A Balaton Method sztori 3. rész
Visszagondolva csodálom, hogy ennyivel megúsztuk. - interjú Lente Viktorral és Lukács Péter Benjáminnal, a Balaton Method hangmérnökeivel... Hogyan lehet rögzíteni egy zenekart úgy élőben, hogy három különböző, mozgó kisbuszban játszanak? Hogyan lesz lábcin egy pumpából? Mi a teendő egy mikrofonnal, ami a Balatonba borult állványostól? A harmadik részben erre is választ kaphatunk.
Az min múlott, hogy ki milyen hangszereléssel készül?
Péter: Amiből leginkább kiindult az egész, az az adott zenekar és a dal. Ezt általában a zenészek, illetve Marci és Bálint választották ki, tehát részben zenekari, részben rendezői döntés volt. Több nekifutásra aztán kialakult egy koncepció, hogy milyen hangszerek fognak megszólalni. De hogy ezek hogyan lesznek térben elhelyezve, arról a legtöbb esetben nem sok lövésünk volt előtte. Ezért olyan eszközöket kellett összeraknunk, amiket rugalmasan tudtunk használni és amiket adott esetben lehet vezeték nélkül is használni.
Volt olyan helyszín, ahol felmerült ez a probléma?
Viktor: A Dirty Flow Club felvételénél a zenekart kísérő zenészek, a kórus, illetve a csellista egyesével, különböző sebességgel mozgó kisbuszokba lettek rendezve. Kaszkadőrök vezettek, az egész kétszer egysávos útszakasz le volt zárva, és amikor két autó egymás mellé ért, akkor a zenészeknek hallaniuk kellett egymást, ezért például az antennákat és a monitorokat az autók külső részén kellett elhelyeznünk.
Péter: És itt jött be egy másik kompromisszum a látvánnyal, hiszen amit csak tudtunk, azt el kellett rejtenünk, hogy ne legyen mindenhol mikrofon a képben. Ebből fakad az, hogy az emberek egy része el sem hiszi, hogy ezek a felvételek tényleg ott a helyszínen készültek. Pedig azok a mikrofonok ott vannak, csak mondjuk elrejtve a póló alá. A Dirty Flow-nál például Undos, az énekes arcának csak az egyik felét látjuk az autóban, ezért a másik oldalra simán oda tudtunk rakni egy Sennheiser Ear set 1 –EW headsetet, ami még számunkra is meglepő módon szép és tiszta hangot adott.
Viktor: Mindezt egy közlekedő cirka 40 éves VW kisbuszban.
A zavaró háttérzajokat, mint például az autó hangja, hogyan tudtátok kiszűrni?
Viktor: Ez volt a másik jellemző példa, ahol már az előkészítés alatt kicsit kétségbe estünk. Valójában sikerült úgy megvalósítani, hogy a hitelesség jegyében még rá kellett erősíteni az utómunka fázisban.
Péter: A helyszínen az volt a cél, hogy minél tisztább hangokat rögzítsünk magából a zenéből, de a kész film hangjában egy valószerű hangi világot kellett teremtenünk. Egy film esetében ez teljesen normális dolog, bár alaphelyzetben mi zene helyett mondjuk dialógust veszünk fel, és utána építjük köré az azt körbevevő világot. Itt is ez volt a helyzet.
A Punnanynál sem lehetett egyszerű egy olyan különleges hangszerelésű dalt felvenni, amelyben konyhai eszközök, kanalak, meg hasonlók szerepelnek.
Péter: Azt a dalt például Kisfaludy Gábor rögzítette, aki elsősorban koncerthangosítással foglalkozik. Azon a felvételen is minden a helyszínen rögzült, a legapróbb zörejeket is beleértve. Az volt a fontos, hogy ami bármilyen módon a zenéhez tartozik, az legyen jó minőségben felvéve, a többit az utómunka során megoldjuk mi, de ami zenei, az élő legyen.
Viktor: Ez volt az egyetlen dal, amit kifejezetten a filmhez írtak, a hangszereket helyettesítő különböző tárgyakat már előre kitalálták. Itt is rejtegettünk el mikrofonokat, a lábcin témáját például egy pumpa hozta, amit az asztalra kitett mosogatószivacsba applikált kapszula vett.
Harcsa Veronika dalánál az autós jelenetben is azért van minden ütősön fejmikrofon, hogy ezek a kocsin belüli zajok, amikor a kulcsot, meg a gyűszűt húzogatják a műszerfalon, értékelhető módon legyenek rögzítve. A kompon összesen hat térmikrofont raktunk le, autósoronként hármat.
Péter: Aztán az utómunka során elkezdtük a felvételeket "teresíteni", de arra törekedtünk, hogy leginkább a tényleges helyszíni tér jelenjen meg a felvételen.
Ezt a teresítést hogy kell elképzelni?
Viktor: Ez az akusztikai teret jelenti. A hangforrástól távolabb eső mikrofonok a távolsággal és a tér sajátosságaival arányosan több reflexiót gyűjtenek össze a direkt hangok mellett. Ha ennek a jelét hozzákevered a közeli mikrofonéhoz, elkezdenek megjelenni az adott tér sajátosságai, amiben az adott hangszer vagy tárgy megszólalt.
Péter: Ez egy érdekes játék volt, hogy mennyire legyen tiszta, vagy teres az adott felvétel. Meg kellett találnunk azt az egyensúlyt, hogy amikor egy néző beül a moziba, akkor ne érezze azt, hogy túl direkt a hang, idegen a képtől, de zeneileg mégis izgalmas és hatásos, egyszersmind mozis legyen.
Ezt hol tudtátok modellezni?
Viktor: Mivel mozifilmről van szó, ezért egy moziteremnek megfelelő akusztikájú, szabványosított stúdióra volt szükség. Az előkeverések után a Saint Audio mozikeverőjében dolgoztunk, gyakorlatilag beköltöztünk egy hétre.
Van olyan klip, ami több verzióból állt össze?
Péter: Nem, ezek mind egy snittes felvételek voltak, tehát nem volt játékterünk, hogy melyik résznél melyik verziót használjuk. Egy felvételnek egyben, az elejétől a végéig jónak kellett lennie. Ezért volt rengeteg zenei, illetve mozgáspróba. A zenészek teljesítménye ennek fényében egészen fantasztikus, mert adott esetben egy hétperces, zenei és vizuális értelemben tökéletes előadást kellett produkálniuk, mondjuk rohadt hideg vízben állva, fürdőgatyában, remegve vagy épp a levegőben lógva - remélve, hogy az ő játékuk mellett a filmes stáb munkája is összállt.
Volt olyan, amire azt mondtátok, hogy kész, ez nem megvalósítható?
Péter: Gyakorlatilag én szinte minden alkalommal úgy indultam neki, hogy srácok, ezt nem lehet megcsinálni, de aztán mindig összehoztuk valahogy.
Viktor: Inkább infókat kaptunk, hogy ilyesmi lenne, van-e ötletünk, és persze amúgy „szóljon kurva jól” ! J A már említett Dirty Flow Clubnál vakartuk a fejünket, mégis hogy fog ez a zene szólni három különböző autóból, úgy, hogy hallják egymást és egyáltalán magukat az emberek. De én pont ezeket szerettem a legjobban.
Péter: Ott sem volt idő arra, hogy előzetesen próbálkozzunk, hanem azt mondtuk, hogy hát jó, van egy ötletünk, nézzük meg, hogy működik-e, és végül működött.
A mikrofonparkot honnan szedtétek össze?
Péter: A legnagyobb technikai támogató a Sennheiser volt. Az Audio Partner raktárából kaptuk a mikrofonokat, míg a filmes eszközök kölcsönzésével foglalkozó Arizonatól a náluk fellelhető mikroportokat és rögzítőket. Irtózatosan sok mikrofont használtunk. Gyakorlatilag sok alkalommal kiürítettük a polcaikat. Innen is nagy köszönet nekik ismét.
Viktor: Ráadásul sokszor nem tudtuk pontosan előre, hogy mikor lesznek a forgatási napok és mi kell majd aznap, ezért három-négy hónapra megkaptunk egy alap cuccot, és amikor jött egy extrémebb feladat, akkor szóltunk nekik, hogy még erre és erre lenne szükségünk pluszban.
Péter: Ezért is tudtunk improvizálni a helyszínen sokszor, mert ott volt nálunk több tucat mikrofon. Különböző mikrofonok különbözőképpen reagálnak a különböző felvételi környezetre. Amikor kiválasztasz egyet az adott feladatra, nagyon sok mindent számba kell venni – hogy milyen hangszert kell felvenni, tud-e mozogni vele az illető, mennyire lesz hangos az adott szólam, mennyire kell kizárnia a mellette lévő hangszert, satöbbi.
Viktor: Persze minden óvintézkedés ellenére voltak kevésbé szerencsés esetek, amik borítékolhatóak voltak a helyszínek extrém jellegét tekintve. Visszagondolva csodálom, hogy ennyivel megúsztuk. Például az Elefánt videó forgatásán az egyik cin mikrofonostul bedőlt a vízbe egy próbafelvétel alatt. A filmen ki is lehet szúrni melyik mert az az egyetlen, amin nincsen szivacs.
Ilyenkor mit lehetett csinálni?
Péter: Drukkoltunk, hogy működjön utána is. Gyorsan kikaptuk a vízből, szétcsavartuk, kiraktuk száradni. Aznap már nem használtuk, de az volt a durva, hogy utána is tökéletesen működött, később még alaposabban megvizsgálták, és semmi baja nem volt. Úgy látszik szerette a Balatont.
Az interjú előző részét itt olvashatod!
A sorozat első részében a film producerével, Osváth Gáborral beszélgettünk.
 |
 |
2016. május 26. 07:04