Szellemirtók a Vígszínházban
A fenti cím alapján bárki gondolhatná, hogy a Magyar színjátszás egy újabb mérföldkőhöz érkezett, és végre igazi zombi thrillert láthat Budapest legszebb színházának színpadán. Vélhetné úgy a kedves olvasó, hogy végre megemlékeznek a hősi múltról, hiszen történetének kezdetén Pest külvárosában 1896-ban felépült színház mögött egy mocsár terült el, ami hemzsegett az akkori alvilág jeles és kevésbé jeles képviselőitől, akik nem arról voltak híresek, hogy Boccherini menüetteket játszottak hárfán. Ezen jobb sorsra érdemes nyájas haramiák szellemének megidézése a mai modern színház eszközeivel, igazán jó ötletnek tűnhet, de fájdalom nem erről van szó.
Történetünk mely szándékom szerint rövid és céltalan, elsősorban műszaki jellegű, de minden igyekezetem ellenére sem mentes balladai elemektől.
A legutóbbi felújítás (1993) óta a hangrendszer kábelei változatlan konoksággal futnak végig az épület teljes hosszában a színpadtól a hangvezérlőig, majd onnan vissza a hangfalakat meghajtó erősítőkig. A feltehetően határozott tervezői szándék, miszerint a szimmetrikus árnyékolt jelkábelek osztott kábeltálcában fussanak jól elkülönülve az erősáramú kábelektől, már a kivitelezéskor gellert kaphatott a „szükség törvényt bont” ars poetica híveinek munkálkodása folytán. Az évek során pótlólag behúzott irdatlan mennyiségű erősáramú kábel természetesen nem javított ezen a helyzeten. Egyre több tünet mutatott arra, hogy a fentebb említett rabló urak szellemei csúfot űznek a személyzet hangtechnikával foglalkozó egyre gondterheltebb tagjaival.
- sorra tönkremenő keverő bemeneti fokozatok
- magyarázhatatlan, hangminőség romlás a próbák és az előadás között
- dinamikaszegény kivezérelhetetlen csatornák
- kéretlen elektrosokk (ráz a dugótábla)
Megelégelve a helyzetet a műszaki stáb arra az elhatározásra jutott: ördögűzőt kell fogadni.
Az AUDMAX Kft képében találták meg a megoldást, aki úrrá tudott lenni a szellemek packázásain.
A legfontosabb, ami ebben a történetben előremutatott az a felhasználók és a megoldók közötti folyamatos párbeszéd volt. Ez abban a pillanatban nem volt mindig vidám és zökkenőmentes, de egy biztos, előremutatott.
Megállapítottuk, hogy az épületben futó szimmetrikus jelkábelek zavar kitettsége igen nagy, köszönhetően annak, hogy nyomvonaluk közel 80m hosszon megegyezik az erősáramú kábelek nyomvonalával. A jeleket fogadó bemeneti fokozatok differenciálerősítői tették a dolgukat ameddig tudták, tehát elnyomták a zavarjeleket, erősítették a hasznos jelet. Tették mindezt addig, amíg a zavarjelek szintje annyira megemelkedett, hogy felélte a teljes kivezérlés tartalékot (headroom), rosszabb esetben pedig meghaladta a bemeneti differenciál erősítő tápfeszültségét, ami akkor menetrend szerint feladta a harcot.
Abban hamar megegyeztünk, hogy olyan jelút rendszert kell kialakítanunk, amely a zavar szempontjából minimális kockázatot tartalmaz, tehát az analóg jel utakat minimálisra kell csökkenteni a zavarvédettség biztosításához. Az optimális megoldás természetesen az lett volna, ha a jelfeldolgozás mindegyik hangcsapdában megtörténik és onnan már csak digitális, lehetőség szerint optikai úton jutna a központi keverőbe. Ennek a megoldásnak egyértelműen anyagi akadályai voltak, de ahogy nagy eleink mondták az utópiák megvalósításától őrizkedjünk ugyan, de ne mondjunk le róla. Ennek a jelentős alapvetésnek mentén alakult ki a végleges megoldás.
Itt most a negyvenkétkörösodavisszahuzakodásegyeztetést nagyvonalúan mellőzve csupán a végeredményt (ami mindenki megelégedésére meg is valósult) ismertetem.
A színpadtérben és a zenekari árokban megtartottuk az eddig meglévő végpontokat, pontosabban azok mellé építettük ki az új rendszer végpontjait. Mindegyik végpont tartalmaz az analóg csatlakozások mellett 2db duplex optikai (OPTICAL CON), 2db RJ45 (ETHERCON) csatlakoztatási lehetőséget a központba kábelezve. Ezzel lehetőséget biztosítunk arra, hogy a színpad és zenekari árok valamennyi csatlakozási pontján lehetőség legyen digitális stagebox kihelyezésére.
A wireless rendszer vevőegységei a hangvezérlőből lekerültek a portos szobába, ami az ügyelő pozíció melletti színpadi bejárattal szemben található. Innen a teljes wireless csatornamennyiséget analóg csoport kábelen továbbítjuk a központba. Itt is megtalálható a 2 db duplex optikai csatlakozó és 2 db RJ45, a központba kábelezve. Az itt látható BNC csatlakozók akkor kapnak szerepet, amikor a fixen telepített antennák a díszlet miatt takarásba kerülnek, „megsüketülnek”. Ebben az esetben lehetőség van az ügyelői végponthoz kikábelezett antennacsatlakozás használatával egy mobil antenna kihelyezésére.
A rendszer központja a színpad alatti erősítőszobába került itt tartózkodik a színház már meglévő I-LIVE keverőrendszerének központi DSP-je az IDR10. Ide érkezik a 8 db színpadi hangcsapda analóg kábele + wireless csatornák kábelei, egy teljes egészében XLR alapú patchtáblára. A központban gyűjtjük össze a már említett optikai és réz alapú digitális hálózat végpontjait, így tetszőlegesen patchelhető valamennyi optikai és RJ45 végpont. Ez a funkció lehetővé teszi, hogy a második IDR a színpad bármelyik pontjára telepíthető, és akár külön-külön kezelőfelületről vagy dual módban egy közös kezelőfelületről üzemeltethető
Ezzel a megoldással az analóg jelutak hosszát sikerült 20m-ben maximalizálni, amelyek nyomvonalai teljes hosszban teljesen zárt 2mm falvastagságú vas szelvényben futnak, a csomópontoknál vas zárható szerkényekkel. A zárt vas nyomvonal az elektromágneses árnyékoláson túl a kábelek mechanikai védelmét is szolgálja.
A központ és a hangvezérlő között a kommunikációt 4db duplex optikai kábel hivatott biztosítani. Mindegyik kábel 3 szoros redundanciával rendelkezik, tehát mindegyik pászma tartalmaz még 6 szabad optikai szálat. Az átjárást a réz és optikai rendszerek között Fibrain média konverterek biztosítják.
Az épület mellőzi mindazt, amit a függőlegesről és merőlegesről gondolunk. A falak a födém fölött egy kicsivel mindig odébb folytatódnak, és minden szabad falfelületen van már valami felakasztva, odacsavarozva. Így a megvalósítás részleteinek ecsetelése meghaladná e szösszenet kereteit. Különben sem ildomos könnyező lakatosokról, hisztérikus villamosmérnökökről nyilvánosan megemlékezni.
A lényeg, hogy a végeredmény igazolta az átalakításhoz fűzött reményeket. A változatlanul hagyott PA rendszer a valósággal szárnyakat kapott. A hangosztály megelégedéssel, mondhatnánk VÍGAN használja az új rendszert.
Timár Endre
www.audmax.hu
 |
 |
2016. május 16. 07:24