EDDA évek/művek: Fortuna László (Tüsi) 5. rész
Egy négyhetes rádiós interjúsorozatnak készült az anyag, aztán több felől is igény mutatkozott arra, hogy leírva is megjelenjen. Az Edda idén áprilisban egy Aréna koncerttel ünnepelt, ami „40 ÉV ROCK” címen volt beharangozva. A 40 évben sokak munkája volt benne – ezzel természetesen nem elvéve a jelenlegi felállás több évtizedes érdemeit-, ennek apropóján kerestünk meg több személyt, aki szerepet játszott a pályafutásban. Utánajártunk az Edda körüli dolgoknak, hogy boncolgassuk a kötődéseket, felelevenítsük az élményeket. Igyekeztünk időrendben haladni (Darázs István, Csapó György, Zselencz László, Róna György, Fortuna László, Mirkovics Gábor, Csillag Endre, Gömöry Zsolt, Pataky Attila) az interjúkkal, sajnos nem is mindenkit tudtunk elérni vagy nyilatkozatra bírni, de azért egy elég részletes, informatív sorozat kerekedett ki a beszélgetésekből. Mindenki habitusának, beállítottságának megfelelően tálalta esetleges sértettségeit, a fel nem dolgozott momentumokat, de legtöbben azért a pozitív élményekre koncentráltak.
Kezdjük ott, hogy te már ’78 előtt Darázs Pistivel együtt játszottál az Odera zenekarban, később Zsöci is abban a csapatban zenélt. Te csak évekkel utánuk, ’82-ben kerültél be az Eddába Csapó Gyuri helyére, aki ugye betegsége miatt kénytelen volt kiszállni. Milyen légkör uralkodott abban az időben az Eddában? Akkor már nagyon sikeresek voltak, ennyit tudunk.
Maga a légkör jó volt. Örült az ember, hogy bekerült egy ilyen sikeres csapatba. Orbitális kemény munkába kezdtünk, Slamovits az össze régi nótát a sutba dobta és csináltunk egy tíz vagy tizenkét számból álló új műsort, ami egyáltalán nem hasonlított a korábbi Eddára. Róna Gyurival egy időszakban kerültem be a bandába, és nekünk nem volt szabad megtanulni a régi számokat, csak az új műsort gyúrtuk. Ami, hogy is mondjam neked, olyan nagyferós Bikini, de még attól is vadabb-elborultabb volt. Elmentünk vele játszani... az első koncert - azt nem felejtem el soha - Sátoraljaújhelyen volt, és úgy megbuktunk, mint Rottenbiller! Egyszerűen kifütyültek minket, mert várták a régi sikeres nótákat…
Slamo egyedül határozott ezügyben? Mert azért ez egy elég nagy öngyilkosság, hogy az első két lemez sikeres darabjait nem játszottátok.
Igen, ez Slamovitsnak volt az ötlete. Nem jók a régi számok, újakat kell produkálni és kőkeményet! – felkiáltással indította ezt a szériát. Olyan dolgok voltak benne, hogy Róna Gyurinak ugyanazt kellett basszusgitáron játszani, mint Slamónak a szólóval, tehát pörgött a keze rendesen. Ahol egy kis rés volt, oda mondta, hogy dob breaket kell betenni. Ilyen újhullámos, jazz rockos valami kerekedett ki belőle, nem voltak olyan rossz nóták, de semmi köze nem volt az Eddához.
Ez elég meredek váltás volt ott a harmadik lemez tájékán. Viszont annál az albumnál, amikor megjelent a B-verziós változat, gyakorlatilag te egy szám kivételével mindben szerzőtárs vagy. Mennyire tudtál te itt beleszólni a zenei elképzelésekbe, te merre akartad vinni a csapatot?
Végül is én az ötleteimet elmagyaráztam Slamónak, amikor már az első verziót visszadobta a lemezgyár. A második verziónál már mindenki hozzátette a saját dolgát és úgy kerekedett ki a harmadik lemez. Nem igazán tetszett már ez Alfonznak, de azért még hozzátette a munkáját. Amikor azt mondják, hogy Slamovits írta a nótákat, akkor inkább arról van szó, hogy a szövegeket, meg egy-két zenei ötletet, dallamot, harmóniamenetet hozott, de a zene az úgy állt össze, hogy az ő témáit használva az egész zenekar csinálta meg a nótákat. Mindenki a saját dolgát, ötleteit hozzátette. Alfonz nagyon jól harmonizált, hangszerelt, ő meghatározó volt a végleges kép kialakításában. Amikor Alfonz elment, az nagy érvágás volt. Utána már nem sokkal fel is oszlott az a csapat.
 |
Talfi ’83-ba ment Svájcba. Igen, utána Gay Tomival már nem olyan volt az egész, nem tudta pótolni. Még egy emberről beszéljünk azért, mert a harmadik lemez előkészítése során Kegye János is belekerült a koncepcióba fúvósként. Rá, hogyan emlékszel, ott abban az időszakban mit tett hozzá a dalokhoz? Jani először is egy borzasztó bohém ember. Én nagyon jól ismerem, mert amikor az Eddát befejeztem, 15-16 évet együtt dolgoztam vele nyugaton. Ő hozott még egy trombitást is, meg az az egészben az érdekes, hogy a mostani billentyűs, Gömöry Zsolti - mi akkor csak „Sáskának” hívtuk, mert mindent megevett, ami elé került- akkor még altszaxofonozott. Tehát volt akkor egy három fúvósból álló szekció és hát egészen jól szuperált! Bár, állítólag Kegye a búcsú koncertet szanaszét fújta, mert kicsit ittas állapotba került… Nem teljesen az ittasság vitte a szerepelt, hanem ő több pénzt szeretett volna kapni a búcsú koncertre, Attilával alkudozott… Mindenféle kacsatáncokat fújt a búcsú buli közben. Aztán, mivel én voltam fent a stúdióban a keverésnél, vért izzadtam mire a kacsatáncot kikevertük a koncertfelvételből. Mert ugye az összes többi mikrofon is összeszedte, amit ő fújkált. Sajnos így alakult, megpróbálta bojkottálni azt a koncertet… |
Mikor Talfi elment Svájcba, akkor már ott azért érezhető volt, hogy bomlik az egység a zenekaron belül. ’83 december 17-én volt a búcsúkoncert Miskolcon, erről és a bulit megelőző időszakról készült egy dokumentumfilm is, amit csak később mutattak be, 1985-ben. Te abban a filmben nem szólalsz meg, mi volt ennek az oka?
Az volt az oka, hogy egyedül én nem beszéltem Attila ellen. Engem annyiban jelenítettek meg, hogy én a szürke eminenciás vagyok. Ebben az egész dologban úgy vettem részt, hogy Attis mellett maradtam, és mi végül is ketten Csomós Petihez csatlakoztunk és vele mentünk ki Norvégiába zenélni a búcsú után. A többiek meg, mindenki szanaszéjjel. Én maradtam egyedül Attila mellett, amit a többiek nem igazán vettek jónéven.
Tehát akkor kimentetek Norvégiába vendéglátózni. Ez most igazából pénzkereset volt főleg, vagy inkább az időhúzás, hogy elfelejtődjön ez a mizéria, feloszlás, és akkor utána újult erővel tudjatok visszajönni? A koncertlemez címe is: Viszlát!
Hát, ez is, az is. Ez norvégiai út az úgy volt, hogy kint egy vendéglátózás az jó pénzkereset. A másik, meg hogy ott már a többi fiúval elkezdtük az új nótákat csinálni. Tehát, mi már készültünk kint az újraindulásra és hát végül is az újrakezdés a Budapest Sportcsarnokban elég jól sikerült, mert teltház előtt ment. Annak a zenei anyagát mondhatom, hogy a 90 százalékban én írtam, a szövegeket pedig Attila.
Ez egy jóval modernebb zene volt, mint amit anno az Edda játszott, kicsit billentyűorientáltabb. És ez volt az az időszak, hogy gyakorlatilag Pataki Attilával ti ketten alkottátok a zenekart és jöttek a zenészek sorban. Miért állt elő ez a helyzet, ennyire nehéz volt megtalálni az új tagokat?
Hát, elég nehéz volt. A tagokat is én próbáltam megtalálni, mert Attila inkább a szervezéssel foglalkozott. Az érkező zenészek fiatalok voltak, mindig volt valami gond velük. Az, hogy billentyűk domináltak, annak az volt az oka, hogy abban az időszakban, kint Norvégiában nagyon sok zenét hallgattunk, és az akkori slágerek majdnem mind billentyű központúak voltak. Akkor határoztuk el, hogy két billentyűssel fogunk dolgozni, tehát úgy, hogy két billentyű, basszusgitár, szólógitár, dob, ének. Ez ment is egy darabig, aztán Attila úgy döntött, hogy végül is neki elég Gömöry. Tehát Gömöry maradt és Béres Feri, aki a másik billentyűs volt, ő kikerült a zenekarból. Akkoriban volt még Mirkovics Gábor, aki basszusgitározott, Gellért Tibi, aki szólógitározott, ő a mai napig az Eddával van, de mint keverő technikus, hangmérnök.
Felmerült itt Mohai Tomi neve is beugróként.
Igen, volt Mohai Tomi is a zenekarban kb. két hónapig, de Tamás ugye a jazzben volt nagyon otthon. Nagyon jó keze volt, borzasztó gyors és olyan szólókat játszott, hogy tényleg az ember szeme felakadt. Nekünk nem tetszett a gitár hangszíne, tudod Slamo után olyan embert akartunk a zenekarban, akinek legalább hasonlóan szól a kezében a hangszer, és a hangszínben is az volt az elvárás. Ez Tamásnál nem igazán jött be. A másik probléma, hogy Gömöryvel mindig veszekedtek mindenféle zeneelméleti dolgokon, ahol természetesen Mohainak volt igaza. Ő ilyen jazzesebb formában, modernebb zenét próbált játszani. A két zenetudós összeszólalkozásait már nagyon untam én is. Mindig igazságot kellett tegyek köztük, és akkor végül is Tamás ment el a zenekarból, tehát nem mi küldtük el! Azután került be Gellért Tibi, akinél jól szólt a gitár, csak hát hangszertudásban a negyedét sem tudta annak, amit Tamás.
Én, amit nagyon sajnálok, hogy kimaradtam a katonaság miatt abból a korszakból, amikor Tátrai Tibi gitározott vendégként. Az milyen volt, hogy sült el?
Az első ilyen Tátrais buli az volt, amikor visszatértünk a Budapest Sportcsarnokban a nagykoncerttel. Ahol a lemezfelvétel is készült, akkor Tibusz is ott volt. Ő egy vérprofi, nagyon jó szólógitáros, az az ember csak jót tud játszani! Rendkívül élvezetes volt vele muzsikálni. Neki nem kellett megmutatni semmit, ő játszotta a saját dolgait és minden stimmelt. Megvolt, hogy mi a harmóniamenet, és akkor, mint ahogy egy profi zenésznek kell, tudta, hogy mit kell oda tenni.
Abban az időszakban, amikor ’85-ben visszatértetek, nem volt bonyodalom a névhasználatból? Valamelyik régebbi tag nem orrolt?
Nem, nem volt bonyodalom, mert Attila azt ideje korán levédette saját magának. Nem ő találta ki, mert azt még a Hélioszban játszó Citromék kerítették, hozták. Csak ők akkor nem védették le, majd kikerültek a zenekarból Beély Katival, a név pedig ment tovább, így az Attiláé maradt, és a mai napig azt használja.
’85 júliusában volt a Budapest Sportcsarnokban a nagy visszatérő buli, bár előtte már játszottatok néhányat. Úgy hírlik, egy Edda életutat feldolgozó sorozatban olvastam, hogy a koncert után Slamovits megjelent az öltözőben és gratulált is nektek. Ez igaz?
Nem hiszem, hogy igaz lehet. Én nem hallottam ilyenről. Attilával mi egy öltözőben voltunk, tehát feltűnt volna, ha Slamo odajön... Akkor valahogy össze kellett volna találkoznunk. Inkább úgy mondom, mert már elég öreg vagyok, hogy nem emlékszem erre a mozzanatra.
|
Akkor ez csak egy legenda lehet. Na, de utána jött a bonyodalom számodra, illetve a zenekar számára is, hogy ’85. augusztus 20-án Siófokon te koncert közben rosszul lettél. Már egy héttel korábban is borzasztó rosszul éreztem magam. Egy futballmeccset játszottunk az R-Go-val, azt hiszem talán a Velencei tónál, és foci közben köhögtem egyet, de nem tulajdonítottam semmit nagy jelentőséget. Az esti koncertnél már nem úgy mentek a dolgok, ahogy kellett. Egy teljes hetet végig doboltam úgy, hogy egyre rosszabbul voltam, és a harmadik vagy negyedik nap elmentünk Attilával az orvoshoz Siófokon, és mondtam, hogy baloldalt szúrást érzek. A hátamban szúr kegyetlenül, a doki aztán valami cseppeket, ilyen szívgyógyszert írt föl és elküldött. Hát elmentem, nyomtam a koncertet. Tizenkilencedikén - emlékszem, rá pontosan- koncert közben, ahogy nyomtam, leestem a székről! Mert már akkor nem kaptam levegőt, elsötétült minden előttem. Még azért nagy nehezen visszatápászkodtam - szép óvatosan - és lenyomtuk a bulit. Akkor visszamentünk a kórházba, megröntgenezett az orvos, és mondta, hogy ki van lyukadva a bal tüdőm, sehova nem mehetek, mert ezt azonnal meg kell csinálni. |
 |
Már láttam magam keresztbe-kasul felvágva és mondtam, hogy hát én itt Siófokon nem maradok, itt senkim nincsen, macerás ide ellátogatni a feleségemnek, családnak. Úgy döntöttem, hogy én hazamegyek. Azt mondta a doki, hogy jól van, de aláíratta velem a papírt, hogy saját felelősségre távozok, mert már annyira összenyomódott a bal tüdőm, hogy ilyen öklömnyi volt csak és túlnyomás volt bennem. Na, akkor másnap végigjöttünk a leállósávban a pályán, mert beállt az M7-es. A Keletinél megállt a zenekari busz, és mondta Attila - mivel béreltük a buszt-, hogy ő nem tud hazahozni Miskolcra, próbáljak meg elmenni vonattal. Én már szinte lépni nem bírtam, fogtam egy taxit és azzal jöttem haza Miskolcra. Itthon bekerültem a miskolci tüdőkórházba és pechemre egy akkor végzett inspekciós orvost fogtam ki, aki életében nem végzett még ilyen beavatkozást. Egy gyűrűs ujjnyi, vagy attól vastagabb, ilyen csőszerű valamit nyomtak az oldalamba, aminek négy kis kés volt a végén. A bordákat próbálták széjjel feszíteni, közben nyomták belém a kést, és hát miután beszalad a mellüregbe, akkor, mint egy autó gumibelső, úgy engedtem le! Olyan túlnyomás volt bennem. Mondták, hogy ha a holnapi napot még megvárom, akkor biztos, hogy meghalok, mert megállítja a szívemet az a túlnyomás, ami bennem volt. Ezután volt az, hogy az Eddában Papp Tomi helyettesített engem a Skorpióból. De hát nekem végül közel egy évembe telt a felgyógyulásom. Nyomták belém a különböző injekciókat, egy gépre kötöttek rá, az oldalamból egy cső lógott ki… Magamnak köszönhetem ezt, mert egy influenzát nem feküdtem ki, mert hát mentünk koncertezni és emiatt jött ez a betegség. Papp Tomi talán egy évet kihúzott ott. A gyógyulásom után engem hívott Kegye Jani, hogy van egy zenekara, amivel mennek ki külföldre zenélni, és mondta, hogy rám gondolt dobosként. Attila már másban gondolkozott, nem az én visszatérésemben, így igent mondtam és ’96-ban elindultam Kegyével külföldre vendéglátózni. Ez elég hosszú ideig tartott az életemben, csak a hajókon olyan tizenöt évet zenéltem, szárazföldön vagy öt-hat évet töltöttem el.
Nem volt az Eddában annyira biztos helyed, hogy visszakerülj? Az új lemezen gyakorlatilag te határoztat meg a zenei arculatot, a legtöbb számot te írtad és azért fontos pillére voltál ott, annak az új Eddának…
Hát, fontos pillére, de nem tartottak már igényt rám. Később Hirleman Berci jött a dobos posztra, nyilvánvaló, hogy ő már akkorra bejátszotta magát, így én már nem tudtam visszakerülni…
Értem. Mikor nagyon ment az zenészek keresése, gitáros garmada fordult meg gyakorlatilag vendégként nálatok, az nem merült föl, hogy Slamóval tárgyaltok erről?
Vele azért nem, mert, hát végül is az egész Edda felbomlásában nagy szerepe volt. Nem is ő volt az igazi felelős, hanem aki őt bekábította, hogy majd szuper csapatot csinálnak... Trunkos Andrisról van szó, ő mószerolta Slamót, hogy hagyja ott az Eddát és majd ő egy szuper csapatot állít össze neki. Slamo csak írja meg a nótákat, meglesz a szupergroup. Ezzel nem is volt gond, mert nagyon jó csapatot hozott össze: Dorozsmai dobolt, Pálvölgyi billentyűzött, Trunkos basszusozott, Slamó szólózott volna, csak még azt nem tudta Trunkos, hogy a nóták írása az nem úgy ment a régi Eddában, hogy most azt kimondottan Slamovits István írta. Azt az egész zenekar írta! Már több mint egy év eltelt az Edda feloszlása óta, mikor összefutottam Trunkossal. Akkor kérdezte: Te Tüsi, azt mond meg most már őszintén, ki írta a nótákat az Eddában?! Mert azt mondja, hogy Slamo egy éve, egy nótát nem hozott. Hát mondom, úgy volt, hogy neki voltak ötletei, amit a zenekar kikerekített. Jó zenei ötletei voltak, amikre végül is a zenészek könnyen ráépítették a nóták többi részét. Végül is felbomlott az a szuper csapat úgy, hogy koncertjük sem volt. Terveztek egy évig, de nem lett belőle semmi.
A visszatérő új lemez, a ’85-ös, az megint egy koncertlemez lett. Hogy hogy nem stúdióval jöttetek vissza?
Hát, végül is volt ez a lekötött buli a Budapest Sportcsarnokban, és ráadásul már elővételbe teltház volt. Azt mondta Attila, hogy akkor csináljunk egy koncertlemezt, ne stúdiózzunk – ez elég kézenfekvő volt abban a helyzetben. A zenészekkel összegyakoroltuk a műsort, ezen a lemezen végül is ott van Tibusz is közreműködőként, mert Gellért Tibi nem volt a helyzet magaslatán. Megcsinált ő mindent, csak hát technikailag… Slamo hiányát megérezte a zenekar, úgy hogy így Tibusszal kibővítve lett korrigálva a helyzet. Akkor, arra az albumra gyakorlatilag csak az új számokat válogattuk ki a koncert programjából.
Az Edda után neked a külföldi vendéglátózás került a képbe. Hol jártál, milyen országokban zenéltél?
Húúúú, inkább azt tudnám elmondani, hogy hol nem jártam! Az könnyebb lenne… Dél-Amerikában nem voltam, Ausztráliában és Távol-Keleten. Egyébként mindenhol máshol a világban. Afrikától Arábiáig, Észak-Amerika, Kanada, Európában mindenhol, tehát végül is a világnak majdnem minden pontján. Tudod, a vendéglátózásnak az az utózöngéje, hogy: ááá, csak vendéglátó! Itt kőkeményen kellett dolgozni. Elég sokat kísértünk különböző amerikai és angol művészeket, akik odahozták a kottát, délelőtt próbáltunk, este már nyomtuk. Hetenként változott a műsor, mert frissíteni kellett. Tehát itt nagyon profi zenésznek kellett lenni és nagyon kőkemény munkát kellett végezni, hogy helyt tudjunk állni, igaz, jól meg is fizették.
De szokták mondani, hogy azért a külföldi vendéglátózás - pláne ilyen nagy távolságokban - családos embereknél azért nagyon hosszú távon nehezen működik. Te, hogy tudtad ezt áthidalni?
Nehezen működik ez kétségtelen, a kollégáimnak a 99 százaléka elvált! Nekem van egy nagyon kedves és nagyon jó feleségem, aki ezt végül is kibírta és hál’ Istennek most már a harminchatodik boldog házassági életévünket éljük.
Közben voltak itt ilyen tízéves, húszéves Edda jubileumi koncertek, ahova összehívták a bakancsos Eddát is, illetve az aktuális felállás is föllépet. Téged megkerestek valamelyik alkalommal, hogy esetleg beszállj?
Csak a húszéves Eddánál keresett Attila. Mondta, hogy fogjam már össze a régi Eddát, és akkor szervezzem-irányítsam a próbákat, de sajnos engem akkor is egy szerződés szólított el Amerikába, úgyhogy nem tudtam részt venni ebben a produkcióban. Amióta meg ugye csúnyán összeveszett - megint - Attila meg Slamovits, azóta már szó sincs ilyenről…
Tehát akkor te ’85 óta nem keveredtél egy színpadra, illetve közös produkcióba volt Edda tagokkal?
Hát, színpadra nem. Slamo pár éve volt, hogy hívott az új NO együttesbe, amikor hazajött Izraelből. De ezek mind ilyen két hétig tartó lelkesedések voltak… Mondtam neki, hogy én már elég profi zenész vagyok ahhoz, hogy ugyanazt kezdjük csinálni, mint ’82-ben - akkor nagyon sokat dolgoztunk, próbáltunk együtt. Az a világ elmúlt. Mondtam neki, hogy mondja meg, hogy melyik számokról van szó, én azokat lekottáztam, megmondtam mindenkinek hogy a következő próbán, mit kell játszani. Én leütöttem, amit kellett! Ez igazából nem tetszett Istvánnak, hogy pikk-pakk dolgozzunk. Én meg mondtam, hogy most ezen a zenekaron kívül van még négy bandám, amiben dolgozom. Nincs senkinek ideje már egész napos próbákra. Mondtam: nagyon jó nótáid vannak, először csináljunk egy konkrét műsort a régi számokból és majd utána ráérünk új dalokkal bíbelődni. Nem volt erre hajlandó, keresett más embereket. De mindig jött a hír, hogy már megint új a felállás – sok csere volt ott, aránylag rövid idő alatt. Én kiismertem már Istvánt, de soha nem haragudtam rá. Mai napig jó szívvel gondolok rá. Egyébként Attilától sem váltam el haraggal, nem tartjuk a kapcsolatot, de ha találkozunk, nincs ilyen, hogy most nem köszönünk egymásnak - beszélő viszonyban vagyunk. Korrekt a kapcsolat.
Slamo néhány éve, egy privát beszélgetés alkalmával fölemlegette, hogy a bakancsos Edda korszakban érezte magát a legjobban zenekarban és, hogy azóta sem volt ilyen a pályafutása során. Ahogy mondta, ott tényleg minden ember tevőlegesen dolgozott a produkcióban, mindenki húzta a szekeret, és menni akartak előre. Ő azóta is keresi ezt a légkört, de azt mondta, hogy soha nem érezte még sehol máshol ezt a dolgot.
Ez így is van! A bakancsos időszakban volt az Edda a legsikeresebb. De hozzá kell tenni, hogy ugye abban az időben az a közönség, aki akkor volt, az soha az életbe nem fog visszajön már. Ő azt nem tudja elfogadni, hogy végül is most bármikor, bárhol fel fog lépni, halványabbak már az emlékek, leginkább a szülők emlékeznek őrá. A mai fiataloknak már nem sokat mond az a név, hogy Slamovits István, mint ahogy az sem, hogy Fortuna László. A dalokat még lehet, hogy ismerik… Ezt tudomásul kell venni, ha egy új zenekart akar indítani az ember, akkor jóformán nulláról kell indulni.
|
Én anno vázoltam neki egy komplett visszatérő tervet, sőt mi több, már lemezkiadó is jelentkezett, arra hogy legyen egy szerzői lemeze Slamónak, ami neves vendég énekesekkel összedolgozva jelent volna meg, és el lehetett volna ismét indítani ezt a pályafutást úgy, hogy megint köztudatba kerüljön a név. A dalokat azért nagyjából ismeri a mostani generáció egy része is. De ez csak egy kitérő volt, nézzük a mostani zenekaraidat! Az köztudott, hogy Róna Gyurival van közös zenekarod. Van közös zenekarom, meg a Hélioszban is a 2013-as búcsúig együtt játszottunk, de még visszatérnék az Eddára egy szösszenet erejéig. Volt nekem egy elképzelésem, hogy összehozom a négy embert és új énekessel megpróbáljuk még ezt a zenekarosdit, de sajnos Alfonz azt mondta nekem, hogy ő Istvánnal többet nem szövetkezik. Volt egy történet, mikor ő behozta Magyarországra minden stúdió berendezést, hogy majd Istvánnal lesz közös produkció. És István egyszerűen elzárkózott, pedig ő indította el az egészet. |
 |
Végül is nem került sor arra, hogy az a négy ember összeálljon újra - Attila nélkül. Az szerintem még lehet, hogy ütött volna. Énekest is lehetett volna találni…
Mondjuk Slamo a próbálkozásai során legalább tíz énekessel dolgozott…De itt van egy keresztkérdésem! Ez olyan felállás lett volna, hogy Alfonz hazaköltözik, és úgy zenéltek?
Igen. Úgy lett volna, hogy Zsöcike, Alfonz, Slamo, meg én, illetve egy új énekes.
Értem. De akkor nézzük a te jelenlegi helyzetedet, a Róna Gyurival közös produkciót, illetve, hogy hol játszol még!
Gyurival a miskolci Thunder Jack-ben játszom, ez a rotoros Szentesi Janinak a zenekara. Ő lett a zenekarvezető, mert nekem már van egy saját zenekarom, a Miskolci Művek. Gyuri nekem már nyolcéves korom óta barátom, meg azért tizennégy éves korunk óta együtt zenéltünk, úgyhogy ismerjük egymás gondolatait. Jani azt mondta, hogy csak slágereket játsszunk, külföldit, meg magyart, amiket ismernek. Tehát ez inkább szórakozás legyen, ne munkának fogjuk fel. Hál’ Istennek elég szép számban szoktak összejönni a koncertjeinken. Most éppen Gyuri sajnos beteg, őt a Wágner Gabi helyettesíti, de csak addig, amíg fel nem épül!
Te nemrég lettél hatvanéves, ugye?
Tavaly volt a hatvanadik születésnapom, most hatvanegy lettem nemrég. Tavaly egy irdatlan nagy buli volt ennek kapcsán. Az összes zenekarom ott volt, és egy hétig beteg voltam utána. Gondold el este nyolctól, reggel öt óráig egyfolytában doboltam! Inni nem ittam, csak „dolgoztam” a saját születésnapomon. Viszont mindenki azt mondta, hogy ilyen buliban életében nem volt még. Amit még hozzátennék a saját zenekaraimról, hogy ugye van a Miskolci Művek és van egy egyházi zenekarom is. Ebben Isten-hívő, dicsőítő zenét játszunk, ami kifejezetten rock. Velük minden héten dolgozok-fellépek, tehát én folytatom továbbra is zenei pályafutásomat.
Tüsi nagyon szépen köszönöm, hogy ilyen kimerítően taglaltad az Edda körüli dolgokat veled kapcsolatban. Jó egészséget kívánok!
PAYA
2015. július 27. 18:33