MusicMedia

„Amíg a muzsika szól, a világ is sokkal szebb.”

OPEN ROAD 2015.

Immáron negyedik éve, hogy az Open Road fesztiválon, a Rock Arénát (nagy sátor) QSC-vel hangosítjuk. A többes szám azért kell, mert mi csak kiegészítjük az ottani felszerelést, illetve megtervezzük és összerakjuk az installációt. Hiába a nagy  tapasztalat, most is, mint mindig, meg kellett küzdenem a "sátor szellemével", mint egy örökkön visszatérő mumus, most is ott volt.

A helyzet több oldalról is kihívás. Maga a sátor akusztikája, ami valljuk be elég borzasztó, elrendezése, mert itt három sátor van össze rakva nehogy könnyű legyen, és magassága, ami valójában nem volt. Mint tudjuk, nem lehet "elég" szubot kivinni, de talán nem is a mennyiség a legnagyobb baj, hanem az elrendezés. A topokkal nincs ekkora gond, bár mint említettem nem volt elég magasság, illetve szélesebb volt a nézőtér, mint mélyebb, ezért oldalra is került egy-egy hangsugárzó, valamint a színpad elé kettő, hogy az első sor is halljon rendesen. Ezek egytől-egyig QSC KLA12-ők voltak.

Visszatérve a szubokra, hamar elfogy az energia a sátorban, mivel ez a sajátossága, a közép és magas frekvenciák meg verődnek, így teljes a káosz. Szerintem tévhit az, hogy a tömeg nem vesz el semmit a mélyek energiájából. Ezért, hogy hátul is legyen elég, függesztve lett oldalanként kettő KLA181. Ezek alá került három KW181, melyek tetején helyezkedtek el az oldalra szóló KLA12-esek. Így sikerült egy kvázi szub arrayt létrehozni. Persze jobb lett volna többet függeszteni, de nem volt elég magasság, illetve a zenészeket sem szerettem volna zavarni. Középre került két-két darab KW181, hogy ne legyen lukas a színpad előtti tér. Bár ez nem sikerült tökéletesen, de nem volt zavaró. Még tudtam volna két KW181-nek helyet találni, sajnos nem volt több.

A korábbi tapasztalatok alapján eddig ez volt a legjobb elrendezés, szinte mindenhol homogén lesugárzást sikerült elérni. Négy darab sztereó kimenettel oldottam meg a késleltetéseket, ez nem okozott problémát a Yamaha CL3-nak, illetve mivel külön kimeneten voltak a szubok, a nézők mennyiségéhez lehetett alakítani a hangzást. Gerjedés nem volt, azon kívül, amikor az egyik énekes hölgy a kézben tartott mikrofont bele tette a monitorba.

A színpadon igényektől függően összesen tíz darab KW122 teljesített szolgálatot, a dobnál egy KSub és egy K12 gondoskodott a monitorozásról. Az áramellátás 3x16 amperről elment a színpaddal együtt és még akkor sem volt gond, mikor még az első koncert előtt egyik fázison 193 voltra csökkent a feszültség. Ekkor csak az elektromos dob agy nem indult el, így maradt a sodrony nélküli hálóbőrös pergő, mikrofonnal való hangosítása. Aztán át raktak minket egy aggregátorra és innen minden rendben volt.

Bár az érdeklődés kisebb volt mint tavaly, a koncertek nagy megelégedést okoztak mind a nézőknek, mind a zenészeknek. A QSC legyőzte a "sátor szellemét"... meg egy kicsit én is.

Fekete Gábor

 

2015. június 28. 16:52

Minden jog fenntartva. 2024 - Instrument Reklám/MUSICMEDIA