A herfli virtuóza - Interjú Ferenczi Györggyel – 1.rész
Harmincöt év zenei tapasztalataival felvértezve a fúziós zene elkötelezett híve. Vallja, a népzene és a rock and roll közös gyökerekből táplálkozik, s ennek bátran ad hangot a Rackajam lemezein, illetve élő koncertjein. A szájharmonika virtuóza, aki nem mellesleg magas színvonalon hegedül, az egyik legnépszerűbb internetes videómegosztó csatornán nemrég ingyenes herflisulit nyitott. Tavalyi, 2015-ös albumát az immár több mint tízéves múltra visszatekintő zenekarával – magyarországi lehetőségeiken túlnyújtózva – az Egyesült Államokbeli Nashville-ben rögzítette. A Takáts Tamás Dirty Blues Band, az S-Modell, a Herfli Davidson, valamint a Rackajam kiváló muzsikusát Ferenczi Györgyöt faggattuk.
Egyes zenészek jövedelem kiegészítési célzattal, vagy épp megélhetési okokból tanítványokat vállalnak. Ferenczi György ezzel szemben a legnagyobb videó megosztó portálon ingyenes herflisulit indított. Mi áll a döntés hátterében?
Elöljáróban fontosnak tartanám elmondani, hogy a szájharmonikások Magyarországon nagyon összetartó csapatot alkotnak. Az olyan emberek, mint Szabó Tamás, Pribojszki Matyi, vagy – Isten nyugosztalja, szegény Oláh Andor – sokat segítettek egymáson és másokon. A barátaim általában pénzért tanítanak; csak úgy, mint én a kilencvenes évek elején, amikor tök csórók voltunk. Jó érzéssel töltött el, hogy az emberek annyira kíváncsiak a harmonikázásnak efajta tudományára, hogy még fizetni is hajlandók érte. Az első garnitúra kifutásakor két dologra jöttem rá: az egyik, hogy sikerült útjára bocsátani egy rendkívül tehetséges csapatot, közöttük Engler Ferit, akit magam helyett ajánlottam az akkori Takáts Tamás Dirty Blues Bandbe. Miután a tanítványokkal összebarátkoztunk, később eszem ágában sem volt a kurzusért pénzt kérni. Másrészt annyira speciális dolgot csinálok, hogy a harmonika órákból én tanulok legjobban. Amelyekre alaposan fel kell készülni előtte. Olyan ez, mint egy saját magamnak adott ösztöndíj. Ebből kiindulva és az előbb említett speciális, a chicagoi blues-harmonikázástól eltérő stílusom miatt – szinte hegedülök a hangszeren – határoztam el, hogy a YouTube-portálon ingyenesen osztom meg a tanórákat.
Kapsz-e visszajelzéseket a „tanítványoktól”?
Konkrét visszajelzések nem érkeztek, ám azt tudom, sokan nézik. A csatorna eleve nagyon népszerű. A Herflisulit átlagban négy-ötszáz ember látta, a legnézettebb rész felment kétezerig is. Ebből kikövetkeztettem, hogy nagy valószínűséggel felhasználják az ott látottakat, hallottakat. Bízom benne, hogy két lányom, aki nagyon muzikális, egyszer csak rákattan a harmonikázásra is. De a majdani unokákra is gondolok ilyenkor…
Ráadásul különleges szájharmonikán folyik a képzés…
Igen, nagyon komoly lökést adott a Kovács Zombor által készített X-Reed típusú blues-szájharmonika, amelyet az első belefújástól kezdve dokumentáltam. Technikailag annyiban különbözik a hagyományos blues-herflitől, hogy sikerült kiküszöbölnie annak hiányosságait. Az igazi blues-harmonikán a Richter-hangolás eredményezi azt a rá jellemző dögös megszólalást, ami nem minden hangszerben van jelen. Ezek pentatonra hangoltak, hiányzik belőlük a nagy szeptim, hiányoznak bizonyos hangok is, így nem tudsz kromatikálva muzsikálni, azaz nem mindig tudsz egész dallamokat lejátszani. Tehát a blues-hangolás oltárán fel kellett áldozni a kromatikát. Eddig. Ám zseniális találmányával Zombor megoldotta a problémát: a hagyományos blues-herflikkel szemben az X-Reeden minden egyes hangot tudsz hajlítani, vagyis kromatikussá tette a hangszert. Történtek persze korábban is erre irányuló kísérletek, de azok közös tulajdonsága, hogy horror áruk mellett koncertkörülmények között sem igazán bizonyítottak. Ráadásul, amire különösen büszke vagyok, magyar gyerek találta fel, és tökéletesen működik. Mondjuk ez sem olcsó, szériagyártás nincs, hiszen mesterhangszerről beszélünk, amely kizárólag megrendelésre készül. Precíziós, lézervágott testen sikerült csúcsminőséget előállítani, és mindezt egy fővárosi garázsban. Innentől kezdve megvalósíthattam régi álmom, hogy csárdást, komolyzenét egyaránt képes vagyok ezen a hangszeren lejátszani. Azért tanultam e mellett hegedülni, hogy mire elérkezik az idő, ne butuljak el a témában. Régóta vártam erre a találmányra.
Mennyire terjedt el a világban? Hogyan reagált a magyar és a nemzetközi piac?
Amerikában nagyon elterjedt. De Nyugat-Európában, Írországban, Nagy Britanniában, Új-Zélandon is sokat rendelnek belőle. Magyarországon még nem annyira, kicsit lassabb a reakciókészség, de előbb-utóbb a hazai piac is beáll a sorba.
Tavaly Rackák menni Amerika címmel került boltokba a soron következő albumod. Már a cím is furcsa…
Szándékosan. Hosszú utat tettünk meg Pesterzsébettől Nashville-ig, ahol ezt a lemezt rögzítettük. A cím eleve azt sugallja, vajon mit keresnek a rackák Amerikában. Vajon mi értelme van olyan sok pénzt elkölteni azért, hogy az ember felvegyen egy lemezt Nashville-ben? Két évem volt ezen gondolkodni, de ez egy folyamat is egyben. Memphis és Nashville – ebben a két városban találták fel a rock and rollt. Memphisben rögzítették Elvis első felvételeit a Sun Recordsnál, az első ipari szintű rock and roll-stúdió, az RCA Victor, pedig Nashville-ben működött. Az ötvenes évek vége óta mesteri szintre vitték a masterolást, keverést, így egész Amerika hozzájuk jár lemezt készíteni. Mindenképp szerettem volna Amerikában stúdiózni, hogy lássam, mennyire kompatibilis a világgal az a fajta muzsikálás, harmonikázás, amit mi csinálunk. Idehaza ugyanis el vagyunk kényeztetve: egyrészt itt van a világ legjobb közönsége, másrészt nagyon szeretik a zenekart, így elfogultak velünk. Valahogy meg kell ítélni magunkat, így ehhez a megoldáshoz folyamodtunk.
És mi lett az eredmény? Megmérettünk és…?
… Nem találtattunk könnyűnek! Mi nagyon mást, az átlagostól eltérőt csinálunk. Rock and roll zenét játszunk, elektromos gitár nélkül – amelyet a mandolin helyettesít –, a dob-basszust cajon és egy kürt adja, a szólógitárt pedig a szájharmonika pótolja. Mindezzel együtt a Rackában benne foglaltatik a magyar kultúra. World-zene ez, természetesen magyar szöveggel, de nem pénzkereseti, megélhetési world. 1989 óta járok táncházba, akkor kerültem be az S-Modell együttesbe, profi zenekarban tanultam meg profi blues-zenét játszani. Azóta ez a két dolog, a táncház és blues összeépült nálam. Meg persze a rock and roll is, amiről tudjuk, hogy nagyon is magyar. A Rolling Stonesnál és a Beatlesnél mindössze két-három évvel később az Illés már ugyanolyan színvonalú lemezeket csinált Magyarországon anélkül, hogy szolgai módon másolta volna a külföldi zenét. Ehelyett saját kultúrájába átültetve, önálló átértelmezésben tovább gondolta azt. Ebből a szempontból az Illést forradalmi zenekarnak tartom. Éppolyan igazodási pont, mint Jimi Hendrix. A Hey Joe gitár-riffjére világszerte ma is minden évben milliónyian kezdenek blues-gitározni.
Táncházat említettél. Van ennek valami köze ahhoz, hogy a tizennégy szerzemény mellett egy úgynevezett „táncrend” is felkerült a lemezre?
Hogyne. A táncrend a népzene része, minden tájegység, falu rendelkezik saját táncrenddel. Erdélyben, Kalotaszegen például elindul egy lassúval, majd jön egy csárdás, aztán egy invertita, a végén pedig a friss. Azt mondtam, fűzzük össze a táncot a zenével. Mire a Rackajam megalakult, már annyira megerősödött bennem a táncházi kötődés, hogy automatikusan átvettük ezt a muzsikálási formát. Ennek eredményeképpen egy koncerten belül gyakorlatilag három-négy koncertet tudsz lejátszani. Antréval és fináléval. Miközben a felépítés hasonló, a tartalom változik. A népzenei táncrendet képesek vagyunk olyan formában átdolgozni, hogy a népzenészeknél alaposan kiveri a biztosítékot. Más esetben rock and roll dalokat fűzünk össze a lassú balladától a safflén keresztül a gyorsabb szvingig és a brutál funkyig bezárólag. Ugyan a dalokat népzenei formában fűzzük fel, ám attól ez még egyáltalán nem népzene. Összefoglalva: egyre gyorsuló tempó- és esetenként hangnemváltásokkal, a népzenét párosítjuk a rock and rollal, hiszen a párhuzam egyértelműen kimutatható bennük.
Legfrissebb lemezetek a Kelet-Nyugat. Ez már Magyarországon készült? Mit tudhatunk a kiadványról?
Bálványoson készült, amely a lelkemben Magyarország. Az aktuális turné közepette sikerült négy napot „ellopnunk” magunktól, amely pont elégnek bizonyult a stúdiózásra. Persze nem „normál” körülmények között, hanem mobiltelefonos hangrögzítéssel, amelyet már régóta szerettem volna kipróbálni. Kétesélyes vállalkozás volt ez, amit úgy fogtunk fel, ha nem sikerül, négy napot muzsikáltunk magunknak, ha pedig jó minőségű, interneten keresztül a hegyről egyenesen Nashville-be küldünk. A felvételt visszahallgatva kiderült, hogy szerencsénk volt, eszméletlen jól szólt. Már a nyersanyag is. Keverésről persze szó sem lehetett, hiszen mindent egy sávra rögzítettünk. Nashville-ből hamarosan kedvező válasz érkezett, így nyitva állt az út, hogy a neves pedal-steel gitáros Russ Pahl, aki korábbi lemezünkön már közreműködött, nyolc nótában hozzátegye a magáét. A vállalkozás nem kis kockázatot rejtett magában, hiszen, ha az alapfelvételek nem sikerülnek, sem a nashville-i hangmérnök, sem Russ nem adja a nevét a produkcióhoz. A cím, Kelet-Nyugat a felvétel előbb ismertetett körülményeire utal, amelyben mindössze hangerő egalizálási korrekcióra nyílt lehetőség. A lemez az akkori teljesítményünket, zenei képességeinket, s egyben hangulatunkat adja vissza, így ez is a megméretésünk részének tekinthető. Nem vagyok különösebben kritikagyűjtő, de jó visszajelzéseket kaptunk, ami engem igazolt. Ezen felbátorodva elhatároztuk, ha nem is ott, de kétévente csinálunk lemezt ezzel a technikával. Ennek kapcsán el kell, mondjam: az elektromos muzsikát sokáig műveltem, ám annak megvannak a maga korlátai, egyfajta hangzást eredményez. Számomra az akusztikus megszólalás adja meg a teljes zenei szabadságot, amelyet Nashville-ben éreztem igazán. Imádom a szájharmonikát, és akkor érzem magam szabadnak, amikor úgy fújhatom, ahogy akarom.
(folytatjuk)
Hegedűs István
Az interjú második része itt olvasható!
 |
 |
2016. május 28. 05:24