TONY MACALPINE - Akár a beton?
Tony MacAlpine egyike azon gitárosoknak, akiknek nagyon sokat köszönhetünk. Az amerikai gitárhős annak idején, a ’80-as évek nagy gitáros-robbanásában tevékeny részt vállalt az instrumentum felvirágoztatásában, hiszen amellett, hogy a legelsők között jelentetett meg szólógitárra épülő instrumentális rockalbumot, a komolyzene és a rock fuzionálásában is elévülhetetlen érdemeket szerzett. A klasszikus zongorista szerepében is előszeretettel domborító MacAlpine korai albumai, az 1986-os Edge Of Insanity és az egy évvel későbbi Maximum Security megkerülhetetlenek, ha virtuóz gitározásról esik szó, ám a későbbiekben elkövetett munkái sem tévesztettek célt. A kiemelkedő zeneszerzői vénával megáldott muzsikus mindig jó érzékkel ismerte fel, mikor kell változtatni a formulán ahhoz, hogy ne váljon önmaga karikatúrájává, ezért időről-időre friss elemek bevonásával szélesítette önnön zenei spektrumát, a legszebb az egészben pedig az, hogy mindezt saját integritásának maradéktalan megőrzésével abszolválta. E folyamat ma is tart, MacAlpine egy ideje már a nyolchúros gitárt is kontextusba helyezi aktuális elképzelései kifejezéséhez, ahogy az hallható új albumán, a tavasz folyamán kiadott, egyszerre modern köntösbe öltöztetett és hagyományokat ápoló Concrete Gardensen. A legendás gitáros mindent elmesélt magazinunknak, amit a szóban forgó lemezről tudni érdemes.
Az új lemezed meglepően keményre sikeredett, szerintem a legsúlyosabb alkotás, ami valaha megjelent a neved alatt. Egyet tudsz érteni velem?
Nem is tudom… Azt figyeltem meg, hogy mindenki mást szűr le a lemezanyag hallatán, teljesen eltérőek a benyomások, és ez jó. Annyi bizonyos, hogy a Concrete Gardens a leginkább kortárs-jellegű munkám. A korong jellegét alapvetően határozták meg azok a hét és nyolc húros gitárok, melyeket a felvételek idején használtam, de nyilvánvalóan az is rányomta a bélyegét, hogy manapság a komplett lemezkészítési folyamat, a felvételek, a keverés, a masztering gyökeresen eltér a korábban megszokottaktól. Úgy érzem, az albummal zeneileg továbbra is a saját utamat járom, ez egy újabb állomás, ahová eljutottam.
Minek okán értél el arra a szintre, amit az új album láttat zeneileg?
A természetes fejlődés mellett ezt tulajdonképpen annak köszönhetem, hogy az elmúlt 10-12 év jelentős részében távol tartottam magam az effajta instrumentális zenétől, és pont ez az egészséges távolság adta meg a lehetőséget, hogy újra inspiráltan, feltöltődve írjam ki magamból az ötleteket. Ebben pedig nagy segítségemre voltak azok a fiatal zenészek, akikkel jelenleg dolgozom, tehát Aquiles Priester dobos, illetve két basszista, Pete Griffin és Björn Englen.
|
Lehetséges, hogy ennél a lemeznél befolyásoltak olyan modern, hét és nyolc húros gitárokat előtérbe helyező csapatok, mint az Animals As Leaders és a Periphery? Kizártnak tartom. Amit ezek a zenekarok most csinálnak, azzal én 15 évvel ezelőtt foglalkoztam. Egyébként sem vagyok nagy zenehallgató, annak meg végképp nem látom értelmét, hogy tájékozódás céljából hallgassam az aktuális trendek képviselőit. A teóriák adottak. Mások figyelése helyett sokkal inkább töltöm az időmet irodalmi művek olvasásával. Mégis, mit gondolsz az ilyen típusú, modern bandákról? Nem igazán tudok véleményt formálni a kérdésben. Teljesen másképp gondolkodunk, alapvetőek a jellemvonásbeli különbségek. Én az erős kompozíciókban hiszek, és azt szeretem, ha a zene nyitott gondolkodásra utal. Jó hallani, hogy az a jellegzetes dallamvilág, ami a kezdetektől a sajátod, ebben a modern kontextusban is kiválóan érvényesül. Te is úgy érzed, hogy mindvégig hű tudtál maradni önmagadhoz az idők folyamán? Igen, pontosan úgy. Nyilván sok minden változott, továbbléptem onnan, ahol 20-30 éve tartottam, de ez a változás nem sokkolóan ment végbe, viszont sok összetevője van. Az is, hogy egyre jobb gitárokkal, egyre jobb erősítőkkel valósíthattam meg az elképzeléseimet, mindez elősegítette, hogy a mondanivalóm kiteljesedhessen. Jól tudjuk, hogy a mai zenei piac is teljesen más, mint a korábbi, és ehhez is alkalmazkodni kell. Minden művész kihasználja a különböző kommunikációs csatornák adta lehetőségeket, ezáltal pedig olyan rétegeket, korosztályokat érnek el, amiket azelőtt nem. A koncertjeimre manapság 16-18 éves gyerekek is járnak szép számmal, akik a bulik alkalmával megtapasztalhatják, honnan is indultam, miből fejlődött ki ez az egész, az általam előadott klasszikus szerzemények képében pedig olyasmit is kapnak útravalóul, amit valószínűleg első szándékból nehezen tapasztalhatnának meg, és ezzel bezárul a kör, visszajutnak a kiindulópontra. A hangszeres játékhoz való hozzáállásod változott az évek során? Nem gondolnám, hiszen ugyanazon szabályokhoz igazodom, mint régen. Nem versenyzek senkivel és semmivel, legfőképp a komponálásra koncentrálok, ami nem meglepő, hiszen 5 évesen már a Springfield-i Konzervatóriumba jártam, zongora tanszakra. Az ott eltöltött 12 év alatt Beethoven, Debussy, Ravel partitúrák között léteztem, és ez bizony komoly hatást gyakorolt mindenre, amit azóta véghezvittem zeneileg. Olyan meghatározó képzésben részesültem az intézmény falai között, amit nyilvánvalóan nem lehet csak úgy levetkőzni. Tudod, a zenélés technikai oldala számomra nem jelent kihívást. Annyira korán birtokába kerültem a különböző játékmódoknak, hogy az ilyesmi nem tud megmozgatni, nem a virtuozitást szem előtt tartva írok. A komponálás önmagában motivál, a valódi kihívást pedig a mű különböző hangszerekre szabása jelenti. |
 |
Milyen metódusok szerint komponálsz? Kidolgozol mindent, az utolsó hangig?
Tulajdonképpen ez történik, mindent hangról-hangra építek fel, kivéve a szólókat. Ahogy korábban is említettem, a modern technológia óriási segítséget nyújt, összehasonlíthatatlanul könnyebben, hatékonyabban lehet manapság dolgozni, mint egykoron. Rendkívüli módon élvezem a digitális hangrögzítés előnyeit, szeretek Pro Tools-szal és MIDI kontrollerekkel dolgozni. Ez olyan könnyebbség, amiről a négysávos Tascam, meg Fostex magnók idején álmodni sem mertünk! (nevet) Én magam egyébként jó voltam abban is, de az akkori és a mostani lehetőségeket nem lehet egy lapon említeni. Ma csak beülök a stúdióba, ahol körülbástyázom magam MIDI-vezérelte billentyűs hangszerekkel, és bármit megvalósítok, bármilyen ötletet azonnal ki tudok fejteni. Mindent szintetizátorokon írok, gitárra csak később hangszerelem meg a szükséges részeket. A dobtémákat is magam alakítom ki, olyan cuccok segítségével, mint a Superior Drummer. Ironikus, ahogy gitárlemezeket készítek, hiszen gitárossá szinte csak a procedúra legvégén változom át.
Ha már szóba kerültek a felvételi eszközök, milyen egyéb szerkezeteket preferáltál ezúttal?
Hughes & Kettner Triamp erősítőket használtunk 2x12-es, Greenback hangszórókkal szerelt ládákkal. Szeretem szimplára venni a figurát. A földön sincs semmi, csak egy hangerőpedál, illetve egy szűrőként beállított wah a szólókhoz. Élőben is az egyszerűség híve vagyok, ezért állnak Hughes & Kettner Coreblade erősítők mögöttem. Csak rácsatlakoztatom az USB portra a pendrive-ot, és 2 másodperc alatt kész a sound, bárhol is legyek a világon. Nincs is annál szörnyűbb, amikor az ember órákon keresztül tekergeti a potmétereket, és nyomozza a kívánt tónust.
Az albumhoz készítettetek egy bónusz DVD-t, amit az EMG cég forgatott, viszont elég sok pedált látni előtted…
Á, nem sok az! A pedál board így fest: Ernie Ball wah és hangerőpedálok, Source Audio Multiwave torzító, és pár Voodoo Lab pedál, például Sparkle Drive. Ez utóbbiakat egyébként szinte nem is használom, mert a régi iskolát képviselem, azokat, akik nem szeretik az előfokba kötött torzítópedált. Az erősítők csatornaváltói találhatóak még a boardban, és valószínűleg ezek miatt tűnik úgy, hogy túl sok a kütyü! (nevet)
Az imént megjegyezted, hogy a zeneipar teljesen átalakult. Szerinted van még értelme fizikai hanghordozókat előállítani?
Sokan úgy gondolják a környezetemben is, hogy van, például a menedzserem, én azonban úgy gondolom, hogy már nincs. Elég ránéznem az unokahúgomra ahhoz, hogy az illúzió utolsó szikrája is kialudjon bennem a lemezeladással kapcsolatban: a kislány 13 éves, és még életében nem vett egyetlen CD-t sem. Valószínűleg arról sincs fogalma, hogy mit jelent az „album” kifejezés… A többség számára a zenehallgatás már nem azt jelenti, amit nekünk jelentett egykoron. A mai ember nem vesz méregdrága Hi-Fi berendezést, és nem ül le végighallgatni egy teljes albumot. Egyébként, már én is digitálisan vásárolom a zenét, amivel nincs gond, hiszen mindössze annyi történik, hogy az eladások átcsoportosítódnak a digitális piacra. Ennek az egésznek a rákfenéje a digitális kópiák készítésekor és azok közprédává tételekor jelentkezik, innentől kedve nyilvánvalóan senki nem fizet az előállított termékért, ami nonszensz, hiszen a fogorvos sem végez gyökérkezelést csak úgy, ingyen.
(Az interjú készítése óta sajnos aggasztó hírek érkeztek a gitárzseni egészségi állapotát illetően: augusztus végén a sebészek egy hat és fél órás műtét keretében rákos daganatot távolítottak el Tony emésztőrendszeréből, akinek ezúton is kitartást és mielőbbi gyógyulást kívánunk!)
Szöveg: Danev György
Fotók: Alex Solca
2015. december 30. 17:05