FLYING COLORS - Eleven albumok bűvöletében
Mióta világ a világ, a zeneipari szakemberek által összerakott szupercsapatoknak akad hely a palettán. Legyen szó ihletett formációkról, vagy elsősorban üzleti alapon működő csoportosulásokról, a korábban nevet szerzett muzsikusok ilyen-olyan összeállásai mindig megtalálják a maguk közönségét, és ez így is van jól. A Bill Evans producer által életre hívott Flying Colors első nagylemeze 2012-ben jelent meg, a Steve Morse gitáros, Mike Portnoy dobos, Dave LaRue basszer, Neal Morse billentyűs-énekes és Casey MacPherson gitáros-énekes alkotta zenekar pedig azóta is üti a meleg vasat. A következő évben egy monstre hosszúságú koncertkiadvánnyal előállt brigád tavaly elkészítette második stúdiókorongját, néhány hónappal ezelőtt pedig egy újabb dupla élő anyaggal jelentkeztek, hogy a híveknek ezúttal is legyen mit a karácsonyfa alá tenni. A társaság lendülete tehát töretlen, és ahogy Steve Morse mondja, mindez az emberi oldalnak köszönhető elsősorban. A Deep Purple, a Kansas és a Dixie Dregs gitárlegendája az alábbi tudnivalókat osztotta meg velünk a Second Flight: Live At Z7 elnevezésű aktuális kiadványról, illetve a zenekarról.
Koncertek…
„Az egész turné roppant intenzívnek és izgalmasnak bizonyult. Viszonylag ritkán adódik lehetőség arra, hogy Flying Colorsként koncertezhessünk, ezért igyekszünk kihasználni eme különleges időszakokat. Nem könnyű felkészülni egy ilyen turnéra, hiszen mindannyian elfoglaltak vagyunk az anyacsapatainkkal. Próbákra nem igazán adódik lehetőség, mindenki külön tanulja meg a részét, és emiatt a színpadon még nagyobb a felelősség mindenkin. Ezúttal is mindössze egyetlen alkalommal voltunk képesek összejönni, a legelső koncert előtt Los Angelesben vettük át a műsort. Ilyenkor nincs hová bújni odafent, az összeszokottság hiányában a zenekar tagjainak száz százalékot kell nyújtaniuk, és ez hatványozottan igaz, amikor felvétel is készül egy buliról. Igazi kihívás ez számomra, mert nem vagyok híve a koncertek rögzítésének. Kimondottan nehezen viselem, hogy kamerák vannak körülöttem, de igyekszem kizárni őket a gondolataimból, és próbálok csakis a közönségre koncentrálni. Azok az emberek, akik jegyet váltanak egy-egy koncertünkre, és sok esetben órákig állnak sorba, hogy bejuthassanak, igencsak megérdemlik, hogy a zenész figyeljen rájuk, és összeszedetten játsszon. A filozófiám meglehetősen szimpla: ha gondját viseled a zenének, akkor a zene is a gondodat fogja viselni. Előadóként a zene és a közönség szem előtt tartása vezérel. Visszatérve a koncertfelvételre, ezen a túrán két helyszínen vettünk fel élő anyagot mobil stúdió segítségével, Franciaországban és Svájcban. Nagyjából azonos minőségű felvételek készültek, de alapvetően a svájci buli kiadása volt a cél.”
A zenekar…
„Szerintem attól működik ilyen jól ez a projekt, mert több lábon áll. Ugyebár, adott egy roppant erős hangszeres hátország, amire nagy hangsúly helyeződik a zenében, és van két énekesünk, akik különböző aspektusú szövegekkel ruházzák fel a dalokat. A srácok kiváló dalszerzői vénával büszkélkednek, öröm velük a közös munka. A dalszerzés oroszlánrészét általában Neal, Casey és jómagam végezzük, de folyamatosan bátorítjuk a többieket is, hogy ha van ötletük, akkor dobják fel. Mike például rendkívül jó abban, hogy egy apró részletben meglássa a potenciált. Hall egy dallamötletet, és rögvest rácsap, majd kezdetét veszi a téma formálgatása. Legtöbbször nagyon gyors alakváltozáson mennek keresztül ezek az elképzelések! Ezzel kapcsolatban van is egy mókás történetem: a kettes lemez írásakor Neal előhozakodott egy refrénnel, aztán egyből kiment kávézni. Az a néhány perc, amit a konyhában töltött, viszont elégnek bizonyult ahhoz, hogy Casey-vel átírjuk, és más hangnembe transzponáljuk az egészet. Mire visszajött, már Dave és Mike is hozzátették a maguk részét, Neal pedig meg volt rökönyödve. „Mit műveltetek a refrénemmel?!” – kérdezte. Mi csak ennyit válaszoltunk: „Aki lazít, és kimegy kávézgatni, az így jár, haver!” (nevet)
A szólók…
„Karrierem során most először történt az, hogy a gitárszólókat megpróbáltam úgy játszani a koncertek alkalmával, ahogy a lemezeken hallhatóak. A többiek kérése volt ez, mert szerették volna, ha élőben is ezek a dallamosabb, strukturáltabb témák szólalnak meg. Mivel alapvetően improvizatív gitárosnak tartom magam, elég furcsa volt ez számomra, hiszen életemben nem játszottam meg el kétszer ugyanúgy egy szólót. Ahogy korábban is említettem, egy napunk volt felkészülni a turnéra, úgyhogy sok lehetőség nem adatott hangról-hangra megtanulni mindent, de a fő íveket azért elsajátítottam!” (nevet)
| A felszerelés… „Szinte mindig ugyanazt a motyót használom, függetlenül attól, hogy épp melyik zenekarban pengetem a hangszert! (nevet) Az E656-os jelű, szignált ENGL erősítőm létfontosságú a sound tekintetében. Elképesztően széles intervallumban vagyok képes mozogni a segítségével, a lehetőségeim mondhatni határtalanok a tonális flexibilitásnak köszönhetően. Három csatornával bír, gyönyörű a tiszta hangszíne, a torzított csatornákkal pedig tényleg bármit ki lehet belőle hozni. A potmétereket általában hatosig tekerem fel, mert így törvényszerűen jól szól a cucc, vagyis úgy, ahogy én szeretem. A hármas számú csatorna tulajdonképpen a középtartomány vezérlésére szolgál, négy különböző midrange-opcióval finomíthatom a soundot, a MIDI-vezérlővel pedig könnyedén ugrálhatok a beállítások között. Közép-kiemelésre egyébként csak a szólók alatt van szükségem, a ritmusgitár-témák esetében nem jó a túl erős középtartomány. A Flying Colors fellépései alkalmával egyetlen 4x12-es ládával kötöm össze az erősítőt, mindössze ez különbözteti meg a Deep Purple-ben használt cucctól. Tudod, ott a megfelelő optikai hatás elérése érdekében rengeteg ládát ki kell pakolni a deszkákra… (nevet) Aztán van egy második ENGL E656-os erősítő a láncban, szintén egyetlen ládával, amit általában bérelünk minden helyszínen. Ezen a késleltetővel effektezett jel fut át, előtte pedig egy Ernie Ball hangerőpedál található. A TC Electronic Flashback Delay pedálja nagyon hasznos kis eszköz számomra – egy kompakt pedál, amit a repülőn is minden gond nélkül tudok szállítani, a legjobb pedig az benne, hogy a saját késleltetési modelljeimet is képes eltárolni. Eleinte nem voltam tisztában vele, hogy ilyesmire képes. Gitárok tekintetében a régi jó, kék színű Music Man az első számú hangszerem. Majd’ harminc éve ragaszkodom hozzá, a legtöbb koncertet ezzel játszom végig. Nálam nincs gitár-cserélgetés… Négy hangszedő található benne, ezáltal rengeteg variációs lehetőséget ad. Sokan kérdezik tőlem, hogy mi szükség van két single coil pickupra a hangszerben… Nos, a ferdén illesztett hangszedő a ritmusgitár-tónust egészíti ki, és főleg stúdiókörülmények közepette veszem hasznát. A híd-pickup mellett található single coilt viszont állandóan munkára fogom. Amikor játék közben átváltok rá, és egyúttal letekerem a gitár hangerő-potméterét hármasra, elveszítek egy csomó gaint, viszont olyan felső tartományt és letisztult tónust kapok cserébe, ami nekem létfontosságú.” |
 |
A harmadik album…
„Mindannyian szeretnénk, ha készülne egy harmadik Flying Colors-lemez, mert rendkívüli módon élvezzük azt a kölcsönhatást, ami köztük van. Csupán időt kéne találni arra, hogy nyugodtan leülhessünk dalokat írni. Egyelőre elképzelésem sincs, mikor kerülhet erre sor… A zenekarban demokrácia uralkodik, és egyelőre távlati tervek sincsenek arra nézve, hogy milyen formában valósulhat meg a következő anyag. A magam részéről boldog lennék, ha ismét Peter Collins producer felügyelné a munkálatokat. Roppant mód tisztelem a szaktudását, nagy élmény vele dolgozni. Peter elsőrangú pedagógus, akire jó támaszkodni, amikor különböző véleményen vagyunk bizonyos témákat illetően. Csodálatos a fickó, aki imádja a zenét, és ez különösen fontos számomra!”
Szöveg: Danev György
2016. április 6. 06:33