MusicMedia

„Amíg a muzsika szól, a világ is sokkal szebb.”

Poptörténeti emléktáblát avat a Cseh Tamás Program

Az egykori Lágymányosi Közösségi Ház tiszteletére avatják fel a Cseh Tamás Program második poptörténeti emléktábláját november 9-én, 17 órakor. Az elkövetkezendő hónapokban a magyar könnyűzene történetének további emblematikus helyszínein helyeznek majd el táblát. Akik felkeresik az emlékpontokat, poptörténetünk izgalmas, térbeli vetületét ismerhetik meg. 

A Cseh Tamás Program Magyar Könnyűzenei Örökség Megőrzése Alprogramja az egykori Ifipark helyszínén, a Várkert Bazárban avatta első poptörténeti emlékpontját, amelyet november 9-én, a Lágymányosi Közösségi Házra emlékező tábla átadása követ.

A Lágymányosi Művelődési Házban (XI. kerület, Kőrösy József utca 17.) a megnyitástól kezdve szívesen látták a nyitott, kreatív embereket, művészeket, zenekarokat, s helyet adtak az újító, progresszív törekvéseknek. A Ház pincéjében talált próbatermet az ős-Barbaro, koncertezett és klubozott itt az Európa Kiadó, a Kontroll Csoport, a Budapest Ragtime Band, Török Ádám és a Mini R.C., a Bikini, valamint a Tátrai-Török Tandem. Az Orkesztra Lunának a búcsúkoncertje is itt volt, 1991 novemberében. A rendszerváltás környékén a közösségi ház egyre gyakrabban adott helyet független színházi társulatok előadásainak. 1991-ben itt jött létre az első hazai kortárs művészeti befogadó színház, a MU Színház.

Az Alprogram a közeljövőben további fővárosi helyszíneken is kíván táblákat elhelyezni, mások mellett az egykori Bosch Klub, valamint a Bem Rockpart és a Fekete Lyuk épületének homlokzatán, de a tervek szerint vidéki helyszínekkel is bővülnek tavaszra a poptörténeti emlékpontok. A magyar könnyűzene nevezetes helyszíneiről a Cseh Tamás Program honlapján további érdekességeket tudhatnak meg az érdeklődők.

További információ:
sajto@cstp.hu
06 20 377 36 27


2015. november 5. 07:59

Minden jog fenntartva. 2024 - Instrument Reklám/MUSICMEDIA