Both Miklós zenei gyűjtése Ukrajnában...
Nevezték már gitárprímásnak, illetve modern Bartóknak. Játszik modern folk-rockot a Naprával, többek közt hegedűhangolású gitáron, folyós hangon, rengeteg gainnel. Bejárva hazai és nemzetközi fesztiválokat hirdeti a magyar népzene nagyságát és átütő erejét úgy, hogy a rockzenén edzett fülű hallgatóság is bólogat a zene ritmusára. Jelent meg lemeze Rendhagyó Prímástalálkozó címmel, többek közt Pál István Szalonnával és Dresch Mihállyal, melyen megmutatták, hogy a rock gitárhang hogyan simul bele egy rendes népi zenekarba cimbalommal, nagybőgővel együtt. A Both Miklós Folkside zenekarban újra prímásként mutatkozik, játszva olyan halkan az elektromos gitáron, hogy az nagyon meglepő. Főként a Napra után. Hazai gyűjtő expedíciójának végterméke a Palimo Story formáció, melyben az ország cigánysorait és lakótelepeit végigjárva állított össze zenekart egy tévéműsorra roma és nem roma muzsikusokból. Mindeközben tele van tervekkel, melyek megvalósításának olyan vehemenciával lát neki, ahogy gitározik. Ezen tervek egyik gyümölcse a Kínai Utazólemez, amihez az anyagot egy hosszú kínai expedíció adta. Most tért vissza egy hosszú Ukrán útról, ennek kapcsán beszélgettünk.
Adja magát a kérdés, miért éppen Ukrajna? Az egyszeri zenehallgatónak – amilyen magam is vagyok – teljesen ismeretlen a térség (nép)zenéje. Bennem pl. csak a kötelező orosz dalocskák emléke sejlik fel.
A Naprával volt közép-Ukrajnában egy koncertünk még valamikor 2013-ban. A koncertünk előtt sétálgattam a leginkább Kapolcshoz hasonlító fesztiválon és egy kis teremben nénik gyülekezésére lettem figyelmes, akik nemsoká énekelni kezdtek. Ez egy sorsfordító találkozás volt, tényleg ehhez hasonlót nem hallottam előtte. Valóban, ahogy mondtad, a térségből jómagam is csak a szovjet zene iszamos pillanatait ismertem, ezért is volt meglepő, hogy ahhoz képest egy teljesen más gondolaton alapuló, roppant mélységű balladákat hallgathattam ott a fesztivál kistermében. Kérdeztem is a szervezőket, hogy mégis ők honnan jöttek, mire csak annyit mondtak, hogy az ország északkeleti részéről, közel az orosz határtól. Már aznap tudtam, hogy amikor először lehetőségem adatik, felkeresem ezeket a falvakat.
.jpg)
Tudtommal egy alapozó körút előzte meg az utatokat. Hogyan készültetek fel? Mik voltak az elképzelések és mivel szembesültetek?
Igen, már csak azért is találó az alapozó kifejezés, mert még falvak neveit sem tudtuk igazán ahova mehetnénk. Egy nagyobb területet jelöltek meg nekem, valamint azt a mókás tanácsot adták, hogy nyissam ki a google maps-ot és, ha a térképen a falu egyenletes négyszög, vagy téglalap, akkor oda ne menjek, mert az új építésű, míg ha szerteágazó, ágas-bogas, akkor az régi és ott minden bizonnyal énekelnek az öregek. Nos ez végül is elégnek bizonyult, mivel ez alapján kijelöltem egy tucat falut és rögtön az elsőben a piacon az összesereglett asszonyok egy balladát villantottak három szólamban. Ez olyan sikerélményt adott rögtön az elején, hogy éreztem, az összes otthon bejelölt falut fel akarom keresni. így is lett. Azóta hatszor voltam kint és minden alkalomban több különböző falu zenéit rögzítettem, és egyszersmind éltem velük a mindennapi életüket.
Sokakban felmerülhet a kérdés, miszerint Ukrajna a szomszédos Oroszországgal nincs túl jóban mostanában. Nem tartottatok a helyzet bonyolódásától? Mit érzékeltetek a konfliktusból út közben?
Először is elmondanék egy időben korábbi történetet, miszerint a háború kitörése előtt pár hónappal voltam Szíriába. Akkor még semmi nem utalt arra, hogy hamarosan az ország egy tekintélyes területét bekebelezi, az akkor még nem is létező Iszlám Állam. A Palmüra romjainál töltöttem egy éjszakát és azon gondolkodtam a barátommal, hogy még pár év és felfedezik maguknak a turisták és végleg egy “Disneyland” lesz belőle. Ehhez képest most már tudjuk, hogy a több ezer éves romokat soha többé nem láthatja senki abban a formában, mert szépen sorjában robbangatja fel pogány örökségnek titulálva az IS. De fontos itt hozzátennem, hogy azok a területek, ahol Ukrajnában voltam teljesen biztonságosak voltak. Persze minden alkalommal volt velem egy úgynevezett “fixer”, akinek nagy hely- és nyelvismerete volt, de tényleg nem volt egyszer sem komolyan szükség rá a tolmácsoláson kívül. Mégis a háború ténye (mert nyugodtan hívhatjuk annak), több dologban érződött. Például folyamatos téma volt minden összejövetelen. Talán a legkellemetlenebb élményem, amikor akaratlanul belesodródtam a politikába Poltava nevű városban volt, ahova az egyik falu asszonyai voltak meghívva egy koncertre, ahol éppen gyűjtöttem. Mivel persze minden alkalommal kiderült, hogy én is zenész vagyok, ezért gyakran zenéltünk közösen. Ezen a napon megkértek, hogy a városi kis koncertjükön kísérjem már le őket dobon. Szóval, mivel még népi dobos nem voltam, főleg Ukrajnában, ez egy kihagyhatatlan ziccernek ígérkezett. Az eseményt közvetítette a helyi tévé, és mikor bemondták, hogy Magyarországról vagyok – a szervező a mikrofonba többször bemondta, hogy “international festival!”. Majd a műsor felén gondoltak egyet az asszonyok és bemondták, hogy a következő dalt Putyinnak küldik, amikor is egy I. Péter cárról szóló népdal szövegét (aki szintén nem túl pozitív az ukrán történelemben) átcserélték Putyinra és ilyenformán küldték el a pokolba. A helyzet bonyolultsága és érzékenysége miatt pont az ilyen dolgokból akartam volna kivonni magam, de jobb híján ütöttem a dobot, mint Angus Young az A-dúrt.
Mivel kép és hangfelvételek készültek egyszerre, mi volt az alapkoncepció a hangrögzítésben? Mi volt a cél?
Aki népzenei körökből jön, az gyakran találkozik azzal a helyzettel, hogy a felvételek minősége a körülményekből adódóan elég rosszak. Leginkább ez abból adódik, hogy évtizedekkel ezelőtt készültek, ráadásul leggyakrabban amatőrök által, mivel nem volt támogatott a kommunizmusban a népek különbözőségére felhívni a figyelmet. Emiatt a román határon átcsempészett szalagos magnókkal és ehhez hasonló technikákkal készült felvételek lettek aztán legendásak. Az érdekessége, hogy az ember, mivel más felvételek nem igen vannak a régi időkből, annyira megszereti a sok hallgatásnál, hogy már kifejezetten szereti a recsegését, de valójában nagyon sok információ elveszik ezekben. Emiatt az volt a célom, hogy igazán magas színvonalú, a szólamokat határozottan elkülöníthető és minőségében meghökkentő anyagot hozzak létre. A meghökkentő alatt inkább azt értem, hogy valóban elképesztő minőségben énekelnek és így egy jó minőségben felvett anyagnál mindenki elképed, hogy “milyen jól énekelnek”.
Hogyan épült fel a felvételi lánc?
A felvétel leglényegesebb eleme az AT4047 mikrofon. Előtte több mikrofont kipróbáltam, de tényleg lehengerlő volt a különbség. Több szempontból is. Először a kínai lemezemnél használtuk Hidasi Barnával énekre és nagyon elégedettek voltunk, de nekem a későbbi útjaimon sikerült mélyebben megismernem a mikrofon adta lehetőségeket. Otthon aztán, ha az utómunkákon dolgozom, akkor jön ki (mint minden mikrofonnak) az ereje. Bármilyen frekvencián tekergetem, omlik belőle az információ, emiatt nagyon sok helyzetben megmentett.
Másfelől a nyolcas karakterisztika, amit nagyon gyakran használnom kell, mivel sokszor az énekesek pozícióját nem igazán tudom befolyásolni. Pontosabban próbálom, de aztán mindig úgy van, ahogy nekik kényelmes és valójában ezt nem is akarom megváltoztatni, azonban ez a mikrofonoktól nagymértékű alkalmazkodást igényel. Ez az, amit ezek a mikrofonok megadnak. A gyűjtéseim elején még arra gondoltam, hogy két AT4047-tel, valamint két más típusú mikrofonnal akarom a cuccomat összeállítani, azonban az AT4047 annyira univerzálisnak bizonyult, hogy ezeknél maradtam.
A munka jellegéből adódik, és nagyon fontos, hogy a cuccom egy személyben is szállítható legyen, hiszen gyakran vonattal vagy busszal tudom megközelíteni a helyszínt. Ezért fontos a kevés, azonban nagyon jó minőségű felvételi lánc. Emiatt döntöttem egy négy bemenetes hangkártya mellett az utazásaimhoz (Focusrite Scarlett 18i8), valamint a négy AT4047 mikrofon mellett, amelyeket két vastag férfizokniba bugyolálok és a kamera táska objektív részében tárolok. Emiatt a legfontosabb cuccok egy hátizsákban vannak összerakva. Gyakori, hogy a helyszínen veszek, kapok vagy bérlek állványokat és kábeleket. Kijevben például minden meg van véve és egy ismerősömnél tárolom.
Hogyan oldottad meg a helyszíni lehallgatást és kontrollt? Vagy volt egyáltalán?
Egy sima, egyébként szintén AT bedugós fülest (ATH-CKS90) szoktam vinni magammal. Ez valójában nem lenne elég, de ha ismered az eszközeidet, akkor ezzel is pontosan tudod kontrollálni a felvételt. Persze először furák voltak ezek a “félmegoldások”, de a helyzetben megérted, hogy meg kell találni a cuccod mennyisége és minősége közötti egyensúlyt. Aztán egyszer csak kiismered ebben a formában az eszközeidet, és végül ez is kellő magabiztossággal működik.
Mikor és hol láthatja és hallhatja a közönség a kész anyagot? Lesz esetleg a Kínai Utazólemez bemutatójához hasonlító koncert?
Ebből egy filmsorozat készül, amelynek az előkészületei zajlanak. Az ukrán rész vágása zajlik éppen, de mire ebből tévé anyag lesz az még több hónap. Én azóta már egy belarus részt rakok össze, valamint most indulok Indiába... részben egy koncert turnéra, majd aztán felvételeket készíteni a falvakban. Valamint előkészületben van egy koncert Magyarországon, ahol az asszonyokat elhoznánk ide és közös zenélés formájában bemutatnánk azt a távoli, mindentől elzárt világot.
Hajdu Zoli
Foto: Ancsin Gábor - kepszerkesztoseg.hu
|
Az AT4047MP rövid története:
Az AT4033 hatalmas sikert aratott az amerikai piacon a ’90-es évek elején. Ez volt az első minőségi stúdiómikrofon 1000 USD alatt, és ez lett az elindítója a 40-es sorozatnak. A felhasználói visszajelzések és kérések alapján az Audio-Technica 1996-ra megalkotta az AT4050-es nagymembrános, multikarakterisztikás stúdiómikrofont. Az eredmény: újabb hatalmas siker és általános elterjedés mind a stúdiókban, mind a színpadokon.
Évekkel később, szintén a felhasználók jelezték, hogy a legtöbb esetben nem használják az AT4050 további iránykarakterisztikáit, szeretnének egy olyan mikrofont, ami nagyon hasonlít hozzá, de fix kardioid, és a felébe kerül. Ez lett az AT4040 nagymembrános, valódi kondenzátor stúdiómikrofon, ami leváltani volt hivatva az AT4033-at, mivel egy sokkal modernebb konstrukció. Jól jelzi a szakma konzervatív voltát, hogy az AT nem tudta leváltani az AT4033-ast, a felhasználók annyira ragaszkodtak hozzá, hogy a bemutatása után 24 évvel, a mai napon is forgalomban van. (mejg.: itt Európában, minősége miatt az AT4040 a keresettebb modell, de Amerikában még mindig az AT4033 a legenda). A 40-es széria modern mikrofonjai, az AT4040 és az AT4050 hatalmas dinamikájú, kifejezetten transzparens hangú mikrofonok. Azonban sok esetben nem amiatt szeretünk egy mikrofont, mert tökéletesen visszaadja a forrás hangját, hanem azért, mert karakteressé teszi.
Az Audio-Technica 40-es sorozatának következő darabja, az AT4047 erre az igényre adott választ. Az AT4047-nek karaktere van. Speciális membránjával és transzformátoros kimenetével úgy tudja megidézni a FET-es vintage mikrofonok hangzását, hogy közben a modern, digitális stúdiótechnika igényeinek is tökéletesen megfelel: nagyon kicsi a saját zaja és nagyon nagy a hangnyomás tűrése. Az AT4047SV fix kardioid mikrofont előszeretettel használják vokálra, beszédre, gitár erősítőre, lábdobra, nagy hangnyomású forrásokra, amit a mixben ki szeretnének emelni. Gyakran előfordul színpadi hangosításban is.
Az AT4047MP az SV modell továbbfejlesztése multikarakterisztikásra. Nemcsak többféle iránykarakterisztikát tud (kardioid, gömb, nyolcas), hanem a hangnyomás tűrése is magasabb. Vintage karaktere az alap AT4047-esen alapul, de még egy fokkal erősebb a hatása. Nagyon erőteljes a jelenlétérzete, a hang szinte az arcunkba mászik. A mikrofon pontosan azt csinálja, amit jó néhány plugin vagy outboard eszköz ízléses használatával egy jó hangmérnök tenne, hogy egy hangot fölé emeljen a mixnek.
Részletes technikai adatok az audio-technica.hu weboldalon találhatók. |
.png) |
2016. február 21. 10:59