Mindig meglep minket a KORG valamivel. Vagy csinálnak egy 3-4 kg súlyú brutális workstation-t mint pl. a KROSS, vagy egy nagyon könnyen kezelhető analóg modellezésű szintetizátort. Most épp az utóbbi történt. Nem szeretnék fizikaórát tartani a hangszerről, ellenben szeretnék úgy beszélni róla mint billentyűs, hogy nekem milyen érzéseim voltak vele kapcsolatban amikor a kezem alá került.
Életem során úgy alakult, hogy 80-90 százalékban mindig KORG hangszereim voltak. Mivel session-zenész múltam van, nagyon jól jöttek eme cuccok mint a Triton, vagy az M3, és még sorolhatnám…Aztán egyszer csak bekerültem a Random Trip csapatába, ami egy improvizatív zenélés, minden a színpadon születik meg. Akkor értettem meg igazán, milyen jó az, amikor egy gitáros előtt ott van a milliónyi kispedál, és pillanatok alatt bármilyen soundot kiteker magának. Mi, szintisek, ezt azért egy-két gombnyomással aligha el tudjuk érni. El kezdett zavarni ez a dolog, hogy mindig be a menübe, ott állítgatni (akár azt, hogy a delay-ünknek mekkora legyen a feedbackje), aztán kilépni, „save”, és amire már használnánk a kicsavart hangot, már hopp, véget is ért a zenei rész ahova kellet volna. Nos, kérem szépen, pont ezeknek a kellemetlen dolgoknak az elkerülésére fejlesztette ki a KORG, a Kingkorg-ot. Első legnagyobb előnye, hogy minden funkció kint van a hangszer felületén: szűrő, effektek, drive, eq, nem kell menüzni, realtime, pillanatok alatt belenyúlhatsz a soundba, megváltoztathatod élből akár a hullámformát, az LFO szerepkörét, mindent. Kvázi minden fűszer az asztalon van, nyugodtan lehet beleborítani a nagyvilágba a dolgokat.
A King magában hordozza a tipikus régi nagy klasszikus szintik legjellemzőbb tulajdonságait. Itt olyan hangszerekről kell beszélnünk mint az MS-20, a Propechy, a Z1, vagy az MS-2000. Egyszóval próbáltak mindent belegyúrni a vasba a régi szép időkből. Eszméletlen vastag hangja van a hangszernek. Amikor leütsz egy billentyűt rajta, olyan érzés, mintha rád szakadna egy vasgerenda. Ritkán érez ilyet az ember. Legfőképp a „fast synth” és a „lead synth” bankoknál érzem ezt az elsodró erőt. Természetesen embertelen sokat számít az elektroncsöves meghajtás, amivel úgymond cserépkályha melegségű drive-ot tudunk előidézni. A hangszer bal szélén ott szuszog a kis csövecske. Nagyon hálás tud lenni egy wurly, vagy egy sírós lead, amikor kicsit rácuppantjuk ezt az opciót. De mindenkit megnyugtatok, enélkül is királyi a hangja.
Kicsit másszunk rá a felületére a hangszernek: három master fx egységünk van, itt találkozhatunk modulációs effektekkel, mint pl. chorus, tremolo, phaser, rotary, flanger, tehát minden ami kellhet, egy másik csoport tartalmazza a különböző erősítő szimulációkat (gitárerősitő, e.piano erősítő), ring modulatort, distortion-t, a harmadik családban pedig a különböző delay-ek(szalagos dly), reverb-ek találhatóak meg. Milyen jó is az, ha az ember játszik, és mondjuk a dal végén kell egy pszichedelikus teret generálni, és 1 másodperc törtrésze alatt már ott is van az éterben. Nagyon szuper, hogy a zene dramaturgiáját ilyen hamar meg lehet változtatni eme funkciók segítségével. Sokszor egy jó effekt választás, szinte felér egy másik sound-al. Mert teljesen máshogy inspirálja az embert ha pl. delay van azon a rhodes-on, vagy épp phaser, vagy akár mindkettő! Természetesen az fx-ünk intenzitása is pillanatok alatt beállítható.
Három oszcillátor, osc-nként két hangszín adja a hangszer nagyszerű hangját. Az egyedi hangszíneinket pillanatok alatt elkészíthetjük, mivel a választható osc-algoritmusok (fűrészfog hullám, négyszög hullám, zaj generálás, stb) rendelkezésünkre állnak szintén a hangszer felületén. A különböző szűrőtípusok is lehetővé teszik azt, hogyan változtassuk hangjaink karakterét. Az LFO általi változásokat is könnyen elérjük, itt a hang paramétereinek ciklikus változásaira gondolok. Könnyen előidézhetünk tremolo effektet is akár az LFO-k helyes beállításaival, de rommá is roncsolhatunk egy adott hangszínt. Tune-olni(hangmagasság állítás),illetve a portamento értékét is hamar lehet állítani. Ez a sok kis lehetőség egyszerre nagyon meg tudja bolondítani a zenész-agyat, és máris másokat játszunk pl. egy adott szólóban. Ha belegondolunk, egy chorus effekt rácsavarása egy rhodes-ra, és nekem máris John Scofield jut eszembe, tuti hogy más dallamok felé fog utaztatni egy ilyen beállítás. Az attack time ( a leütéstől számítva mikor érje el a maximumát a hang) a decay time, a sustain, és a release time (azt szabályozza hogy a leütés után mikor érje el a hangunk a minimum értékét) már ismerős felületi funkció volt a Triton-on is például. Például egy „fast synth” hangszínnél (jó erős tömény akkordozós szúrós sound) az attack time, és a release time állítgatásával drámai változásokat hozhatunk létre. Beúszhat a hangunk, vagy szinte elvághatjuk, ha a release-t picire állítjuk. Mind eközben ha még kicsit vágjuk a szűrőnkkel (cutoff), és tekerünk neki egy kis drive-ot, olykor szétromboljuk chorus-al, vagy ring moduláljuk, akkor a kedves közönség tágra nyílt szemekkel fog minket nézni, hallgatni, hogy valós időben hogy a fenébe tudunk ennyi mindent megoldani. Nem beszélve arról, hogy ez a sok zenei moduláció a zenésztársainkra is igen csak inspiráló hatással lesz. Legalább is én ezt vettem észre a King használata során. Ez a legfőbb erénye a kis szörnynek.
Kétszáz előre megkreált preset áll rendelkezésünkre, amibe teljesen belenyúlhatunk, és ha csak egy vaskos rhodes kell, és nem valami brutális szintisound, azt is megtaláljuk a hangszerben. Nagyon hasznosnak tartom, hogy az akusztikus soundok is helyet kaptak a bankokban ( fúvók, zongorák, stb…) az elektronikus, modern, naprakész szintisoundok mellett. Arról nem beszélve, hogy a „FAVORITES” bankba mi magunk egymás után rakhatjuk kedvenc hangjainkat, ezen felül pedig még száz üres programhely áll fent a saját beállítású hangszíneink tárolására!
Van vocoderünk is, egy mikrofon csatlakoztatásával a beszédhangunk különböző meglepő modulációit hallhatjuk vissza. Attól pedig hogy hamisak vagyunk, nem kell félnünk, mert a leütött hangot követi a mi énekhangunk. Teljesen a Daft Punk zenekarban érezhetjük magunkat. Természetesen a hangunkra is csalhatunk drive-ot, delay-t, bármit.
Ha a hangszert összekötjük usb-kábel segítségével a gépünkkel, akkor egy könyvtárkezelő szoftver is rendelkezésünkre áll, így a beállításainkat ott is tudjuk szerkeszteni, csoportosítani.
Összefoglalva, egy olyan hangszer van a kezünkben, amiből a 70-es évek legjellemzőbb soundjait, illetve a mostani évekre legjellemzőbb produceri elvárásoknak a hangszíneit is magunkévá tehetjük. Mindezt egy olyan felületen, ahol a hangszer szinte bármelyik funkcióját, bármelyik pillanatban állíthatjuk. Színpadi társként, stúdiómunkákra egyaránt a legjobb társ, ugyanis a zongora hangszíntől, a legsúlyosabb szintibasszusokig minden benne van. Tényleg királyi jellemzőkkel bír, úgy ahogy az a nevében benne is van!
Próbáljátok ki, ha van rá lehetőségetek! Engem meggyőzött!
Cséry Zoltán
2016. január 3. 19:37