Szerettem volna a magyar zenei értékeket megmenteni!
Ízig-vérig muzsikus, zenei polihisztor, aki szinte minden hangszerrel közeli ismeretséget kötött. A csak magyar zenét sugárzó egykori Pannon rádió megálmodójával, a Karthago, Lord, Fáraó és más zenekarok kiváló billentyűsével, gitárosával Gidófalvy Attilával beszélgettünk.
Közérdekű kérdés: egészséges vagy?
A betegségem tavalyi történet. Egy kulturális eseményen épp nekikészülődtem egy jó kis focinak, előtte bemelegítettem. Aztán, egyszer csak, reccs! Nem bírtam megállni a lábamon, rendesen összeestem. Akkor még nem vettem túl komolyan a dolgot, elmentem a Lorddal Sopronba. Velük és a Karthagóval szépen végig muzsikáltam az egész nyarat, aztán októberre halaszthatatlan lett a műtét. Kiderült, hogy az ötös számú csigolyám megadta magát, kettétörött. Ráadásul egy darabja megtalálta az ideget is, egy pár milliméter hiányzott ahhoz, hogy elérje a gerincvelőt. Ha ez megtörténik, ma bénán ülnék egy tolószékben. Szerencsére kitűnő kezekbe kerültem, a nevét mindenképp megemlítem - dr. Szeifert György professzor -, aki nem csak zseniális idegsebész, de kántor és orgonaművész is. Kell ennél több? A lényeg, hogy mára már több hónap lábadozás után totálisan egészséges vagyok, minden rendben van! Szóval: rock and roll!
Gidófalvy Attilára nem csak páratlan zeni tehetsége, de kiváló humora is jellemző. Mindez mennyire köthető a szülői házhoz?
Ha a lexikont föllapozod, és megtalálod benne azt a nevet, hogy Gidófalvy Pál, ebből rögtön megtudhatod, ő volt az első erdélyi komikus. Aki Gidófalvy, az mind rokon! Ezek mind a régi időkre visszanyúló genetikai történetek, hiszen a családban – anyai ágon – volt zongoraművésznő, és volt színpadi komikus. Így nekem sem kellett messzire menni egy kis színpadi őrületért; ezek a dolgok genetikailag - hála Istennek – átöröklődnek! Mindig is szerettem az extrém megoldásokat, a zenei mércét pedig magasra állítottam. Legyen szó akár előadásról, vagy hangszerelésről.
Miért hagytad ott a már bejáratott Beatricét, az újonc Karthago együttesért?
1976-tól 1979-ig voltam a Beatrice tagja, a Theatrumból érkeztem. Ott olyan arcokkal játszottam együtt, mint Németh Gábor dobos, vagy Dandó Péter basszusgitáros, aki sajnos már „odafönt” zenél. A Ricse a kezdeti időkben úgy dübörgött, mint az állat, rengeteg bulit nyomtunk. Ugyanakkor Feró szókimondása miatt komoly letiltásokban volt részünk. A Beatricéről tudni kell, hogy mindig is szálka volt a kommunista hatalom szemében, pont a szókimondása miatt. Mi lementünk kérem szépen az Emke-aluljáróba, a szakadt gyerekek közé, testközelből éreztük a problémáikat. Feró hazament, és az ott szerzett élmények hatására megírta a Nagyvárosi farkast. Én Zeneművészeti Főiskolát végeztem, szerettem volna minél többet muzsikálni. A letiltások miatt - és mert a saját nóták helyett inkább a Sex Pistolst nyomtuk - úgy éreztem, hogy szűkül a tér számomra. Hiába írtam meg az Apáink útjánt, a Ricse nem tűzte műsorra. Az az igazság, hogy Feróval valahogy elszaladtunk egymás mellett. Ezzel együtt soha nem fogom elfelejteni neki, hogy tőle tanultam meg ezt a fajta profizmust, általa ismertem meg igazán a kemény rockzenét. Nagyon szerettem ezt a muzsikát játszani; mi öten - Feró, Donászy Tibi, Miklóska „Apu”, Lugosi Laci és én – nagyon együtt voltunk. Aztán nyomtunk egy bulit ’79-ben a Közgázon, ahol a szünetben megkeresett Szigeti Feri. Megtette az ajánlatát, én pedig elfogadtam. Visszagondolva: Feró is hibás volt azokért, amelyeket már elmondtam; nekem pedig nem így kellett volna rendezni a dolgokat.
Van valamilyen kapcsolat a Karthago Áruló című nótája, és a Beatricéből való távozásod között?
Az első másfél év nagyon nehéz volt. A ricsések részéről intenzíven folyt az „árulózás”, amire azt mondom, valamennyire jogosan. A fiúk tiszteletre méltó türelemmel viselték, amikor eleinte kő, vagy sörösüveg csattant az orgonán. Pedig nyugodtan mondhatták volna: „Gidókám, nagyon aranyos vagy, jó zenész vagy, de köszönjük szépen!” Ennek ellenére kitartottak mellettem, úgy érzem, az idő engem igazolt. Bebizonyosodott, hogy jó döntést hoztak. Egyébként, tényleg ezekre a történetekre való reagálásként írtuk meg a nótát.
Régóta harcolsz a magyar rockzene médiabeli elfogadtatásáért, méltó helyére kerüléséért. Ilyen kísérlet volt a helyi sugárzású Dongó rádió.
Néhány kedves barátommal csináltam meg a Dongó rádiót, amely a XVIII. kerületben, Pestszentlőrincen, közelebbről a Havanna lakótelepen működött. Közel negyvenezer lakásban szólt - százegy százalékban - magyar zene. Minden nap reggel hattól kilencig, illetve délután háromtól hatig élő adásban, magyar előadóktól, magyar zenéket sugároztunk.
Ebből aztán kinőtt a Pannon rádió…
Próbáltunk pályázgatni, még segítőtársam is akadt Hajdú István, egykori ORTT elnök személyében. Neki köszönhető a Pannon név, miután az első pályázat sikertelennek bizonyult a már levédett Pannónia miatt. Én a régi, pártállami rendszer áldozata vagyok, a történtek alapján ez pontosan lemérhető. Az induláskor olyan tervekkel, ötletekkel álltam elő, hogy megcsináljuk azt a rádiót, amelyikben csak magyar zene fog szólni. Ennek érdekében összebútoroztam az egyik telefonszolgáltatóval, először minden rendben is volt. Amikor megtudták, hogy vendégként a Bocskay Színpadon játszom, máris kifaroltak. Pedig amikor Dunaújvárosban, az echte kommunista városban léptünk fel, énekeltük, hogy „szép vagy, gyönyörű vagy, Magyarország”, sírtak az öregek. Hiába voltak komcsik, még belőlük is előhozta mélyen szunnyadó magyarságtudatukat. Nagyon nehéz kiverni a fejekből azt a negyvenöt évet! A lényeg: a kommunisták a rádiómmal együtt, nagyon szépen kinyírtak, az SZDSZ diszkriminált, a jobboldal meg nem segített. Én meg ott maradtam valahol közöttük! Innentől kezdve a zenéléssel foglalkozom. Viszont egy dolog bánt: mint magyar zenész, már ’94-ben megálmodtam, hogy legyen a magyar zenének rádiója – nem sikerült. Szerettem volna a magyar nemzeti értékeket megmenteni! Nekem nagyon fontos a magyarságtudatom, és hogy honnan jöttem. Mindenkinek tudnia kell, hogy honnan jött, és mit hozott otthonról.
Nem kerülhetjük meg legújabb kori kezdeményezésedet, a Best Of Rock FM-rádió tündöklését és bukását.
Nálunk, egyedülálló módon, ötven-ötven százalékban szólalt meg a magyar és a külföldi rockzene. Érdi telephellyel működtünk. Egyetlen magyar rock adó lévén szépen gyarapodott a hallgatótáborunk, ám ez sem hatotta meg az „illetékeseket”. Egy egészen minimális adósság miatt megszüntettek bennünket, pedig már a pénzünk is megvolt a befizetésre. Ebben, kérem szépen, vétlen vagyok, nem miattam történt a dolog! Fülöp Pistivel a Beatrice egykori dobosával és Spanyol Tibivel – valamint néhány jó barátommal – karöltve jelenleg is azon dolgozunk, hogy újra indítsuk az adást. Mert minden ellenkező híresztelés ellenére van rá igény. Ezt igazolandó: megszűnésünk után az interneten folytattuk, ahol hétszázhetven-ezer (!) hallgatónk volt.
A ’80-s évek második felében – a Karthago leállása után – szólóalbumot is megjelentettél, amelyen az összes hangszert te szólaltatod meg. Hogyan fogadták a lemezt?
Elég érdekes fogadtatása volt. Ugyanis sokan nem hitték el, hogy ennyi fajta hangszeren játszom. Aki ismer, tudja, hogy a dzsesszkonzin, pozaun szakon végeztem; tangóharmonikázom, gitározom, a Cikk-Cakk Company-ben basszusgitároztam, a Fáraóban gitároztam. A lemezen én játszottam föl a dobtémákat is. Nem azt mondom, hogy tudok, inkább szeretek dobolni. A szólóalbum tíz nap alatt készült el, a szép emlékű Szabó Gyula színművész urat kerestem meg a bevezető és befejező szöveg felmondására; ma is lúdbőrözik a hátam, ha meghallgatom. Még a rendszerváltozás előtt, ’89-ben írtam meg az Akaratom szerint című nótát, amelynek volt némi mondanivalója. A következő kormányváltáskor úgy eltűnt a dal, mintha sosem létezett volna! Úgy érzem jól sikerült album volt, jól is szólt, mindenesetre nekem fontos dolog volt az életemben.
Annyira fontos, mint a Lord együttes?
Annyira, hogy zenei pályafutásom egyik legfontosabb mérföldkövének számított. 1987-ben – miután a Karthago hosszabb ideig szüneteltette működését -, családi problémák miatt elhagytam Budapestet. Berger Istvánnak, a Lord akkori menedzserének köszönhetően nemcsak a szombathelyi Lord együttes billentyűse lettem, de helyi lakosként újra tudtam kezdeni mindent. Pisti barátom egy rendkívül nehéz időszakon segített át azzal, hogy megtanított bizonyos dolgokat mentálisan újraértelmezni, átértékelni. A mai napig hálával tartozom neki ezért. A Lordról nem mondható, hogy kimondott médiabarát zenekar lenne, viszont a közönség nagyon szereti. Az ötből három zenésszel nagyon jó, baráti kapcsolatot ápoltam, ugyanez Vida Ferenc akkori basszusgitárosról nem mondható el. Vele való konfliktusom miatt visszaköltöztem Budapestre, ezzel együtt nagyon szép három és fél évet töltöttem Szombathelyen. Hozzáteszem: Feri azóta már külön utakon jár, nem tagja a mai Lord zenekarnak.
És a Karthago? Ő a legnagyobb szerelem?
A Karthago fantasztikus történet az életemben. Itt öt olyan fazon került össze, akik más és más anyagból vannak összegyúrva. Akár emberileg, akár zeneileg nézzük. Nálunk csak a zene van – ezt meg is énekeltük egyik számunkban. Mindannyian más zenei világból érkeztünk; nekem mindig is a kemény rock volt a kedvencem, a zenekar a west-coast mellett döntött. A Karthago öltözködésben, a maga ötszólamú vokáljával, extrém előadói stílusával e különleges zenei műfaj védjegye lett. Megalakulásunk az újdonság erejével hatott, a Dohány utcai Metró klubba, kérem szépen, nem fértek be a rajongók. Volt, hogy a hetvennégyes troli nem tudott közlekedni, a bebocsátásra váró gyerekek hosszú sora elfoglalta az úttestet. Az első lemez robbant, majdnem kétszázezer darab fogyott belőle. A második már nem annyira, a harmadik megjelenése pedig pont arra az időszakra esett, amikor bejött az újhullám, és ami még rosszabb: a tuc-tuc, meg a mulatós zene. Na, ez az a pont, ahol feladtuk: de nem csak mi, a Korál, a P.Mobil és más bandák is, mind, akik normális rockzenét nyomtak. Ebben a közegben már nem volt semmi keresni valónk, egy időre leálltunk. Pár évvel később Nagy Ákos, a Petőfi Csarnok szervezője, aki nagyon szerette a csapatot, a rendszerváltozás évében kitalálta, hogy a Pecsa szabadtéri színpad nyitó bulijára álljon össze a Karthago. Nem is gondoltuk, hogy akkora sikerünk lesz, mint amilyet megértünk. Mégis hét év kellett ahhoz, hogy a banda „hivatalosan” is visszatérjen a rock színpadra. 1997-ben a régi, leégett Budapest Sportcsarnokban egy őrületes bulit nyomtunk - rádió-tévéfelvétel, dupla koncert-CD, DVD, minden, amit akarsz! Azóta is nyomulunk.
Az eddig felsorolt projectjeiden kívül még volt néhány fontos állomás az életedben.
Talán a legfontosabb, hogy mindig a zenéből és a zenének éltem. Több lemezre meghívtak vendégmuzsikusként, írtam vagy kétszáz nótát, köztük filmzenéket is. A középkorúak, vagy a kicsit idősebbek még emlékeznek a nagy nézettségű televíziós sorozatra, a Kisvárosra, amelynek Kiss Zoli Zéróval együtt írtuk a zenéjét. Óriási siker volt. Ekkoriban működött közös zenekarunk a KGB, vagyis a Kiss-Gidófaly Band, amely nem azonos a közelmúltban létezett hasonló nevű formációval. Ezután jött, Varga Janó, a fantasztikus gitáros megkeresésére, a Cikk-Cakk Company; extrém arcszőrzetünkkel úgy néztünk ki, mint a ZZ Top gitárosai. Sajnos ez a banda sem nőhette ki magát.
A Fáraóról nem beszéltünk még. Mit tudhatunk a zenekarról?
Amikor 1985-ben megszűnt a Karthago, Zéróval (akkor még Csillagszeműnek hívtuk) mindenképpen zenélni akartunk. Méghozzá rockot. A rockwelles Terstyánszky Karcsival és Gyurik Lajossal, a Lord dobosával hoztuk létre a bandát, erős, dallamos rock muzsikát nyomtunk. Karcsi egy évre rá meghalt, Borhidi Miki jött helyette, Vértes Attila is énekelt velünk. Az eredeti felállással - Elég volt és Állj mellém címmel - legalább sikerült felvennünk egy kislemezt. A beígért LP-t viszont, a Hanglemezgyár „jóvoltából”, nem tudtuk megvalósítani mondván, „Nem kell nekünk még egy Pokolgép!” Elképesztő! Csak azt tudnám, mi köze volt a Fáraónak a Pokolgéphez?! Innentől kezdve, összesen két évig bírtuk. 2007-ben, jött még egy fellángolás: a Rockaréna rendezvényen a Fáraó volt a nyitózenekar a Papp László Sportarénában. Idén újra nekirugaszkodtunk, az eredeti felállásból – rajtam kívül természetesen - Zoli és Loui (Gyurik Lajos – a szerk.) maradt, a gitáros pedig az a Kelemen Tamás, Kele lett, aki korábban a Roxx69 zenekarral vergődött, és akivel nyolc éve az Arénában nyomtuk. A Barba Negrában „mutatkoztunk be” a Lord előtt, hála Istennek, teltházzal. Nem panaszkodom, vannak bulijaink, szeretnek bennünket, és ami nagyon nagydolog: harminc év után, a Hammer Records kiadó jóvoltából végre nagylemez tulajdonosok lettünk! Még 2010-ben kezdődtek a felvételek, nem kapkodtuk el: minőségi anyagot akartunk készíteni. Zömében a régi ’85-ös, ’86-os számok kerültek fel, ehhez jött két nóta az egykori szóló albumomról. Egy ’76-os régi Ricse-dal, a Csodálatos emberi ész mellett, két vadonatúj szerzemény is helyet kapott: Tombol a rock and roll és az Azt kapod, ami jár. A lemez címe pedig mindent elárul rólunk: Miénk a Rock And Roll. És még valami: a Fáraóban a fiam is gitározik; egy apának a legnagyobb öröm, ha együtt játszhat a fiával.
Hegedűs István
2016. január 24. 17:00