MusicMedia

„Amíg a muzsika szól, a világ is sokkal szebb.”

Régi csibész nem vén csibész – Kóbor János az Ifiparkban

Január 21-én 18 órától Kóbor János lesz az NKA Cseh Tamás Program Azok a régi csibészek című poptörténeti talkshowjának vendége a Várkert Bazárban. Az Omega frontembere közel fél évszázad távlatából idézi fel Ifiparkos emlékeit az egykori szórakozóhelyről szóló kiállítás terében. 

A részvétel ingyenes, regisztrálni az ifipark@varkertbazar.hu címen lehet. A rendezvényt a Szerencsejáték Zrt. támogatja.

A tavaly az Ifipark előtt beatmisével tisztelgő Omega generációk ikonja, a korszak „mamutzenekara” volt. Hogy a hírhedt igazgató, Rajnák László miért mégis a Bergendy együttest választotta az Ifipark szerződtetett zenekarául, hogy hogyan vált az Omega „a Kelet Rolling Stones-ává”, hogy ő maga miért nem tarthatott az együttessel az 1968-as angliai turnén vagy miért nem kerülhetett az Élő Omega albumra a Szex-apó című sláger, arról Kóbor János mesél majd január 21-én a Várkert Bazárban az Azok a régi csibészek című poptörténeti talkshow következő rendezvényén.

Az est házigazdái dr. Csatári Bence történész és Poós Zoltán író lesznek, akik Boros Lajos, Trunkos András, Nagy Feró és Németh Lojzi, Bródy János, Schuster Lóránt, Pataky Attila és Török Ádám után most Meckyvel hívják a közönséget egy nosztalgiakalandra a magyar rock arany évtizedeinek labirintusába. A helyszín a Budai Ifjúsági Parknak emléket állító Volt egyszer egy Ifipark… című kiállítás tere lesz. Az egyébként már csak 2016. február 28-ig látogatható tárlatot a talkshow résztvevői ingyenesen megtekinthetik.

A rendezvényen való részvétel ingyenes tehát, ám regisztrációhoz kötött. Regisztrálni az ifipark@varkertbazar.hu címen lehet. A poptörténeti talkshow-sorozat az NKA Cseh Tamás Program és a Szerencsejáték Zrt. közreműködésével valósul meg.

További információ:
sajto@cstp.hu; ifipark@varkertbazar.hu
www.csehtamasprogram.hu
06203773627


2016. január 11. 23:16

Minden jog fenntartva. 2024 - Instrument Reklám/MUSICMEDIA