Folytatjuk a megkezdett hagyományt, s az immáron nyolcadik sorozatához érkező ÖRÖM A ZENE Tehetségkutató 2015-2016. évadának döntőseit mutatjuk be a holnap hangjai rovatban. A sort a Kilowatt zenekarral folytatjuk. Az itt elhangzó kérdések részben megegyeznek az Életképek című sorozatunk kérdéseivel, melyeket a zenélést hivatásként választó művészek felé intézünk. Azt reméljük, hogy a hivatásos és a pályájuk elején járó zenészek válaszaiból (önállóan és összességükben is) egyedülálló kép rajzolódik majd a hazai zenei életről és élettérről.
Bemutatnátok röviden a zenekart? (név, hangszer, stílus, mióta zenéltek együtt)
Mi a Kilowatt vagyunk, kezdetben szlovákiai, de 1 éve már a magyarországi, Sátoraljaújhely a székhelyünk. 5 éve létezik a banda, de ez a felállás 1 éve hivatalos. Ami nagyon jellemző ránk, hogy rengeteget utazunk és koncertezünk. A környéken szerintem mi vagyunk, a legtöbbet koncertező és utazó zenekar.
Németh Olivér szóló gitár, Kuczik Marcell basszusgitár, Szocska István dob, Suszter Attila ének és Kocska Ádám szintén szóló gitár. Mindig a stílus a legnehezebb kérdés. Ahányszor a stílusról kérdeztek minket, mindig nehézkesen tudtunk válaszolni. Megpróbálom röviden összerakni a dolgot... A két legfontosabb dolog számunkra a dallam és a zúzás. Emellett tettük le voksunkat. Érezhető némi délies, egy nagy adag Metalcore, dallamosságot tekintve Heavy Metal és mostanában elbóklászunk a Djent és a Progresszív műfajok felé is. Összességében véve a Heavy Metált képviseljük, modern hangvételben.
Van-e a zenekarnak kitűzött, megfogalmazott célja, vagy felvállalt üzenete? Hát a cél az mindenképpen az intergalaktikus hírnév. Persze úgy gondolom, ezt egy kicsit alább kell, hogy adjuk. Inkább vágyaink vannak, amit ugye lehet célnak is tekinteni. Az egyik legnagyobb, hogy egyre több ember előtt játszhassunk, hogy ismertek legyünk, hogy sok emberhez eljusson a zenénk és tudjunk hatalmas koncerteket adni, és velük együtt jól érezni magunkat. Véleményetek szerint a ti zenekarotok miben egyedi... mi az, ami különlegessé tesz benneteket? Elsősorban a zenei különbségek. István abszolút a Southern és Thrash Metal híve (örökzöld nála a Slayer), de imádja a Metalcore-t is. Marci a Progresszív-Jazz-Hip-Hop arc nálunk. Attila ő a Hair-, Glam-, Power Metal figura, egy fajta hős metál, emellett Rap rajongó. Olivér ő a divatosabb rockzenék iránt rajong, a dallamos esetleg gyors szólókért. Ádám pedig a legszínesebb zenei arc köztünk, aki a Progresszív és a Djenttől kezdve egészen a komolyzenéig nyitott ízléssel rendelkezik. Milyen jövőt láttok magatok előtt, merre tendál a hazai zeneipar? A jövőnk attól függ, hogy mennyire leszünk képesek küzdeni. Elárulom, nagyon-nagyon sokat küzdünk, és rengeteg erő van bennünk. |
Meg tudnátok nevezni pozitív, vagy negatív trendeket, amelyeket mostanában tapasztaltatok?
Ádám:
Véleményem szerint a zenében egy elég nagy szakadék van két kifejezésmód között. Ezt most elsősorban a rockzenére vagy a metálra értem. Ott vannak a nagyon „nyálas, lágy, puha, szinte alvós zenék” amiken pl. én koncerteken bealszom, és ott van a másik véglet a „zúzás ész nélkül” zenék, ami között mi szeretnénk egy hidat képezni, vagy egy középutat. Én úgymond az indokolt zúzást szeretem. Mikor megkívánja a zene, hogy ott valami „nagyon beteg és durva” történjen. Az sem jó, ha az elejétől lágy és puha, de az sem, hogyha az elejétől már leszakad a fejed.
István:
Úgy látom, hogy mostanában az olyanok is nyitottabbak a keményebb műfajok felé, akik egyébként nem rajonganak érte. Ha igényes metált játszol, arra azért még a populárisabb zenék kedvelői is felkapják a tekintetüket.
Szerintetek meg lehet élni ma a zenélésből?
Ádám:
Szerintem meg lehet, csak nagyon jónak kell lenni hozzá és nem a fenekünkön ülni azzal a hozzáállással, hogy „zenéből úgysem lehet megélni, csak mulatósból” és végén mindenkit okolni csak magunkat nem a sikertelenség miatt. Szerintem, ha valaki valamit nagyon akar, elérheti. Így van ez a zenéléssel való pénzkereséssel is.
Marcell:
Egyértelműen lehetséges, hogy megéljünk a zenélésből. Viszont az általános zenei igény, illetve a mi vágyainkat arra, hogy milyen zenét játszunk, azt összeegyeztethetetlennek vélem. Ha meg akarunk élni a zenélésből, akkor azt rengeteg munka árán tudjuk elérni, és akkor sem feltétlenül kapjuk azt az eredményt, amire számítunk. Gondolok itt arra, hogyha egy kevésbé populáris stílust játszik egy zenekar (tegyük fel, hogy Metált), akkor hátrányban indul egy pop vagy egy felfuttatott zenekarral szemben. Emellett ha mégis sikerülne akkora hírnévre szert tenni, előfordulhat, hogy a magánélet alig kapna helyet, az állandó fellépések, a stúdiózások, és az alkotási kötelesség mellett.
Végül eszmefutásomat Takács Roland alias Kanóc szavaival zárnám, aki ugyan erre a kérdésre válaszolt: - Felejtsd el! Szűk réteg van, aki el teng a pénzéből, nem pedig megél belőle. Mindenki másnak van tisztességes polgári állása, és „hobbi” szinten marad a zenélés.
Mit gondoltok a zenészek hazai megítéléséről? Régen jobb volt a helyzet? Ha igen, szerintetek miért?
Két fajta zenész van. Akit értékelnek, de nincs miért, és van, akit értékelnek és van miért. Rengeteg olyan zenészünk van, aki világszínvonalon is megállná, megállta a helyét. Vörös Attila, Köteles Leander, Daczi Zsolt, Alapi István, Lőrincz Viktor, Lukács Peta és még sorolhatnám.
Van-e jelöltetek, hogy kiből lehet/lehet-e egyáltalán valakiből magyar világsztár?
István:
Én is Köteles Leandert jelölném meg. Nem túlzok, ha azt mondom nem volt még ilyen magyar zenészünk ebben a műfajban, aki ennyire változatos zenét játszik. Nemzetközi szinten is egyedi, amit csinál. Drukkolunk neki, hogy leigázza a világot.
Mi a véleményetek a tehetségkutatókról általában?
Nagyon szeretem őket. Bár tapasztalataim alapján nem mindenhol ülnek a zsűri asztalnál hozzáértők, sőt volt már olyan tapasztalatom tehetségkutatóval kapcsolatban, ami teljesen negatív. Sok tehetségkutató zsűrijében vannak hozzá nem értő „cölöbök”, pusztán a hírnevük miatt. Sehol egy zenész, zenei producer vagy hasonló. Így azért nehéz „tehetséget kutatni”.
Mellette viszont kapcsolat építés szempontjából nagyon hasznos. Így ismerkedtünk meg például a Bronzonl és a CrossOver zenekarral.
Mi a véleményetek a zenei utánpótlásról?
Brutálisan fejlettek, nagyon nagy lehetőségük van a tanulásra és nagyon fejlődőképesek. Csak ugye nem minden a technika. Egy zenésznek nem csak játéktechnikában kell fejlettnek lennie, hanem fejben is. Nem elég, hogy valaki gitáros, dobos vagy bármi, zenésznek kell lennie, tudnia kell, hogy hova mit rakjon, hova mi illik és főként, ami szerintem a legfontosabb... el kell hagyni az egót.
Egy részük utánozni próbálja – nem feltétlenül tudatosan – a híres zenekarokat, nem törekedve az egyediségre. Közhely, de mi igyekszünk nem beleesni ebbe hibába. A közeljövőben fogunk stúdiózni, utána kiderül mennyire sikerült.
Mi a véleményetek a fesztiválokról?
Szívesen játszunk fesztiválokon. Jó „reklámfelületnek” is. Itt lehet a legnagyobb közönséget megfogni egy-egy koncerttel.
Mi a véleményetek a zenei klubéletről?
A leghangulatosabb, az összes fellépési lehetőségek közül. Kapcsolatot létesíthetünk a közönséggel, a hangulat pedig családias. A kedvencünk a T-Boy rock club Sátoraljaújhelyen.
Szerintetek mi lendíthetne a legnagyobbat a hazai könnyűzenei életen?
Mindenképpen az összetartás. Fontos, hogy megismerjük egymás zenéjét, eljárjunk egymás koncertjeire. De például a Cseh Tamás Program is nagyszerű dolog. A rengeteg pályázati lehetőséggel és a támogatásokkal mind azt szolgálják, hogy az igényes zene újra vissza találjon a nagy ember tömegekhez.
Köszönjük a beszélgetést
2016. január 30. 08:31