MusicMedia

„Amíg a muzsika szól, a világ is sokkal szebb.”

Legkedvesebb felszerelésem – Nagy Dávid

Folytatjuk „Legkedvesebb felszerelésem” címmel indított sorozatunkat a Music Media Magazin oldalain, melyet azért tartunk kiemelkedően fontosnak, mert ebben a sorozatban minden megkérdezett zenésztől, hangtechnikai szakembertől azt kértük, hogy azon felszereléseiket mutassák be nekünk, amelyek koroktól, márkaszerződésektől és egyéb érdekektől mentesen váltak meghatározó kedvencükké.

Mondanál pár mondatot arról, hogy fiatalon mit gondoltál a cucc építésről?

Nem sokat. Ez az 1990-es évek elején még nem volt akkora téma (nekem legalábbis). Nem volt internet, csak a színpadon elhelyezett cuccokból lehetett következtetni arra, ki min játszik. Ezen felesleges volt agyalni. De pl. a Gibson gitárok hangját szerettem, máig ilyen gitáron játszom. Időközben kipróbálhattam ezt-azt, de nem vagyok az a nagy „hangzás-kereső”. A brit erősítők hangját szeretem, de sokkal inkább a jó gitározást. Mindegy min játszik a csávó.

Hány hangszerre vágytál?

Csak arra, hogy legyen egy jó elektromos gitárom, meg akusztikus, meg nylon-húros, meg 12 húros.smiley Így is lett. És van egy olcsó basszusgitárom is, demózni. Meglepően jó hanggal. (Harley Benton Jazz Bass)

Mára mi valósult meg a korai álmaidból és mi az, ami egyáltalán nem úgy alakult, ahogy régen gondoltad?

Elektromos gitárom kettő is lett, és biztos lesz még pár, ha szükség lesz rá, de én nem gyűjtök hangszereket. Akkor veszek valamit, ha igény van rá, és visszatermeli az árát. Ez nekem fontos, mindegyik munkaeszköz. Emiatt van még 2 nylon és 2 elektromos, amiket nem számoltam bele, ezeket tanításra használom, színpadra nem vinném, kicsit már rozogák.

Most milyen gitárokat használsz élőben és/vagy stúdióban. Kezd esetleg a beszerzés időrendjében.

A fő hangszerem egy 1998-as Gibson Les Paul Classic Gold Top. Ezt mindenhol tudom használni, sokoldalú hangszer, és többnyire rock-ot játszom rajta, abban verhetetlen. Kicseréltem rajta pár dolgot az igényeimnek megfelelően, nem őrzöm eredeti állapotában. Új kulcsok, új nyereg, stb. Praktikussági szempontok alapján. Az antikolást az évek végezték.

Ezután vettem egy 1993-as Gibson Les Paul Special-t (wine red). Nagy szerelem, P100-as hangszedők vannak benne, ami zajmentes P90-es hangot ad, imádom. Minden hangmérnök álma. Bárhol bedugtam eddig, mindig az volt, hogy „ezzel kellett volna kezdeni”. Kulturált, karakteres hangja van, akinek van ilyenje, az könnyes szemmel beszél róla.
A harmadik (fő)szóló kivételével ez a dal végig a Special.

Van egy Godin Multiac Nylon is, ezt a Pokolgép akusztikus lemez/turné-ra vettem, illetve ezt szoktam vinni, ha akusztikus-gitározni hívnak valahova. Tökéletes a nyaka, jó rajta kísérni, szólózni... nem gerjed, probléma sehol. Ujjal pengetve a legszebb a hangja.

A fémhúrosom egy Epiphone Masterbuilt. Egy hangszerboltban lógott, levettem, beleszerettem. Évekig kéregettem tőlük kölcsön, sok lemezen játszik. Aztán egyszer a feleségem meglepett vele... Nősülni tudni kell.smiley

Van egy 12 húros fémhúrosom is. Imádom. Meg kell rajta tanulni játszani és rémálom áthúrozni, de megéri. Ez egy olcsó, Baton Rouge márkájú, talán cseh (?) gitár. Pokoli jó ára volt, az elektronika drágább volt benne, mint a gitár. De egyelőre tartja magát, a nyaka pontos, ezer koncert van benne. Csataló, ami lemezen is nagyon jó hangot produkál. (pl.: Rudán Joe – Én ez vagyok, bár a keveréssel nem vagyok elégedett, de hát nem az én lemezem)



Milyen erősítőket hangfalakat használsz élőben?

Ha lehet vinni, Marshall DSL fejet viszek 1960B ládával. A régi széria, 2000-ben gyártották. Volt belőle másik is, az 2001-es volt és máshogy szólt. Minden darabnak lelke van, ez pont egy szerencsés példány. Egyszerű, és én ezt szeretem.

Időközben kisebb helyeken játszom, így vagy egy Marshall Valvestate kombót viszek (kéne egy DSL kombó), vagy – legtöbbször – vonalban játszom. Kis klubban nem szeretem a hangos dobot, elektromost szoktam kérni a dobosoktól. Nehéz kis helyen a beütő mellett állva énekelni. Ezt meg kell értenie mindenkinek. A vonalcuccomra se költöttem sokat, még 2003-ban vettem egy Behringer V-amp2-t, csak hogy legyen nálam a turnékon vonalcucc, ha valami baj van. Sok bulit mentett meg.(pl. 2014 Rockmaraton, Nagyszínpad, 5000 ember). Rém ostoba szerkezet, nincs rajta például ki/be-kapcsoló Bedugod és megy. Ennyi. Nekem találták ki. A hangja nagyon szép. A gyakran emlegetett zaj meg hangminőség meg mittudoménmi-faktort leszarom. Engem az érdekel, hogy jól játsszak. Akkor a közönség táncol. Az a lényeg.


 
Milyen erősítőket, hangfalakat és kiegészítőket (pl.: mikrofon) használsz stúdióban?

Ugyanezeket. Elektromost még mindig erősítő/hangfal megoldással. Jól szól, és elbírom cipelni. De ha más nincs, játszom plug-in-on is, ha megkérnek. Más lemezén az a jó, ami neki jó.
Gitárt nem nehéz felvenni, kell a hangszóró elé egy SM57 meg valami kondenzátor mikrofon. Meg kell keresni a jó helyet nekik, aztán gyía! Nincs semmi trükköm. Jó hangmérnök kell, nem varázslat.

Milyen effekteket szoktál használni?

A pedalboard-om kicsi, én készítettem. Egy hangoló és egy overdrive van rajta, a szólókhoz. Van egy nagyobb is, arra felfér a Wah is, de azt most pont nem kívánom. Régebben használtam egy oktávpedált szólókiemelésre, még a Pokolgépben. Aztán már ott sem. Pedig jó volt, egy kis alsó oktávot toltam a hang alá, nagyon megdobta a szólókat. Csak a kapcsolgatással van bajom. Táncolok a gitárral, nem tudok egy helyben állni. Van pár pedálom, összegyűlt az évek alatt, ami fontos, abból több is. Pont egy polcot töltenek meg. De nem használom őket, maximum stúdióban. Csak nem akarok semmitől függni. Nem maradhat el egy dal azért, mert az adott effekt nem elérhető.



Van-e valami különleges cucc, amit használsz? (szimulátorok, szoftveres kiegészítők)

Nincs semmi. Öreg lélek vagyok, és nem érdekel semmi ilyesmi. A jó zenésztársakat fontosnak tartom. A dobos jobban érdekel, mint a torzító.

Milyen húrokat szeretsz leginkább?

Most épp Ernie Ball-t. Régebben D’Addario-t. Mindegy. Sima 11-es készlet, nem kobalt, nem világít, nem csinál semmit. Megbízható, erős húrok. Akusztikusra D’Addario-t.

Mennyire tartod fontosnak az eszközöket és mennyire magát az embert a láncban?

Szerintem már kiderülhetett, hogy „ember párti” vagyok. Engem a dal érdekel. Egy 20.000. forintos „damilhúros” gitáron is tudok olyan dalt játszani, amiről hazáig beszélnek a kocsiban, mert jó a szövege, a dallama, a groove-ja. De persze jó érzés jó minőségű hangszeren játszani. És van rosszul beállított Gibson is, meg gyári hibás drága gitár, mindennel foglalkozni kell. Szerencsére nem nekem. Az Oroszlánbarlangban ezt kiválóan megoldják a cimborák, én nem értek hozzá. Szokták is kérdezni, mikor bundozhatják már át a Gold Top-ot, de ahhoz ott kéne hagynom egy hétre. Majd valami nyaralás alatt. Persze ezt mondom 3 éve:)

Köszönjük a beszélgetést...


2016. május 30. 10:00

Minden jog fenntartva. 2024 - Instrument Reklám/MUSICMEDIA