Hányas a Kaptafa? Terítéken Schuster Lóránt közelmúltban megjelent életrajzi kötete
Rendhagyó beszélgetés egy rendhagyó életrajzi könyvről és annak körülményeiről. Kocsma helyett épp konyhaasztalnál, ám a feeling hasonló: a szíveslátást megerősítendő, az asztalon, a diktafon mellett egy palacknyi finom vörösbor, mintegy díszletként illusztrálva a kötet főszereplőjével folytatott kötetlen eszmecserét.
Tavalyelőtt lépett megalakulásának 45. esztendejébe Magyarország egyik legnagyobb hatású hardrock formációja a P.Mobil. A zenekar főnökével, motorjával való beszélgetéseink során a dalszövegek elemzéseivel, a hozzájuk kapcsolódó történésekkel igyekeztünk közelebb hozni az olvasót a P.Mobil társadalomszemléletéhez, életfilozófiájához, valamint ahhoz, miként élték meg a különböző korszakok külső és belső viharait. Most a sztorikon, történeteken van a sor. A hátrahagyott négy és fél évtized számtalan kalandot, anekdotát, érdekességet rejt magában, amelyet Schuster Lóránt kéthetente oszt meg az olvasóval.
|
Hosszú ideje megy a P.Mobil 45 sorozat, arról nem beszélve, hogy korábban nem egy, nem két „hivatalos”, illetve „nem hivatalos” beszélgetés zajlott le közöttünk. A rólad szóló életrajzi kötetet olvasva mégis, mintha másfajta közegbe, hangulatba csöppentem volna. Pedig a Rozsonits Tamásnál folyó beszélgetések éppen úgy zajlottak, mint bármely más interjúnál szokás. Talán annyi különbséggel, miután egy hosszabb folyamatról van szó, hogy az ételt és az italt alkalmanként felváltva hoztuk, valamint a kezdetekkor megittunk egy-két pálinkát. Egy év leforgása alatt heti egy alkalommal találkoztunk. Nem volt szükségem semmilyen jegyzetre ahhoz, hogy az emlékek előjöjjenek, mondjuk, naplót sem is írtam soha. Viszont vigyázni kellett az ismétlések kiszűrésére, vagy az utalások egymáshoz viszonyított rendszerére. Oda kellett figyelni, mennyit bír el a papír, mennyit tűr meg a nyomdafesték. Amennyire lehetett, ennek érdekében igyekeztem leszűkíteni a magánéleti történéseket, de a csajozással kapcsolatos események sem kaptak túl sok teret a könyvben. A passzio.hu kritikusa is ugyanezt „kérte számon” rajtam, de bármilyen furcsa, nem akartam fröcskölődni. Botrányt sem szerettem volna, ám azt nagyon fontosnak tartottam, hogy néhány dolog a helyére kerüljön. Első sorban azokra a félrevezetésekre, hazugságokra gondolok, amelyek a P.Mobillal, vagy velem kapcsolatban terjedtek el. A könyv írásakor nem a mindenkori zenekarok lejáratása volt a cél, hanem az, miként néz ki egy zenekar belülről.
A végső korrektúrázáskor úgy döntöttem, hogy a politikáról szóló fejezetet teljes egészében kihagyom. Elsősorban azért, mert az olvasók egy része jó pár dolgot nehezen tudott volna értelmezni; így az erről szóló a harminc oldalt ötven oldalon kellett volna megmagyarázni. Ez a következő kötet témája lesz, amely teljes egészében a politikával foglalkozik majd. Hosszú és tartalmas időszakot ölel fel, hogy milyen volt az élet a MIÉP-ben, a Fővárosi Közgyűlésben, s ezek milyen hatást gyakoroltak a zenekarra. A döntés sokakból különböző érzelmeket váltott ki – jókat és rosszakat egyaránt – s ez a tény már önmagában igazolja az újabb könyv létjogosultságát. Ott is történtek érdekes, de inkább „horrorisztikus” dolgok. A P.Mobil történetéhez hasonlóan a politikai témában sem a szenzációhajhászás a cél, de pár dologról muszáj lesz majd szót ejteni. Egyébként egy része elhangzott a Szocializmus-Mobilizmus előadás-sorozatomban, amelyeket rögzítettek, s amelyeknek felvételei a birtokomban vannak. |
  |
  |
Mi a véleményed a Kaptafa megjelenését követő visszajelzésekről, illetve a hivatalos kritikákról? Idézem a passzio.hu portálon megjelent írás egy részletét: „Szókimondó, semmi buziskodás, bár ismerve Lórit, ennél még odab…ósabb könyv is kijöhetett volna”. Nem tudom, mit vár el tőlem! A másik, számomra értelmezhetetlen kitétel, hogy „végtelenül szubjektív”: miért, milyennek kéne lennie? A saját életrajzi kötetemről van szó, olyan történésekről, amelyeket magam éltem át, valamint a magam, és nem egy elefánt szemével láttam. De a végén is van egy érdekes gondolat, miszerint „ha valaki másképp látja, írjon az is könyvet, aztán az olvasók majd összefésülik a maguk igazságát”. Hm. Azt is a „szememre vetik”, hogy „szemtelenül olcsó” a kiadvány: „ezt a könyvet kétszer annyiért is érdemes lenne megvenni, igaz, a lapokat WC-papír minőségűre nyomtatták”. Ehhez hozzáfűzném, hogy ez a „WC-papír minőség” újrahasznosított papír – s a kiadvány épp emiatt nem kerül 3-4000 Ft-ba. Nem azt tartottam fontosnak, hogy az olvasmány mélynyomó papíron jelenjen meg, hanem azt, hogy minél olcsóbban, minél több emberhez eljusson. Amúgy a cikk pozitív kicsengésű, hiszen arra buzdít, hogy mindenki több példányt vásároljon, és ajándékként osztogassa ismerőseinek, családjának. A politikai szerepvállalásodon kívül volt olyan téma még, ami kimaradt a műből? Többen kérdezték, miért nincsenek benne a Kopaszkutya Kettőnek nevezett filmmel kapcsolatos dolgok: miért hagytak ki abból, és miként határolódott el tőlem a három főszereplő, Földes, Póka és Bill. Persze emellett rengeteg dolog kimaradt, amelyeket a terjedelem miatt nem erőltettem, hiszen lehetett volna akár ötszáz oldalas is a könyv. Az anyag egyébként rögzítve van, ám a kiadóval és a szerzővel egyeztetve abban maradtunk, hogy a kevesebb a több. Kicsit még a „kimaradt” témánál időzve: több volt zenekari tag külön fejezetet érdemelt a könyvben. Mivel az idők során száznál is több zenész is megfordult a P.Mobilban, nyilván nem kerülhetett szóba valamennyi. Mégis milyen szempontok szerint válogattál?
A Kaptafa életrajzi mű, személyes benyomásokon, történéseken alapul. Azt azért ne felejtsd el, hogy Sárvári Vili négyszáz oldalban ezerkétszáz képpel megírta a zenekar történetét! (Örökmozgó lettem – a szerk.). Nem láttam értelmét, hogy csócsáljam az abban megjelenteket, vagy betegyem például Vikidál jelentéseinek a dokumentumát. Ez utóbbit egyébként majd ki lehet bontogatni a következő kötetben, hisz épp oda tartozik. Elévülhetetlen, örökzöld téma, főleg a fiatalabb korosztály számára. Nekik egyébként lábjegyzeteket készítettünk, hiszen egy csomó olyan fogalommal találkozhattak, amelynek a jelentését nem igazán ismerhetik magyarázat nélkül. Egyes, a fejezetekben szereplő ismert muzsikusokról közismert a véleményed. Ehhez képest tényleg visszafogottan nyilatkoztál róluk. Azért le van írva, hogy nekik, akik megtehetnék, igenis kötelességük lenne törődni a magyar rockzenével, az utánpótlással, a műfajjal, ehhez képest csak a saját pecsenyéjüket sütögetik. Példának hozhatnám Chas Chandlert az Animals basszusgitárosát, aki az összes pénzét egy sportcsarnok építésére fordította New Castleban. De említhetném Paul McCartney alapítványát és iskoláját is, nem sorolom. A könyvben magyar példát is idéztem: a Snétberger Alapítvány szegény sorsú, tehetséges gyerekeket támogat. Hogyan van az, hogy Snétberger sokkal kevesebb lehetőséggel meg tudja csinálni, a könyvben külön fejezetben említettek pedig nem? Erre csak azt tudom mondani, ami a könyvből is lejön: szégyelljék magukat! |
Többen a fotó illusztrációkat hiányolják az oldalakról, vagy akár a könyv végén függelékként. Mi az oka, hogy az olvasónak ezt nélkülöznie kell? Ugyancsak takarékosság?
Nem! Szó sem volt arról, hogy a könyvben fotók is lesznek. A könyvben utalok rá, hogy a Facebookon létrehoztam egy külön Kaptafa- oldalt, amelyre rengeteg fotót töltöttünk fel. Ott megtalálhatóak családi, iskolai, zenekari képek, s minden olyan fotó-dokumentum, amely az életemhez kapcsolódik. De ezen túlmenően különböző videó-felvételek is hozzáférhetők.
A bevezetőben megragadott egy mondat, amelyet korábbról ismertem: „A P.Mobil együttes tette a legtöbbet a magyar rockzene elterjesztéséért, és ők profitáltak belőle a legkevesebbet”. Soha nem gondoltál arra, hogy meggazdagodj?
Egyszer volt egy ötletem, de kiderült, hogy nem olyan egyszerű meggazdagodni. Arról szólt, hogy forgalomban lévő sz…r üdítők helyett előre gyártott (minőségi) fröccsöt, vagy hosszúlépést kellene árulni dobozban, vagy akár üvegben. Ha létezhet Jim Beam Cola, ugyan miért ne lehetne hosszú borital is? Ami ráadásul hungaricum. Amikor jobban elmélyedtem a dologban, találkoztam valakivel, aki már foglalkozott ezzel és elmondta, hihetetlen akadályokba, problémákba ütközött. Elmondta, hogy a magyar borász-lobbi keresztbe tett a kezdeményezésnek, aztán már nem foglalkoztam ezzel a témával. Azért az elgondolkodtató, ha ugyanazt az energiát, amelyet a Gesarol-P.Mobilba fektettem, valami másban kamatoztattam volna, biztos, hogy sokszoros milliomos lennék. Az idők során hozzászoktam, hogy nincs pénzem, ha kell, egy forintból megélek. Mára elmondhatom: nem érdekel a meggazdagodás. Jó volna persze többet keresni, kicsit jobban élni, de megint csak oda kell visszakanyarodnom, hogy a többletpénzt ugyancsak a zenébe forgatnám vissza. A technika fejlesztésébe fektetném, a zenekarba, a koncertek szervezésébe. Mindig itt szöszmötöltem, nekem ez a homokozó. Ebben érzem jól magam.
Nem gondolod, ha szakítva elveiddel a még élő P.Mobil tagokkal összehozol egy évfordulós, Budapest arénás megakoncertet, közelebb kerültél volna a meggazdagodáshoz? Mint ahogy számos példa, kompromisszum volt erre a szakmában…
Miért nekem kellett volna kompromisszumot kötni? Amikor Bencsik halála után Vikidált rehabilitáltam, és Cserhátinak felvetettem, hogy csinálhatnánk újra közös bulikat, tiltakozott ellene. Kijelentette, Gyulával soha többé nem lép egy színpadra. Még csak nem is rajtam múlott volna, meg aztán Samun kívül a csapatot össze lehetett volna szedni. Pityinek sem volt pénzkérdés, nekem sem az. De hadd döntsem el én, hogy kivel b…ok! Tudom, hogy a szakma nagy részét nem érdekli, hogy kivel közösködik, és ahogy a mondás tartja: van az a pénz… Sokszor elmondtam már, most is megismétlem: ezekhez nekem semmi közözöm, ezektől elhatárolódom. Azért menjek fel a színpadra az olyanokkal, akikkel ki nem állhatjuk egymást, hogy ott elhányjam magam? A pénzért? Neeem! Van olyan szövegíró, aki másfél millióért bárkinek hajlandó szöveget írni. Ezzel szemben én csak a P.Mobilnak!
Volt már felkérésed erre vonatkozóan?
Volt. Persze. Nem vállaltam.
Elvből, vagy nem érezted magadénak?
Elvből sem, és nem éreztem magaménak.
A dalszövegeket korábban már kielemeztük ugyan, de a könyvedben fejezetcímként megint csak visszaköszön a Börtönbolygó. Ennek a mondanivalója nálam nagyon beletalált, hiszen valóban a technika rabjainak világát éljük. Olyan tényeket csoportosítottál, amelyek mellett nap, mint nap elmegyünk, s annyira beépültek az életünkbe, hogy fel sem tűnik már.
Igen, ott is leírtam: belépsz a bejáraton, ahol rögtön egy kaputelefonon kell bejelentkezned, vagy kódot beütnöd. Jobb esetben ott a kapukulcs. Ha feljössz az emeletre, a lakáshoz vezető folyosón egy rácsba ütközöl, ahol mindjárt két zár is van. Ezután jön a lakás, amit megint két, másik kulccsal nyitsz ki. És ez még nem a csúcs, mert a lakásokba kóddal működő riasztókat telepítettek. Ha pedig telefonálsz, a mobilodat bárhol bemérhetik, és a szolgáltatóknak kötelességük adott esetben kiszolgáltatni az adataidat. Figyelik a bankszámládat, tudják, mikor, melyik automatánál, mennyit vettél ki. Ha veszel egy okos TV-t, a neten keresztül azok is „jelentenek” már. S ezen csak akkor maradhatsz kívül, ha nomád életet élsz. A magunk rabjai és börtönőrei vagyunk egy személyben.
Szörényi Leventéhez hasonlóan te is sokáig vártál egy őszinte hangvételű életrajzi mű megjelentetésére. Bizonyos kor, egzisztencia elérése után mindkét főhős megengedheti magának, hogy kiírja magából mindazt, ami hosszú ideje nyomta a lelkét. Levente már nem aktív színpadi szereplő, neked viszont még ott a P.Mobil. Miként döntötted el, mi az, ami még belefér és mi az, ami nem?
Úgy gondoltam, amit ott nyilatkoztam, azzal nem ártok a P.Mobilnak. A szakma, ahogy többször is mondtam, pedig nem érdekel. Amikor annak idején elmentem politikusnak, sajnos a zenekar valamilyen szinten megsínylette. Az én döntésem volt. Azzal meg nem tudok mit kezdeni, ha ketten azért kilépnek a P.Mobilból, mert beléptem egy bizonyos pártba. A MIÉP-be. És, ha történetesen az MSZP-be lépek be? Akkor maradnak?
Miután a politika, mint téma kiesett, igaz a második körben, a zenekar története pedig ismert az Örökmozgó lettem…-ből; ezek után mi marad? Mi lehet a koncepció?
A személyes élmények! Schuster Lóránt így látta, így élte meg, ez a személyes véleménye azokról a bizonyos dolgokról. Ha valaki nem hiszi, járjon utána; úgy, mint a magyar népmesék végén.
Hegedűs István
2016. január 12. 13:22