Legkedvesebb felszerelésem – Beke Márk (Lord együttes)
Folytatjuk „Legkedvesebb felszerelésem” címmel indított sorozatunkat a Music Media Magazin oldalain, melyet azért tartunk kiemelkedően fontosnak, mert ebben a sorozatban minden megkérdezett zenésztől, hangtechnikai szakembertől azt kértük, hogy azon felszereléseiket mutassák be nekünk, amelyek koroktól, márkaszerződésektől és egyéb érdekektől mentesen váltak meghatározó kedvencükké.
Fiatalon mit gondoltál a cuccépítésről?
Klasszikus zenét tanultam... zongora szakot kezdtem el öt éves koromban. A klasszikus zeneoktatás úgy nézett ki akkor, hogy egy év előképző, s csak utána kezdődött a választott zongora főtárgy, közben pedig ment a szolfézs. Abban az időszakban csak állami zeneiskolák voltak, s zongora szakosként „csak” a zongorával találkoztunk a billentyűs hangszerek közül, vagy a pianínóval. Abban az időben nyilván fogalmam sem lehetett az egyéb billentyűs hangszerekről. Tizenéves koromban – mint ahogy mindahányunkat – engem is megfertőzött a könnyűzene, és elkezdtem kihallani a zenéből egy csomó olyan hangszer hangját, ami akkoriban – a nyolcvanas évek végén – rendkívül nehezen lett volna elérhető számomra, a családom anyagi körülményei miatt. Édesanyám pedagógus volt, komolyabb hangszer vásárlása szóba sem jöhetett. Ám egyre több zenész barát hangszerparkját megismerhettem, s így már kis koromban nagy vágyammá vált, hogy egy Hammond orgonám legyen. Ma is úgy gondolom, függetlenül a digitális lehetőségektől, hogy vannak hangszerek, amelyek teljesen kortalanul, mindig ott kell hogy legyenek a színpadon. A Hammond ilyen. Karizmatikus hangjuk miatt megkerülhetetlen hangszerek. Nyilván, egyenes arányban az anyagi helyzetemmel, ahogy egyre idősebb lettem, és a lehetőségeim engedték, elkezdtem hangszereket vásárolni. Ma már minden olyan hangszerrel rendelkezem, amit valaha szerettem volna.
Hány hangszerre vágytál?
Gyerekként a hangszínekre vágytam, de ma már megvalósítható egyetlen hangszerrel minden, csupán egy számítógép kell és egy mesterbillentyűzet. Ugyanakkor nagyon szerettem volna egy Hammond orgonát, és egy Moog szintetizátort, amin a szólóhangszínek, a lead-ek utolérhetetlenül szólalnak meg. Szerettem volna egy olyan komplett rendszert is, amiben minden egyéb szintetikus hang megszólal.
Mára mi valósult meg ebből, és mi az, ami egyáltalán nem úgy alakult, ahogy régen gondoltad?
Mára mind a hárommal rendelkezem, és mind a három – adott esetben – a színpadon is van, amikor játszom. Azon szerencsések közé tartozom, akik ezt ma se látják máshogy. A Hammond orgona létjogosultsága megkérdőjelezhetetlen. Ma már egy Moog szintetizátorom is van, és egy olyan hangszerparkkal rendelkezem, amiben minden olyan szintetikus hang elérhető, ami egy billentyűs számára fontos lehet, bármilyen zenei környezetben is kelljen megfordulnom. Gyakorlatilag minden álmom valóra vált, ami a hangszerparkomat illeti. Az AUDMAX Kft.-nek és Hajdú Zoli barátomnak köszönhetően a világ legjobb 88 billentyűs, kalapácsmechanikás hangszerét használhatom, ami egy KORG KRONOS X 88. Van továbbá egy Hammond orgonám és Moog-om is.
Milyen hangszereket használsz élőben és/vagy stúdióban? Kezdd esetleg a beszerzés időrendjében.
Klasszikus zenét tanultam, és emiatt, mint billentyűs, mindig ragaszkodtam a kalapácsmechanikás hangszerekhez. Néha nem annyira praktikus, mert mondjuk a szintetikus hangszínek megszólaltatásánál jobban igénybe veszi az ember kezét, amikor kalapácsmechanikás hangszeren próbál meg egy szinti szólót eljátszani, de mégis ezt szeretem jobban, mint amikor egy picit élettelenebb, puhább mechanikán játszom. Mindig kalapácsmechanikás zongorán vagy mesterbillentyűzeten játszottam, ez nincs másként most sem, a Lord együttes esetében. Emellett van egy fatokos Hammond orgonám egy fa Leslie-vel – amit pótol egy, a piacon e célra létrehozott virtuális analóg szintetizátor, ami a Hammond orgona hangját modellezi... ez elképesztően jó megoldás arra az esetre, ha technikailag vagy fizikailag kivitelezhetetlen, hogy egy Hammond orgona a színpadon legyen. És van egy Moog szintetizátorom, amivel a leadeket szólaltatom meg akkor, amikor ez lehetséges. Kalapácsmechanikás hangszerből van három, szintetizátorból is jó néhány, de a hétköznapi létezéshez a kalapácsmechanikás zongora, ami tartalmazza az összes többi olyan hangszínt, ami a rockzenébe szükséges lehet, és a Hammond orgona – ez a két dolog, ami nélkülözhetetlen. Ami a beszerzés sorrendjét illeti, gyermekkoromtól, a legegyszerűbb szintetizátoroktól kezdve az életkorom és az anyagi helyzetem függvényében javult a helyzet mindig. Érdekes, hogy a legnehezebb körülmények között is, mindig megtaláltam azokat a hangszíneket, amivel a legjobban tudtam dolgozni.
A tavalyi évben a Lord zenekarban alapvetően Gidófalvy Attila helyettesítésére érkeztem, azokon a koncerteken, amikor ő a Karthago-val játszik, hogy ne maradjon a zenekar billentyűs nélkül. Úgy hozta az élet, hogy a zenekar hozott egy döntést, hogy ez a fajta együttműködés, sok okból kifolyólag előnyös a zenekarnak. Elkezdtünk közösen egy lemezanyagon is dolgozni, amiben oroszlánrész hárult rám. A Lord zenekar zeneszerzője, Erős Attila, akivel én személyesen nagyon jó barátságban is vagyok, azzal a kéréssel fordult hozzám, hogy próbáljunk meg együtt dolgozni, és az új dalai formába öntését, a hangszerelést, az ötletelési fázisokat velem kezdené el. Ez nagyon jól sikerült, és részben emiatt, részben a színpadon szerzett pozitív élmények miatt úgy határozott a zenekar, hogy állandó taggá váltam.
A tavalyi évben egyetlen alkalommal sem volt az igazi Hammond orgona a színpadon, mert akkor ez egy ilyen kiegészítő szerep volt a részemről. Függetlenül ettől, erre a produkcióra be is vásároltam, hogy olyan hangszerrel, olyan Hammond hangszínnel érkezzek, ami makulátlan. Ez az idei évben lesz látványos, ahová csak lehet, a Hammondot is el fogom vinni. Szóval a hétköznapi hangszerparkom a színpadon a kihagyhatatlan KORG KRONOS X 88 és a Hammond orgona vagy annak megfelelője...
Milyen effekteket szoktál használni? Van-e valami különleges cucc, amit használsz?
A KORG KRONOS X egy olyan hangszer, amiben a gyári hangszínek effektezése úgy jó, ahogy van. Minimálisan belenyúlok esetleg egy lead hangszín effektjébe, vagy az effekt hangerejébe, mondjuk egy késleltetési időt beállítok hosszabbra-rövidebbre, de ma már a professzionális hangszergyártásnak az is része, pláne, ha ezeket ilyen környezetbe tervezik, hogy szinte úgy szólalnak meg hangszínek, ahogy kell. A rockzenében azért vannak korlátok. Ki van már találva, hogy oda mi való, és nem nagyon kell innovatívnak lenni e tekintetben, úgyhogy a gyári hangszínek között megtalálom a nekem szükségesek kilencven százalékát. Minimális módosítással használom ezeket.
A Hammond orgonánál önmagában a Leslie effekt – amit ma már önmagában, effektként is megtalálhatunk – fizikailag ott van, az ember rálép egy lábkapcsolóra, és ezzel a sebességét tudja állítani. A Moog-nál meg az a helyzet, hogy annyira száraz és vastag a hang, a szűrőket és minden egyéb komponenst lehet állítani valós időben, ami mellé csak egy zengető és egy delay kell, ha szólóra használom. Nincsenek nagy megfejtések, tehát az egyszerűségtől lesz ez is nagyszerű.
Magyarországon igazi Hammond orgonával ma nagyon kevesen rendelkeznek, és kevesen játszanak. Most már nagyon sokszor beszéltünk róla, és természetesnek tűnik, de az az összeállítás, hogy egy rendes, fatokos csöves Hammond orgona és egy rendes, csöves fatokos Leslie – amit nem azért nevezünk ennek, mert forog benne valami – mind értékét, mind hangzását tekintve egy elképesztő kuriózum. Nem titok az sem, hogy hozzám bármilyen hangszer kerül is, komolyabb „lelki közösségbe” a hammondomon kívül egyikkel sem vagyok. Ez a közel százéves találmány áll hozzám a legközelebb. Nagyon szeretem a rockzenét, és a rockzene Hammond orgona nélkül, billentyűs szemszögből, nem nagyon képzelhető el. Ez az a hangszer, amivel olyan kapcsolatban lehet egy billentyűs, mint amikor egy gitáros szerelmes a hangszerébe. Egy digitális zongora mindig lélektelenebb lesz nekem ezeknél a hangszereknél, ezért mindenképpen ezt emelném ki.
Mennyire tartod fontosnak az eszközöket és mennyire magát az embert a láncban?
Elkeserítő lesz a válaszom: csak az embert tartom fontosnak. Ha saját magamból indulok ki, és nem akarok senkit megbántani, azt mondom, hogy nekem Cziffra György előadásában egy Liszt-rapszódiát meghallgatni totálisan mindegy, hogy egy Sokol-rádión teszem, vagy ha valami nagyon tudományos, tűkre állított lemezjátszót, csöves erősítőkkel tesznek elém. Nem kérdés, hogy melyik nyújt nagyobb hallgatási élményt, de mint hangmérnök mondom, hogy tudom is, miket kellene ahhoz megvásárolnom, hogy a lehallgatás élménye változzon, de valahogy bennem a pozitív belső érzést keltő paraméter nem múlik a berendezésen. Amikor Erős Attilával dolgozunk, és ő gitározik, akkor a rettenet cuccával játszik, elhozza a világ legjobb hangszereit a kis házi stúdiómba, és készítünk egy demót. A múltkor fölkapta az én ötvenezer forintos elektromos gitáromat, amin tízéves húrok vannak, és olyan húrtávolság, hogy kettőt mozdítasz a kezeden, és kettészakad az ujjad, de ő azon is elképesztően játszott. Nyilván, neki nem volt komfortos, de nekem hallani-látni őt hibátlan volt. Ezt egy picit magamon is érzem. Amikor az ember már rendelkezik bizonyos képességekkel, rutinnal, akkor már nem annyira jó technikai körülmények között is képes nagyobbat alkotni. Belegondolhatunk az általunk ismert legnagyobb zenészek esetébe is. Az ő komfortérzetüket is változtatja a hangszerparkjuk minősége. Nekem sem mindegy, hogy min játszom, de ha van egy stabil tudás, akkor az átjön. Nyilván nem az átlag zenehallgató számára, de ez olyan, mint a rockzene a színpadon: az emberek egy kicsit a szemükkel is hallgatnak, és fel is kell öltözni. Tehát nem elég, ha mackónadrágban játszunk nagyterpeszes rock’n’rollt, fél centis hajjal, mert kicsit az autentikusságát veszíti el a dolog. Bizony, kell a torzító, kell a hangerő, kellenek dinamikai különbségek, hogy az megkapó legyen. Vannak stílusjegyei minden zenének, amiket ha elveszünk belőle, akkor tényleg csak a szakértőknek lesz értelmezhető a tudás. Számomra, egy nagy tudású énekes éneklése, ha ezt egy nappaliban, egy fürdőszobában vagy egy utcasarkon hallom is, fogom hallani, hogy ő mit tud. Ugyanez a véleményem egy gitárosról, de egy zongoristáról is. És nyilván nem egy elhangolt, húr nélküli zongoráról beszélek.
Azt gondolom, hogy sokkal fontosabb az ember, mint a berendezés, és ha a kettő tud találkozni, egy fantasztikus muzsikus egy nagyon jó berendezéssel fel tud állni, akkor az a tökéletes megoldás. De sokkal fontosabbnak tartom a jó muzsikust, a jó embert, a jó lelket a produkcióban, mint a jó berendezést. És erre millió példa van: beállhatsz te bármi mögé, ha nincs meg benned valami, és beállhatsz akkor is bármi mögé, ha megvan benned.
Köszönjük a beszélgetést...
 |
 |
2016. július 5. 17:50