MusicMedia

„Amíg a muzsika szól, a világ is sokkal szebb.”

MIEZ - Emlékzenekar esete a főhősökkel

Miskolcról jó régen jutott el zenekar az országos ismertségig. Mostani interjúnk hősei ugyan nem saját dalokkal hódították meg a közönséget, de emlékzenekarként a lehető legnagyobb elismeréseket tudhatják magukénak. Füvessy Norbert gitárossal megvizsgáltuk, hogy ők miként vitték sikerre a zenekarozás eme ritka válfaját az idén 10 éves MIEZ tagságával.

Mire készültök a 10 éves jubileum kapcsán?

Ezen alkalomból egy különleges koncertet adunk Miskolcon a Művészetek Házában április 16-án, ahol számos vendégzenész mellett Szörényi Levente lesz a sztárvendégünk. Levi aktív részese lesz a kétórás műsornak és emellett miskolci zenészek segítségével kicsit másképp szólnak majd a jólismert ILLÉS dalok. Varga Andrea a Miskolci Nemzeti Színház művésznője szólaltatja meg a női szólamokat, rajta kívül közreműködik még Szántó Sándor ütőhangszereken, Járvás Vivien csellón és Molnár István harsonán. Ahhoz, hogy még emlékezetesebb legyen ez a jubileumi koncert, a nézők között kisorsolunk egy Szörényi Levente és a MIEZ által dedikált Cort akusztikus gitárt, amit Levente személyesen ad majd át a szerencsés jegyvásárlónak. Egyébként a gitárt a Forte Music ajánlotta föl az eseményre, a jegyek pedig nagyon jól fogynak, szinte garantált a teltház. 

Mikor, milyen indíttatással indult a zenekar?

2005 őszén, amikor az ILLÉS együttes egy csíkszeredai és egy Sziget fesztiválos koncerttel végleg elköszönt a közönségtől. Akkor mi arra vállalkoztunk, hogy a magyar beat-rock zene úttörő zenekarának zenei szellemiségét megpróbáljuk színpadon tartani. Megalakulásunk után nem sokkal a budapesti Illés Klubbon keresztül szépen lassan megismerkedtünk Szörényi Leventével, Bródy Jánossal és Szörényi Szabolccsal, akik először, mint nézők hallgattak minket, majd az ezt követő években számos alkalommal léptek fel közösen a MIEZ-zel.

Eredetihez ragaszkodva játsszátok a számokat vagy van eltérés is?

A dalok egy részét mi eredeti ’60-as évekbeli hangzással játsszuk, de néhány szerzemény egy modernebb, rockos hangzást kapott. A MIEZ hangzása így keményebb, mint az eredeti ILLÉSé volt. A repertoárba továbbá beleférnek az utódzenekarnak, a Fonográf együttesnek az életművéből is dalok, illetve az István a király rockoperából is rendszeresen játszunk részleteket. Az Illés tagok támogatásával és az évi 50-60 koncerttel mára sikerült a zenekarnak országos és határainkon túli ismertséget szereznie, amit 10 évvel ezelőtt még álmainkban sem gondoltunk.  2013-ban megkaptuk Szörényi Levente személyes ajánlását, mostanság pedig egyre többet halljuk Levitől, amit a MIEZ10 sajtótájékoztatóján is elmondott, hogy vannak dalok, amiket jobban játsszunk, mint ők, annak idején.  Azt hiszem ennél több nem is kell egy emlékzenekarnak.

Szinte a kezdetektől működik egy klubotok is Miskolcon, ennek a történetéről mit kell tudni?

Az ILLÉS együttes mindig is több volt, mint csak egy zenekar. Az a szellemiség, amit ők képviseltek a ’60-as, ’70-es években - zenében és szövegben-, meghatározott egy világot, amit megpróbálunk minden hónapban Miskolcra varázsolni a Miskolci Illés Klub falai közé. A kezdetektől a MIEZ-zel párhuzamosan működik a klub, ami havi rendszerességgel nyújt lehetőséget megismerni az ILLÉS teljes életművét, személyes találkozókat az ILLÉS tagokkal és más meghívott vendégeinkkel. Próbálunk mindig az Illés- Fonográf- István a király zenei körből hívni vendégeket, így járt nálunk többek között Bródy János, Szörényi Szabolcs, Móricz Mihály, Németh Oszkár, Koncz Zsuzsa, Halász Judit, Varga Miklós, Homonyik Sándor, Kováts Kriszta, Kalapács József, Lerch István, Szigeti Ferenc, Frenreisz Károly és Várkonyi Mátyás is. Velük általában közös zenei produkciót is előadunk a színpadi beszélgetések után. Egyébként a beszélgetéseket Mező Pista barátunk szokta levezetni, aki egy rendkívül felkészült „kutató”.

A vendégek közül kivel vagy kikkel volt a legnagyobb élmény együtt zenélni?

Illés emlékzenekarként fantasztikus élmény volt az első közös produkció Szörényi Leventével 2007-ben. Leírhatatlan érzés, amikor a színpadon állva a pódium közepén ott áll Levi, és az eredeti hangon szólalnak meg a jól ismert dalok - és mindez a mi kíséretünkben. Az elmúlt hét-nyolc évben évi rendszerességgel sikerült egy-egy közös produkciót összehozni Szörényi Leventével, Bródy Jánossal és Szörényi Szabolccsal. Azt hiszem, hogy emlékzenekarként többet nem is lehet elérni, mint hogy az „anyazenekar” tagjaival muzsikálhatunk együtt.

Az utóbbi pár évben sok eseményen voltatok Szörényiék „házi zenekara”, mik voltak ezek?

Az ILLÉS 50 Beatünnep produkció kapcsán már mi is meghívást kaptunk számos budapesti promóciós eseményre. Ez azt jelenti, hogy az egész 2014-es évben jelen voltunk az ILLÉS tagok mögött különböző helyszíneken kísérő/fellépő zenekarként. Tavaly pedig az említett jubileum kapcsán bemutatott Tied a világ című ILLÉS színdarabra kaptunk felkérést, amit a Kisvárdai Várszínházban mutattak be. Ott a színpadon 20 dalt élőben kellett játszanunk díszletben, Nagy Sándor színművész rendezésében.

10 év eltelt, mit hozhat a következő etap?

Ahogy járjuk az országot, mindenhol azt tapasztaljuk, hogy a Szörényi- Bródy életmű iránti érdeklődés és szeretet kifogyhatatlan. Mindenki tudja és énekli velünk a refréneket és ameddig erre igény van, addig mi ápoljuk és színpadon tartjuk ezt az életművet a lehető legjobb tudásunkkal. Az elmúlt három év nagyon intenzív nyári koncertszezont hozott számunkra, jártunk az ország 15 megyéjében és számos nyári nagyfesztiválon.

Milyennek látjátok az ilyen jellegű zenekarok helyzetét Magyarországon?

Ahogy én emlékszem Magyarországon először külföldi bandáknak voltak tribute zenekarai. Amikor mi kezdtük a MIEZ-t, még nem nagyon voltak hazai együtteseknek ilyen jellegű emlékzenekarai. Ez először maguknak az ILLÉS tagoknak is szokatlan volt, hogy egy fiatalabb generációból álló vidéki zenekar kizárólag az ő életművüket tartja műsoron. De ahogy említettem már, a Miskolci ILLÉS Klub a kezdetektől nagyban hozzájárult az ILLÉS együttes és a hozzá tartozó alkotói kör munkásságának bemutatásához és ápolásához. Így már túl is léptünk a szokványos zenekari kereteken, hiszen rengeteg eredeti relikviát és zenei örökséget őrzünk és mutatunk be a 60-as évekből az Illés klubban. Mostanában pedig Szörényi Leventével együtt járjuk az országot és a MIEZ egy akusztikus kivonatával adunk zenei kíséretet Levente számos előadásához és a nemrég megjelent életmű könyvének bemutatóihoz. Ez a legnagyobb megtiszteltetés és ajándék nekünk, hogy az élő koncerteken kívül ilyen típusú eseményeken is ott lehetünk az ILLÉS főhősei mellett.

Van e más zenei elfoglaltságotok, esetleg zenekar? 

Mivel a MIEZ szinte minden időnket és energiánkat leköti, ezért aktívan képtelenség még egy másik zenekart is fenntartani. Persze szabadidőnkben más zenei irányzatokkal is foglalkozunk, de ezek egyelőre megmaradnak az íróasztal fiókjának…

PAYA


2016. április 16. 13:35

Minden jog fenntartva. 2024 - Instrument Reklám/MUSICMEDIA