MusicMedia

„Amíg a muzsika szól, a világ is sokkal szebb.”

Steve Vai – Továbbra is mozgásban

Lehet imádni, vagy éppenséggel utálni, egy dologban viszont mindenki egyetért: Steve Vai az univerzum legnagyobb virtuózainak egyike. A „kaszkadőrgitáros” karrierjének negyedik évtizedében is töretlen népszerűségnek örvend, ez egyértelműen lemérhető vadonatúj koncertanyagán, mely néhány hónapja jelent meg a Sony Music gondozásában. A Los Angeles-i Club Nokia pazar koncerttermében rögzített Stillness In Motion – Vai Live In L.A. elnevezésű anyag vérbeli Vai-eszencia, mely nem hiányozhat egyetlen hívő polcáról sem. Steve eme kiadvány kapcsán adott exkluzív interjút magazinunknak.

A legfrissebb kiadványod egy monstre koncertanyag, amit még 2012 őszén rögzítettél a Los Angeles-i Club Nokiában. Hogyan emlékszel vissza a koncertre?

Egy olyan nagyvárosban, mint Los Angeles, New York, vagy éppen Boston, mindig különleges koncertezni, mert az ilyen helyeken mindennek más a dimenziója és a dinamikája. Egy ilyen léptékekkel rendelkező városban komoly felhajtással jár a fellépés, és ebben a kavalkádban nekem is meg kell találnom a helyem. Ezt a koncertet ráadásul élőben közvetítette egy Los Angeles-i csatorna, ami csak még különlegesebbé tette az estét. Kimondottan jó koncertet adtunk, melyet gyönyörű köntösbe öltöztetett a Club Nokia, a DVD megjelenésének miértjére azonban távolról sem ez a koncert adja meg a választ. A kiadvány létrejöttének valódi mozgatórugója a kettes lemez, mely a The Space Between The Notes címet viseli. Ez nem más, mint egy turnénapló, a legutóbbi világ körüli túra minden egyes mozzanatát videóra vettük, ez – illetve ennek a kivonata – látható kronológiai sorrendben a korongon. Minden egyes városban forgattunk, ahol felléptünk, de buszokon, reptereken, hotelekben, és a színpad mögött úgyszintén készültek felvételek. Bejártuk a földgolyót az Egyesült Államoktól Európán és a szibériai Vlagyivosztokon át egészen az ausztrál Aranypartig, én pedig azt akartam, hogy az emberek lássák, mennyire jó buli egy ilyen turné. Mindenképpen közzé akartam tenni ezt, mert szerintem sokkal izgalmasabb és egyénibb ebben a formában emléket állítani egy bizonyos koncertsorozatnak, mint meghatározott időközönként kihozni újabb és újabb élő albumokat, mindig kicsit más dallistával.

Mi volt a nehezebb, a koncertanyagot editálni, vagy a naplót összevágni?

Nem tudom, hogy a nehéz-e a jó szó. Minden, amibe az ember belevág, tartogat kihívásokat. Nehéznek azt nevezem, ha olyasmit vagyok kénytelen tenni, amihez nincs indíttatásom. Amiben látom a perspektívát, abban motivációt és élvezetet is lelek. Ebben a konkrét esetben munka volumenében akadtak különbözőségek. A koncertanyag editálása két hét alatt lezajlott, ezzel szemben a filmet négy hónapon keresztül, napi 15 órában készítettük, utóbbit mégis összehasonlíthatatlanul jobban élveztem. Tudod, a koncertvideó összerakása mechanikus művelet, rutinok sorozata: kiválasztani a kameraállásokat, itt a billentyűs látszódjon, ennél a résznél a dobos, ott arra tegyünk még hangerőt, amott meg arra, és a többi, ezzel szemben a turnénapló vágása csodálatosan kreatív folyamatnak bizonyult.

Talán nem illik ilyet kérdezni, de mennyire élő a koncertanyag?

Élő, nekem elhiheted. Nem kellett újra feljátszani komplett gitársávokat, ha erre gondolsz, mindössze az alapokon igazítottam pár dalban, de ezen túlmenően nem volt szükség arra, hogy drasztikusan belenyúljak az anyagba. Nem mintha nem lett volna rá példa korábban, hogy újra fel kellett játszanom egy élő felvételhez valamit, mondjuk, azért, mert a gitár elhangolódott, vagy éppen az előadás volt vállalhatatlan, de itt ezen tényezők egyike sem állt fent szerencsére.

A teljes show kiadásra került, vagy azért maradtak le részek?

Mivel a buli játékideje közel 3 órára rúgott, kénytelen voltam szelektálni. Kimaradt Deborah hosszú hárfa-szólója, és a dobszólót is meg kellett vágnom, de a dalok közül semmi nem esett áldozatul, minden olyan szerzemény fent van a DVD-n, ami eredetileg elhangzott a fellépésen.

Deborah Henson-Conant már egy ideje tagja a turnécsapatodnak. Hogyan találtál helyet a hárfának a zenédben?

Nem új keletű nálam a különleges hangszerekkel való kísérletezés, volt idő, hogy két hegedűs játszott velem. Amikor összeraktam a mostani turnézenekart, ismét valami merész húzással szerettem volna meglepni a közönséget. A hárfa rockzenei kontextusba helyezése elég nagy őrültségnek tűnt ahhoz, hogy komolyan elkezdjen foglalkoztatni a megvalósítás lehetősége. Az elképzeléseim valóra váltásához azonban szükségem volt egy olyan tehetségre, mint Deborah, aki relevánssá tette az elektromos hárfát ebben a közegben. Óriási szerencsém volt, hogy épp ráért, és csatlakozni tudott. Nélküle ez a produkció egészen másképp festett volna.

Ha már hangszerekről beszélünk: emlékszel, hogyan épült fel a gitár-rig erre a koncertre?

Persze. A Carvin Legacy erősítőim álltak mögöttem, aztán a rackben helyet foglalt a Fractal Axe Fx, a pedál board pedig szimplább nem is lehetett volna, mindössze a Jemini distortiont és a wah pedált tartalmazta.

A Gravity Storm dalban egy Strat-forma gitáron játszol. Mesélnél róla?

Örömmel. Amikor felvételt készítek, minden esetben a szóban forgó dal karakteréhez leginkább illő hangszert választom. Az esetek 80 százalékában az EVO gitár a legalkalmasabb az adott szerepkör betöltésére, de van úgy, hogy más karakter szükségeltetik. A Stratocasterek hangját például egy ilyen hangszerrel nem lehet reprodukálni. Az említett dalban viszont pont azt a tónust szerettem volna elérni, de nagyobb áldozatok meghozása nélkül, ami a játszhatóságot illeti. Az Ibanez JEM modellek a kialakításukból adódóan olyan játékérzetet biztosítanak számomra, amiről egykönnyen nem mondok le, ezért a srácok az Ibaneznél összeraktak nekem egy olyan hangszert, ami a JEM specifikációkon alapul, ám Strat-módon szól. Kiváló gitár lett, pont ilyennek álmodtam meg. A kivitele is tetszetős, a grafikát magam terveztem, majd festettem kézzel a testre.

Az elhangzott dalok többségében az EVO gitárt preferáltad, ahogy legtöbbször teszed?

Nos, leginkább ezt a hangszert, illetve a FLO névre hallgatót, ami majdnem ugyanolyan, mint az EVO, annyi különbséggel, hogy egy Sustainer is működik benne…

Mióta használod a Fernandes Sustainert?

Azóta, hogy az első darabot legyártották…

Tonalitás szempontjából melyek a légyeges különbségek az EVO és a FLO gitárok között?

 

Ó, fiam… Ez olyan, mintha két humán lelket kellene összehasonlítanom, ezeknek a hangszereknek ugyanis saját személyiségük van. Az EVO nehezen megzabolázható teremtés, valódi harcos. Szeretem az ilyet, nem jó, ha egy gitár kezes bárány, és túl könnyen odaadja magát. A hídnál lévő hangszedőn keresztül olyan középtartományt produkál, melyhez foghatót még soha, egyetlen gitárnál nem tapasztaltam. Teljesen egyedülálló ez a sound, ami akkor sem változik, ha pickup-ot cserélek benne. A FLO ezzel szemben konvencionálisabb példányként jellemezhető. A nyaknál dolgozó Sustainer és a bundok között kimélyített fogólap okán jelentős mértékben eltér az alaptónusa, az említett megoldásoknak köszönhetően viszont csodásan énekel, fantasztikusan kerekre lehet formálni a hangokat rajta. Totál eltérő energiákat közvetít a két hangszer. Tudom, nem szép dolog rangsorolni őket, de ha őszinte akarok lenni magamhoz, akkor be kell vallanom, szinte mindig az EVO után nyúlok, ha nincs szükségem extra hangkitartásra.

Augusztusban ismét megrendezed a Vai Academy nevű gitártábort, mégpedig Colorado hegyei között. Mire számíthatnak azok, akik beneveznek erre a 4 napos eseményre? Hasonló módon képzeljük el, mint Joe Satriani G4 Experience táborát?

Nem tudom pontosan, Joe jelenleg milyen metódus mentén működteti a tábort, az viszont nem kétséges, hogy amikor ott voltam, rengeteget tanultam. Az már most biztos, hogy az én táborom idén homlokegyenest el fog térni a tavaly megrendezettől. Legutóbb két részre oszlott a tematika, az egyikben a dalírással, a felvételi technikákkal, és a keveréssel foglalkoztunk, a másikban viszont a zene üzleti oldalát közelítettük meg, szó esett többek között a lemezipar jelenlegi működéséről, és a menedzsment fontosságáról. Idén viszont egyetlen témát állítok a középpontba: a gitárt. Az évek során feltűnt, hogy sokan úgy játszanak a hangszeren, hogy közben fogalmuk sincs az alapvető működési elvekről sem. Ezúttal az összes olyan nüánsz terítékre kerül, mint a pickup-ok működése, a húrok viselkedése, a nyereg és a nyakmerevítő pálca fontossága, vagy éppen az, hogy miért lényegesek az érintők méretei. A DiMarzio cég elektronikai kurzusokat fog tartani, és persze, hogy játszani is fogunk együtt, éppen eleget, erről Eric Johnson, Sonny Landreth, és további különleges vendégek gondoskodnak majd. Hab a tortán, hogy a coloradói Vailben, festői környezetben, luxuskörülmények között dolgozhatunk majd, szóval, ez az esemény csak a nevében tábor. Úgy gondolom, minden adott lesz, hogy a nagy reményekkel érkező fiatalok a lehető legnagyobb hatékonysággal koncentrálhassanak a tanulásra.

Szerinted mennyit változott a zeneoktatás az elmúlt évtizedek alatt?

Nem tudom, hogy az oktatási metodika mennyire változott, de a lehetőségek szempontjából összehasonlíthatatlanul más világot élünk, mint amikor én voltam fiatal, és ez gyönyörű. Annak idején, ha zenét akartál tanulni, be kellett iratkoznod a konzervatóriumba, ahol jazzt kellett játszanod. Manapság a lehetőségek szinte kimeríthetetlenek, gombamód szaporodnak az iskolák, a legkülönbözőbb alternatívákat kínálva a tanulni vágyóknak. Csak üdvözölni tudom az olyan kezdeményezéseket, mint amilyen például a School Of Rock. Az iskolákon kívüli szemlélet, az emberekben zajló, zenélésre irányuló folyamatok azonban legalább ennyire lenyűgöznek. És akkor még ott van az internet, ami nagyon hasznos eszköz tud lenni, ha valaki a zenélés mechanikáját akarja elsajátítani.

A 7 húros gitár egyik úttörőjeként hogy látod, a mostani trendek ismeretében milyen irányba mozdulhat el a gitár evolúciója?

Ezzel kapcsolatban számomra egy a lényeg: bármerre is megy tovább az elektromos gitárjáték, a lényeg, hogy progressziót mutasson. Most a mély hangok és a súlyosság a menő, de lehet, hogy legközelebb megfordul az egész, és nem még mélyebbre megyünk, hanem pont ellenkezőleg, a magas regiszterek kiaknázása felé fordulunk. Tegyük fel, hogy nemsoká csak négy húrt fogunk használni, és a gitárt valódi szólóhangszerként a magas hangok szolgálatába állítjuk. Megtaláljuk a felső hangtartományban fellépő intonációs problémák ellenszerét, a húrkészítésben valódi forradalom indul el. Ez egy potenciális evolúciós irány, ami most jutott eszembe, 5 másodperc alatt. Lehet, hogy őrültség, de az is lehet, hogy nem. Mindössze azt szerettem volna érzékeltetni ezzel, hogy az emberek többségében, úgy 99 százalékunkban bármikor megfoganhat egy olyan innovációs elképzelés, ami fenekestül felforgat mindent, majd lökést ad a határok további kitolásához. Ez bármikor megtörténhet…

www.vai.com
Szöveg: Danev György


2015. december 19. 21:30

Minden jog fenntartva. 2024 - Instrument Reklám/MUSICMEDIA