Micheller Myrtill
Azt, hogy muzsikálni jó, semmilyen körülmények között nem kellene figyelmen kívül hagyni!
Amióta megszerezte a diplomáját a Zeneművészeti Egyetem jazz-ének tanszakán, nagy szerelme, a zene teszi ki az életét. Közel 40 lemezen vokálozott, kilenc saját albuma jelent meg, emellett számos jazz és pop formációval dolgozott, például a 2000-ben újraforgatott Meseautó főcímdalát is ő énekelte. Mostanában főleg saját produkcióival foglalkozik. A Pintér Tiborral alkotott Voice&Guitar duójuk épp tíz éves, ennek örömére megjelentették negyedik lemezüket, és teltházas koncertet adtak a Katona József színházban. Másik saját zenekarában, a gypsy swinges Swinguistique-ben pedig kifejezheti a francia kultúra, és nyelv iránti rajongását. Emellett nagy szeretettel adja át az éneklésről szerzett tudását fiatal tanítványainak.
Idén tíz éves a Voice&Guitar duó. Igaz, hogy eredetileg csak egy zenei versenyre álltatok össze Tibivel?
2005-ben Németországban szerveztek egy európai nemzetközi versenyt, kifejezetten ének-gitár duók számára. Interneten találtam rá erre a versenykiírásra, és mivel ilyen formációban nem zenéltem korábban, megmozgatta a fantáziámat. Pintér Tibit kértem meg, hogy tartson velem. Néhány hónapos felkészülés után küldtük el a hanganyagunkat, amit ki is választottak a zsűritagok, így meghívást kaptunk Németországba. Ott egy kétfordulós versenyen vettünk részt, ahol az első nyolc helyezettet díjazták, köztük a mi produkciónkat is. Az, hogy pár hónapos munkával ilyen szép eredményt értünk el, egy nagy lökést adott nekünk, úgy éreztünk, érdemes így együtt tovább dolgoznunk. Azóta tíz év telt el, az idén jelent meg negyedik, jubileumi lemezünk, és számos jó hangulatú koncert van mögöttünk. Állandó klubunk is van, hét éve rendszeresen lépünk fel a Budapest Jazz Clubban, egyre nagyobb létszámú közönséggel. Nagyon izgalmas így duóban muzsikálni, teljesen más irányba viszi el a fantáziánkat, mint a zenekari hangzás! Rengeteget fejlődtünk a több éves együtt játszás során. Tibi egészen magas szintre fejlesztette ezt a fajta gitározást, én pedig sokkal bátrabban játszom a hangommal, igyekszem megtalálni azokat a zenei „lyukakat” ahol érdekesebbé tudom tenni az ének-gitár duó hangzást.
Amikor először jártam Voice&Guitar koncerten, nagyon meglepett a műsor sokszínűsége. Ha jól emlékszem, ugyanabban a szettben hangzott el egy Michael Bublé és egy Metallica szám. Hogyan választjátok ki a dalokat?
A koncerteken és a lemezeinken sem használunk elektronikus hangszereket és kiegészítőket, mindig ugyanazzal a hangzással szólalunk meg, így a repertoárunkat igyekszünk színesíteni. Ezért sokféle stílusból választjuk ki azokat a dalokat, amik közel állnak hozzánk, és egy ilyen felállással jól megszólalhatnak. A műsorunk egy része a jazz irányából származik, ezek között vannak swing és latin lüktetésű, és blues-os hangvételű dalok is. A repertoárunk másik fele viszont a pop műfajból átvett szerzeményekből áll. Természetesen, ezek a dalok nem úgy szólalnak meg, ahogyan az eredeti előadóktól ismerjük őket. Át kellett ültetni őket a duó hangzásra, a legtöbbnek még a lüktetése is egész más a mi előadásunkban.
Hogyan kell elképzelni a dalok átalakulásának folyamatát?
A dalok kiválasztásánál általában én vagyok az ötletgazda, hiszen énekesként nekem kell kommunikálnom a dal mondanivalóját, és fontos, hogy azt hitelesen tudjam átadni a közönségnek. A tempót és a lüktetést is én gondolom ki, a kidolgozás pedig Tibire vár. Ezután játsszuk össze a dalt, ami még alakul, majd elkezd érni. A Voice&Guitar 10 az első olyan lemezünk, amire koncerteken már előadott, beérett dalokat vettünk fel. Ez jót tett az anyagnak, igyekszünk a következő albumokon is megtartani ezt a koncepciót.
A koncertjeiteknek fontos eleme az egymással való kommunikálás. Hogyan oldjátok ezt meg stúdióban?
Az általunk meghangszerelt változatokban sok az előre megbeszélt, kidolgozott zenei rész, emellett minden dalon belül vannak improvizációs lehetőségek, amik a lemezen is megjelennek. A koncerteken ennél kevésbé kötött az előadásunk, az adott pillanat hangulata nagyban befolyásolja a játékunkat. A pályám során Tibin kívül csak nagyon kevés emberrel tudtam ilyen szabadon együtt játszani, úgy gondolom, nem túl gyakori, hogy két zenész így egymásra tud hangolódni. Köztünk ez megtörtént, szerintem ezért működik a Voice&Guitar tíz éve. Igazi eufórikus pillanatokat élünk meg, amikor megbeszélés nélkül mindketten ugyanabba az irányba kanyarodunk a zenei játékon belül! Ezek az élmények pedig további ötletekre inspirálnak minket. Ettől válik nagyszerűvé az együtt muzsikálás!
A másik saját produkciótok a Swinguistique. Ez a duóval párhuzamosan fut?
Igen, ez a két saját produkciónk. A Swinguistique-ben is Pintér Tibi gitározik, és a hangszerelés itt is az ő munkája volt. A két formáció útjait külön kezeljük, nem is keverednek ugyanazokra a színpadokra, hiszen teljesen más zenei irányról van szó. A Swinguistique műsora kicsit franciás, gypsy swinges stílusú dalokból áll, Django Reinhardt játékára emlékeztető gitárszólókkal megtűzdelve. Ez a zene és a műsorunk alkalmas arra, hogy például egy borfesztivál lüktető, vidám alaphangulatát megadja. A duó pedig inkább színháztermekbe, jazz klubokba való, ahol a néző kifejezetten azért ül be, hogy zenét hallgasson. A két formáció egymással párhuzamosan működik, de mivel idén jubileumi évünk van a Voice&Guitar duóval, erre most egy kicsit jobban koncentrálunk.
Nagyjából húsz éve működsz a szakmában énekesként. Voltak olyan időszakaid, amikor a megélhetést az önmegvalósítás elé kellett helyezned? Mikor fordult ez át?
A főiskolai éveim voltak nehezek, mert még félkész állapotban voltam éneklés és stilisztika szempontjából is, így még nyilván nem voltak olyan fajsúlyú munkáim, amikből meg tudtam volna élni.
 |
Mivel a Jazz Tanszak előtt már elvégeztem egy tanárképzőt nyelv szakon, eleinte a francia tanításból egészítettem ki a megélhetésem, és igyekeztem egyre több zenei munkát elvállalni. Nagyon sok lemezre hívtak vokálozni, lényegében ezen munkák során tanultam meg azt, hogy hogyan lehet stúdióban hatékonyan dolgozni. Az akkori tapasztalataimat a mai napig tudom hasznosítani. Hamarosan eljött az a pillanat, amikor felkértek, hogy énekeljek egy professzionális produkcióban, a Bergendy Szalonzenekarban. Dilemma volt számomra, hogy maradjak-e a jazznél, vagy elvállaljam a munkát egy más stílusú zenét játszó csapattal. Végül úgy döntöttem, hogy elmegyek ebbe az irányba, és ezt nem is bántam meg! A Bergendy zenekarban elképesztően gyorsan szereztem színpadi rutint, megismertem új stílusokat, megtanultam több szólamban énekelni. Itt figyelhettem meg azt is, hogy mitől működik egy színpadi produkció, és, hogy mire hogyan reagál a közönség. Amellett, hogy ez egy nagyon jó iskola volt nekem, megélhetés szempontjából is megnyugodhattam, hiszen ez a zenekar annak idején rengeteget koncertezett. Ebben az időszakban nyugodtam meg afelől, hogy sikerülni fog a zenei életben legyökerezni, és innentől kezdve a nyelvtanítást fel is adtam. A francia nyelvoktatást abbahagytad, énekeseket viszont azóta is tanítasz. A nyelvoktatással ellentétben az ének, hangképzés tanításához roppant sok türelmem van. Segít megérteni a tanítványaim problémáit az, hogy én is küszködtem hangadási nehézségekkel. Nekem is szükségem volt egy mesterre, ő Dékány Endre, aki végigjárta velem a gyógyulásomhoz vezető utat, így ma már egészségesen tudok megszólalni. Amikor idáig eljut az ember, akkor lényegében a természetes állapotához tér vissza, hiszen csecsemőként mindannyian tudtunk nagy hangon kiabálni, nem rekedtünk be, nem ment el a hangunk. Én gyerekkoromban megszoktam egy rossz légzést, és megtanultam egy olyan hangadást, ami az énekesi pályára nem igazán alkalmas. Ha nem lett volna egy olyan „edzőm”, aki nagyon nagy türelemmel segített megtanulni a könnyed hangadás technikáját, biztos, hogy nem bírnák a hangadó szerveim azt a mindennapos terhelést, ami az énekesi szakmával jár. Sok fiatal énekes bízza magát énektanárra, de vannak, akik inkább önállóan próbálják fejleszteni a hangjukat. Szerinted mi az a pont, ahol mindenképpen érdemes szakembert felkeresni? Én úgy gondolom, hogy ideális esetben az éneklés lelkileg és fizikálisan is jó érzéssel tölti el az előadót. Ha ez az élmény nincs meg, akkor az ember valószínűleg elmozdult a természetes állapotából. Ilyenkor lehet szükség egy énektanár segítségére, de nagyon fontos, hogy jó szakembert válasszunk! Ha egy óra után nem azt érezzük, hogy jóleső, könnyed volt az éneklés, mielőbb váltani kell. Amikor a hangadás kellemetlen, fárasztó, akkor a torkot olyan izomnyomással terheljük, ami nem szükséges a hangadáshoz, és a hangszalagokat is egy állandó feszült állapotban tartjuk. Ez hosszútávon olyan egészségtelen elváltozásokhoz vezethet, mint például a hangszalagon megjelenő csomó vagy polip. Persze vannak, akik ösztönösen jól használják a hangképző műszerüket, szerintem nekik is sok mindent kell tudatosítani ahhoz, hogy jó előadóvá válhassanak. Egyszer-egyszer lehet érdekes az, hogy valaki könnyen leénekli a dallamot, vagy jól leutánozza a kedvenc énekesét. De ahhoz, hogy az előadás tartalmas legyen, tudnom kell, hogy milyen hangvétellel akarom magam kifejezni, és, hogy mit akarok kezdeni a színpadon a torkommal, a dallal és önmagammal. |
Ez minden nagy művésznél be van gyakorolva, ezen dolgozni kell mindenkinek, akár tanárral, akár egyedül, ezt mindenki maga dönti el. Én úgy gondolom, nem véletlen, hogy a versenysportolók sem önmagukban készülnek fel a megmérettetésekre. Egy rutinos edző kívülről látja a helyzetet, tudja, mikor milyen tanácsokat kell adni, hiszen ő már végigjárta azt az utat, aminek a sportoló még csak egy bizonyos pontján tart. Szerintem ez nagy segítség lehet, együtt sokkal hatékonyabb a munka.
Ha valaki énekes akar lenni, amellett, hogy megtanulja hangszerként használni a saját testét, lelkileg is fel kell készülnie a pályára. Te hogyan tudod segíteni a tanítványaidat ezen az úton?
A hangadás nagy részben pszichés tevékenység, a pillanatnyi lelkiállapotunknak megfelelően működtetjük a légzésünket. Erre vannak közismert kifejezéseink is. Például, ha valaki fulladozik a dühtől, az nyilvánvalóan nincs abban a lelkiállapotban, hogy egy nyugodt levegőt tudjon venni, tehát fullasztja a légzése. Nagyon sok énekes ismeri fel magán azokat a tüneteket, hogy befeszül a torka, elfogy a levegője, hamisak a hangok vagy fél a magasságoktól. Ezeknek a problémáknak a nagy része egy feszült levegővétellel kezdődik, aminek pszichés okai lehetnek. Fel kell térképezni, hogy a tanítvány mi miatt nem elég laza, vagy miért nem elég kiegyensúlyozott lelkileg. Ezek a találkozások kicsit hasonlítanak egy pszichológia órára, segítenem kell a növendéket, hogy rájöjjön, mi frusztrálja őt. Idő kell ahhoz, hogy az énekes elkezdjen magáról másképpen gondolkodni, másképp állni az őt zavaró tényezőkhöz. Ha ezen hajlandó dolgozni, várható, hogy képes lesz olyan nyitott, szabad levegőt venni, amivel jólesik a hangadás is. Természetesen, ezzel párhuzamosan az emberi és színészi kifejezésmódon is dolgozunk, hogy a beszédünk, az éneklésünk érzelmes, tartalommal teli legyen. Az a hangképzési mód, amit a tanítvány rosszul állított be és megszokott, biztonságérzetet ad neki, ezért sok esetben nehezen mozdul ki belőle. Ezzel korlátokat állít maga elé. Nekem kell megtalálnom azokat a trükköket, amikkel rávehetem egy számára idegen érzetben való éneklésre. Valójában ez az egész folyamat nem olyan ördöngös, mint, amilyennek hangzik, a legtöbb esetben sikerül a tanítványokkal ezeken a nehézségeken túljutnunk!
A tavalyi Gitármánia Táborban résztvevő fiatal énekesek az egyik órán jelezték, hogy szeretnének többet megtudni a televíziós tehetségkutató műsorok működéséről. Sok jó és rossz példát is látnak maguk előtt, nagy dilemma számukra, hogy érdemes-e elindulniuk egy ilyen versenyen. Te több ilyen műsorban is részt vettél felkészítő tanárként. Szerinted mit érdemes mérlegelniük, mielőtt döntenek?
Ezek a showműsorok nagy népszerűséget adnak a résztvevőknek, sokak számára jó lehetőségnek tűnnek, hiszen főműsoridőben szerepelhetnek nagy nézettségű csatornákon. Viszont szakmai tudást itt nem kapnak a versenyzők, hiába vannak ott a felkészítő szakemberek. Ha valaki énekessé akar válni, lépéseket kell tennie ennek érdekében, és nem gondolom, hogy ezt az utat egy showműsorral kell elkezdeni! Szerintem az a jó, ha az ember e nélkül is eldönti, hogy zenész akar lenni, tanul, rutint szerez, megismeri a saját képességeit és korlátait, majd, amikor már tudja, hogy mire készül az életben, esetleg bónuszként elindul egy ilyen versenyen. Ha egy ilyen énekest beválogatnak a döntőbe, el tudom képzelni, hogy lökést ad a pályájának a televízióban szerzett népszerűség, és évekkel a műsor után is nagyobb közönségnek tud zenélni. Persze ez csak akkor igaz, ha olyan utat jelölt ki magának, amibe egy tévés tehetségkutató belefér, de nem gondolom, hogy mindenkinek ez a legalkalmasabb fórum arra, hogy megtalálja a saját közönségét. Van, akinek nem a hatalmas rajongótábor jelent örömet, hanem az alkotás és a minőségi együttzenélés. A szakmai kérdések mellett azt is végig kell gondolni, hogy az illető mennyire bírja lelkileg a negatív kritikákat, és a feszített tempót. Sok versenyzőt láttam, aki poénból jelentkezett, majd lelkileg roncsként távozott a műsorból. Voltak, akik úgy érezték, nem bírják a széria végéig, szerettek volna közben távozni, de ezt természetesen a szigorú szerződésük nem engedte. Emellett a magabiztos, teherbíró énekesek is szembesültek azzal, hogy nincs elég idő arra, hogy ott élőben úgy szóljon a színpad, a hangi kontroll, hogy jól érezhessék magukat a dalok előadása közben, és még számos kompromisszumot kellett kötniük. Azzal, hogy a diszkomfort érzet zavarja a versenyzőket előadás közben, a zenélés pont a lényegét veszíti el. Hiszen azt, hogy muzsikálni, énekelni jó, semmilyen körülmények között nem kellene figyelmen kívül hagyni! Ellenkező esetben minek állnánk ki a színpadra? Az is komfortérzetet ad az énekesnek, ha nem alapra kell énekelnie, hanem zenekar kíséri őt. Szerintem ennek alapfeltételnek kellene lennie ahhoz, hogy egy műsort zenés műsornak nevezhessünk.
Összefoglalva, a lényeg szerintem az, hogy aki elindul egy ilyen műsorban, ne onnan várja a sikereket! Kaphat egy lökést, hosszú távú eredményt viszont csak az hozhat, amit ő megtesz magáért, ráadásul az egészséges büszkeség érzését is ez fogja megadni igazán.
A te karriered is jó példa arra, hogy ilyen műsorok nélkül is lehet eredményt elérni. Szerinted mitől lesz az ember sikeres?
Huszonévesen én is elgondolkodtam azon, hogy hogyan lehetne nagyobb közönséghez szólni, tudatosan olyan zenét csinálni, ami a tömegeknek kell. Ma már azt gondolom, hogy a közönségnek te kellesz, az előadó kell. Neked kell megkeresni magadban, hogy mi az, ami passzol hozzád, és a szívedből jön, és ehhez meg fogod találni a közönséged. Nem kell azt a stílust követni, amit épp szívesen lejátszanak a rádiók! A siker nem ettől fog megérkezni, hanem attól, hogy ha megtalálod a belső összhangot, és jól tudod érezni magad zenélés közben. Ha ez a harmónia sugárzik a színpadról, azt a nézők is észreveszik. Hozzám nagyon sokan jönnek oda koncert után azzal, hogy alapvetően nem szeretik a jazzt, de ez a műsor nagyon tetszett nekik, és máskor is eljönnek. Rendben, hogy a jazznek az a szelete, amit Tibivel képviselünk könnyen fogyasztható, de aki nem jár ilyenfajta koncertekre, annak így is unalmas lehet egy énekest és egy gitárost hallgatni egész este. De ezek az emberek nem unatkoztak, hanem élvezték! Ebből én azt látom, hogy azt az örömöt, amit megtaláltam a zenélésben, az éneklésben és ezekben a dalokban, sikerült eljuttatnom a közönséghez. Úgy gondolom, hogy aki erre képes, az mindegy, hogy milyen stílusú zenével áll ki. Ha ő élvezi, amit csinál, és az örömét át meri adni a közönségnek, a mondandója el fog jutni az emberekhez.
Pacziga Linda
2015. december 15. 10:31