Életképek – Tímár Krisztián
Folytatjuk életképek címmel indított önálló sorozatunkat, melyben ugyanazon kérdéseket tesszük fel számos hazai művésznek azt remélve, hogy a válaszaikból (önállóan és összességükben is) egyedülálló kép rajzolódik majd a hazai zenei életről és a zenész hivatásról.
Mivel foglalkozol éppen?
Sok zenekarral dolgoztam és dolgozok ma is sok stílusban, mondhatjuk úgy is, hogy több lábon állok. Miskolcon három-négy formációban dolgozok: The Hot Road rockabilly Band, Egyszervolt Mesezenekar, Másképp Csoport és beugróként a Tunder Jack zenekarokban. Még két formációm van Budapesten, a Redneck Roadkill és a Mohikán.
Új anyag? Koncertek? Szólótervek? Zenekari tervek?
A Redneck Roadkill zenekarral tavaly nyár elején jelent meg első lemezünk Németországban „Moonshiners' Base Camp” címmel. A lemez eljutott egészen Amerikáig. Ott egy Miami illetőségű rádió javaslatára feltöltöttük az anyagot a The Akademia Music Awards oldalára, ahol 2015 decemberében a mi lemezünket választották country kategóriában a legjobb albumnak. Idén a lemez első daláról szeretnénk egy videóklipet készíteni és nekikezdünk hamarosan a második lemeznek is.
A Mohikán zenekarral pedig idén januárban jelent meg a lemezünk itthon „Hová száll a pipából a füst?” címmel. Nemrégiben klip készült a „Puskin utca” című dalunkból. Az idei terveink között szerepel sok-sok koncert és egy újabb lemez.
Szerinted merre tendál a hazai zeneipar?
A zenei piac nagyon felhígult. Egy számítógép, vagy egy okos telefon segítségével bárki csinálhat egy piacképes anyagot úgy, hogy közben soha nem tanult zenélni. Az internet segítségével pedig eljuttathatja milliókhoz. Előre legyártott zenei alapokból „hegesztik” össze a produkciót, hiányos öltözetben ugrál pár csinos nő és kész a mestermű. A valódi zenészeknek pedig ezekkel kell versenyre kelni. A közönség túlnyomó részét pedig nem érdekli, hogy mi a különbség a mélyhűtött süti és a nagymama sütije között.
Milyen pozitív/negatív trendeket tapasztalsz?
A hangszeres zenészek egyetlen területen tudnak bizonyítani: a színpadon. Ezt az egyet nem tudják elvenni tőlünk a „trendi” produkciók. Persze meg van a hátulütője is a dolognak. Egy rosszul sikerült hangosítás agyoncsaphatja az egészet, bármennyit is készül a zenekar. Ez lehet a technika hibája, de akár a zenekaré is. A fiatal zenekarok gyakran állnak színpadra felkészületlenül. Ilyenkor kaotikus a hangzás és élvezhetetlen a produkció. Ez rossz reklám a többi zenekarnak is. De nekik is meg kell tanulni a szakmát valahogy! Én is így kezdtem.
Szerinted meg lehet élni ma a zenélésből - te ebből élsz?
Bármennyit is gyakorol valaki, bármennyire jó zenész, kell, hogy legyen alternatív pénzkereseti lehetősége az embernek addig, amíg ki nem építi magának azt a hátteret, ami ahhoz kell, hogy csak a zenélésből megéljen. Van, aki ezt stúdióépítésben találja meg, van, aki műsorirodát csinál. Én abban a szerencsés helyzetben vagyok, hogy ma már a zene tölti ki a mindennapjaimat. De nem volt ez mindig így! Mindenfélét csináltam ahhoz, hogy meg legyen a napi betevőm. ”Árultam forgót, kenyeret és könyvet, újságot, verset - mikor mi volt könnyebb /József Attila/. Fontos, hogy sokrétű legyen a zenész. Nem mindig azt játssza, amit szeret. Zenéltem színházban, szimfonikus zenekarban, volt, hogy mandolinon, volt, hogy banjon, volt, hogy basszusgitáron. Eddig még nem kerültem be „befutott” zenekarba. Ezért van, hogy több produkcióban dolgozok. Így majdnem biztos, hogy meg van a havi előadásszámom, ami a megélhetésemhez kell.
Milyen területről származik több bevétele ma egy hazai zenésznek: koncertből, vagy lemezeladásból, esetleg jogdíjakból?
A zenészek alatt most értsük a kétkezi, valódi zenészt. Az interneten ma már szinte bármit le lehet tölteni a megjelenés után pár héttel. Van, hogy a kiadó tölti fel, mert ő sem számít óriási eladott lemezszámra. Így marad a koncertezés. A lemezkiadás inkább egyfajta reklámnak számít ma már. A jogdíjat is inkább a koncertek után kap a zenész. Ezért érdemes lejelenteni minden megírt dalt és rendszeresen jelezni a jogvédő iroda felé a koncerteken eljátszott műveket. Ha pedig bekerül a rádióba, tévébe, akkor még többet kap az szerző. Ez egy hosszú távú, passzív bevételi forrás lehet. De egy zenésznek – szerintem – a koncertezés a fő jövedelemforrása.
|
Mit gondolsz a zenészek hazai megítéléséről? Régen jobb volt a helyzet? Ha igen, szerinted miért? A digitális hangrögzítés előtt sokkal kevesebb zenész – pláne jó zenész – volt. Nem csoda! A számítástechnika ma már csodákra képes. Helyrehúzzák a hangot, ha hamis, vagy ha pontatlan. Ugyanígy a hangszereket is javítják, és bármilyen hangzást előállítanak számítógépen. Ma már bárkinek lehet egy profi anyaga. Így nem olyan nagy dicsőség ma zenésznek lenni. Kevesen látják a különbséget a jó zenész és a jónak látszó zenész között. |
 |
Van-e jelölted, hogy kiből lehet/lehet-e egyáltalán valakiből magyar világsztár?
Kapcsolat, pénz és tehetség kérdése. Talán az utóbbiból kell a legkevesebb. Ha valaki meg tudja fizetni a reklámokat és a műsoridőt, akkor bárhol sztár lehet. „A közönség a szemével hall”. Ez egy aranyigazság itthon és külföldön egyaránt. Igazán tudni annak kell, akinek nincs pénze megvenni a közönséget. Neki – nekünk – meg kell hódítani.
Mi a véleményed a tehetségkutatókról általában?
Az első tehetségkutatón, az első elődöntő után megkérdezte tőlünk a zsűri egyik tagja, hogy mennyit érne nekünk egy tévés szerepés? Akkor nem igazán értettem mit is akar. Ma már értem! Egy tehetségkutató arra jó, hogy legyen a zenészek előtt egy cél, szokják az „üzemhőmérsékletet”. De ne gondolja senki, hogy csupán a tehetségével megnyerhet egy komoly téttel bíró versenyt!
Mi a véleményed a zenei utánpótlásról?
Szerencsére sokan vannak, akik nem egy laptoppal képzelik el a zenei karrierjüket, hanem hangszert vásárolnak és gyakorolnak. Az internet óriási pozitívuma, hogy sok zenei élmény éri őket, amiből tudnak tanulni és fel tudják használni saját produkcióikban. Rengeteg oktatóanyaghoz jutnak, amik segítségével, sokkal rövidebb idő alatt juthatnak el olyan technikai szintre, amihez nekem évtizedek kellettek.
Mi a véleményed a fesztiválokról?
A közönségnek van igénye a zenei fesztiválokra. Szerintem minden zenekar – stílustól és felkészültségtől függetlenül – megtalálja azt a rendezvényt, időpontot ahol kipróbálhatja magát, rajongókat gyűjthet, vagy a már meglévő közönségtáborral találkozhat.
Mi a véleményed a zenei klubéletről?
A klubozás szerintem fontos egy zenekar életében. Ott tanulhatja meg igazán a szakmát. Tesztelheti a zenei elképzelését, a hangzását, a technikai felkészültségét, bővítheti a hangtechnikai ismereteit, gyakorolhatja a közönséggel való kommunikációt. Egészen más egy kis színpadon, karnyújtásnyira a közönségtől muzsikálni, mint egy nagy rendezvényen, kiszolgáló személyzettel, rendezőkkel, stb. Aki egy klubban megállja a helyét annak már a nagyszínpad sétagalopp. A kluboknak is meg van a saját hierarchiájuk. Vannak azok, ahol semmit sem kap a zenész. Van ahol fogyasztásért lehet játszani, van, ahol belépőt szedhet a fellépő. A csúcs az, ahol fix gázsi van, pláne ha az elegendő az utazásra és egyéb kiadásokra és még marad is zsebpénz. Persze odáig el kell jutni. Minden fajta klub van az országba, fel kell deríteni őket.
Szerinted mi lendíthetne a legnagyobbat a hazai könnyűzenei életen?
Voltak és vannak próbálkozások olyan rádiók és tévék létrehozására, amik a kultúrát és többek között a könnyűzenét hivatottak támogatni. A közönséget a médián keresztül a legkönnyebb elérni. Hiszen bármiből lehet sláger, amit elég sokszor játszanak a rádiók, tévék. Pályázatokat is lehet találni, amiből finanszírozni lehet egy zenekart. Viszont nincs igazi képzés könnyű-zenészeknek. Magánpróbálkozások vannak, több Rocksuli létezik az országban és ilyen a Gitármánia Tábor is, ahol tapasztalt zenészek tanítanak. De ez nem ugyanaz, mint például a komolyzenei képzés, ami általános iskolától felsőfokig tart. A rockzenészek saját hibáikon keresztül tanulják a szakmát és inkább hasonlítanak egy vállalkozóhoz, mint egy előadóművészhez. Az egyetlen képzési lehetőségük a jazztanszak. De lássuk be, nem mindenki lehet jazz-zenész. Egy rock zenésznek tisztában kell lennie egy csomó technikai dologgal – effektek, mikrofonok, alapvető elektronikai és akusztikai ismeretek. Tisztába kell lennie a műsorszervezés, önmenedzselés titkaival, bele kell tanulnia a szállítás, pakolás trükkjeibe, hogy időben fel tudjon állni a zenekar a színpadra, és még sorolhatnám. Nem tudok arról, hogy bárhol az országban lenne ilyen jellegű képzés. Ha a könnyűzene is bekerülhetne az oktatásba, akkor a nem komoly zenészek megbecsültebbek lehetnének.
Köszönjük a beszélgetést...
2016. március 2. 20:39