„A szellemi tulajdon becsületének visszaállítása”
A Cseh Tamás Program immár három esztendeje megkerülhetetlen szereplője, és kinyújtott segítő keze a magyar könnyűzenei társadalomnak. Célja, többek között, a jövő nemzedékének megfelelő zenei oktatása, valamint egy olyan integrált szervezet létrehozása, amely akár minden szegmensében a műfaj támogatótója lehet. Bajnai Zsolt az NKA Cseh Tamás Program megvalósításáért felelős Ideiglenes Kollégium vezetőjeként értékelte az elmúlt időszak eredményeit és hiányosságait, de lapunknak beszélt a rocktörténeti múlt feltárásáról, illetve jövőjéről is.
A meteorológiai nyár első napja, immár hagyományosan a Zene Ünnepe programé. A Cseh Tamás Program aktív szerepet vállalt ennek megrendezésében, a Várkert Bazárban öt színpadon szóltak különféle stílusú muzsikák. Az ott fellépőknek milyen kritériumoknak kellett megfelelniük?
Hadd kezdjem, kicsit messzebbről: a Cseh Tamás Program kezdetekor mindössze annyit tudtunk, hogy az majd egyáltalán létrejön, az alprogramok pályázatai még nem álltak rendelkezésünkre. Éppen ezért egy NKA-roadshow keretében, 2014-ben sorra jártuk a nyári fesztiválokat. Jól sikerült rendezvényekről beszélünk, amelyekben a színházi és nem könnyűzenei témák egyaránt képviseltették magukat. Ebből merítve – mintegy hagyományt teremtve, valamint figyelembe véve a közönség véleményét –, tavaly ugyancsak NKA-színekben csináltuk meg a folytatást. Idén a Cseh Tamás Program égisze alatt már tíz fesztivállal hoztuk tető alá a roadshowt. Ennek egyike a Zene Ünnepe, amely a fővárosi fesztiválunk a Várkert Bazárban, és amely egészen a Múzeumok Éjszakájáig tart. A kérdésre válaszolva: ide azokat a formációkat próbáltuk meghívni, akik az idei, vagy az előző évben az Induló Zenekar alprogram részesei voltak. Sokukkal nem egyszerű az egyeztetés, hiszen időközben népszerűek lettek; szerencsére azonban a tavalyi bandák jó emlékeket őriznek rólunk, így közülük is sokan vállaltak fellépést. De még így sem volt egyszerű megtölteni a Várkert Bazár öt színpadát. Az itt fellépő ötven zenekarból tizenöt valamilyen módon kötődik a Cseh Tamás Programhoz, a többieknek a Zene Ünnepéhez hasonlóan kinyitottuk a helyszínt, és a színvonalas produkciókkal jelentkező csapatok lehetőséget kaptak a megméretésre. Bízunk abban, hogy a nem „csehtamásos” formációk között is sok olyan akad, aki jövőre kipróbálja majd az Induló Zenekarok alprogram pályázatát.
A CSTP tehát egyfajta gyűjtőszerepet kíván vállalni?
Ha gyűjtőszerepet épp nem, de mégis arról akar szólni, hogy a program minél több zenészhez eljusson, profihoz és nem profihoz egyaránt. Olyan forrás ez, amely szeretne nekik segíteni.
Az üres adtahordozókból befolyt jogdíj NKA-ra eső negyedét az NKA Bizottsága osztja fel a különböző kollégiumok között. Milyen tematika szerint történik mindez?
Az NKA-hoz kerülő üres adathordozók után szedett jogdíj idén nagyjából 1,4 milliárd forint, amit persze nem teljes egészében kap meg a Cseh Tamás Program. Hogy a kollégiumok milyen arányban juthatnak hozzá, azt az NKA illetékes bizottsága dönti el. Az elosztás úgy értendő, hogy a könnyűzenészeken kívül a komolyműfaj, a népzene képviselői, a színház, valamint a könyvesek is részesülnek belőle. Az 1,4 milliárd forintból hatszázhuszonöt millió jut nekünk: százmillió a programirodára, és magára a programjainkra ötszáz-huszonötmillió.
2014. május 12. Ezen a napon jelentették be az NKA Cseh Tamás Program indulását. Készítsünk – a teljesség igénye nélkül – egy gyorsleltárt: milyen eredményeket tud felmutatni a program és milyen tanulságokat lehet levonni belőle?
A Cseh Tamás Programról ugyanaz elmondható, mint az NKA egyéb támogatásairól. Vagyis, ha az NKA egy forintnyi támogatást ad, akkor – a felmérések, valamint az elmúlt huszonkét év tapasztalata alapján bebizonyosodott, hogy saját forrásból, más támogatóktól, jegy- és egyéb bevételekből – a jelentkezők három-négy forintot tesznek a pályázaton megítélt összeg mellé. Számszerűsítve: ha a működésünk eddigi három évében több mint kétmilliárd forintot teszünk bele a könnyűzenébe, nem túlzás kijelenteni, hogy ez által nyolc-tízmilliárd forintot tudunk megmozgatni. Ez, azt gondom, jó eredmény. De eredményként értékelem azt is, hogy az elmúlt kétesztendőnyi időszakban, alprogramjaink megvalósításában – zenészek, technikusok, jogászok, rádiósok, klubvezetők – évadonként nagyjából ezerkétszáz-ezerötszáz ember vett részt. Becslések szerint a könnyűzenei szakma úgy nyolc-tízezer embert foglal magába, ennek alapján feltételezhető, hogy maga a Cseh Tamás Program a szakma húsz százalékát érinti. Számomra az egyik legnagyobb elismerést jelenti, hogy a program egyik nagy ellenzője – aki egy általam tisztelt nagynevű zenész – a Magyar Kultúra Napján tartott rendezvényünkön kijelentette, úgy érzi, hogy a pénz jó helyre került. De az eredmények között felsorolhatnám az eddig támogatott hetvenkét zenekart, az idei negyven klubot a maga ötszáz koncertjével, és persze az előzenekari koncerteket is; no meg azt a rengeteg külföldi fellépést, amelyek a CSTP nélkül nem valósulhattak volna meg. Egy ekkora project természetes velejárója, hogy nem minden sikerül úgy, ahogy elterveztük, vagy szeretnénk. A múlt esztendőben kigondolt könnyűzenei oktatási és próbatermi alprogramokat már a 2015-16-os évben szerettük volna tető alá hozni, ám ez még várat magára. Részben az energiák, másrészt a források apadtak el. Nagyon remélem, hogy mindezt a következő évben be tudjuk pótolni! Az elmúlt két esztendő tapasztalatait összegezné, ha végre létrejönne egy magyar könnyűzenei iroda. Amely nem csupán a Cseh Tamás Programmal, hanem a könnyűzenei exporttal, más tehetséggondozó projektekkel, vagy éppen adatbázisok építésével foglalkozna. Olyan integrált szervezetre gondolok, amely a mi programunkat is beleértve összefogná a könnyűzene különböző ágazatait. Például a jelenlegi rendszer egyik kézzel fogható hiányossága, hogy miközben a könyveknek létezik köteles példánya, a hanglemezek nem rendelkeznek ilyennel. Húszegynéhány év múlva vért fognak izzadni azok, akik szeretnék feltérképezni a hazai lemezkiadás korábban megjelent példányait.
Mi lesz a további sorsa a Várkert Bazárban megnyitott egykori Volt egyszer egy Ifipark… kiállításnak?
A tárlat lezárásával megjelent egy katalógus, amely bővebb anyagot tartalmaz, mint maga a kiállítás. Amit az anyagból lehetett, illetve a saját tulajdont eltettük, hogy később akár egy állandó, vagy időszaki kiállításon ismét bemutathassuk azokat. Megint csak visszakanyarodnék a Magyar Könnyűzenei Iroda tervéhez: többekben felmerült, hogy a szervezet létrejöttével a Színháztörténeti Múzeum mintájára felállhatna egy könnyűzenei múzeum és kutató intézet is. Akár a legendás Várkert Bazár területén, de létre jöhetne bárhol, bármilyen helyszínen. Úgy látom, van létjogosultsága, akár hazai, akár külföldi példát tekintve, hiszen látogatott intézményekről beszélünk. Elég, ha csak az egy éve működő egri Beatles-múzeumot, a budapesti Rockmúzeumot, vagy a ceglédi Dobmúzemot említem. Miután a könnyűzene a kultúra szerves része lett Magyarországon, és sok feltáratlan terület maradt, kötelességünk ezeket az adósságokat törleszteni.
Egyik ilyen helyszín lehetne akár a készülő Magyar Zene Háza is. Van-e akarat, elképzelés arra vonatkozóan, hogy a múzeum befogadja, integrálja a könnyűnek nevezett zenét is?
Erre vonatkozóan vannak elképzeléseink, a döntés hosszú tárgyalások eredménye lehet. Én már annak is örülnék, ha Budapesten lenne egy saját állandó, önálló magyar könnyűzenei múzeum, ahol mindent meg lehet mutatni, ami a témával kapcsolatos. Emellett időszakos kiállítás is működhetne, valamint „eltartana” egy olyan csapatot, amely gondoskodna a relikviákról, gyűjteményekről, az utánpótlásról.
Ahogy az előbbiekben érintettük, a könnyűzenei oktatás fejlesztése elengedhetetlen ahhoz, hogy a létrehozott értékeket átmentsük, megismertessük a jövő nemzedékével. Miként lehetséges a megvalósítás?
A kultúra fejlődésével a mai fiatalok is kialakították a maguk ízlésvilágát, amivel az égvilágon semmi baj nincs. Ám ahhoz, hogy a kortárs művészeteket értékelni tudd, a klasszikusokat is ismerned kell. Ez az, ami még hiányzik a zenei oktatásból. Azon túlmenően, hogy pl. a Beatles és hatása, mint tananyag megismerhető legyen, a hangszerhez jutást, a hangszer élményét, a hangszer kipróbálását is szeretnénk eljuttatni a fiatalokhoz. Sok szülő nem engedheti meg magának, hogy gyerekének drága hangszereket vásároljon, éppen ezért az iskolának kellene gondoskodnia erről. Vallom, hogy a fiatalnak Magyarországon nem szabadna eljutni az érettségiig a nélkül, hogy valamilyen hangszert ki ne próbálna. Ameddig ez nem történik meg, ki tudja, hány tehetséget veszítünk el. Ha a sportokat ki lehet próbálni, akkor a zenében miért ne tehetnénk meg ugyanezt?
Társadalmi szempontból ennyire fontos tényező lenne a zene?
Igen. És nem valamiféle üres küldetéstudat vezérel bennünket, törekvésünk nagyon jól felfogott piaci érdekkel is indokolható. Tavaly megrendeltünk egy felmérést, amelyből egyértelműen kiderült, hogy a zenei tanulókból és aktívan muzsikálókból lesz leginkább a tudatos zenefogyasztó, aki koncertjegyet, lemezt és mozgóképanyagot vásárol majd. Magyarországon sajnos borzasztó alacsony a tudatos zenefogyasztók aránya, s, ha ezen változtatni szeretnénk, ki kell nevelni a zeneértő nemzedéket. Lehet, hogy valaki botfülű, lehet, hogy érzéketlen az effajta művészetek iránt: de mégis megpróbálta. Társadalmi szempontból pedig fontos a szellemi tulajdon becsületének a visszaállítása. A könnyűzene közreműködése, megjelenése a társművészetek szempontjából is előnyös: jó a filmiparnak, jó a színháznak, de jó a könyves szakmának is. Ezen túlmenően a zene, akár a sport, egyfajta összetartozást generál a fiatalokban. Legyen akár színházi, vagy egyéb kultúrkör, ahol kibontakoztathatja magát, és nem kallódik el. Lehet, hogy soha nem lesz világhírű, de megtanul csapatban játszani, felkészülni, és megtanulja a kultúra iránti alázatot. A zene ilyen módon hozzájárul a társadalom mentális működéséhez.
A kétkedők ugyanakkor könnyen mondhatják, hogy aki meg akar győződni tehetségéről, jelentkezzen valamelyik kereskedelmi televíziós vetélkedőműsorba.
Semmi gond ezzel. A hozzánk beküldött pályázatokból is kiderült, hogy az induló előadók hány helyen próbálkoztak már. Tény, hogy nem lehet mindenkiből sztár. A kereskedelmi tévék műsorában pedig más szempontok is vannak. Ám az mindenképpen hasznos, hogy számos fiatalban felkeltik a zene iránti érdeklődést.
A Csatári Bence – Pós Zoltán kettős színvonalas beszélgetéssorozat keretében „tűzte” mikrofonvégre a beat-generáció, a magyar rocktörténelem nagyjait. Maradtak még elvarratlan szálak, avagy a Régi csibészek kezdeményezés lezártnak tekinthető?
Hamarosan elkészül a beszélgetéssorozat könyv változata, amelynek megjelenését még erre az évre tervezzük. Szeptembertől pedig nagyon sok ötlettel jön az új évad, hiszen számos zenész, illetve zeneipari szakember van, akit szeretnénk megszólaltatni. Igyekszünk érdekességekkel színesíteni a műsort: kvázi rendhagyó beszélgetések keretében, például zenész házaspárok, testvérek, vagy szülő-gyermek egyidejű szerepeltetésére is gondoltunk. Ezen túlmenően a Régi csibészeket szeretnénk a vidéki nagyvárosokba is elvinni, esetleg helyi muzsikusokkal kiegészíteni.
Lesz-e valamilyen folytatása, esetleg sor kerülhet-e a rocktörténeti múlt más formában való feltérképezésére?
Ez folyamatosan zajlik. Nemcsak a Régi csibészek sorozat folytatódik, de a rocktörténeti emlékpontok megjelölése is, amelyből az eddigiekben szépen teljesítettünk. További célkitűzésünk a vidéki helyek megjelölése; reménykedünk, hogy az idén nyáron még belefér egy-két ilyen helyszín. Ehhez letölthető telefonos applikációt készítünk, nem véletlen, hogy az emléktáblákat elláttuk QR-kódokkal. Ezek segítségével több információhoz juthatunk, mint amennyi a táblákra felfért. Készül továbbá az Oral History-sorozat, amely szintén könyv alakban lát napvilágot. Zajlik az adatbázis készítés, amelyet szeretnénk önálló honlappá fejleszteni. Tervbe vettük a magyarországi megyeszékhelyek rocktörténeti könyveinek elkészítését is. A következő évben két-három ilyen kiadvánnyal szeretnénk jelentkezni.
A Cseh Tamás Program Ideiglenes Kollégiumáról beszélünk. Mikor dönthetnek úgy az illetékesek, hogy a munkát befejezettnek nyilvánítva, feloszlatják a szervezetet? Meddig szól a mandátum?
Az „ideiglenes” jelzőt nem szó szerint kell érteni, egyszerűen így nevezték el a szervezetet. A Nemzeti Kulturális Alapnál léteznek „nem ideiglenes” kollégiumok, amelyek az ötös lottó játékadójának kilencven százalékából befolyó összeg terhére írnak ki pályázatokat. Ezen belül létezik művészeti és nem művészeti területi bontás; e kollégiumokba a tagok egyharmadát a Magyar Művészeti Akadémia, másik harmadát a művészeti szervezetek, a maradékot pedig a miniszter delegálja. Tőlük elkülönülnek azok az ideiglenes kollégiumok, amelyek forrását nem az ötös lottó adója biztosítja, tagjait közvetlenül a miniszter kéri fel egy-egy speciális feladatra. Egyébként ezek az ideiglenes kollégiumok huszonkét éve léteznek, s ugyanazon törvényi szabályoknak kell megfelelnünk, mint az állandó kollégiumoknak… A mi megbízatásunk három évre szól, miután a Nemzeti Kulturális Alap három évre vállalhat kötelezettséget. A következő évaddal letelik majd ez a három év, és ezzel lejár a kollégium megbízatása is. Így tehát ebben az évadban azon is el kell gondolkodnunk, hogyan tovább?
Hegedűs István
Fotó: Kőmíves András
 |
 |
2016. július 8. 20:37