EDDA évek/művek: Zselencz László 3. rész
Egy négyhetes rádiós interjúsorozatnak készült az anyag, aztán több felől is igény mutatkozott arra, hogy leírva is megjelenjen. Az Edda idén áprilisban egy Aréna koncerttel ünnepelt, ami „40 ÉV ROCK” címen volt beharangozva. A 40 évben sokak munkája volt benne – ezzel természetesen nem elvéve a jelenlegi felállás több évtizedes érdemeit-, ennek apropóján kerestünk meg több személyt, aki szerepet játszott a pályafutásban. Utánajártunk az Edda körüli dolgoknak, hogy boncolgassuk a kötődéseket, felelevenítsük az élményeket. Igyekeztünk időrendben haladni (Darázs István, Csapó György, Zselenc László, Róna György, Fortuna László, Mirkovics Gábor, Csillag Endre, Gömöry Zsolt, Pataky Attila) az interjúkkal, sajnos nem is mindenkit tudtunk elérni vagy nyilatkozatra bírni, de azért egy elég részletes, informatív sorozat kerekedett ki a beszélgetésekből. Mindenki habitusának, beállítottságának megfelelően tálalta esetleges sértettségeit, a fel nem dolgozott momentumokat, de legtöbben azért a pozitív élményekre koncentráltak.
Már régen beszéltünk, örülök, hogy itt vagy. Kezdjük azzal, hogy te ’77-ben Darázs Pistivel az Oderában játszottál, őt onnan átcsábították az Eddába, viszont nem sokkal később ’78 szeptemberétől téged is odahívtak. Hogy láttad te akkor frissen érkezőként azt a zenekart?
Igen, ’77-ben játszottunk együtt a Pistivel, és ’77 végén bomlott fel emiatt az Odera, hogy őt áthívták az Eddába. Én pedig utána játszottam egy fél évet a… - hirtelen nem is jut eszembe melyik zenekarban. Az Eddába nem úgy érkeztem, hogy rögtön elkezdtem játszani, hanem május végére kiderült, hogy a Róna Gyuri nem fog már sokáig játszani, mert az egyetemi tanulmányait akkor végezte, és akkor a Darázs Pisti megkeresett, hogy volna e kedvem odamenni. Volt kedvem. Nyáron már lejártam szinte minden nap Slamóhoz és tanultam be a nótákat vele kettesben, hogy a szeptemberi indulásra felkészüljek, akkor még próbáltunk egy darabig kint Alsózsolcán is, azt hiszem a művelődési házban, szeptembertől kerültem be véglegesen a csapatba.
Nagyon agilis csapatba érkeztél, nehéz volt fölvenni a ritmust velük?
Fel kellett venni, mert addigra már sok saját számuk is volt, és azokat különös gonddal dolgoztuk ki a következő évek folyamán is. Úgyhogy más volt a ritmus, mint az előző zenekarokban, ahol csak külföldi nótákat játszottunk.
Te a Bartók Béla zenei suliba jártál, tehát, képzett zenész voltál. Mennyiben tudtál akkoriban hozzájárulni az Edda dalokhoz?
Amikor elkezdtem tanulni a dalaikat, akkor elsősorban csak arra koncentráltam, tehát nem nagyon foglalkoztam azzal, hogy esetleg beleszóljak. De közben még jártam a zeneművészetire is, nagybőgő szakos voltam. Sajnos azt egy idő után ott kellett hagyni, mert miután bekerültem a zenekarba, annyi elfoglaltság, koncert volt, hogy egyszerűen nem tudtam felkészülni a vizsgáimra, óráimra. Én meg soha nem szerettem úgy menni órára, hogy nem készülök föl… Ráadásul szakmai tagozatos voltam, mert már a honvédség után kerültem a konziba, és állandóan délutánra jártam, akkor voltak az óráim.
De gondolom, azért ezt jól tudtad hasznosítani később a dalszerzés, hangszerelés területén.
 |
Igen, persze, meg a zongora is kötelező tantárgy volt, azt is jól lehetett később használni. Tudod, legalább az alap megvolt, ismertem az akkordokat, a fordításokat. Úgyhogy az mindenképpen jó volt, hogy jártam a szakiskolába. Miskolcon a rádióban született meg az első demó felvétel. Te akkor már jelen voltál a zenekarban? Igen, de nem tudom, hogy előtte volt-e már ilyen felvétel vagy sem. Amikor a miskolci rádióban vettünk fel dalokat, Kalló Pisti volt a hangmérnök, aki nagyon régi, jó barátom, és az ő segítségével dolgozhattunk ott az első nótákon. Ez már olyan minőség volt, hogy esetleg rádióba tudtátok küldeni játszásra, vagy ez inkább magatoknak lett rögzítve, hogy halljátok, hogy szólnak a szerzeményeitek stúdió körülmények között? Egy-két nótát vettünk fel, és azt játszotta is a miskolci rádió, máshol tudtommal nem adták le. Mennyire volt nehéz abban az időszakban betörni, Budapesten játszani, esetleg az országos rádióhoz bejutni? Budapestre nagyon nehéz volt koncertet kötni, a rádió meg reménytelen ügy volt, amíg nem készült lemez. Annyira főváros centrikus volt a zeneipar, még ma is az, bár vannak vidéken nagyon jó zenekarok - most már sokan könnyebb a helyzet ilyen szempontból, de akkor, minden Budapesten történt. A lemezgyár, a tv, a rádió, az ORI, ahol meg kellett jelenni. Az összes nagy zenekar mind az ORI-ban találkozott. Úgyhogy mindenképpen Pestre kellett jönni, nagyon sokszor. Attila szinte hetente utazott, amíg mi próbáltunk. Gyakorlatilag Attila kényszerből, egy ilyen menedzseri státuszba is került, ő lett az ügyintéző. Ti meg közben itthon a fáskamrában dolgoztatok? Így van! Kemény, hosszú próbák voltak ezek, komolyan készültünk a saját dalokkal. Na, nézzük akkor ezt a Béla utcai fáskamrát! Én hál’ Istennek, még kölyök koromban voltam lent nálatok, mert vittük a gitárjainkat, hogy állítsátok már be, nektek volt rutinotok, meg hangoló gépetek már akkoriban. Tehát megtapasztaltam annak a légkörét. Miért kellett ott kikötnötök? Több helyről hallottam, hogy végigjártátok a miskolci művházakat, de nem nagyon szerették ott a zenekart próba ügyben. |
Nem csak az, hogy nem szerették, hanem egy művelődési háznak sokféle feladata van, más jellegű programok is vannak – tudod, volt sakkszakkör, néptánc, meg énekkar, meg fene tudja... Nekünk meg ahhoz, hogy a nótákat rendesen megcsináljuk, meg fel tudjunk készülni a koncertekre, ahhoz egész napos próbákra volt szükségünk. Ezt egyik kultúrház sem tudta biztosítani, így ezért kötöttünk be az én lakásomba, pontosabban a melléképületbe - konkrétan.
Akkor ti nagyon kemény felkészülésben voltatok, ha teljes napos próbákat toltatok.
Teljes napos, és nem csak, hogy egy héten, hanem hónapokon keresztül! Tehát amikor például a lemezre készültünk, az kemény négy-öt hónapot vett igénybe és úgy, hogy reggel 7-től este 6-ig, néha még tovább is. Ez azt jelentette, hogy Buksi (Csapó György –a szerk.) megjött reggel 7-re, 7-9-ig a pergő-nagydob ment neki egyedül, utána én lementem 9-11-ig basszus-nagydob, és akkor 11-re megjöttek a többiek és este 6-ig egyfolytában együtt toltuk. Ehhez egyik kultúrház sem tudta a lehetőséget biztosítani. Ezért maradtunk itt, nálam. Aztán onnan indultunk már koncertekre is, ott tartottuk a felszerelést, a hálószobám is tele volt hangfalakkal. Jó korszak volt!
Ha jól tudom, akkor talán az első vagy a második lemezt nyolc nap alatt vettétek föl, mert annyira be volt gyakorolva.
Annyira be volt gyakorolva, hogy tulajdonképpen akkor úgy vettük fel a Rottenbiller utcában az első lemezt, hogy bementünk és két és fél nap alatt az alapokat feljátszottuk. A beállításokkal több idő ment el, mint ameddig feljátszottuk az egészet. Utána jöttek a rájátszások, meg az éneklések. De tíz nap alatt azt hiszem, kész voltunk vele. És akkor még nem ilyen modern módszerek voltak, hanem szalagos magnó! Semmi digitális cucc. Szóval jóval lassabb volt a mai rendszerekhez képest, sokkal nehezebb volt.
Azon már elég régóta megy a vita, hogy kik voltak a valós szerzők az első két-három lemezen. Én, ahogy nézegettem tegnap a lemezborítókat, amikor készültem az interjúra, azt láttam, hogy te gyakorlatilag a harmadik lemezen nem szerepelsz szerzőként, a másodiknál viszont három számban is, a Hűtlennél, a Kék sugárnál meg az Ítéletnél is, ahol társszerző vagy. Hogy voltak itt az emlékeid szerint a valós szerzői dolgok?
A szövegeket tulajdonképpen az összeset Slamo írta és nyilván aztán az alap zenei témákat is hozta hozzá, a harmónia menetet. A hangszerelésbe, ha valakinek volt hozzá ötlete, azt mindig hozzá tettük. Ha tetszett elfogadtuk, ha nem tetszett változtattunk rajta. Amikor már a második lemezre készültünk, akkor úgy csináltuk, hogy turné közben például a szállodába Alfonz felhozta az egyik billentyűt, mi meg Slamóval a két gitárt, és akkor napközben is dolgoztunk a dalokon. Folyamatosan hangszereltük, meg csinálgattuk a nótákat, hogy minél jobbak legyenek. Amikor turné végén hazajöttünk, akkor összeállítottuk nálunk a lakáson a végleges verziót. A billentyű- gitár uniszónókat azt nagyrészt Alfonz találta ki. Nagyon jó dolgokat írt.
Igen, az első két lemezen tényleg parádés témák vannak majdnem minden számban. Folytassuk azzal, hogy ez a sok gyakorlás neked azért betette a kaput, mert lett egy komolyabb ínhüvelygyulladásod...
Igen, hát mondjuk az Ítélet című nóta az nagyon nehéz volt, ott ugyanazokat a ritmizálást kellett játszani, mint a szólógitár, úgyhogy az volt az egyik „kézgyilkos” dal amire konkrétan emlékszem... Négy-öt hónapot kellett pihennem akkor, gipszben volt a kezem, és nyár végén kerültem vissza újra az Eddába. De hát egész május végéig nem is nagyon volt koncert, de,mint köztudott, erre a pár hónapra Róna Gyuri helyettesített.
Akkor föl sem merült, hogy te esetleg emiatt kimaradsz, hanem az volt, hogy gyógyulj föl és akkor újra ott vagy?
Nem hiszem, hogy felmerült volna. Továbbra is ugyanúgy ott próbált nálunk a zenekar. Nem kerültem én távol arra a pár hónapra sem a csapattól. Ugyan úgy írtam tovább a leveleket a rajongóknak. A levelezés nagy részét azt én csináltam mindig. Volt körülöttem vagy hat fiatal lányrajongó, akik a címzésekben segítettek, hogy ne mindenre nekem kelljen megírnom. A komolyabb levelekre válaszoltam én, de aki csak plakátot, fotót kért, azokat ők borítékolták meg szortírozták. Esténként a próba után még 11-ig leveleztünk.
Gondolom, zsák számra kaptátok a leveleket.
Hogyne! Százezres nagyságrend volt a kapott levelek száma. A postára legalább hetente kétszer mentem a postafiókot kiüríteni, mert egyszerűen nem fért el a sok levél.
 |
Akik fiatalabbak tőlünk, tőled is, tőlem is, azok nem tudják elképzelni ezt az időszakot, mert ’76-85 között Miskolcon annyira erős zenei élet volt, illetve a feljövő zenekaroknak komoly és nagyon hűséges rajongó tábora, ami vidéken sehol nem volt ilyen meghatározó. Ez manapság szinte megtapasztalhatatlan. Hát igen, teljesen más volt a felállás, és abban az időben a rajongók követték a zenekarokat, ahová csak lehetett. Nagyon sokszor a rendőrség ott állt meg nálunk, a házunk előtt, mert eltűnt lányokat kerestek. Koncertek után a vége mindig az lett, hogy akit lehetett, meg befértek a kocsiba, azokat mi hoztuk haza. Meg jöttek utánunk vonattal is rengetegen. Már a szülők is tudták, hogy ha nincs otthon a kislány, akkor megyünk Zsöciékhez, megkérdezzük Irénke nénit, hogy hol játszik a zenekar és mikor érnek haza. Rendszeresen hazahoztuk a kislányokat, vigyáztunk rájuk. Nagyon-nagyon jó korszak volt ez! Meg az is legendás volt, hogy nálad a próba után, illetve a koncertek után megtörtént a motyónak a lepakolása és aztán ott alvás, etetés, itatás, mindenféle… Édesanyám reggeltől estig a teát, meg a szendvicseket csinálta. A technikusok, meg a roadok - általában akkor már pestiek voltak- mind ott laktak nálam, sőt a vendég zenészek is, amikor a második lemez után volt az a Platina turnénk három fúvóssal. Úgyhogy pezsgő életet éltünk! Almási Tamás készített egy dokumentumfilmet az Eddáról. Itt ő arra koncentrált, hogy a búcsúkoncertnek a dolgait, hátterét dokumentumfilmbe foglalja, de ő csinálta a Ballagás című filmet is, ami még sokat dobott a népszerűségeteken. Elképesztően erős időszakot éltetek akkor, hogy keveredtetek a filmes körbe? A Ballagás című filmnek a zenéjével kért fel minket Tamás, mi így ismerkedtünk meg vele. Megírtuk azt a zenét, a filmgyárban vettük fel az anyagot, és utána ment a mozikban. Mondjuk a mai napig is vetítik, minden évben egyszer legalább lehet találkozni vele valamelyik csatornán. Tamással aztán tartottuk a kapcsolatot a Ballagás után is. Tulajdonképpen a búcsú koncertet akarta megörökíteni, de aztán másképp sült el a film, mert elkezdett vájkálni, külön –külön készített interjúkat mindenkivel, a belső dolgainkra is kíváncsi volt. A viszályra is… Nem nagyon örültem neki, hogy a belső dolgokat is feszegette. |
Hogy készült a Ballagás filmzenéje? Gyakorlatilag a második lemezhez készülő dalok közül került bele a filmbe néhány, ugye?
Igen, azokból pár nóta. De hozzá kellett igazodnunk a filmhez. Tehát, ami megjelent később a lemezen, az akkor még nem úgy szólt a filmfelvételnél. Átalakítottuk később ezeket, mikor már a lemezfelvétel volt. Közben meg olyan kísérő zenéket is kellett írni a filmhez, ahol nem volt ének. Néztük a filmet és ahhoz próbáltunk kitalálni témákat, igazodva a hangulathoz, szituációhoz. Ott ültünk a vászon előtt, és próbáltunk hozzá zenélni.
Remélem, ez nem indiszkrét kérdés, csak felmerült bennem, hogy akkoriban fizettek ilyenért, hogy ti közreműködtetek, meg film zeneszerzők lettetek?
Én úgy emlékszem, hogy nem nagyon kaptunk érte pénzt, és azóta se. Még előadói jogdíjat sem kapok azóta sem ezért…
Pedig az egy nagyon sikeres film volt, sokan látták, biztos hozott a konyhára némi bevételt…
Igen, de nem kapunk érte pénzt, én legalábbis nem!
A visszaemlékezésekből, korábbi interjúkból az derült ki, hogy mikor a harmadik lemez készült, illetve mikor arra megírtátok a dalokat, a lemezgyár a szövegek miatt visszadobta az első verziótokat. E miatt kanyarodtatok utána másabb zenei vonalra?
A harmadik lemezre végül teljesen más nóták kerültek, mint az eredeti verzióban. A stílusba is változás történt, ha végig hallgatod, kiderül. Eredetileg azok a nóták készültek el először, amik végül is a Slamovits–Pataky közös lemezen megjelentek később. A Királyok és szolgák, Vadkutya, Elektromos szemek például. Azok a szerzemények készültek el eredetileg, de azokat aztán végül nem engedték, hogy megjelenjenek. Azt nem tudom már konkrétan, miért. De előtte már előfordult a második lemezen is, hogy az „Engedjetek saját utamon” című nótát azt levették róla, pedig fel volt véve az is a többivel együtt. Készen volt a stúdióban a komplett lemez, csak még januárban, februárban kint voltunk a Szovjetunióban két hónapig. Mire hazajöttünk, addigra kinyomták a lemezt és az „Engedjetek saját utamon” nem volt rajta. Az egyik oldal így rövidebb is lett.
Öröm így hazaérkezni, hogy megcsonkítják a lemezedet! Utána némileg más zenei irányba fordultatok, billentyű centrikusabb lett a zene, meg bekerült szaxofon is. Okozott ez némi zavart?
Akkor a közönség sem vette nagyon jól ezeket az új nótákat, mi meg sajnos ezt erőltettük a koncerteken és a régieket hanyagoltuk. Elég szerencsétlen helyzet alakult ki ebből.
További bonyodalom volt, hogy Talfi ’83-ban gyakorlatilag még a zenekar működése közben Svájcba távozott. Erről ti előzetesen mennyit tudtatok, vagy mennyire ért váratlanul titeket?
Semennyit nem tudtunk róla! Annyi volt, hogy megy ki, megismerkedett egy lánnyal és meglátogatja Svájcban, nem tudom én mennyi időre. Aztán teljesen váratlanul ért minket, hogy nem jött haza…
És ebbe inkább ez a hölgy játszott közre, vagy már az is benne volt, hogy a zenekaron belül voltak konfliktusok?
Hát, akkor, ahogy én emlékszem rá, még nem nagyon volt komoly konfliktus, pláne olyan, hogy emiatt maradt volna kint Talfi. A hölgy megfűzte, hogy maradjon ott, akit végül is elvett feleségül - később. Azóta már elváltak, de ahogy tudom, 10-15 évet együtt éltek, mint férj és feleség. Voltam kint többször is nála egyébként. Úgyhogy ez a hölgy játszotta a főszerepet abban, hogy Talfi nem jött vissza. Most már Amerikában él egy másik hölggyel.
Volt több összeállás is, tehát mikor a „bakancsos Edda” újra zenélt, az egyik ilyen volt, amikor ’88-ban a Petőfi Csarnokban volt egy fellépés, ahol az 1millió eladott lemez után járó díjat átvettétek. Onnantól úgy tűnt, rendszeres lesz a csapat alkalmankénti összeállása?
 |
Gyémántlemezt kaptunk... Na, ebből nem sok van az országban, nekünk van! Erre nagyon büszkék vagyunk. Ezt a Petőfi Csarnokban adták át és akkor határoztuk el, hogy akkor ötévenként a régi Edda is össze fog állni, és akkor ’90-ben, ’95-ben és 2000-ben játszottunk egy-egy ilyen koncertet. Az „új” Edda előtt nyomtunk egy órát. Akkor ebből adódóan látszott valami olyan jellegű közeledés, hogy így ezt az öt évenkénti fellépést még tudja vállalni a tagság? Persze, egészen 2000-ig, amikor aztán Attila meg Slamo keményen összekülönböztek. Nehezen jött össze az a koncert, az utolsó pillanatokban is rezgett a léc. Addig egyébként egészen jól működtek ezek a dolog - és mindez a közönség nagy megelégedésére szolgált, mert akkor nagyon örült neki mindenki, hogy a régi bandát is láthatja koncertezni. Én sajnálom, hogy vége lett, mert a közönség vesztett vele elsősorban… Ez igaz! Akkor nézzük a ’83 decemberi búcsúkoncert utáni helyzetet! Te gyakorlatilag rögtön a P.Box zenekarba kerültél. Vikidál, Bencsik ”Samu”, Cserháti mellé, de úgy hírlik, hogy Pataky Attila téged abban az időszakban próbált kivinni Skandináviába, ebbe a vendéglátós csapatba is. Mi volt a tényleges igazság? Igen, ez úgy történt, hogy szeptemberben, amikor eldőlt, hogy fel fog oszlani a zenekar, de a maradék bulikat még lejátsszuk, ez elterjedt a szakmában is. Engem már szeptember végén megkerestek a P.Box-tól, és már el is kezdtem tanulni a nótákat. Úgy, hogy jártam fel Pestre vonattal. Október elején én már tudtam, hogy ide fogok kerülni. Attila akkoriban kérdezte, hogy megyek e vele vendéglátózni, de hát mondtam, hogy: ne haragudj, de én a rockzenét szeretem, inkább ezt választom. Azt mondta, itt jó helyed lesz, maradjál, megoldom másképp... Nem volt ebből különösebb konfliktusunk. Januárban, februárban már a P.Box-ban próbáltam, és áprilistól már velük léptem fel. Te azt nagyon elcsípted, mert az a P.Box-nak talán a legerősebb időszaka volt, ugye? Igen, a legerősebb. Akkor jött ki előtte egy pár hónappal a „Kő kövön” lemez, ami nagyon sikeres volt, és akkor volt az István a király is a csúcson, amiben Vikidál főszereplő volt. Akkor úgy alakítottuk a P.Box turnét, hogy először volt egy negyven perc az István a királyból - a legjobb nótákkal-, ahova jött Nagy Feró, Varga Miki, Sebestyén Márti és Deák Bill meg Gyula is természetesen, és utána pedig P.Box koncert volt a program másik része. |
Nézzük tovább a pályafutásodat! Bencsik Samu sajnálatos halála némi bonyodalmat okozott a továbbiakban. De előtte még Deák Billel is elkezdtetek muzsikálni, illetve te később bekerültél a Beatrice-be. Mi volt ennek a menete?
’86-ban az István a királyt bevitték a Nemzeti Színházba. Az összes szereplő közül Vikidált vitték csak állandó szereplőnek, és emiatt a P.Boxban konfliktus lett ebből, mert nem tudtunk koncertezni Gyulának állandó színházi elfoglaltságai miatt. Közben Cserháti Pisti megnősült és leköltözött Debrecenbe. Hárman maradtunk a csapatban, Pálmai Zoli, Samu, meg én. Akkor próbálkoztunk a Metal Company nevezetű összeállítással, ahol Basary énekelt, aki később a Kormoránba került. Nem nagyon ment ez a verzió és akkoriban Bill kilépett a Hobóból és a Kormoránból is, úgyhogy így alakult, hogy akkor legyen Bill és a Boksz! A fele műsor a mi nótáinkkal telt el, a Boksz-al, a másik fele Bill hozott dalaival. Így koncerteztünk. Aztán adódott egy olyan, hogy a Beatricénél Miklóska Lajos basszusgitáros beteg lett, megkértek, hogy ugorjak be helyettesíteni. Végül a Ricsének már sokkal több bulija volt, és elkezdték egymást ütni a két zenekar koncertidőpontjai. Én akkor mondtam, hogy inkább lennék a Ricsében, végül egy pár hónappal később Pálmai Zoli is jött utánam oda. Úgy állt fel az a Ricse velünk, ami aztán négy éven keresztül működött. A mai napig úgy mondjuk, hogy a legsikeresebb Ricse volt az. Csináltunk négy nagylemezt Feróval, meg két koncertlemezt, illetve, egy dupla koncertlemezt. Úgyhogy hat lemezt sikerült összehoznunk. A mai napig is rendszeresen fel-fellépek velük is, egy-egy nótára beugrok vendégként.
2010-ben állt össze a Dinamit, abban te lettél a basszusgitáros. Most csak ebben az egy produkcióban veszel részt, vagy még van e mellett valami?
Más nem nagyon van. A Dinamittal csináltunk egy új lemezt, amiről sajnos nem nagyon lehet hallani. Nagyon- nagyon ritkán van egy-egy Üzletembers helyettesítésem, ahol barátaim játszanak és a Zsoldos Tomi ott a basszusgitáros. De köztudott, hogy ő nagyon sok zenekarba játszik, és így egyszer-kétszer előfordul, hogy szoktam őt helyettesíteni, de nem vagyok tag. Csak a Dinamit zenekarban vagyok állandó…
Zsöci, nagyon szépen köszönöm, hogy a rendelkezésünkre álltál, a pályafutásodhoz további sok sikert kívánok!
PAYA
2015. július 12. 16:48