Djabe - Húsz év a minőség jegyében
Húsz év nagy idő a magyar „popszakmában”. Vannak, akik a nehezebb ösvényt járva teljesítik ezt a szolgálati utat. A Djabe legénysége is ezek közé tartozik, hiszen egy különleges zenei világgal, mindenre kiterjedő igényességgel kövezték ki útvonalukat, ami az idő során rengeteg eredményt is hozott számukra, igazolva, hogy így is lehet működni. Pályafutásuk során több zenei díjat is elnyertek, ezek mellett több jelölésük is volt itthon és külföldön is, ami azt igazolja, hogy végig az élmezőnyben dolgoztak. Negyvenkét országban léptek már koncertszínpadra, kiadványaik igényessége és sora hosszabb áttekintést igényel és a vendégzenészeik listája sem elhanyagolható nevekből áll. Idén ismét egy különlegességgel álltak elő, a tavalyi Forward című lemezüket ősszel két helyszínen is bemutatják a Miskolci Szimfonikus Zenekar társaságában. Égerházi Attilával a miskolci koncert előtt beszélgettünk a produkcióról és az eltelt húsz évről.
Kezdjük azzal, hogy különleges eseményre kerül sor, Miskolcon játszotok a Miskolci Szimfonikus Zenekarral és ugyan a koncert egy lemezbemutató, de ez a lemez még 2014-ben jelent meg. Mesélj nekünk egyrészt a lemezről, illetve arról, hogy miért csak most lesz ez a bemutató!
2013-ban játszott a Djabe zenekar Steve Hackettel a Miskolci Szimfonikus zenekar vendégeként a Művészetek Házában, ez volt az együttműködésünk első lépése. Itt néhány akusztikus kompozícióhoz készítettünk zenekari hangszerelést és ezt adtuk elő. Ezek Steve Hackett szerzemények voltak, de már akkor felvetődött, hogy jó lenne egy Djabe anyagot készíteni, ahol a szimfonikusok jelentős szerepet kapnának. Mivel a zenekar nyitott volt erre, elhatároztuk, hogy írunk egy új zenei anyagot, amiben a két fél, - tehát a Djabe, mint jazz, world music, és picit rockos hangzású zenekar és a szimfonikusok egymás mellett egy ilyen - mai szóval élve- crossover zenét játszanak. Barabás Tamás, a basszusgitárosunk írta az anyag nagy részét, beleértve a szimfonikus témákat is, és Kovács Zoltán, a billentyűsünk készítette a hangszerelést. Ő zeneszerzés szakon végzett a Zeneakadémián. Egyébként, ha már így a tagokba belekezdtem, van még egy nagyon jó hegedűsünk-énekesünk-trombitásunk, Kovács Feri és egy kitűnő dobosunk, Banai Szilárd. Tehát alapvetően ez az ötös fogat készítette el az anyagot, egyébként 2014 áprilisában elkészítettük itt Miskolcon a felvételeket a szimfonikusokkal. Ötvenhét zenészt kértünk fel és ez az album meg is jelent 2014 második félévében. Mind a szakma, mind a közönség nagyon jól fogadta ezt az új anyagot, ami nyílván megtartotta a Djabe eddigi erényeit, de hát új dimenzióban, új lehetőségek tárultak ki a hangzás előtt a sok kitűnő klasszikus zenésszel.
Ha jól értelmezem, akkor ti először felvettétek a saját hangszeres részeiteket és utána a Miskolci Szimfonikusok részeit itt rögzítettétek és ez a kettő lett aztán stúdióban elegyítve?
Nagyon vázlatosan igen, annyi különbséggel, hogy még nem volt minden készen, amikor a szimfonikusokat felvettük.
Tehát még ti is játszottatok utána szólamokat...
Még mi is játszottunk, igen. Egy picit változott a szerkezet is, még plusz szólókat is rátettünk, tehát alapvetően az alapok, a motívumok voltak meg, amikor a miskolciak játszották a saját részüket. Ők hallották azt, hogy körülbelül a részünkről mi fog szólni, és a karmester - aki egyébként szintén Zoli volt, a billentyűsünk- egybefogta az egészet. Metronómra játszottak, tehát így a stúdióban aztán szépen össze lehetett a kettőt illeszteni. Ezt úgy kell elképzelni, mint amikor feljátssza a dobos a saját részét, aztán a basszusgitáros. A mai stúdiótechnikában általában ez egy elterjedt módszer, hogy külön veszik fel a zenészek a saját dolgaikat. Itt egy külön etap volt a szimfonikus felvétel is. Van a kiadványnak egy vinyl, tehát bakelit változata, ahol 4. oldalon csak a szimfonikusok szólnak. Amikor először meghallottuk a felvételeket, akkor azonnal tudatosult bennünk, hogy ez önmagában is nagyon jól szól, és így szerkesztettünk egy szimfonikus szvitet, ami az esszenciája ennek a lemeznek. Persze nyilván aki nagyon jól ismeri az anyagot, annak feltűnhet, hogy egy-két szólam hiányzik, amit mi játszunk be az eredeti szerzeménynél, de igazából így is nagyon értékes és érdekes az anyag. Egyébként, amikor szól minden sáv, akkor nem lehet az utolsó részletig mindent pontosan kihallani.
Akkor ugyanaz a zene, ugyanazok a dalok szólnak a 4. oldalon, csak kizárólag a szimfonikusok megszólaltatásával?
Igen. Nyilván szerkesztett formában, tehát a sokszori ismétlések, vagy a monoton kíséretek le vannak rövidítve. Az egész szvit huszonkét perces, egy lemezoldalnyi „zanzásított” anyag. És ez csak a bakeliten és DVD-Audio változaton található meg. A DVD-Audio tulajdonképpen stúdió album, akárcsak a CD, de magasabb a mintavételezése. Tehát míg egy CD 16 bit és 44 kHz, addig a DVD-Audio 24 bit és 96 kHz. Azt az eredeti hangminőséget adja vissza, amit a stúdió felvételkor használunk, és hát itt eljátszik az ember a surround lehetőségével is. Tehát nem csak sztereóban, hanem surroundban is ki van keverve - nagyobb térben- a zene. Akinek van házimozi vagy hifi lejátszó rendszere, az bele tud ülni a zenekarba középre. Szerintem ez egy nagy élmény, én nagyon szeretem.
Egyébként Magyarországon jelent már meg így zenei anyag ezen kívül? Nekem eddig csak külföldi kiadvány került a kezembe…
Nekünk eddig minden lemezünk megjelent DVD-Audio formátumban, tehát az összes Djabe album. 2003-tól adunk ki surround stúdió albumokat, egyébként azt a lemezt, a Táncolnak a kazlak című anyagot Los Angelesben Surround Music Awards-ra jelölték! Nagyon jól sikerült felvétel. Sajnos nem mi kaptuk meg a díjat, de hát olyan együtteseknek az anyaga volt még jelölve, mint a Pink Floyd, a Rolling Stones, a Dire Straits, tehát nagyon komoly mezőnyben indultunk.
Gratulálunk ezúton is!
Köszönöm! Egyébként ezeknek a DVD-Audio lemezeknek az is az előnye, hogy ha valami kisfilmet rá akar rakni az ember, akkor az is extraként ott lehet - egy klip, egy koncertrészlet vagy bármi. A Forwardon is van egy film, ami az album címadó dalának az eleje, ahol majdnem négy percig csak a szimfonikusok szólnak. A lemezfelvétel alkalmával készítettem ezt. Egyébként ez a kisfilm a Youtube-on is elérhető, és az albumnak egy taster változata is. A Spotify nevű oldalon is meg lehet hallgatni. Amellett, hogy mi nagyon szeretjük a fizikai kiadványokat, hiszen nem véletlenül jelent meg ez bakeliten, DVD-Audio és CD korongon is, nyilván haladunk a korral, aki streamelve szereti a zenét, vagy mondjuk az Itunes-ról szeretné letölteni, vagy más oldalról, az is elérheti. A világban jelenleg valamennyi érdeklődésre számot tartó formátumban ez az anyag elérhető.
Még nyitva maradt a kérdés, hogy 2014-ben jelent meg az album és egy év múlva valósul meg a lemezbemutató. Miért kellett ennyit várni?
2014 áprilisában elkészült a felvétel és az év második feléig ezek a bizonyos formátumok megjelentek. Én azt gondolom, hogy ez egy olyan produkció, amivel nem érdemes kapkodni, másrészt nem is lehet kapkodni. Meg kellett találni a megfelelő helyszínt, meg kellett találni a megfelelő zenekart, illetve, ha a zenekar megvan, akkor – különösen, ha szimfonikus zenekarról van szó- be kell illeszteni a koncertprogramba. Találni kellett Budapesten egy méltó helyszínt, hiszen ott lesz majd a nagy bemutató november 10-én. Egyáltalán nem elhanyagolható a miskolci sem, - az az ősbemutató-, de alapvetően a Művészetek Palotájához igazítottuk az időpontot.
Felvétel készül a két koncert közül valamelyiken, vagy esetleg mind a kettőn?
Igen, mindkét koncertet rögzítjük - képben és hangban is. Úgy gondolom, hogy mind a két koncertből fogunk majd anyagot felhasználni egy későbbi kiadványhoz. Ilyenkor arra is van lehetőség, hogy ha az ember az egyik helyen elront valamit, a másik helyen viszont jól csinálja, akkor lehet cserélni.
Ezzel a felállással, hogy szimfonikus zenekarral játszotok, csak ez a két koncert van egyelőre tervben?
Igen, csak ez a két koncert van tervben, egy kicsit kíváncsiak is vagyunk arra, hogy hogyan működik, és ha nagyon jól sikerül és mind a két fél részéről meglesz a hajlandóság a folytatásra, akkor fogjuk keresni a lehetőségeket, hogy tovább dolgozzunk. Illetve, a Djabe részéről a partitúráink rendelkezésre állnak, tehát, ha valahol külföldön egy helyi szimfonikus zenekar szívesen játszaná el ezt a műsort velünk, akkor arra is nyitottak leszünk. De ahhoz kell egy nagyon jó DVD, hogy ehhez kedvet kapjanak. Mi természetesen az eredeti zenekarunkkal, a miskolciakkal szeretnénk ezt minél többször eljátszani.
A lemeztől mennyire lesz esetleg eltérő ez a két előadás, belenyúltatok-e a partitúrákba vagy teljes egészében azt használjátok, amit már a lemez felvételekor?
A partitúrákba nem nyúltunk bele, annyi történt, hogy egy-két számban egy-két rész ismétlődik, amit majd csak be kell írni a zenészeknek. Tehát a lemez anyagában tulajdonképpen a szimfonikus szempontjából nincs változás, elejétől a végéig el fogjuk játszani azt. A mi részeinkben van pici változás. Volt egy-két szóló erejéig néhány vendégünk, például Steve Hackett, a Genesis gitárosa vagy Gulli Briem, a Mezzoforte dobosa. Ők most nem lesznek itt ezeken a koncerteken, de valaki helyettesíti őket, tehát vagy a zenekarból valaki eljátssza a szólamokat, például a gitárszólókat én fogom, de hívtunk egy ütőst, aki szintén dolgozott a lemezen, ő Motyán Tibi tablás. Ő besegít a többi ütős részbe is, tehát gyakorlatilag az fog szólni 95 %-ban, amit a lemezre feljátszottunk, egy picit lesz átvariálva amiatt, hogy egy-két vendégzenész hiányozni fog és az ő részük máshogy lesz bejátszva. Egyébként a Művészetek Palotájában itt lesz Azerbajdzsánból a taros, Malik Mansurov, aki több számban is közreműködött.
Fontos, és a műsor kapcsán szoktuk hangsúlyozni, hogy a Forward eredeti zeneanyaga nem egy Djabe szimfonik, ahol átírtunk régebbi számokat, hanem direkt a két zenekar együttműködésére készült mű. Viszont ahhoz, hogy kitöltsük a teljes estés műsoridőt, pár régi számot is elővettünk, amelyekre már jobban illik a szimfonik elnevezés, tehát hogy egy meglévő kompozícióhoz készült szimfonikus hangszerelés. Például ilyen a Jégvilág című számunk, ami a Táncolnak a kazlak lemezről való, de itt is új részeket kapott a kompozíció. Több percig csak a szimfonikusok játszanak, aki szereti a Djabe a zenéjét, a régebbi számokat, akkor annak kellemes meglepetés lesz, ahogy ezek a régi-új verziók megszólalnak.
Attila, azt hiszem, hogy ezt a szimfonikus részt meg ezt a két koncertet elég jól körüljártuk, most beszéljünk a zenekar húsz éves pályafutásáról, hiszen idén ezt ünneplitek. Anno mikor megalakultatok, milyen koncepcióval álltatok neki a zenekarozásnak, gondoltátok-e, hogy ilyen különlegességekkel álltok majd elő, illetve hogy ennyire ki tud teljesedni a munkásságotok? Azért valljuk be, ez rétegműfaj, ezzel nem lehet olyan nagy tábort építeni, mint mondjuk egy slágerlistás popzenekarral, viszont nálatok a minőség nagyon magas színvonalat képvisel –ebben van egy kis kettősség, ellentét is...
’95-ben fogalmazódott meg az a gondolat, hogy egy új zenekarra van szükség. Ezt egyébként az ütős barátommal, Sípos Andrással együtt érlelgettük, aki már ’93-ban csatlakozott korábbi zenekaromhoz, a Novus Jam nevű együtteshez. Ez alapvetően egy trió volt - de időnként barátokkal kiegészült, felduzzadt-, és mi egy kicsit úgy éreztük, hogy túlságosan befelé forduló, túlságosan meditatív és túlságosan rétegzene az, amit játszunk. Bár voltak sikereink, de szerettünk volna Sipivel nyitni egy pörgős, mozgalmasabb zenei világ felé, amit aztán úgy fogalmaztunk meg, hogy: Djabe - ami András ötlete volt, jelentése: szabadság, kötetlenség. Alapvetően abból indultunk ki, hogy egy akusztikus alapokra épülő gitár-ütős hangszerek alkotta zenei szövethez hívunk meg zenészeket, hogy ezt teljesítsék ki és azt a hangzást vigyék tovább, amit az alapokkal mi megadtunk - tehát azokra még építsenek rá-, ehhez kellettek a jazz zenészek. Olyan kollegákat válogattunk, akikről úgy gondoltuk, hogy ezt a vonalat magukévá tudják tenni, illetve azt a gondolatot, amit mi megfogalmaztunk, tudják színesíteni. Így jött létre a Djabe nevű produkció. ’96-ban jelent meg az első CD-nk, és akkor fogalmazódott meg, hogy ezt elő is kellene adni élőben egy állandó társulattal - így jött létre egy kvartett Barabás Tamás basszusgitárossal és Muck Ferenc szaxofonossal kiegészülve. Sípos András volt az ütős, én gitároztam és így készítettünk több lemezt is. Magyar zenei díjat, az Arany Zsiráfot kaptunk a Witchi Tai To című lemezért, tehát sikeres, elismert volt a produkció. Akkor még alapvetően azt lehetett mondani, hogy világzenét játszunk. Arról az albumról készítettünk rádiós mixeket is, amik futottak több helyen is, ez nagyon sokat lendített a népszerűségünkön.
Aztán, mivel úgy éreztük, hogy határ a csillagos ég – idézőjelben-, és ezt elsősorban nem a nézőszám növelés vagy a bevételnövelés motiválta, hanem hogy minél jobb zenét játszunk, létrejött 2001-ben a hatos felállás. Muck Feri helyett visszajött az első lemezen közreműködő Kovács Feri trombitás-hegedűs, akkor lépett be Banai Szilárd dobos és Kovács Zoli zongorista, így lettünk hatan. Ezzel a bővítéssel nagyot javult minőségében a zene, ami sajnos némi közönség vesztéssel is járt… E között van némi összefüggés, ugyanakkor viszont a közönségünk ki is szélesedett, mert a produkciónk eMeRTon díjat kapott és külföldről is elkezdtek jönni a meghívások - maguktól. Akkor jöttünk rá, hogy akkor ezzel kéne valamit kezdeni, hogy ha magától meghívják a zenekart fesztiválokra vagy koncertekre a szervezők, akkor, hogyha erre kicsit rágyúrunk, akkor talán többet is el tudunk érni. És ez így is lett, elkezdtünk azzal foglalkozni, hogy küldtünk ki ajánlatokat, és mára már odáig jutottunk, hogy negyvenkét országban játszott a zenekar. Nagyon nívós helyeken is, nagyon egzotikus helyeken is! Nagyon büszkék vagyunk arra, hogy sok országban az Ikarusz busz és az Omega után mi voltunk „a magyarok”. Például Mongóliában vagy Kazahsztánban. Ezek a külföldi fellépések elsősorban jazz fesztiválokhoz vagy world music fesztiválokhoz köthetők, de voltak önálló Djabe koncertek is.
Ha 15-20 ezer ember kezd el mondjuk egy számra reagálni, akár tombolni vagy tapsolni, akkor azért az kicsit „megemeli a színpadot”. Ilyenben is volt szerencsére részünk, önállóan is, és Steve Hackettel, a Genesis gitárosával is. Amikor egy-egy ismert Genesis melódia megszólal, azért azt jó látni, hogy az emberek felugranak a helyükről és szinte önkívületben élvezik a műsort. Tehát ez is egy jó vonal, ezt is megszerettük, ezt is megtanultuk, hogy más zenészekkel úgy dolgozzunk össze, hogy a kettőnk hozadékából vagy history-jából - ahogy Steve szokta mondani- jöjjön létre egy új szintézis, egy új egység. Tulajdonképpen így a rajongótáborok is közelíthetők egymás felé.
Néhány nevet azért még említsünk meg Steve Hackett mellett, hiszen nem csak magyar közreműködőitek voltak, hanem neves külföldi vendégeitek is. A nagyobb neveket elárulnád nekünk?
Igen, nagy örömmel említem John Nugent-et, aki szaxofonos, kanadai születésű, de az Egyesült Államokban él. Játszott Woody Herman-al, Tony Bennett-el, Ella Fitzgerald-al, saját zenekarában Al Foster volt a dobos. Ő, hangzását tekintve vérbeli amerikai szaxofonos, ami nagyon jó és különleges színt ad a zenénknek. Ha Dresch Misivel vagy Tóth Viktorral játszottunk együtt vagy akár Muk Ferivel, bár ők is nagyon jók, de nem az az amerikai stílus, ami különleges számunkra. Gulli Briemről már azt hiszem volt szó, ő a Mezzoforténak a dobosa, vele 2008-ban ismerkedtünk meg Lettországban egy koncerten. Később Magyarországra költözött és ennek kapcsán már könnyen dolgozhatunk együtt. Malik Mansurov Azerbajdzsánból egy kitűnő taros – a tar egy ősi gitár-szerű hangszer –, aminek ő a legnagyobb professzora a világon. Steve Hackettet idézném, aki azt mondta, hogy: John McLaughlint keverjük össze Ravi Shankar-al és akkor megkapjuk Malik Mansurovot.
Ő játszik veletek Pesten, ugye?
Igen, ő lesz Budapesten a MűPa-ban a novemberi koncerten. Fontos közreműködőnk volt még és sok lemezen játszott, turnén is volt velünk Ben Castle, egy angol szaxofonos, aki szintén zseniális zenész. Ő is játszott együtt nagy nevekkel, George Michael-től Sting-ig, de igazából azt hiszem, nem ettől jó ő, hanem az a tehetség, ami benne van, azt érdemes meghallgatni. Szerencsére nagyon sok Djabe lemezen ez tetten érhető, Ben Castle garancia a minőségre.
Ha már zenészekről beszélünk, akkor azért Sípos Andrásról emlékezzünk még meg! Ő volt a zenekar névadója is, sajnos 2007-ben távozott a zenekarból, illetve az élők sorából is. Mennyire próbáltátok őt pótolni vagy föl sem merült ez a verzió?
Felmerült, hogy pótoljuk, de egy más karakter teljesen átformálná a hangzást, így végül úgy döntöttünk, hogy marad ez az ötös fogat. Egy picit próbáltuk pótolni Sipit azzal, hogy Szilu úgy kezdett el dobolni, hogy Sipi funkcióit is bejátssza. Ekkor kezdtem el én is ütőhangszerezni, ha nem is azon a színvonalon, ahogy ő játszott, de azért azokat a hangokat, ha az ember megütögeti, mondjuk egy bongón vagy különböző kis ütőhangszereken, akkor azért visszajön az a hangzás. Egyébként Sipi halála után kinyílt a zenekar. Tehát, az a nagyon sok vendég szerepeltetése igazából utána kezdett el működni, mert előtte, amíg még megvolt a hatos fogat, addig elég nehezen tudtuk elképzelni valakivel az együttműködést. Átértékeltük magunkat és gyakorlatilag ma már bárkit be tudunk venni a zenélésbe. Ha egy koncerten bejelentkezik egy zenész külföldön, hogy ő be szeretne szállni és szimpatikus, akkor találunk neki helyet. Nyitottak vagyunk. Tulajdonképpen Steve Hackett is így érkezett és megtanultuk, hogy hogy lehet ehhez jól alkalmazkodni, és, hogy mi mit tudunk ebből profitálni. Igazából konkrétan Andrást nem pótoltuk, de nagyon sokan jöttek és nagyon sokan szálltak be a zenekarba, ami adott egy pluszt és ad a mai napig is.
Nem ezért dolgoznak a zenészek, de ha már díjakat kapnak, azért általában büszkék ezekre. Emlegettük már, hogy 2000-ben volt már egy Arany Zsiráf-díjatok, utána 2002-ben pedig egy eMeRTon díjat is nyertetek. Emellett a külföldöt is emlegetted már, milyen komolyabb jelölések vagy esetleg díjak estek be a sorba?
Igen, említettem ezt a bizonyos Surround Music Award jelölést, ahol az öt közé jutottunk és a Supertramp gitárosa kapta végül a díjat. De említhetném a Prince Award nemzetközi díjat, ahol a Táncolnak a kazlak DVD-Audio multimédiás kategóriában nyert - korábban beszéltünk ezekről az albumokról, mint egy ilyen „kibővített hanghordozóról”. Kaptunk díjat a Kaunas Jazz fesztiválon, és minden albumunkat jelölték itthon a magyar zenei díjra, az Arany Zsiráfra/Fonogramra. Érdekes, hogy csak a Witchi Tai To kapta meg anno 2000-ben, de jó volt mindig ott lenni a jelöltek között.
Attila, nehéz fába vágtátok a fejszéteket ezzel a különleges zenével, de azért nagyon-nagyon komoly sikereket értetek el itt a húsz év alatt, most itt összegezve, illetve előre tekintve mit tudnál nekünk elmondani?
A húsz év, most már így összegezve tényleg sok. Elég aktívak voltunk, említetted, hogy ez egy nehezebb műfaj, amit anyagilag, emberileg - minden formában- koordinálni nem könnyű. Ugyanakkor a zenét is frissen kell tartani, meg kell újulni, de hát ezekkel olyan nagy gondunk nem volt, mindig szerencsénk volt, hogy talpon tudtunk maradni, támogatást is kaptunk, tehát ez így működött. Mindennek rengeteg lenyomata van, lemezek, filmek, koncertek. Nagyon egyszerű a tervünk, hogyha marad továbbra is egészség, megteremtődnek a feltételek - akár anyagi, akár más lehetőségek-, amelyek a lemezkiadáshoz, koncertezéshez is kellenek, akkor mi ezt csináljuk tovább. Egyébként sok futó projektünk is van, ha minden igaz, akkor Göbölyös N. László befejez lassan egy könyvet, ami a Djabe első húsz évéről szól - és ez jövőre fog megjelenni és akkor csinálunk egy a húsz évre visszatekintő koncertet is április 1-én a MOM Kultban, Budapesten. Egy stúdió lemez nem jelent meg eddig 5.1-ben, a Ly-O-Lay Ale Loya c. albumunk, azon is dolgozunk, hogy pótoljuk ezt. Egyébként idén a Witchi Tai To-t adtuk ki egy hatvannégy oldalas LP méretű könyvben, ahová több száz fotó, rengeteg cikk bekerült és ez a kiadvány négy lemezt tartalmaz. Rengeteg olyan zeneanyag, filmanyag, interjú van, ami abból az időből maradt fent, azt berendeztük egy kiadványba. Ez egy igazi kordokumentum a zenekarról. Ezt megcsináljuk a Ly-O-Lay Ale Loya c. lemezzel is. Illetve van egy dédelgetett tervem, a 2007-es turnénkat, ami az utolsó volt Sipivel, azt egy bokszba berendezzük. Nagyon sok tv-felvétel, és koncertfelvétel készült, soksávos, sokkamerás felvételek és egy soklemezes bokszot gondoltam el, ahol ezt a teljes turnét rengeteg extrával megjeleníthetjük. Például, akkor készítettünk egy Djabe 24-et, ami a 24 című sorozatnak volt a paródiája, ahol mi voltunk a szereplők - és ma már ennek így, Sipi távoztával még nagyobb értéke van. Sok ilyenünk van raktáron. Nyílván ezek a szimfonikus koncertek is arra valók, hogy ezeket rendesen dokumentáljuk. Készül egyébként egy új stúdió album is! Ez már így rengeteg, amit felsoroltam, és belegondoltam, hogy mindezt még meg kell csinálni... Ez egy olyan három-négy év, mire mindez ki fog futni.
Attila, nagyon szépen köszönjük, hogy ilyen részletesen tájékoztattál minket, sok sikert kívánunk a további tervek megvalósításához!
PAYA
2015. október 30. 07:07