MusicMedia

„Amíg a muzsika szól, a világ is sokkal szebb.”

Egy kis zene, egy kis szakma, egy kis szórakozás

Talán éppen 2001-et írtak (a történet eleje mindenképpen homályba vész), amikor a Garry ELECTRONIC szükségét érezte, hogy létrehozzon egy szakmai találkozót, kiállítást. Az elképzelés az volt, hogy kötetlen formában, „egy kis zene – egy kis szakma – egy kis szórakozás” alapon gyűljenek össze a hangosítással foglalkozó szakemberek, a zenészek, a szimpatizánsok évente pár órára. Akkoriban híján voltunk a szakmai kiállításoknak, így a Garry ötlete hamar széles visszhangra talált. Hangszeres, hangtechnikai világcégek képviselői álltak a megvalósítás mögé, s segítik a HangFesztivál munkáját ma is. Hermann Jánossal beszélgetünk, aki már a HangFesztivál születésekor is a rendezvény felett bábáskodott.

Kezdjük a legfontosabbal: mikor és hol lesz?

2016 Május 21-én pontban 10:00-kor kezdünk, és 16:00-kor befejezzük, hogy aki dolgozik még valahol, az időben odaérjen. A helye tíz éve változatlan, a Hangáruház udvara, Budapest X. ker. Fogadó u. 3. Itt állítunk fel egy szabadtéri színpadot, és az események zöme is itt zajlik. Belépés díjtalan!

Kihangsúlyoztad a „pontban 10:00-kor kezdünk”-et…

Igen, ebben a szakmában ma már sajnos általános, hogyha 10-re van meghirdetve, akkor jó, ha délben elkezdődik. Másodpercre pontosan kezdünk, és így is fejezzük be. Aki késik, lemarad a legjobb programokról!

Az idei HangFesztivál zsinórban a tizenötödik. Mondhatjuk, hogy már hagyomány…

Bele se gondoltam! Igen, tizenöt, az már gombócból is sok! Valóban törekedtünk arra, hogy hagyománnyá váljon, s tudatosan nyomtuk, nyomjuk el a kereskedelmi jelleget. Természetesen a Hangáruház nyitva van, ha valaki feljön vidékről, tudja időzíteni a vásárlást erre az időpontra is, de nem erre van kihegyezve. A fontos a szakmai rész, a bemutatók, és a sok-sok kötetlen beszélgetés, barátkozás. Ezt segítjük azzal is, hogy mindenki vendégünk egy korsó sörre és a legendás töpörtyűkrémes kenyérre.

Kiket vártok a rendezvényre, vagy úgy is kérdezhetném, kik járnak?

Zenészek minden műfajból, a vendéglátós kisérőautomatikás szintistől a legvadabb metalzenészig, hangosítók, roadok, zenekedvelők. Komplett családok érkeznek, az ország legtávolabbi szegletéből is összeállnak egy-egy autónyian. Egy csomó zenekar innen indul turnéba.

Az első program szintén tradíció. Ha jól tudom, az összes eddigi HangFesztiválon ezzel indult a nap.

Pontban 10-kor kezdődik a Hangosító tanfolyam nyitott órája, ahol idén is Zsidei János Zsonó hangmérnök vezeti végig a hallgatókat a zenekari beállás, mikrofonozás, keverés rejtelmein. Igazi ínyencség lesz a VENUE S6L digit keverő. Az élő beállás mára a Hangfesztivál kihagyhatatlan programja, mindenki szereti. A beálló zenekar a Kőbányai Zenesuliból érkezik, a Tonika és a dominákKik ők? A „Nagyszínpad”-on a további zenekarokkal is élőben zajlik a beállás (hiszen szakmai nap), de már nem olyan részletes magyarázattal, mint az első fellépőnél. Mind zeneileg, mind technikailag érdekesek a további csapatok is: a Krammer Big Band Kik ők? Muriel zenekar Kik ők? Valamint minden férfi örömére egy csajbanda a Holy Chiks Kik ők?

Az igazán szakmára vágyók számos szekció előadás közül is választhatnak...

Az Audio-Technica mikrofonozza évek óta az olimpiákat, erről a különleges feladatról lesz előadás, a digitális hálózatokon használt új eszközökről, valamint a Shure PSM300 fülmonitor rendszer is terítékre kerül. A „Kisszínpad”-on a Wellhello zenekar zenészei mutatják be az általuk használt eszközöket, hangszereket, és Lukács Peta mutatja be az új Marshall Code családot.

De lesz még hangszersimogató is, a Blasius mestergitárjai mellett kipróbálhatók a Marshall, VOX, Eden, Korg alapok, erősítők, hangszerek is. Természetesen a Garry Lightgear basszuskombó sem hiányzik majd a kínálatból.

Akkor nincs más hátra, mindenki vésse be a naptárba?

Igen, már most írjátok fel: szeretettel várunk minden érdeklődőt Május 21.-én szombaton, 10:00-kor (pontosan!) Hangfesztivál.  A belépés ingyenes! A pontos programról, a korábbi rendezvények hangulatáról a honlapon tájékozódhat mindenki: http://www.hangfesztival.hu/

Andrásik Remo


2016. április 19. 05:38

Minden jog fenntartva. 2024 - Instrument Reklám/MUSICMEDIA