ASPHALT HORSEMEN - Új név, régi arcok
Talán nem túlzás, hogy a honi rockzenei paletta egyik legkülönlegesebb színfoltja jelenleg a néhány évvel ezelőtt Gödöllőn alakult Asphalt Horsemen. A színtér tapasztalt veteránjai, azaz Lőrincz Károly énekes (Notre Dame, Snakebite), Matyasovszki Géza gitáros (Rózsaszín Bombázók, Zeus Flash), illetve Megyesi Balázs basszusgitáros (Mood, Stereochrist) által alapított, és Bencsik István dobossal kiegészült alakulat a tavalyi év folyamán jelentette meg bemutatkozó albumát, mely rögvest komoly visszhangot keltett a Lynyrd Skynyrd / Blackfoot-módra délies hangvételű, blues alapú hard rock zene híveinek körében. A reputációját már külföldön is sikerrel építgető csapat körüli történésekről Matyasovszki Géza számolt be lapunknak.
Az Asphalt Horsemen zenekar egy olyan műfaj hagyományainak öregbítését tűzte zászlajára, ami nemhogy idehaza, de szinte Európa-szerte sem rendelkezik gyökerekkel. Miféle szerelem nálatok a southern rock?
Azt a zenét játsszuk, amit magunk is szeretünk. Nem volt előre kitalálva, kimódolva, hogy ilyen muzsikát kellene írnunk, egyszerűen ez jön belőlünk. Ezen nőttünk fel, és most már minden bizonnyal ki fogunk tartani mellette. Eszünk ágában sincs kísérletezni, új műfajt teremteni. Az pedig külön szerencse, hogy tényleg alig találni hozzánk hasonló felfogású csapatot a honi színtéren. A műfajnak Európa-szerte azért léteznek hívei, múlt ősszel például Csehországban játszottunk, illetve Finnországba és Olaszországba is eljutottunk a közelmúltban. A cseh szervezőktől egyébként kaptunk egy listát, rajta huszonkét cseh southern banda nevével, ami elég sokat elárul arról, hogy ott milyen a szcéna, de az interneten már találkoztunk svéd, olasz és görög zenekarokkal is, szóval a hagyományai már ezen rockzenei szegmensnek is megteremtődtek a kontinensen.
Mondhatjuk azt, hogy az Asphalt Horsemen hiánypótló a magyar piacon?
 |
Szerintem igen, és ezt mi sem példázza jobban, mnt az, hogy az emberek nem is igazán tudják, hogy mi az a southern rock, állandóan magyarázatra szorul a műfaj, de valamit ugye mondani kell. Valójában, ha nagyon szétcincálnánk a dalainkat, akkor találnánk más hatásokat is benne, hard rockot, kaliforniai rock & rollt, és még némi bluest is. Valahogy azonban el kellett helyeznünk magunkat a térképen, ezért használjuk előszeretettel a southern rock megnevezést. Az érdeklődőknek egyébként úgy szoktuk megkönnyíteni a dolgát, hogy „valami olyat játszunk, mint a Sweet Home Alabama”. Ami persze nem fedi teljesen a valóságot, azt inkább a Black Stone Cherry és a Pride & Glory körvonalazza, megfelelő mennyiségű Lynyrd Skynyrd befolyással… A lemezborítóval és az egész koncepcióval is erősítitek a southern rock-jelleget… Nyilván, és ha mélyebbre megyünk, akkor hamar megleljük a mögötte lévő életérzést. Mint minden rockműfajnál, itt is tetten érhető ez, az imázs az összkép legalább ötven százalékát teszi ki, és csak utána jön az, hogy az adott szakemberek miként játszanak a hangszereiken. Angol szövegekkel operáltok, ami számomra azt sugallja, hogy eleve a nemzetközi porond a cél számotokra… Ennek a műfajnak a hivatalos nyelve az angol. Noha bennünk is felmerült, hogy esetleg magyar szövegekkel többre jutnánk itthon, mert a közönség szereti érteni a dalokat, próbáltunk is ebbe az irányba tendálni, de valamiért ez nem működött. Nem jöttek jó ötletek, így aztán fel is hagytunk ezzel, nem erőlködünk. Egyébként, az összes európai southern banda angolul énekel, de mondhatnám a skandináv rockbandákat is. Mi magunk is tudjuk jól, hogy az angol szövegek nem segítenek abban, hogy gyökeret verjünk itthon, de ez a zene így szól jól, így hiteles. Ez a kérdés pedig visszautal arra, amiről az elején beszélgettünk, mondván, nálunk nincs semmi túlgondolva, nincs koncepció arra nézve, hogy írjunk lassabb dalokat, vagy éppen gyorsabb, keményebb témákat, netán magyar szövegeket. Nem akarunk külső elvárásoknak megfelelni, igyekszünk hűek maradni önmagunkhoz. |
Milyen volt a bemutatkozó album fogadtatása?
Kifejezetten jó kritikákat kaptunk. Persze, elsősorban az a réteg értékeli a munkánkat, amely eleve szereti ezt a zenét, de a koncerteken is azt tapasztaljuk, hogy veszik a CD-t, és ebből az jön le, hogy jó úton haladunk.
Hogy látod, mára kialakult egy törzsközönség, aki eljár a koncertjeitekre és veszi a lemezt?
Igen, és ez látszik a Facebook-on is. Nincsenek több ezren, de mindenképpen létezik egy keménymag, amely figyelemmel kíséri a zenekar tevékenységét. Nemrég játszottunk a Barba Negrában, és feltűnt, hogy páran már tudják egynémely dalok szövegét. Ennek ellenére nem mondanám, hogy gyorsan haladunk az ismertség felé, de nem is foglalkozunk a promócióval napi 8-10 órát. Számunkra az a leginkább járható út, hogy elmegyünk más műfajú rockzenekarok elé is játszani. Többek között felléptünk már a P. Mobil és a Zártosztály előtt, és ezeken a komoly közönséget vonzó eseményeken mindig akad néhány ember, aki rácsodálkozik az Asphalt Horsemenre. Tavaly nyáron például a Hooligans előtt nyílt lehetőség megmutatni magunkat, és itt lehetett ezt leginkább lemérni. Hirdettünk egy olyan akciót, hogy Hooligans-jeggyel a következő akusztikus koncertünkre ingyenes a belépés, és ez működött, mert jöttek. No, nem tömegesen, lehet, hogy csak nyolcan, de számunkra ez mindenképpen előrelépést jelent. Az a nyolc majd úgyis elmondja másik nyolcnak, hogy létezünk, szóval ilyesfajta szolid építkezés folyik nálunk. Akár amatőrnek is nevezhetjük magunkat, hiszen egyikünk sem a zenekarból él, mindenkinek van polgári állása. Ez a piac sokkal kisebb annál, hogy el tudjon tartani ilyen műfajokat, viszont nagy előny, hogy így azt csinálhatjuk, amit akarunk, nem kényszerülünk semmiféle média- vagy vélt közönségigénynek megfelelni.
A nemzetközi körforgásba való bekapcsolódás mennyire tűnk reálisnak?
Mindenképpen látjuk benne a lehetőséget, hiszen ez egy olyan produkció, ami az angol szövegek okán bárhol bemutatható. Van meghívásunk a következő csehországi southern rock fesztiválra – ott ilyen is van, de más elképzelések is felmerültek. Kapcsolatban vagyunk a kaliforniai Little Caesar menedzsmentjével, és valós esély mutatkozik arra, hogy a nyáron koncertezhessünk velük Németországban. Amerika is eszünkbe jutott, de egyrészt, ott minden városban találni tíz hozzánk hasonló csapatot, másfelől, bármilyen jók lehetünk, ha a San Diego-i klubtulajdonos azt mondja, hogy „gyerekek, nagyon jók vagytok, játsszatok nálam minden hónapban”, nyilvánvalóan nem tudunk eleget tenni ennek.
Jól emlékszem, hogy pályáztatok a Nemzeti Kulturális Alapnál támogatásért, és kedvező elbírálásban részesültetek?
Pontosan, méghozzá több alkalommal is. Először a tavalyi finn miniturnéhoz kaptunk támogatást, majd az olasz koncertekhez, illetve stúdiófelvétel készítésére, végül pedig videoklip forgatáshoz. Utóbbit még nem használtuk fel, de a tavasz folyamán mindenképpen szeretnénk forgatni valamit, hogy jelen tudjunk lenni a Youtube-on.
Szerinted mennyire tudják a honi rockzenekarok, hogy van ilyen lehetőség?
Sokaktól hallottam már, hogy pályáztak, és sokan kaptak is támogatást. Azt hiszem, mára köztudottá vált, hogy létezik egy keretösszeg, ami kategóriák szerint kerül szétosztásra. Nyilvánvalóan igazolni is kell a megnyert összeg megfelelő irányú felhasználását, nekünk még arról is kellett dokumentumokat prezentálni, hogy a finn koncertek valóban megtörténtek.
Ami a lemezkiadást illeti, mostanában bevett szokás, hogy a zenekarok újságok mellékleteiként hozzák ki aktuális munkáikat. Angliában például ilyen módon jött ki a legutóbbi Whitesnake lemez, a Classic Rock magazinhoz csomagolták hozzá. Magyarországon mennyire releváns ez a megjelenési forma?
A létjogosultságát kár lenne megkérdőjelezni, hiszen a modell itthon is működőképes, látunk erre példákat. A lényege ugye az, hogy célzottan jusson el a lemez ahhoz a közönséghez, amely a leginkább fogékony lehet rá. Viszont még így is lehetséges, hogy az olvasók nyolcvan százaléka a kukába hajítja a korongot, de a maradék húsz százalék mindenképpen jól jár, hiszen ingyen kapta meg a korongot. Mi magunk is gondolkodtunk rajta, hogy esetleg ilyen formában jelentessük meg a lemezt, aztán végül úgy ítéltük meg, hogy kicsi a hatásfoka, éppen az imént említett jelenség miatt, amiről ugye nem áll rendelékezésre reprezentatív, értelmezhető felmérés. Ez komoly bizonytalansági tényezőt jelentett, lévén, nagy mennyiségű hanghordozót kellett volna legyártatni saját költségre, jelentős részük pedig így is, úgy is a szemétben végezte volna. Feleslegesen nem akartunk ebbe invesztálni, hiszen milliós tételről lett volna szó, ennyi pénze nincs a zenekarnak. A másik dolog, hogy néha olyan albumokat is kiadnak mellékletként, melyeket nem lenne szabad, mert a minőségük erősen vitatható. Csak azért, mert legyártanak valamit, ne kerülhessen már automatikusan kiadásra. Meg is beszéltük a srácokkal, hogy nem szeretnénk beállni abba a sorba, ahol boldog-boldogtalan ott van, ha zenél, ha nem zenél. Hiába jó az elv, ha a presztízse komoly csorbát szenvedett az elmúlt évek alacsony színvonalú produkciói okán. Ha ebben a bizniszben ténykednék, most biztosan leállnék vele, hogy később újra elindulhassak a szériával, de már valóban minőségi kiadványokkal, hogy legyen valami értéke, mert most nincs.
Tavaly felléptetek a Győri Nemzetközi Ütős Fesztiválon, méghozzá a Brian Tichy, egykori Whitesnake, Billy Idol, Foreigner, Pride & Glory dobmágus kísérőiként. Milyen érzés egy ilyen kaliberű, világhírű zenésszel játszani?
Óriási élmény volt ez mindannyiunknak, leszámítva a dobosunkat, aki ugye csupán nézőként vehetett részt ezen az eseményen… (nevet) Brian egy valódi virtuóz, olyan lendülettel dobol, ami tényleg magával ragadó. Többnyire úgy játszottunk, hogy körbe álltunk, és felé fordultunk a folyamatos kommunikáció érdekében. A buli előtt többször elmondta, hagy a Pride & Glory dalokat utoljára 1996-ban ütötte, és nem igazán emlékszik már, úgyhogy figyeljünk. Ehhez képest fel sem nézett, és úgy levezényelte a koncertet, hogy mi észre sem vettük. Annyira vitte a zenekart, hogy az ember nem tudott rosszat játszani. A basszusgitárosunk, Balázs a fellépés előtt kicsit izgult, hogy mi lesz, hiszen neki kell igazán együtt élnie a dobossal, és annak ellenére, hogy a saját cuccát alig hallotta, minden pillanatban tökéletesen tudta, hogy mit kell tennie. Brian vizuális dobolása, látványos hangsúlyai ugyanis sodorják magukkal a társakat. Alaposan megdolgoztatott minket, a Horse Called War nótát például az eredeti tempó másfélszeresével toltuk, ment a darálás ezerrel. Fantasztikus élmény volt, utána szinte eufóriában jöttünk le a színpadról!
Mik az Asphalt Horsemen tervei a közeljövőre nézve?
Ahogy korábban említettem, klipet tervezünk forgatni, akár két-három számhoz is, és jó lenne külföldön minél többet játszani. Emellett szeretnénk kihozni a második lemezünket az év vége felé, és az sem lenne hátrány, ha fel tudnánk építeni magunk köré egy olyan menedzsmentet, ami képes a zenekarhoz kapcsolódó összes ügyet kézben tartani. Most ez családias jelleggel működik nálunk, mindenki a saját kapcsolatait felhasználva igyekszik a szabadidejében dolgozni a csapatért, ám ez elveszi az időt a dalszerzéstől, a gyakorlástól, és minden egyébtől. Nem ez a módja egy zenekar működtetésének, és mivel szükségét érezzük, hogy jobban haladjunk, mindenképpen változtatni kell ezen. Tettünk már lépéseket az ügy érdekében, neveket azonban még nem mondanék, mert szerződést egyelőre nem kötöttünk senkivel.
Danev György
2015. június 25. 16:40