MusicMedia

Legkedvesebb felszerelésem - Varga András (Vida zenekar)

Folytatjuk „Legkedvesebb felszerelésem” címmel indított sorozatunkat a Music Media Magazin oldalain, melyet azért tartunk kiemelkedően fontosnak, mert ebben a sorozatban minden megkérdezett zenésztől, hangtechnikai szakembertől azt kértük, hogy azon felszereléseiket mutassák be nekünk, amelyek koroktól, márkaszerződésektől és egyéb érdekektől mentesen váltak meghatározó kedvencükké. Varga András - „Nagy örömmel beszélek a legkedvesebb felszereléseimről, illetve az útról, ahogyan eljutottam oda, hogy ezek legyenek a kedvenc cuccaim.”

Kezdjük a gitárokkal, ha már gitárosok vagyunk. Gyerek korában senki nem azzal kezdte, hogy gyerünk, vegyünk egy Vermona (később Marshall) erősítőt, hanem azzal, hogy ide a kezembe egy bármilyen, de minél olcsóbb gitárt, amin megtanulhatom a Felkelő nap házát! :)  Tehát a gitárok és a mottó, hogy jó egy gitárt a kézbe fogni, de többet még jobb...

Minden gitáros átesik azon, hogy ezerféle setup-ot próbálgat, mire eljut a számára megfelelő megfejtéshez, amit aztán örökre, vagy egy addiginál hosszabb ideig jónak tart. Ez velem sem volt másképp. Az évek során a koncertek és felvételek során alakult ki az az ízlésvilág, amit most már több éve állandónak mondhatok gitárok terén. A vége mindig az, hogy az ember eljut a klasszikus formákhoz és anyagokhoz. Ennek megfelelően én jelenleg a klasszikus Stratocaster-formájú és faanyagú gitárokat részesítem előnyben. Klasszikus sztrató fej, modern C nyak, éger test. Na és persze minden háztartásba kell egy Les Paul!

Jelenleg a koncerteken három különböző típusú "villanygitárt" használok, és stúdióban vagy akusztikus megmozduláson ehhez jön még egy elektroakusztikus.

Az abszolút kedvencem egy 2013-ban Mexikóban gyártott, fehér Charvel Pro-mod So-Cal gitár, kis módosítással. Ez a gitár gyakorlatilag egy Fender Stratocaster, annyi különbséggel, hogy gyárilag originális Floyd Rose tremoló rendszerrel gyártják, és H-H hangszedőkiosztással készül. Szeretem a Stratocastereket, viszont fontos számomra, hogy Floyd Rose legyen a gitáron a hangolás stabilitása érdekében, és az is, hogy a tremoló alatt ki legyen marva a test, mert nekem így kényelmesebb a tremoló használata. Ilyen típusú Fendert már végképp nem találtam, de ráleltem az általuk gyártott Charvelekre. Úgy látom, hogy nagyon okosan tervezték meg a palettát, véletlenül se legyen olyan modell, amely versenytársa lehet a Stratocaster különböző szériáinak, viszont szolgálják ki a klasszikus Strat-formára való igényt, modernebb hangszedő és tremoló használattal. És ugye itt már nem kell a Stratocaster-fejforma jogi védettsége miatt sem aggódni, közös az istálló.

A gitár éger testű, a nyak juhar, a fogólappal egyetemben. Medium jumbo bundok vannak rajta. Mivel magában az éger test kicsit sötétebb hangzást ad, jót tesz neki, hogy a fogólap az általában fényesebb hangzást adó juhar, nem rózsafa. A nyakprofilja a modern C-hez képest kicsit vaskosabb, de még mindig nem egy 50-es Les Paul vastagságú, nagyon kényelmes nyak.

Itt még kellett egy módosítás, és már el is érkeztünk a hangszedőkig. Én a H-S-S hangszedő kiosztást preferálom ezekben a gitárokban, ez számomra bevált. Így a legsokoldalúbb a hangszer, mivel a hídi, akár magas jelű humbucker hangszedővel lehet nyomni a rockot ezerrel, akár metált is, miközben ha a nyaki vagy köztes hangszedő állásokba kapcsolok és visszatekerem a hangerőpotit, akkor akár kvázi tiszta vagy light cruch hangot tudok elérni, anélkül, hogy az erősítőn bármit módosítanék.  Ez már önmagában olyan flexibilitást jelent, hogy egy jó egy csatornás erősítőn vagy akár még egy jól beállított vonalból használt multieffekt gaines hangszínét használva is előállítható többféle gitárkíséret hang a Proud Mary-től a Symphony of Destruction-ig.

Fontos még a hangszedőknél, hogy legyen dinamikájuk, legyen érezhető különbség aközött, ha odacsapok a pengetővel, vagy ha épp csak érintem. A hangerőpoti visszatekerésére is reagáljon jól, szépen tisztuljon ki a hang egy közepes drive hangszínnél is. Mivel gyárilag ez a gitár nem felelt meg ennek az igénynek a H-H kiosztás miatt, így belekerült egy EMG Steve Lukather hangszedő szett (amelyet egyébként még a gitár előző tulajdonosa rakott bele, de én magam is megléptem volna ezt a cserét), amivel együtt már egy rendkívül szerethető, sokoldalú, profi hangszerré vált a gitár. Ez a szett már korábbi gitárjaimban is nagyon bevált, hídnál nagy jel, de szép, krémes hang, nyaknál akár csilingelő tiszta, de gyönyörű, éneklő drive-os szólóhang. Dinamikus, jól kezelhető hangszedők, nekem a kedvencem így egyben (hídnál még van egy másik típus is, amit nagyon szeretek, arról később), nem beszélve arról, hogy legnagyobb gitáros bálványom modellje. Jelenleg gyakorláshoz és koncerteken is ezt a gitárt veszem a legtöbbször a kezembe, nagyon kompakt kis cucc. A hátránya, hogy a nyakpálca állításához le kell venni a nyakat. Ezt egyébként a 2016-os modelleknél már megoldották.

Emellett van egy másik Charvel gitárom is: Charvel San Dimas Pro Mod Wild Card japánban gyártott szépség. Csak 2013-ban, limitált számban gyártott gitár.
Itt ugyanazt tudom elmondani, mint az előzőnél, Stratocaster-forma (jó, nevezzük Superstratnak), origi Floyd, HSS hangszedőkiosztás. Mégis más. A különbségek:
Van rajta egy kb fél cm-es juhar top, ami fényesebbé teszi a gitár hangját, viszont a fogólapja rózsafa compound radiusszal. A nyakprofilja modern C, de speciálisan, nagyon kényelmesen kialakított, fejnél vastagabb és lefelé vékonyodó. Úgy írnám le, hogy annak se fáj rajta játszani, aki az Ibanez-féle papírvékony nyakhoz szokott, de a vastagabb strat/tele nyakhoz szokottakat sem zavarja. Scalloped a fogolap széle a bundok közt – ezt is a kényelmes játszhatóság érdekében csinálták a japánok, de igazán ennek olyan nagy előnyét nem látom. Nem koptatólapos a gitár, a hangszedők directly mounted Seymour Duncan hangszedők. A single-k Seymour Duncan STK4N Classic Stack szedők, nagyon szép, éneklő hanggal. A hídi pickup pedig SH-4 Jeff Beck Model, ami nekem így magában a kedvenc nagyobb jelű hangszedőm. Les Paulokban is ezt szoktam használni, nagyon kiegyenlített hangú, krémes, dinamikus hangszedők, melyek éger és mahagóni gitárokban számomra annyira jól működnek, hogy gyakorlatilag csak 1-2 más típust tudok mellettük elviselni. Ez a két gitár csereszabatos. Koncerten mindkettő szerepel, hiszen ugyanazt a típusú hangot, ugyanolyan kényelmet nyújtanak. Fontos, hogy egy darab Floydos gitárral nem lehet elmenni koncertre, húrszakadásnál ezek elhangolódnak, nem lehet végigjátszani velük a dalt, kell egy cseregitár. Eme gitárduó tagjai nagyon szépen kiegészítik egymást. Kb. már 2-3 éve használom őket nagy szeretettel minden koncerten, nem is tervezek változtatni rajta.

Természetesen kell más jellegű hang is, illetve kell fix hidas gitár is egy komolyabb felszerelésbe. No, meg minden háztartásba kell egy Gibson Les Paul. Így ez sem maradhat ki nálam sem. Mostanáig egy 2000-es Les Paul Classic gitárt használtam, amelyben a hídi hangszedő SH-4 re lett cserélve. Ez a gitár jelenleg nincs meg, de még biztosan lesz egy ilyen baltám, hiszen minden tekintetben bevált. Igazi túlélő gitár, egymagában el lehet vinni bárhová, mindenhol meg fog szólalni átütő erővel.

Jelenleg egy 2013-as Gibson Les Paul Future Tribute gitárom van, ami egy igen érdekes jelenség. Egyrészt nagyon jól néz ki, másrészt viszont különbözik a tradicionálisabb változatoktól. Anyaghasználata a tipikus, mahagóni test, faragott juhar toppal, és ragasztott mahagóni nyak. Classic 57 és 57+ hangszedőkkel, szép kerek, átütő hanggal, jó hangkitartással. Eddig rendben, de mi a különbség: a nyakprofil egy aszimmetrikus, inkább 60-ashoz húzó profil. Nagyon ergonomikus, a nyak hüvelykujjhoz eső részénél kicsit vastagabb, alul vékonyítottabb. Ami még különbség, hogy a hangolókulcsok Steinberger Gearless tunerek. Ezek elsőre furcsa kinézetet adnak a fejnek, mivel nem oldalt állnak ki a kulcsok, hanem a fej hátulján kell tekerni őket, viszont sokkal jobban tartják a hangolást és könnyebb is velük hangolni a nagyobb áttétel miatt. Eredetileg cserét terveztem, de annyira beváltak, hogy bent maradtak a gitárban. A potméterek sem klasszikusan Gibsonosak, hanem modernebbek. De egészében az outfit szerintem meggyőző, nagyon szép a gitár. A fényezése matt, nem magas fényű. A hangszedők miatt ennek a gitárnak klasszikusabb, kicsit szikárabb hangja van (nem az a tipikus krémes, ami a Classicra volt jellemző), viszont így jobban elüt a másik két gitárom hangjától, ezért döntöttem amellett, hogy ezt fogom használni. Kicsit tán SG-hez húz közelebb a hangkaraktere. Ezeknél a hangszedőknél elmondható, hogy a vintage és a modern között vannak. A nyaki Classic 57 nagyon jól működik, nagyobb gainnél éneklő hang, visszavettnél szépen kitisztuló, kellemes, blues hang. A hídnál is elmondható ugyanez, kicsit több agresszióval a hangban. De ez egyértelműen nem egy metál gitár, nem arra született.

A készletben korábban szerepelt egy American Standard Telecaster és egy American Special Stratocaster is. A későbbiekben még tervezek beszerezni egy klasszikusabb Stratocastert S-S-S hangszedő kiszotással, és egy telét is újra.

A történelmi hűséghez hozzátartozik, hogy nagyon sokáig használtam ’90-es évekből származó, japán RG típusú Ibanez gitárokat. Volt egy ritka, mahagóni testű RG-m, amit nagyon szerettem, de előtte sokáig használtam Paul Gilbert és Petrucci modelt is. Ezek nagyon kényelmes, jó kinézetű, profi gitárok voltak. Ami miatt nem váltak be hosszú távon: a 24 bund miatt a nyaki hangszedők pozíciója más, mint a 22 bundosoknál, és sehogy sem volt az igazi a nyaki hangjuk. A másik ok, hogy az eredeti Floyd Rose tremoló számomra kényelmesebb, mint az Ibanezék Edge, Lo-Pro Edge, stb tremolói (amelyek viszont szintén nagyon jó konstrukciók). És a harmadik az, hogy a nyak egy kicsit már vékonyka volt az én ízlésemnek, de a legtöbbek meg pont e miatt szeretik. Volt egy J. Custom, japánban egyedileg készített RG-m is, amelynek a nyakprofilja kicsit más volt, máig játszom a gondolattal, hogy egy ilyesmit még beszerezzek azért.

Akusztikus bulikon, tábortűznél és felvételeknél használok még egy SIGMA DMC1STE BK elektroakusztikus gitárt, ami ár-érték arányban nagyon jó, kényelmes, gyönyörű hangú hangszer. Magamtól egyébként nem nagyon veszem a kezembe, csak szükség esetén, jobban szeretek az elektromos gitárokon játszani.

7 és 8-húros gitárokban nem gondolkodtam egyelőre. Zenei ízlésem inkább a klasszikusabb ’70-es, ’80-as évek, oda nem kell, amúgy meg arra a kis időre már minek.

Erősítők/Ládák:

A kezdetek kezdetén olyan high gain erősítőket használtam, mint Engl Fireball, Peavey Triple X, de valami hiányzott belőlük. Dandó Zolika mondogatta nekem, hogy előbb-utóbb Marshall lesz a vége. És az is lett. Egyszer csak elcseréltem a Triple X fejet egy Marshall DSL100-ra az ő unszolására, és minden a helyére került. Ezt az organikus, mindenen átszóló gitárhangot csak ezekből a cuccokból lehet kinyerni.  A DSL 100-at egyébként úgy használtam, hogy a tiszta csatornáján tekertem ki a gaint-t (kb JCM 800-as hang) és azt lőttem meg egy Ibanez TS9DX Keeley mod pedállal. A fej elé a hangolón és ezen kívül más nem is kell. Az effekt loopba pedig megy egy japán Boss DD3-as delay és egy Kasleder Wild Horses cleanbooster, amivel a szóló hangerejét emelem ki (nagyon jót tesz a hanggal amúgy). A delay-t is csak szólónál kapcsolom be. Volt már, hogy chorus pedált is használtam, de nálam nincs nagy létjogosultsága, azt a kevés, kvázi-tiszta hangszínt igénylő részt megoldom másképp.

Jelenleg egyébként nem is ezt a setup-ot használom, hanem két másikat:

1. A koncerteken elsősorban használt összeállításom, jelenleg a Vida zenekarban és korábban a Steel Orange utolsó bulijain is ezt használtam:
- Marshall JMP-1 csöves előfok (sokan használják, eklatáns példa az Iron Maiden, bár én kicsit más jellegű szandot hozok ki belőle)
- Marshall EL84 20/20 sztereó végfok
- Marshall Orange Cruch 4*12-es láda, 4 db Greenback hangszóróval töltve (eddig az összes Marshallom Greenbackekkel szólt a legjobban).
A könnyű kezelhetőség, rugalmasság miatt használom ezt a szettet, meg azért, mert nagyon jól szól.
- Az előfok csatornáit Midi pedállal váltom, vagy egy régi Boss GT6-ot használok midi pedálként, ez utóbbi kényelmes is, mert a loopba kötve a Boss reverbjét és a delayt is tudom használni, nem kell külön pedálokat, vagy más rackes effektprocessort bekötni a sorba. Nyilván itt az effektezésnél mindig megy az agyalás és változtatgatás.

2. Van egy JCM900-as 2*12-es kombóm is. Az a változat, amelyik EL84-es végfokos, két csatornás, dual reverb. A DSL-nél eggyel agresszívebb, de szintén dögös, tipikus Marshall hangja van.  Klubokba általában ezt a cuccot szoktam vinni a fent, már a DSL100-nál említett pedálokkal használva. A hangszórók itt Marshall G12t-75-ök, kicsit másképp kell beállítani a dolgokat ezekhez, de nagyon jól használhatóak. A kombó tiszta csatornáját egyáltalán nem használom.

Ezt a kombót azért is szeretem, mert úgy is tudom használni, mint egy 2*12-es láda, a végfokába beköthetem akár a JMP-1 előfokot, akár bármilyen modellezős előfokot, multit, mindennel jól szól.

Az is elő szokott fordulni, ha hely és energia van, hogy a 900-as kombót pakolom rá a Greenback ládára, és együtt szól a 6 hangszóró. Összességében úgy látom, hogy így szól a legjobban, legdögösebben a cucc, igazi fejleszakító, de kiegyensúlyozott rock hang, a két hangszóró típus jól kiegészíti egymást.

Gondolom, az lejött a fentiekből, hogy én általában a master volume-os, de nem tiszta hangú erősítőket használok, szeretem a Marshall fejek és az előfok gaines hangszínét. Tiszta erősítőhangot és rákötött pedálhadsereget nem használok – bár nyilván az ellen sincs kifogásom, nagyon sok jó példa van rá, de nálam nem ez alakult ki. Később szeretnék még egy Silver Jubilee fejet is venni, nagyon tetszik a hangja a kinézete és igazi klasszikus.

Stúdióban:

Mivel itthon nincsen igazi stúdió cuccom, kénytelen vagyok normális stúdiófelszereléssel rendelkező kollégákhoz járni felvenni. Mostanában a JMP-1 előfokot szoktam használni, szoftveres hangfal szimulációval. Ritka, hogy a fej-ládát be tudom vinni, és azt kimikrofonozva rögzíteni. Kényelmesebb és költséghatékonyabb, hogy egyszerűen itthon rögzítem a gitársávokat tiszta hangszínen, és azt re-amping technológiával kiküldjük egy valós, fizikai cuccba a stúdióban, amelyet kimikrofonozva újra felveszünk. De az is megesik, hogy egyszerűen szoftveresen állítjuk elő a gitárszandot az átküldött tiszta sávból. Hihetetlen, hová fejlődött a modellezős technológia, felvételnél szinte nem is hallható.

Jellemző a cuccok és az ízlés alakulására itt is, hogy az első Steel Orange lemezen még nagyon sokféle gitár és erősítő szól. Van olyan dal, ahol Triple X fej és 1936 láda szól, három féle, különböző típusú mikrofonnal, különböző pozíciókban beállítva, és ezekből lett jó elegy keverve, de van olyan is, ahol a Lespalit rádugtam egy H&K Tubeman csöves előfokpedálra, és vonalból ment a felvétel. Meg ezernyi más megoldás is volt :) A második lemezen már inkább az itthon felvett tiszta gitársávokat processzáltuk újra az épp tetsző, odaillő módon.

Összességében azt gondolom, hogy a nekem tetsző szandot a fent leírtakban már megtaláltam. Kisebb módosítások mindig vannak, a gitáros érdeklődik, próbálgat, a technika fejlődik. De jelenleg úgy látom, hogy maximum kiterjesztem a cuccok sokaságát, a jelenlegi setup-ból engedni nem fogok!

Köszönjük a beszélgetést...

2016. június 26. 07:54

Minden jog fenntartva. 2024 - Instrument Reklám/MUSICMEDIA