néha van egy-két pop produkció, amiben vannak rockos elemek.
A Chick Corea Elektric Bandben elég intenzíven használtál elektronikákat.
Ezt ma már egyáltalán nem csinálom.
Már nem érdekel?
Úgy éreztem, hogy eltereli a figyelmemet a dobolásról. Nem akarom leszólni az akkori dolgaimat, mert nem arról van szó, hogy rosszabb lett volna, egyszerűen csak nagyon más volt. Jobban érdekelt, hogy hogyan szólaltatom meg a dobot, mi az, ami a zenébe a legjobban illik és az elektronikák ettől vonták el a figyelmet.
Kár, pedig csináltál pár érdekes dolgot, nem is dob hangokkal, hanem például az akusztikus hang mellé ütőhangszereket, effekteket keverve.
Igen, szerintem is érdekes volt, emlékszem, hogy még saját lemezen is használtam egy csomó triggerelést különböző érdekes hangokkal, de ahogy mondtam, ma már ez nem érdekel.
Szoktál munkán kívül zenét hallgatni?
Néha, például edzéskor. Amikor úton vagyok, akkor általában alig hallgatok zenét, inkább olvasok vagy más dolgokat csinálok. De ha zenét hallgatok, nincs különösebb szabály, hogy mi legyen az.
Hallgatsz olyasmiket, amiket egyébként sosem játszanál? Például mondtad, hogy a heavy metal ilyen.
Részben az az egyik oka, hogy nem játszom ilyesmit, mert nem is hallgatom és nem vagyok benne otthon. Funkot, bizonyos pop zenéket meghallgatok, de leginkább big bandeket, régi dolgokat, Buddyt [Rich-et], azokat, akik a legelejétől fogva hatással voltak rám. Aztán a latin zenét mindig nagyon szerettem hallgatni, de vannak afrikai zenék is, amiket szeretek. Szóval, néha szánok rá időt, hogy megnézzem, mi van a világban, de általában nagyon sokat dolgozom és ha pl. a keverést is én csinálom, akkor mindenféle lehallgatási környezetben sokszor meg kell hallgatni a mixet és fülnek is kell a pihenés. Ezért ilyenkor nem hallgatok mást.
Van még kutyád?
Sajnos nincs. A golden retrieverem, Sophie rákban halt meg pár hónapja tizenhárom és fél évesen.
És egyelőre nem tervezed, hogy másik legyen?
Nem. Júniusban nősültem újra, elvettem az olasz barátnőmet, akivel hat éve vagyunk együtt. Addig biztos nem gondolkozunk kutyáról, amíg ki nem találjuk, hogy hogyan szervezzük az életünket.
A kutya felmehetett a kanapéra?
Nem. Először megengedtük neki, hogy mindenhova felmenjen, de a golden retrieverek rengeteg szőrt hullatnak, úgyhogy idővel rászoktattuk, hogy maradjon a padlón. De rengeteget autóztunk együtt.
Átlagosan hány hónapot szoktál évente otthon tölteni?
Hatot, talán kicsit kevesebbet.
Így nehéz kutyát tartani.
Persze, ehhez az kell, hogy ne egyedül élj, majdnem olyan, mintha gyereked lenne. Nagyon szeretem őket, fiatal koromban mindig volt kutyám, aztán volt egy időszak, amikor nem lehetett, de mindig szerettem volna.
Mi a következő úticélod?
Ma Dubaiba megyek, ahol holnapután játszom. Utána Olaszországba megyek egy hétre a feleségemhez, aztán megyek haza és kezdek el dolgozni egy kínai zongorista albumán.
Huszár Endre
 |
 |
2016. július 15. 11:04