Mallory Knox
Az Independent Venue Week-en, koncertjük előtt sikerült interjút készítenünk az egyre népszerűbb Mallory Knox zenekar tagjaival. James Gillett és Joe Savins Marshall cuccokon játszik, és Sam Douglas pedig az Edenre esküszik. Egy kicsit elbeszélgethettünk a tagokkal felszereléseikről, a fellépésekről és az előttük álló évről.
Milyen érzés, hogy ma az Independent Venue Week fellépőiként a Craufurd Arms-ban fogtok koncertezni?
Sam: Frankó! Ahogy jöttünk, épp arról beszéltünk, hogy hányszor léptünk már itt fel. Azt gondolom, így hogy az előző turnét a Roundhouse-ban fejeztük be, aztán idejöttünk, hogy előadjunk valami olyat, amivel négy éve nem arattunk valami nagy sikert - ebben az egészben van valami vagány. Hogy újra itt vagyunk, és újra megpróbáljuk, hátha most sikerül. Ez igazából olyan, amit még nem nagyon csináltunk. Nem vagyunk hozzászokva, hogy nagyobb helyeken lépjünk fel, és emellett nagyon régen nem voltunk fő program ilyen kis helyen. Nagyon izgalmasnak ígérkezik, hogy nem lesz kordon, a közönség ott nyomul majd az arcunkba. Szerintem nagyszerű lesz, újra úgy fogom magam érezni, mint tizenkilenc évesen.
James: Állati jó, hogy visszatérünk a gyökerekhez. Már felléptünk itt egy párszor és az öltözőben kirakták néhány poszterünket a falra is. Ez is segít emlékezni, mert egyébként eszünkbe sem jutna, hogy hányszor játszottunk itt. Azt hiszem, ez a harmadik vagy negyedik alkalom. Évekkel ezelőtt, amikor elkezdtük, ez a hely legelső turnénk egyik állomása volt, ezért nagyszerű ide visszatérve lezárni a mostani koncert sorozatot.
Szóval, ha visszagondoltok a számotokra jól sikerült 2015-ös évre, melyek voltak a legszebb pillanatok?
Joe: Szerintem nagyon különleges volt a londoni Roundhouse-on játszani. Az összes város közül itt volt a legnagyobb koncertünk, és persze Londonnak mindig is volt egy különleges hangulata, a szervezés, a kiadó, az ottani barátok, úgyhogy igazán remek volt. Minden bizonnyal meghatározó pillanat volt számunkra együttesként, nemcsak 2015-ben, hanem egészében véve is.
Sam: Azt hiszem, ha időben visszamegyünk az év elejére, és a Pierce The Veil-re és a Sleeping With Sirens-re, mint első amerikai bemutatkozásunkra gondolunk, akkor rögtön az is beugrik, hogy ezek után vettünk részt az SXSW fesztiválon, és akkor volt a Warped Tour is, és szerintem, ha az a turné nem lett volna, akkor a másik kettőt sem tudtuk volna megcsinálni. Legelső előadásunkon az Egyesült Államokban fellépni egy olyan óriási helyen, mint amilyen San Diego-ban van, nos, ez egy olyan dolog, ami nem sok együttesnek adatik meg. Nekünk ez egy óriási lehetőség volt, hogy bemutatkozhassunk Amerikában. Két hónapig voltunk ott, és a legkisebb fellépés is 2000 fő körüli volt, szóval gondolj bele, hány embernek játszhattunk ott, és ráadásul úgy, hogy senki sem tudta, kik is vagyunk. Egyszerűen csak éreztük, és tudtuk, hogy ez nagy szerencse – kivételes pillanat volt mindannyiunk számára.
James: Ettől is olyan nagyszerű érzés visszajönni ide, mert amikor még 2012-ben itt játszottunk, arról álmodtunk, hogy milyen lehet olyan helyeken fellépni, és azt gondoltuk, hogy ez úgysem fog velünk megtörténni. De így, hogy már megtörtént, és most visszajöttünk, mindig ott motoszkál az a furcsa érzés, hogy milyen váratlanul jött a siker. Ha jól emlékszem, amikor először a Craufurd Arms-ban játszottunk, 20-30 néző volt.
Sam: Ez a helyszín erősen kötődik hozzám. Eszembe jut, ahogy az előző héten a Signals felvételekor próbáltuk a dalszöveget, és emlékszem, hogy 120 eladott jeggyel ez volt a legjobb koncert azon a turnén, és egészen meg voltunk lepődve, hogy 100-nál is több ember megvette a jegyet, hogy eljöttek és megnéztek minket akkor, amikor még csak egy lemezünk volt. És emlékszem, ahogy azon gondolkodom, hogy vannak fellépések, ahova 30-an jönnek el, de valami miatt az MK koncertekre 100-nál is többen, és akkor arra gondoltam „Édes Istenem, 100-nál is többen akarnak látni bennünket, megcsináltuk!”- és tényleg, olyan kellemes volt ezt átérezni. Felkerült YouTube-ra egy videó az ”Oceans” című dalról és amikor néztem, mindig arra gondoltam, hogy „Ó Istenem, a srácok velünk éneklik a dalt” – és ez volt a leghátborzongatóbb élményem. Szerintem érdekes, hogy újra itt játszunk, ezen a helyen, ez volt az egyik legjobb az összes kisebb hely közül, ahol felléptünk.
Milyen terveitek vannak 2016-ra előretekintve?
Joe: Minden az új felvételről szól.
Sam: Keményen dolgozunk rajta, és jól haladunk vele. Abban a szakaszban tartunk, amikor már megvan a kellő mennyiségű jó dal, és kötetlenül kísérletezgethetünk velük, mivel már megírtuk őket. Szerintem egy album elkészítése során mindig az a rész a legizgalmasabb, amikor az alapok már megvannak. Úgy gondolom, hogy bizonyos dalokat az elején, másokat az alkotási folyamat végén ír meg az ember. A végére maradó dalokat nem is akarja megírni, mert azt gondolja „ezzel túl messzire megyek”, de mégis, talán ezt a legizgalmasabb.
James: Ez az, amikor még újnak hat, amit elkezdtünk. Az első pár dallal még nem határoztuk meg, hogy milyen irányba menjünk, de aztán meglátjuk az irányt – egyetlen pillanat alatt dől el minden. Amikor ráérzünk a zenére és elkészülnek az alapok, már szinte halljuk az egész lemezt. Ez az a pont, amikor bármi megtörténhet, amit csak akarunk.
Szerintetek mennyiben érződnek azok a tapasztalatok, amelyeket Amerikában gyűjtöttetek, így hogy mindannyian kint lehetettetek az USA-ban? Átjön ez a hatás a lemez írása során, és változott valamiben a gondolkodásmódotok?
Sam: Mindenképpen igen. Kell, hogy legyen valami hatása az amerikai tapasztalatoknak, már csak azért is, mert emberileg nagy hatással volt ránk, és zenészként is megváltoztatott bennünket. Nem feltétlenül zenei értelemben véve, mert azelőtt is ugyanazt a stílusú zenét szerettük, hanem inkább a dalszövegek szempontjából. Én személy szerint öregebbnek érzem magam, érzem, hogy sokat komolyodtam a múlt évben, és szerintem sokminden annak tudható be, hogy rengeteget turnéztam. Szóval, elkerülhetetlen, hogy ez meg ne jelenjen a zenében, amikor nekikezdek dalokat írni.
Jelenleg milyen Marshall és Eden cuccokat használtok?
Joe: Most JCM900-ast és egy Bluesbreaker-t használok, nekem mindenem a Marshall. Talán kicsit közhelyesen hangzik, de hidd el, hogy ez az egyetlen márka, amivel szívesen zenélek. Tudom, hogy ez reklámszagú, de az az igazság, hogy valóban így is gondolom. James és én is egyfajta old school hangzásért rajongunk, és ezt pont ezekkel a cuccokkal tudjuk megszólaltatni.
James: Az együttesek, amikbe felnőtté válásom során beleszerettem, az Oasistől kezdve a még most is népszerű The Darknessig, a Marshall felszereléseit használták. Mindenhol ezzel a márkával találod szembe magad. Tehát old school cuccokat használok, van egy 1987X Plexi fejem, és egy JTM45 erősítőm, egy 1960TV és egy 2 x 12-es ládám. Azt nem tudom, hogy kifejezetten az én ízlésem szerint tervezték-e, vagy egyszerűen csak egy modell volt a sok közül. Ez egy 2 x 12-es Greenback szórókkal szerelt 1936 láda, szürke ráccsal az elején. Ami a Marshall fejeket illeti: úgy tűnik, hogy Greenback-eken szólnak igazán jól. Nagyon szeretem a Vintage 30’-asat is, de nekem ez a Greenback jön be igazán.
Sam: Én Eden WT-800-ast használok, ami szerintem nagyon ütősen szól. Van egy 400-as fejem is, ezt is szoktam használni, - amolyan segítségképpen. Nem emlékszem pontosan, hogy miért, de végül is úgy alakult, hogy turnék során nagyon sokat használtam, sokszor kipróbáltuk és azt tapasztaltuk, hogy valamiért tisztábban szól, mint bármi más. A 800-as típus már évek óta megvan, és kicsit orrhangúra állítom be. Szeretem, ha szépek a basszusok, ez a gitárok és dobok mellett is jól megszólal, de azért legyenek ott a magasak is. Ezért fontos a megfelelő magas kiemelés. Úgy érzem, ezzel az erősítővel mindezt megvalósíthatom. Nem nagyon értek hozzá, ezért nekem az egyszerűség is szempont. Más márkák régebbi gitárerősítő fejeinél beletelt egy időbe, mire elértem a kívánatos hangzást. Legalább egy jó óráig tartott, de ezeket használva 5-10 perc alatt kész vagyok, és ez nagyon fontos.
James: Én azt szeretem, hogy ha valamit beledugok, még ha egyszerű effekt is az, remekül szól. És így, mivel a hangzásmintát egyénileg ki tudom keverni, már készen is van valami igen jól használható. Egyszerűen csak bedugja az ember - és ennyi, azonnal jól szól.
Joe: Én a Bluesbreaker-emen egy Clean hangszínt és egyenes EQ beállítást használok. Mindent szabályzót 12 órára állítok be, leszámítva persze a hangerőt. Mindez ékes bizonyítéka annak, hogy mennyire kiváló ez az erősítő. Talán furcsa, de tényleg ennyire egyszerű, és mégis elképesztően jól szól.
Forrás:
#liveformusic
https://marshallamps.com/live-for-music/news/interview-mallory-knox/
2016. március 27. 07:18