Folyamatosan keressük az utunkat
Fiatalok, tettre készek, s merik hallatni a saját hangjukat. Bár még igen friss zenekarnak mondható a kiddo a hazai zenei palettán, egész szépen haladnak előre a saját maguk által kijelölt úton. A tagokat összeköti bizonyos téren a közös múlt; a zene szeretete, s az, hogy nem akarnak beállni a gyártósorra, s kommersz anyagokat a közönség elé tenni. Ha valakinek az interjú elolvasása után szimpatikusak lettek a srácok, s kíváncsi rájuk személyesen is, az október 8-án a Ten Years Before keretein belül meghallgathatja őket a Mika Tivadar Mulatóban – garantáltan nem fog csalódottan hazatérni.
Őszi print lapszámunkban olvasható az interjú másik része – ide az került fel, ami oda már nem fért bele, így a teljes kép érdekében érdemes a magazint is megvásárolni.
Ha csak egy véletlen folytán futottatok volna össze, mondjuk egy koncerten, s kezdtek spontán beszélgetésbe – abban az esetben is felmerült volna bennetek, hogy közösen kezdjetek el zenélni, vagy azért a múlt sokat nyomott a latba?
Persely Tamás: Áh, ilyen szempontból nem számított a múlt. Biztos vagyok benne, hogy úgy is felmerült volna bennünk a dolog, ha teljesen ismeretlenül kerülünk össze. Sok tekintetben egy húron pendülünk, szóval biztosan akkor is így döntöttünk volna.
Rátkai Márton: Akkor már szerintem nem számított sokat, hogy korábban pólóztunk, mivel akkor már mindketten lezártuk ez az időszakot magunkban.
Mennyire tudjátok egymást motiválni?
Persely Tamás: Manapság kifejezetten jól megy. Habár tudom jól, hogy kettőnk közül Marci a megfontolt fél, én pedig hajlamos vagyok a csapongásra, de összességében szerencsére képesek vagyunk egymást jó irányba terelni. Ráadásul tényleg elég sok kapcsolódási pont van az életünkben, így sokszor fél szavakból megértjük egymást.
Rátkai Márton: Ez szerencsére egész jól megy. Ugyanabban a szférában dolgozunk, ezért a gondolkodásunk is nagyon hasonló, ráadásul szinte ugyanazokra a zenékre és előadókra tudunk rápörögni. Talán még nem tartunk a „fél szavakból is” stádiumnál, de ez a közös rajongás vonzott engem ebbe a zenekarba, és nem az, hogy a Tomi a nappalijában előadott 1-2 számot hamisan. (nevet)
Egy-egy új tag kiválasztása kapcsán mennyire adtatok egymás véleményére? Illetve mit tartottatok szem előtt annak kapcsán, hogy ki csatlakozzon hozzátok? Mi az, aminek mindenképp meg kellett lennie az új emberben/emberekben? A zenei tudást és képességet leszámítva, hisz az alap, elvégre egy pékkel nem sokat tudtatok volna kezdeni.
Persely Tamás: Csakis akkor döntünk amellett, hogy szeretnénk együtt zenélni valakivel, ha mindenki igent szavaz neki az együttesben. Ilyen szempontból tényleg 100%-ig demokratikusan működünk. A zenei tudás mellett nagyon fontos a kémia, a zenei kapcsolódási pontok, a lelkesedés, valamint az, hogy érezzük a potenciált arra, hogy az új tag képes lesz valami plusz hozzáadni a produkcióhoz.
Rátkai Márton: Kisugárzás, kiállás. Ez talán a két legfontosabb a hangszeres tudás mellett. De lehet, hogy bevennénk egy péket is, ha kellően vagány és ugyanazon a hullámhosszon rezgünk. (nevet)
Jött Magda Zsolt a zenekarba, mint dobos, majd megérkezett a basszusgitáros is, mixikutyából kiddo lett, a Tornádó című dalokot pedig hatalmas sikernek örvendett, hisz a Petőfi Rádió is rotációban játszotta, illetve a VIVA-n is szinte folyamatosan lehetett látni a hozzá készült klipet. Mit gondoltok, mi miatt lett a médiumok szempontjából ennyire szerethető?
Persely Tamás: A hatalmas siker igen erős kifejezés a Tornádóra, habár tény, hogy valóban bekerült a fontos médiumokba. Szerintem ez annak köszönhető, hogy elkaptunk vele egy olyan jól meghatározható zenei irányt, aminek épp akkor volt tere a magyar könnyűzenében. Más kérdés, hogy utána kicsit próbáltuk, és próbáljuk levetkőzni magunkról az elektronikát, de akkor maximálisan hittünk benne, hogy ez a mi utunk.
Rátkai Márton: Szerintem sikerült akkor egy, alapvetően „trendi” elektronikus, a hallgatóknak ismerős, szerethető hangzást összerakni úgy, hogy tudott egy kicsit újat is mutatni, mivel jelentős szerepet kaptak benne élő hangszerek is. Illetve a magyar szövegnek is köze lehetett ehhez, mert magyar mondatokat ritkán hall az ember ilyen „indie” közegben.
Mennyire tud nyomásként nehezedni a tagokra egy dal/klip/lemez sikere? Mennyire volt mondjuk meg bennetek az, hogy húha, akkor itt megint egy szinttel magasabbra kell tenni a lécet? Vagy nem szabad ezzel foglalkozni?
Persely Tamás: Engem a folyamatos fejlődés tart mozgásban, ezért igyekszem időről-időre magasabbra tenni a lécet. Más kérdés, hogy mi hogy látjuk a saját fejlődésünket belülről, valamint mi jön vissza a külvilágból. Mindenesetre úgy érzem, hogy sikerül egyre jobbá csiszolódnia a bandának, aminek hamarosan látható eredményei is lesznek.
Rátkai Márton: Én szeretnék hinni abban, hogy nincs olyan ember, aki úgy áll neki valamilyen kreatív feladatnak, hogy „végül is, az se’ baj, ha szarabb lesz, mint a múltkori munkám”. Nyomásnak amúgy én nem éreztem, ez inkább ilyen önmagunkkal szembeni elvárás, hogy próbáljunk mindig megújulni, valami izgalmasabbat kitalálni.
Mit tartottatok szem előtt ezekben az időkben? Mik voltak a célok, amiket kijelöltetek?
Persely Tamás: Hogy azt mondhassuk, mindent megtettünk annak érdekében, hogy minőségi végeredmény szülessen. És persze azt, hogy büszkék lehessünk rá. Ha pedig működik, amit csináltunk, az hab a tortán.
Rátkai Márton: Én abban hiszek, ha addig csináljuk, amíg szeretjük, inspirál minket és nem kell (túl sok) kompromisszumot kötnünk. És ez a mindenkori célom is a zenével és a kiddo-val kapcsolatban is.
Tavaly ismét átestetek egy tagcserén, amikor új basszusgitáros csatlakozott hozzátok Kőrös Gergely „Köge” személyében. Az ő megjelenése mi újat tudott hozzátenni a zenéhez? Mennyiben hozott ő esetleg más szemléletet, látásmódot, mint az elődje?
Persely Tamás: Köge kisujjában van a zene. Rengeteget mozdított előre az együttes működésén a profizmusával. Ráadásul hozott egy olyan karcos hangzást a kiddo zenéjébe, amire igencsak szükségünk volt ahhoz, hogy elmozduljunk a „zsúrpubi kategóriából”.
Rátkai Márton: Köge vérbeli profi emberileg és szakmailag is. Nem jön zavarba sem a hangszerétől, se egy keverőpulttól; nem remeg meg a keze, ha épp operatőri feladatokat kell ellátnia vagy klipet vágnia, valamint hozzánk hasonlóan ő is ilyen elszálló gondolkozó: remek elképzelései vannak!
Két és fél éves a zenekar – így visszatekintve az elmúlt időszakra, lenne olyan momentum, amit esetleg másképp csinálnátok, vagy mondjuk korábban megléptetek volna?
Persely Tamás: Jó mederben haladt minden az elmúlt időszakban az együttes életében. Sikerült egy kis türelmet tanulnom ez alatt a 2,5 év alatt, azt azért többször bevetném, ha újra a nulláról vágnánk bele.
Rátkai Márton: Szerencsére nem tudok kiemelni ilyen momentumot, igyekszünk megfontoltan elkerülni azokat a helyzeteket, amiket esetleg utólag megbánnánk.
Zsolti, milyen volt az első benyomásod a fiúkról?
Magda Zsolt: Abszolút pozitív! Persze volt bennem egy kis félsz, hogy a viszonylag nagyobb korkülönbség miatt lesz probléma – de erről szó sem volt, legalábbis én így érzem. Annak is örültem, hogy nem kezdő zenészek közé kerültem, így a közös munka elég jól ment.
Melyik hangszer áll egyébként a szívedhez közelebb: a dob vagy a szaxofon? Vagy mindkettő egyforma szerelem?
Magda Zsolt: Sokan szokták ezt kérdezni, elég nehéz is rá válaszolni :). Talán úgy tudnám érzékeltetni a helyzet nehézségét, mintha valakinek azt a kérdést tennék fel, hogy most melyik gyerekedet szereted jobban?
Mindkét hangszert más miatt szeretem, más miatt szerez örömet. Sok előny is származik ebből, hiszen dobosként nagyjából sejtem, milyen kíséretet szeretne hallani a szólóhangszeres, mivel én is állok a másik oldalon. Ugyan így működik a szaxofonnál is. Tudom, milyen dobolást szeretnék hallani miközben játszom, de most már ennél jobban nem megyek bele.
Tervezed egyébként, hogy a dalokban, vagy akár egy-egy koncerten a szaxi tudásod is megcsillogtatod, s egy kis új színt hozol be a zenekari produkciókba?
Magda Zsolt: Ez a kérdés folyamatosan napirenden van a zenekaron belül. Természetesen szeretném bevonni a szaxofont, de inkább egy unplugged koncerten, nem pedig egy ’hangoson’.
Köge, te producerként/rendezőként is dolgozol, s jó pár zenekarnak készítettél már klipet korábban is. Magától értetődő volt, hogy itt is lesznek olyan klipek, amiknek a születésénél szeretnél bábáskodni, vagy ezek mind ilyen hirtelen jött szerelmek voltak?
Kőrös Gergely „Köge”: Szerencsés vagyok, hogy a munkám is egy olyan dolog lehet, amit szeretek csinálni, de attól még ez tölti ki a hétköznapjaimat, és amikor szabadidőmben a zenéléssel foglalkozhatok, szeretnék teljes mértékben arra koncentrálni. Ezért inkább az volt magától értetődő, hogy nem folyok bele a banda klipjeibe. Ezért alakult úgy, hogy a belépésem óta forgatott három klipből igazán csak az egyikben vállaltam részt, azt is csak azért, mert máshogy nem tudtuk volna megoldani. Amikor tehát zenekarozok, zenészként akarok jelen lenni, így előszeretettel bízom a vizuális feladatokat valaki másra.
Mennyivel másabb a saját zenekarodnak klipet készíteni, mint egy olyan bandának, akivel mondjuk nincs ennyire személyes kapcsolatod? Nehezebb folyamat?
Kőrös Gergely „Köge”: Semmiképpen nem nehezebb. Sőt, mivel már eleve megvan a közös hang, nem kell annak megtalálásával foglalkozni, hanem rögtön hatékonyan meg lehet beszélni mindent és kérdőjelek nélkül pikk-pakk leforgatni/megvágni a cuccot.
Ha egy mondatban kellene megfogalmazni, hogy mit szerettek a zenekarban, s mitől másabb, mint a hasonló stílusú bandák, hogyan hangozna ez?
Persely Tamás: Igyekszünk a kommersz megoldásokat mellőzve olyan zenét játszani az időleges könnyűzenei trendek meglovagolása helyett, amit tényleg szeretünk.
Rátkai Márton: Azt szeretem, hogy a leghülyébb/nehezebb/váratlanabb helyzetre képesek vagyunk kellő (ön)iróniával reagálni, ez sokat segít, hogy átvészeljük azokat a momentumokat, amik talán sok más hozzánk hasonló fiatal zenekarok kedvét elveszik a folytatástól. Másrészt a saját sikereinket is így dolgozzuk fel, ami meggátolja, hogy elszálljunk magunktól, helyette rögtön a következő lépcsőfokra koncentrálunk.
Egyelőre – a korából fakadóan – a zenekarnak még nincs egy jól elhatárolható aurája, még mi is keressük, hogy mik, kik vagyunk mi, mint „kiddo”, bár az biztos, hogy a „leghülyébb próbatermi munkacím” versenyét toronymagasan megnyernénk.
Kőrös Gergely „Köge”: Nem ismerek itthon hasonló stílusú bandát, ezért más, mint az összes többi. Ezt szeretem benne.
Mik most a kitűzött célok? Kinek milyen vágyai vannak, amit szeretne mindenképp elérni a kiddo-val?
Persely Tamás: Szeretném, ha szeretnének minket.
Rátkai Márton: Szeretném, ha a zenekar átlépné az ismeretlenség küszöbét, és kicsit önjáróan elterjedne a hallgatók körében. Persze a legboldogabb én is akkor lennék, ha sűrűbb lenne a koncertnaptárunk, ezáltal a színpad előtti nézősereg is.
Magda Zsolt: Sok-sok koncert klubokban, nyáron meg jó lenne fesztiválokon megjelenni és növelni a rajongótábort.
Kőrös Gergely „Köge”: Ja, hát fasza lenne letarolni az összes klubot és fesztivált, de mindenek felett csak önfeledten szeretnék zenélni.
Írta: Rosta N. Napsugár
Fotók: Csiszár Dorina
2015. október 1. 19:18