MusicMedia

„Amíg a muzsika szól, a világ is sokkal szebb.”

Magyar Teátrum Díjátadó 2015

A Magyar Teátrumi Társaság 2010-ben alapított díjával a színházi háttér- és kiszolgálószakmákat, valamint az azokat magas szinten művelő szakembereket ismeri el. A Magyar Teátrum Díjra jelöléshez két állami díjjal elismert színművésznek és a Magyar Teátrumi Társaság egyik színházigazgatójának együttes javaslata szükséges, majd egy zsűri választ a jelöltek közül. Az aranyozott csapágygolyót formáló díjjal ezer eurós pénzjutalom jár.

Az INTERTON Group számos hazai színház, előadóterem, kulturális intézmény audiovizuális rendszerének tervezőjeként 2013. óta támogatója a Magyar Teátrum Díjnak.

A tavaly év végén Békéscsabán megrendezésre került átadón az INTERTON Group képviseletében Balogh Géza az INTERTON Group igazgatója adta át a díjat V. Boros Gabriellának, a Zentai Magyar Kamaraszínház művészeti titkárának.

Balogh Géza:

„Nagyon jó hangulatú, érdekfeszítő programmal készültek a szervezők, mely csakúgy, mint eddig minden évben nagyon színvonalas produkciókat hozott. A díjátadó után egy jó hangulatú, kötetlen beszélgetés alakult ki a színházi szakemberek között. Gratulálunk a díjazottaknak!”

Hatodik alkalommal adták a Békéscsabai Jókai Színházban a színházi háttérszakmák elismerésére hivatott Magyar Teátrum Díjakat. Idén Brüll Krisztina, a Thália Színház művészeti főtitkára, Feke Judit, a Bartók Kamaraszínház jelmeztáros-öltöztetője, Budainé Hajdu Mónika, a Székesfehérvári Vörösmarty Színház kiszolgálótárának vezetője, Pataki Ferenc, az Új Színház fővilágosítója és Kőműves József, a Magyar Állami Operaház díszlettárvezetője nyerte el a díjat.

A határon túli különdíjat V. Boros Gabriella, a Zentai Magyar Kamaraszínház művészeti titkára vehette át.

A Magyar Teátrumi Társaság 2010-ben alapított díjával a színházi háttér- és kiszolgálószakmákat, valamint az azokat magas szinten művelő szakembereket ismeri el. A társaság szerint "a hiánypótlónak számító kezdeményezés immár hagyománnyá, a színházi szakma közös ünnepévé vált, amely kiváló lehetőséget biztosít arra, hogy az év végén azokat ünnepeljük, akik egész évben a színfalak mögött állnak".  

Az elmúlt négy évben olyan szakmák képviselői részesültek az elismerésben, mint például fodrász, ügyelő, maszkmester, kalapos, patinázó, színpadmester, kellékes vagy öltöztető. A díjat átvehette szcenikai csoportvezető, jelmeztár vezető, műszaki vezető, műhelyház vezető, művészeti titkár, öltöztető, díszletgyártó, szervezőiroda- és gazdasági vezető is. 

Idén másodszor a Magyar Teátrumi Társaság hat díjával együtt adják át az egyik tagszervezet, a Magyar Színháztechnikai Szövetség által alapított életműdíjat, a magyarországi színháztechnika nagy alakjáról, a Magyar Állami Operaház első mérnökéről elnevezett Tolnay Pál-díjat, amelyet idén Borsa Miklós építészmérnök, a Magyar Állami Operaház nyugalmazott műszaki igazgatója, a Színház és Filmművészeti Egyetem oktatója kapta. Az életműdíjjal olyan több évtizedes műszaki tevékenységet ismernek el, amely a technikai haladást segítette bekerülni a színházak világába. Ezzel a kitüntetéssel is ezer eurós pénzjutalom, valamint egy Tolnay Pál portréját és egy színházi jelképet ábrázoló bronzplakett jár.

Magyarországon mintegy ötven színházban több mint ezer ember dolgozik a színfalak mögött, s szolgálja ki a rivaldafényben állókat. Az ünnepi gálaesten a Békéscsabai Jókai Színház és a Magyar Teátrumi Társaság tagszínházainak művészei léptek fel a színházi élet jeles képviselői és a nézők előtt.

 

2016. január 15. 08:37

Minden jog fenntartva. 2024 - Instrument Reklám/MUSICMEDIA