MusicMedia

„Amíg a muzsika szól, a világ is sokkal szebb.”

Music Media Magazin (2015 nyár) Tartalmi előzetes

Hamarosan megjelenik a Music Media Magazin következő száma, mely most is tartalmaz INGYENES zenei mellékletet... a PANAMA zenekar hatszámos EP-jét, amely a magazinban található QR kód segítségével letölthető. Valamint a nyári vízparti ejtőzéshez és délutáni olvasgatáshoz, igyekeztünk jelentős mennyiségű igényes tartalommal feltölteni a lapot. A Music Media Magazin e hét péntektől lesz megvásárolható az utcai lapárusoknál és a postahivatalokban. A lap bármely postahivatalban és postásnál előfizethető is.

Magazinunk 520 utcai lapárusnál kapható, melyeknek irányítószám szerinti listája megtekinthető itt: http://www.musicmedia.hu/impresszum

Az alap magazin bármely postahivatalban és postásnál előfizethető is.

ELŐFIZETÉS
Előfizetésben terjeszti a Magyar Posta Zrt.
Hírlap Igazgatóság
Postacím: 1900 Budapest
előfizethető az ország bármely postáján
a hírlapot kézbesítőknél
valamint megrendelhető e-mail-en: hirlapelofizetes@posta.hu
és megrendelhető telefonon: 06-80/444-444 számon.

A nyári lapszám tartalmi bemutatása:

Neal Schon - Örvénylő melódiák fogságában

Június 22-én új instrumentális szólóalbummal örvendezteti meg rajongóit Neal Schon. A gitárvilág állócsillaga ezúttal egy grandiózus dupla lemez színpompás dalain keresztül tolmácsolja a gitár nyelvén megszólaló gondolatait az értő fülek irányába. Az amerikai sztárgitáros ismét régi kollégáival, Jan Hammer és Igor Len billentyűsökkel, illetve Steve Smith dobossal kollaborált, az együttműködés pedig újfent olyan invenciózus kompozíciók formájában öltött testet, melyek mindig is jellemezték Neal önálló produkcióit. A páratlanul dallamérzékeny gitáros az alábbi exkluzív mélyinterjúban mesél a Vortex album megszületésének körülményeiről, illetve a klasszikus Santana-felállás közelgő visszatéréséről, no, és természetesen a Journey jövőjéről. (Interjú – Danev György)


Bármelyik megoldás jó, sok út vezet a jó soundhoz..
Interjú Szeghalmi Lászlóval, a visszatérő Panama zenekar gitárosával

Szeghalmi László a Panama zenekar élén az 1990-es évek egyik legújítóbb, legbátrabb gitárosa volt, tőle láthattuk-hallhattuk először az addig csak amerikai gitárosok által bevetett, sokszor hajmeresztő trükköket, zenei megoldásokat. Csapatával a Van Halen, a Winger, Dokken és Extreme egyengette zenei ösvényen haladt. Majd hosszú szünet következett, s időközben – hogy hűek maradjunk a Sex&Cars&Rock&Roll életérzéshez – az utcai, majd zártpályás gyorsulási versenyek meghonosításában vállalt vezető szerepet. Idén a zenekar visszatér, ez adta interjúnk apropóját. (Interjú – Illés Norbert)

Zenei melléklet: PANAMA – The Fat Mo Story
Az interjú tartalmazza lapunk aktuális INGYENES zenei mellékletét... a PANAMA zenekar hatszámos EP-jét, amely a magazinban található QR kód segítségével letölthető.


Harman Musikmesse – AKG újdonságok (Hang-, fény- és színpadtechnika)
A cikkben bemutatásra kerülnek:

C314
A világ egyik legsikeresebb mikrofoncsaládjának örökségét hivatott továbbvinni a Frankfurtban bemutatkozott új AKG nagymembrános kondenzátormikrofon a C314, mely ideális megoldás minden stúdiókörnyezetben, az otthoni felhasználástól egészen a professzionális felvételi helyiségekig.

D112 MK II
A Harman csoportba tartozó AKG bemutatta az új D112 MKII lábdob mikrofont, a cég legendás D112-esének utódja. Az MKII tovább erősíti elődje hírnevét, mivel egy vadonatúj flexibilis adaptert kapott, miközben megőrizte hangzásbeli erősségét mely anno az ipari standard státuszba emelte a mikrofont.

D5C / D5CS
Mikrofon melyet kifejezetten az intenzív színpadi használatra terveztek. Ezzel a mottóval mutatta be a Harman csoportba tartozó AKG az új D5C irányított dinamikus mikrofonját, mely a jól ismert és azóta nagy hírnévre szert tett D5 irányítottabb kardioid karakterrel rendelkező változata, ugyanazzal a megbízhatósággal és hangminőséggel.

K181 DJ Ultimate Edition
Az AKG szürke-fekete DJ fejhallgatója a K181 DJ egyáltalán nem szorul bemutatásra. Sokkal inkább az utódja, mely homogén fekete színben a 2015 Pro Light & Sound Show-n pompázott először.

Steve Vai – Továbbra is mozgásban

Lehet imádni, vagy éppenséggel utálni, egy dologban viszont mindenki egyetért: Steve Vai az univerzum legnagyobb virtuózainak egyike. A „kaszkadőrgitáros” karrierjének negyedik évtizedében is töretlen népszerűségnek örvend, ez egyértelműen lemérhető vadonatúj koncertanyagán, mely néhány hete jelent meg a Sony Music gondozásában. A Los Angeles-i Club Nokia pazar koncerttermében rögzített Stillness In Motion – Vai Live In L.A. elnevezésű anyag vérbeli Vai-eszencia, mely nem hiányozhat egyetlen hívő polcáról sem. Steve eme kiadvány kapcsán adott exkluzív interjút magazinunknak. (Interjú – Danev György)


Ferenczi György és a Rackajam: Amerikanizálódás

Ferenczi Gyuriék tavaly egy amerikai út kapcsán betették a lábukat Nashville-be is. Abba a városba, ahol anno Ray Charles, Elvis is legendás felvételeket készített. A helyszín kultikus, de ma is etalonként működő zenei epicentrum. Mit ad Isten, Gyuriék is belebotlottak egy négyszeres Grammy-díjas szakemberbe, aki végül masterelte az albumot. A Rackák menni Amerika! című lemez januárban jelent meg és gyakorlatilag minden elismerést besöpört kishazánkban. De nem csak ennyi volt a történés, azóta a Rackák márciusban megint visszatértek az Újvilágba és további terveik is vannak még arrafelé. Ezekről faggattuk a rendkívül lelkes muzsikust, aki egy új herfli megszületéséről is beszámolt, ami már hallható a lemezen és húsz éve várt lehetőségeket nyitott meg a harmonika virtuóz számára. (Interjú - Paya)


Harman Musikmesse – dbx (Hang-, fény- és színpadtechnika)
A cikkben bemutatásra kerülnek:

dbx DriveRack goRack
A januári NAMM Show-t követően sem áll meg a dbx újdonságok bemutatása, hiszen ahogy a gyári weboldalon folyamatosan ketyegő visszaszámláló is mutatta, nagyszerű dolgok sokaságát mutatta be a közelmúltban a világhírű gyár. A tendencia a 2015-ös frankfurti Pro Light & Sound Show-n is folyatódott ahol is elsőként a vadonatúj DriveRack goRack™ mutatkozott be.

Crown XLS DriveCore 2
A 2015-ös frankfurti PLS Show-n a Crown sem maradt új termék leleplezése nélkül, bemutatkozott ugyanis a sokoldalúságáról és megbízhatóságáról is jól ismert elérhető árkategóriát képviselő XLS sorozat immáron negyedik generációja mely ezen belül már a második mely a Crown forradalmi DriveCore™ chipjeit tartalmazza.

Aki feladja a leckét: Jost Nickel

A kivételesen tehetséges német session dobos, Jost Nickel nemcsak munkáival vívta ki a zenész-szakma és a közönség elismerését az évek során, hanem zenepedagógusként is komoly nemzetközi hírnévre tett szert. Jost keze nyoma kiváló tanítványok egész során érhető tetten, eredményei valóban figyelemreméltóak. Oktatási és tanulási filozófiáját a kiváló ütős egy Jost Nickel’s Groove Book nevű tankönyv lapjain is a szakma elé tárta nem oly’ rég, egyebek mellett erről beszélgettünk vele. (Interjú – Danev György)


2015 Frankfurt Messe a Tam-Tam Dobcentrum szemszögéből
Barangolásunk a teljesség igénye nélkül, tényleg csak a legfontosabb újdonságok bemutatására szorítkozik.

Pearl Wood-Fiberglass
Pearl Crystal Beat
Zildjian újdonságok
Turkish újdonságok
Sabian újdonságok
Remo újdonságok
Mapex Saturn V.
Dixon újdonságok


Micheller Myrtill - "Azt, hogy muzsikálni jó, semmilyen körülmények között nem kellene figyelmen kívül hagyni! "

Amióta megszerezte a diplomáját a Zeneművészeti Egyetem jazz-ének tanszakán, nagy szerelme, a zene teszi ki az életét. Közel 40 lemezen vokálozott, kilenc saját albuma jelent meg, emellett számos jazz és pop formációval dolgozott, például a 2000-ben újraforgatott Meseautó főcímdalát is ő énekelte. Mostanában főleg saját produkcióival foglalkozik. A Pintér Tiborral alkotott Voice&Guitar duójuk épp tíz éves, ennek örömére megjelentették negyedik lemezüket, és teltházas koncertet adtak a Katona József színházban. Másik saját zenekarában, a gypsy swinges Swinguistique-ben pedig kifejezheti a francia kultúra, és nyelv iránti rajongását. Emellett nagy szeretettel adja át az éneklésről szerzett tudását fiatal tanítványainak. (interjú – Pacziga Linda)

Roland TD-25/TD-25K/TD-25KV

„Most rukkolt ki a Roland azzal a TD-25-ös modullal (illetve TD-25K / TD-25KV dobszettel) ami rendkívül felcsigázta az egyébként türelmetlen, az elektronikai kütyükhöz (pl. okostelefonok) nem éppen pozitívan hozzáálló énemet.” (Ütős – Schvéger Zoltán)


Audio-Technica M70x az új monitor fejhallgató sztenderd

Az Audio-Technica monitor fejhallgató szériája legújabb csúcsmodellje nem a széles tömegeknek, hanem az igényes szakembereknek készült. Tesztelésére és bemutatására ezért egy gyakorló zenész-producert, Alan Roposát kértük fel ittjártakor.

A professzionális termékpaletta legújabb gyöngyszeme az ATH-M70x fejhallgató. Sokakban ismerős érzést kelthet, hiszen a széles körben elismert M-szériás fejhallgatók folytatásaként üdvözölhetjük. Ha a kistestvér, az M50x egyfajta sztenderddé vált a monitor fejhallgatók világában, világszerte megalapozva státuszát a producerek és zenészek körében, az M70x még tovább halad ezen az úton.(Hang-, fény- és színpadtechnika)


Belépés az elitklubba: Marshall Feeling mindenkinek

Magyarázd el valakinek, hogy milyen a tenger, ha soha nem látott még tavat sem! Mondd el egy hegedűsnek, hogy milyen érzés, amikor a dupla Marshall stack a gyomrodban szólal meg. A gitárosok tudják, hogy a Marshall nem csak egy erősítő, hanem egy életérzés. És tudja ezt minden zenész a színpadon, akit már megcsapott a szele. De miért a gitárosok kiváltsága a „Marshall feeling” ? Most bárki átérezheti, megértheti. Lépj be az elitklubba!(Hang-, fény- és színpadtechnika – Hermann János)

A látvány magáért
/tényleg a szemünkkel hallgatunk zenét/

Óriási tévedésnek gondolom, ha bárki is azon nyöszörög, vagy abban talál kivetnivalót, hogy egy zenekar mennyit foglalkozik a külsőségekkel. Még aki megrögzötten tagadja, az is az őt érő információ 90%-át vizuálisan gyűjti be, ez befolyásolja legjobban döntéseit, tervei, fantáziái is ezen a szubsztancián belül csaponganak.

Nekem senki ne mondja, hogy jólesik nézni, ahogy punnyadt, löttyedt csávók, csajok muzsikálnak, énekelnek, akármilyen jól, érzéssel, vagy színvonalasan is teszik ezt! Létezik valami jóleső középút a villamosról leszálló és civilben színpadra álló technikás szaxofonos és a beszartnadrágos, lumberszexuális félplayback énekesek között. (Közérdekű – Czutor Zoltán)


LaMancha „lovagjai”

Mielőtt bárki megijedne, hogy valami irodalmi kávéházat vezetünk be lapunk hasábjaira, igyekszem leszögezni, hogy amiről most szó lesz, az nem Don Quijote, de LaMancha. Az elmés nemes Don Quijote de la Mancha, Cervantes művének jóvoltából arról vált híressé, hogy folyton folyvást szélmalomharcot vívott. A jó hír az, hogy a most bemutatandó két „lovag”, LaMancha Rubinito és LaMancha Rubi SM-EX épp a szélmalomharc elkerülésének eszközei lehetnek. Nem is kuszálom tovább a szálakat, térjünk inkább a lényegre... (Gitár – Andrásik Remo)


NATAL lábgép a Fußmashine multiplikátor

Nem olyan régen a kezeim – illetve ha pontos akarok lenni, akkor a lábaim alá – kerülhetett egy nem csak gyönyörű, de kiváló duplázó, mégpedig egy Natal Pro Sereies Fast Cam pedál... Egy baj van vele….Vissza kellett adnom…..:) (Ütős – Tóth Tamás)

Kaszás Péter - Kilátás a dobszékről

Kaszás Peti egyike azon kevés honi zenészeknek, akik jól prosperáló nemzetközi karrierrel büszkélkedhetnek. A még mindig szemtelenül fiatal ütős immáron nyolcadik éve dolgozik a világ egyik legnagyszerűbb gitárosa, Al Di Meola oldalán, ám Peti nem az az ember, aki ezt – stílszerűen – nagydobra verje. Noha elismeréseknek sosem volt híján, a kiemelkedő tehetségű muzsikus mégis úgy érezte, ami eddig volt, az nem elég, zenei fejlődésének következő fejezetéhez újabb lépések megtétele szükségeltetik, ami végül törvényszerűen szólóalbum készítésébe torkollott. A jelen pillanatban is formálódó anyagról beszélgettünk Péterrel. (interjú – Danev György)


Meinl Classics Custom Dark cintányérok

Míg a '90-es években a MEINL cintányérok a többi világmárka mellett inkább csak a kezdő, vagy közép kategóriákban jöttek szóba, azóta rendkívül nagy fejlődésnek lehetünk szem és fültanúi a Meinl háza táján. Ma már kimondottan széles a választék és nincs megállás, évről évre újabb és újabb modellek kerülnek bevezetésre. Nekem személy szerint nagyon tetszik ez a fejlődés, szimpatikus az új hangzások keresése, a folyamatos kísérletezés a különböző ötvözetekkel és megmunkálási technológiákkal. (Ütős – Jánky Zsolt)


Eden EGRW1264

Mi is ez?
Már jó néhány hónapja nyüstölöm az Eden pöttöm fej-láda csomagját, a kiábrándítóan kocka nevet viselő EGRW1264-et. Én biztos adtam volna neki egy hozzá jobban illő, emberibb nevet, mondjuk…de ezt inkább hagyjuk. Várom az ötleteket... (Basszusgitár – Megyaszay István)

Harman Musikmesse – Soundcraft (Hang-, fény- és színpadtechnika)
A cikkben bemutatásra kerülnek:

Vi 5000 / Vi 7000
Az iparág egyik vezető digitális keverőpult szériáját gyártó Soundcraft két új Vi modellről is lerántotta a leplet a 2015-ös Pro Light & Sound-on Frankfurtban.

Si Impact
A professzionális szintű, igazán megfizethető digitális keverés még soha nem volt annyira realisztikus mint most. Elképesztő szintű erő és jelfeldolgozó kapacitás egy teljes mértékben megfizethető csomagban: A Harman Professional csoportba tartozó Soundcraft az angliai Potters Bar-ban található főhadiszálláson mutatta be a rendkívül izgalmas új Si digitális keverőpultját mely az Si Impact nevet viseli.


„Vágyom a művészi szabadságra” - interjú Pély Barnabással

Furcsa egy helyzet az, amikor az ember lánya olyan zenésszel készíthet interjút, akinek a teljes pályafutását végigkövette: látta elindulni, hallotta az első sikerdalokat a rádióból, nézte mentori tevékenységét egy tehetségkutatóban. Pély Barnabás esetében pontosan ez történt. Tizenhét évvel ezelőtt végignéztem a Kifutó című műsort, mostanra pedig már barátként beszélgetek vele múltról, zenekari tervekről, s természetesen a kezdetekről. Egy őszinte interjú kitartásról, tenni akarásról, s több fronton való létezésről. (Interjú – Rosta N. Napsugár)


Tony Franklin, az érintő nélküli szörnyeteg

A fretless basszusgitár prófétája, Tony Franklin néhány héttel ezelőtt egy Heart Of Storm nevű formáció tagjaként lépett fel a Budapest Kongresszusi Központban, a meditatív progresszív rockzenével kísért táncos előadás az orosz balett és a rock & roll kiválóságait egyaránt felvonultatta. Az esemény kiváló apropót szolgáltatott ahhoz, hogy elbeszélgessünk a The Firm, a Blue Murder, a Whitesnake, David Gilmour, Kenny Wayne Shepherd, és megannyi legendás session kulcsfigurájával, a Fretless Monster pedig vérbeli angol úriemberként, kedélyesen válaszolt a feltett kérdésekre. (Interjú – Danev György)

Pelyhe Kft. újdonságok (Hang-, fény- és színpadtechnika)

Az idei nyári fesztiválszezontól kezdve az Alpha 1200 széria is elköszön, és átadja helyét a Cyber technológia új üdvöskéinek. Tavaly láttuk az új kis teljesítményű (470w) család érkezését a Mythos és a Supersharpy bemutatkozásával. Bár még most is keressük a földön az elvesztett állunkat, de a frankfurti kiállításon megcsodálhattuk az első Clay Paky robot lányt! A neve: Scenius!


Andy Timonns - Az univerzális gitáros

E magazin olvasóinak nem kell különösképpen ecsetelni, micsoda isteni tehetség birtokában van Andy Timmons, aki saját jogon vált az elmúlt évtizedek egyik legsokoldalúbb, legnagyszerűbb gitárhősévé. Andy vitathatatlanul a ’80-as évek gitáros aranygenerációjának utolsó igazán nagy egyénisége, ő azonban nem ül a babérjain, folyamatosan dolgozik, néhány hete például Simon Phillips mesterdobos jazz-fúziós alakulatával, a Protocol II-val lépett fel Budapesten. A koncertet megelőzően lehetőség adódott egy alapos beszélgetésre a szőke húrbűvésszel, aki, mint általában, ezúttal sem tett lakatot a szájára. (Interjú – Danev György)


„Valódi barátok zenélnek együtt, nem csak kollégák” - interjú Mihályi Rékával és Magyar Bálinttal

A Group’N’Swing zenekar sikere hosszú évek óta töretlen. Rengeteg fellépéssel, díjakkal és lemezekkel a hátuk mögött azonban nem kényelmesedtek el: keresik az új kihívásokat, igyekeznek mindig valami újjal előrukkolni, hogy rajongóikat folyamatos lelkesedésben tartsák. Néha egy új kezdethez pedig egy nagy váltás, változás is hozzátartozik: a korábbi frontember, Gájer Bálint helyére Magyar Bálint érkezett. Gájer Bálinttal nehéz volt a zenekar elválása, hisz rengeteg közös sikert tudhattak magukénak – Magyar Bálintnak pedig ebbe az összeszokott csapatba kellett beilleszkednie. Új kihívásokról, új lemezről, összeszokásról s egymás iránti szeretetről is szó esik az interjúban.(Interjú – Rosta N. Napsugár)

Cseh Tamás Program – Jó év volt... (Közérdekű)

A Cseh Tamás Program indulását egy évvel ezelőtt jelentette be L. Simon László államtitkár, a program kidolgozásának kezdeményezője és koordinálója valamint Balog Zoltán, az emberi erőforrások minisztere, a Nemzeti Kulturális Alap elnöke. Az elmúlt év tapasztalatairól, a márciusban felállt ideiglenes kollégiumról és a további tervekről Bajnai Zsolt, az NKA Cseh Tamás Program Ideiglenes Kollégium vezetője beszélt.


Interton Group: Jelentős változások! (Hang-, fény- és színpadtechnika)

Interjú Balogh Gézával a 25 éves Interton Group vezetőjével
QSC Road Show 2015
Pély Barna a QSC-ről
Az Interton Group újabb világmárka képviselője lett


Szent György Iskola (Közérdekű)

Tanári gyorsértékelések az elmúlt tanévről: Hermann János, Novák Erik, Rozgonyi Péter, Szabó Károly.

PreSonus Studio One 3 - Új szabvány a DAW szoftverek világában!

Már kapható a közelmúltban megjelent Studio One 3, a PreSonus nagy teljesítményű, könnyen használható digitális audio munkaállomás-szoftverének eddigi legjelentősebb frissítése. Az Artist és Professional változatban kiadott alkalmazás igazán innovatív dalszerkesztési és zenei kísérletezést segítő funkciókkal bővült, ugyanakkor inspiráló új módszereket kínál egyedi és friss hangszínek megalkotásához. Ezen felül a Studio One 3 az első DAW szoftver, amely két platformon (Mac és Windows) kínál érintőképernyős multi-touch felületen megvalósított vezérlési és keverési funkciókat az alkalmazáson belül. Továbbá, a Studio One 3 Professional felhasználói élvezhetik a távvezérlés szabadságát a Studio One Remote for iPad alkalmazás jóvoltából. Az új Studio One kényelmes kezelhetősége kellemes megjelenéssel párosul a letisztult, modern, konfigurálható, nagy felbontású kijelzőkre felkészített felhasználói felület által. (Hang-, fény- és színpadtechnika – Garas Péter)


Warren Haynes - Hamvak és por

Pályafutásának bő három évtizede alatt a mesteri slide technika birtokában lévő Warren Haynes ritkán szánta rá magát, hogy szólóalbumot készítsen. Az Allman Brothers Band oszlopa, a Gov’t Mule letéteményese, és ki tudja még, hány felejthetetlen southern rock momentum szíve és lelke azonban most újra elérkezettnek érezte az időt, hogy önálló művel álljon elő. Ashes & Dust című harmadik saját munkáján viszont ismét új arcát mutatja a sokoldalú gitáros-énekes, a leginkább Americana-stílusú, izgalmas dalcsokorról pedig örömmel nyilatkozott lapunknak. (Interjú – Danev György)


Beyerdinamic TG100 sett

Mint már sokszor, most is a Csernus Tomi segítségét kértem egy hirtelen felindulásból elkövetett előadáshoz. Szigetszentmiklóson a Sárga Ház kistermében csináltunk egy koncertet Bíró Eszterel és Falusi Mariannal. Eszter a jól bevált saját Shure mikrofonját használta, de a Mariannak hirtelen kellett egy vezeték nélküli mikrofont szereznem. Természetesen lehetett volna bármi, de mivel régóta ki akartam próbálni az új belépő szintű Beyerdynamic TG 100 cuccot, azonnal hívtam Tomit, aki természetesen csak annyit kérdezett, hogy mikor megyek érte? (Hang-, fény- és színpadtechnika – Takács László 'Taki')

Takáts Eszter Beat Band – minőség alázatos munkával

Megjelent a Takáts Eszter Beat Band Ha túl közel vagy című nagylemeze. Az énekesnő hosszú utat tett meg, míg eljutott odáig, hogy ez az album napvilágot lásson. Különböző kórusokkal járta az országot-világot 18 éven át, majd több könnyűzenei produkcióban énekelt, mire létrejött a Beat Band. A részletekről mesélt nekünk. (Interjú – Nagy Szabolcs)


Cseh Tamás Program – Te játszottál már... (Közérdekű)
A Cseh Tamás Program és a fesztiválszezon

Kevés katartikusabb pillanat van annál, mint amikor zenekar és a megszokottnál jóval nagyobb közönsége először zengi sztereóban a banda szuperslágerét egy fesztiválszínpad két oldaláról. A Cseh Tamás Program 42 nyertes zenekarának új dalai már megszülettek, és az ország minden tájára el is juthatnak a nyár folyamán. A támogatott kezdő együttesek több fesztiválon, köztük a legfontosabb országos zenei eseményen, az Európa-szerte immár 20 éves Zene Ünnepén is színpadra lépnek.


LD System Curv500 (Hang-, fény- és színpadtechnika)

Az LD Systems az alapoktól alkotta újra a line array rendszert. A német LD Systems márka bemutatta ultra kompakt ívelt line array rendszerét, amely úttörő fejlesztés a kisméretű hangosítási berendezések területén. A karcsú, hordozható, nagy hatásfokú és masszív megszólalást biztosító line array rendszerek egyre népszerűbbek. Az LD Systems fejlesztőgárdája a moduláris ívelt array rendszerrel válaszolt a kihívásra.

„Nem szakma – hivatás” Interjú Demjén Ferenccel

Legutóbbi albuma közel két éve látott napvilágot, túlélte a világvégét, mindemellett tavaly is teltházas koncertet celebrált „klubjában”, a Papp László Budapest Sportarénában. Miként lehetséges, hogy a magyar sajtó agyonhallgatja, a rádiók nem játsszák a dalait, s a televízióban is csak ritkán tűnik fel? Erről, valamint a sztárságról, a fiatal tehetségekről és a régi szerzőtársról beszélgettünk Demjén Ferenc Rózsival, aki jövőre ünnepeli hetvenedik születésnapját. (Interjú – Hegedűs István)


Úton a zeneterápiához

Idén másodízben képviselhettem a hazai professzionális zeneterápiát az EMTC (Európai Zeneterápiás Szövetség) éves taggyűlésén. A találkozón ismét szembesültem azzal, hogy Európa más országai mennyivel előttünk járnak kutatásban, gyakorlatban, oktatásban, ismertségben és elismertségben. Látva az eredményességüket, a sikereiket, a szakmánkba vetett hitüket igen lelkesen tértem haza, és már a repülőn elkezdtem írni… (Közérdekű – Varga Ágnes)


Cseh Tamás Program – Több és jobb koncertért (Közérdekű)
A Cseh Tamás Program zeneipari kutatása

Mivel a Cseh Tamás Program az üres adathordozók után szedett jogdíjak egy részéből működik, létrehozói a jogdíjbevételek növelését is célul tűzték. A nagy alprogramok mellett ezért indult el a Jogdíjbevételek Növekedését Ösztönző Alprogram, illetve ennek részeként az az országos kutatás, amely a hazai könnyűzene helyzetét térképezte fel.

King KORG

Mindig meglep minket a KORG valamivel. Vagy csinálnak egy 3-4 kg súlyú brutális workstation-t mint pl. a KROSS, vagy egy nagyon könnyen kezelhető  analóg modellezésű szintetizátort. Most épp az utóbbi történt. Nem szeretnék fizikaórát tartani a hangszerről, ellenben szeretnék úgy beszélni róla mint billentyűs, hogy nekem milyen érzéseim voltak vele kapcsolatban amikor a kezem alá került. (Billentyű – Cséry Zoltán)


Professzor David Fiuczynski

Miközben mi arra készülünk iskolákon át, hogy 12 hangot hódítsunk meg ahhoz, hogy megszólaljon a zenénk, a világ kétharmada egy oktávon belül 24, 72 vagy 96 hanggal gondolkodik és zenél. David a Berklee Collage of Music professzora, aki nem matematikai alapokra helyezve zenél mikrotonalis rendszerben, fehér köpenyben orrára tolt olvasószemüveggel, hogyan is tehetné egy olyan zenekarral mindezt, aminek az a neve, hogy Screaming Headless Torsos (Üvöltő fejetlen torzók), amelynek Ő a központi idegrendszere.  (Interjú – Goldsmann Tamáas)


„Megtanultam az alázatot és a tiszteletet” - interjú Madár Tamással

Jelenleg az egyik legnépszerűbb magyar együttes, a Balkan Fanatik tagja, de korábban sosem tervezte, hogy egy zenekar állandó tagjává szeretne válni. Színésznek készült, élvezte ennek minden csodálatos oldalát, a különleges lehetőségeket, az olyan mentorok segítségét, mint Bujtor István. Aztán egy véletlennek köszönhetően hirtelen MC Mad D lett, s most már jó ideje hergeli a közönséget a koncerteken. Emellett pedig egy igazi szerelemnek, a rádiózásnak is hódol. Madár Tamás egy olyan ember, aki sok utat bejárt már, de most végre talán megtalálta azt, ami ténylegesen az övé, s amin végigmenve eljuthat egy olyan célig, melyet talán tudat alatt mindig szeretett volna a magáénak tudni. (Interjú – Rosta N. Napsugár)

Balkán Fanatik – begyújtják a tűzhelyet a produceri boszorkánykonyhában

Csókolj meg babám! címmel megjelent a Balkán Fanatik hatodik nagylemeze. A hagyományokhoz híven rengeteg zenei stílust, köztük a reggae-t, a hip-hopot, a népzenét és az elektronikát ötvözték az új anyagon, melynek egyik alkotója, Lepe nyilatkozott. (Interjú – Nagy Szabolcs)


Kozma Kata

Egy ideje nem járok ki az éjszakába, de ha mégis egy pult mellett találom magam, biztos, hogy izgalmas beszélgetésbe csöppenek... legutóbb egy Pesti Sikk koncerten futottam össze nagy örömömre Iván Alexandrával, egy kiváló zongorista-énekes lánnyal - vele évekkel ezelőtt egy céges himnuszon dolgoztam egy másfél szobás, hangfelvételre alkalmatlan budai lakásban -, aki ott, két rozéfröccs közben bemutatta nekem a nemrég hazaérkezett barátnőjét... a Berklee-n tanult, úgy érzem szocializálódott is, megszokta az ottani zenei környezetet. Magyar lány, mégis annyira amerikai a stílusa... laza, nyitott, közlékeny, és kicsit akcentussal beszél, ami roppant jól áll neki. Rovatunkban - melyben csak Hölgyekkel... méghozzá alkotóként jeleskedő Hölgyekkel készítek interjút - Kozma Katát faggatom. (Interjú – Lombos Márton)


Hasznos tanácsok otthoni és stúdió hangfalakhoz!

Gondolkoztál már azon miért van az, hogy néhány klub zene úgy szól, hogy szinte azonnal táncra perdülnél? Manapság igen sokan írnak zenét, mégis a minőség sok esetben elmarad a kívánttól. Az egyik legnagyobb hiányosság a tiszta hangzás, ezért az első és legfontosabb dolog, ha professzionális zenét szeretnél, hogy megfelelő stúdió monitorokat vásárolsz. Ezek kiválasztásában segít a következő cikk. (DJ technika – Németh Balázs)

5letszobrászat (Közérdekű)
Az alkalmazott művészet helyzete Magyarországon – 2. rész

Ígéretükhöz híven ismét összeültek az ötletszobrászok (Garai Judit – dramaturg; Czutor Zoltán – zenész, dalszövegíró; Berger Dániel – designer; Molnár Levente – szobrászművész; Lombos Márton – dalszövegíró), hogy folytassák előző beszélgetésüket, mélyebbre ássanak a felvetett témákban és ezúttal talán konszenzusra is jussanak.


Akai Professional Rhythm Wolf - A hangok műhelye

Az Akai Professional, az elektronikus zeneszerkesztő eszközök világszínvonalú gyártója nemrégiben egy új területen csillogtatta meg több évtizedes tapasztalatát, ez pedig a belépő szintű desktop analóg szintetizátorok szegmense. A gyártó nem bízta a véletlenre a dolgot: a gép a "régi iskola" elve szerint épül, masszív, ellenálló készülékház, határozott beépítésű csatlakozók, precíz kezelőszervek fogadnak minket, így biztosak lehetünk benne, hogy nem csak stúdiónkban, hanem próbatermi munka vagy fellépés során is számíthatunk rá – habár új a terület az Akai Pro számára, elismerően csettintünk: "a rutin, meg az évek" –, a kütyü mokány felépítésű, magabiztosságot sugároz. (DJ technika - Nádasi Zoltán és Reményi „Rem-C” Roland)


Cseh Tamás Program – Dallamos örökségünk (Közérdekű)

A Cseh Tamás Program nemcsak a jelen és a jövő hazai pop-rock mezőnyének mentorálására koncentrál. A kortársak bemutatása mellett fontosnak tartja azt is, hogy minél szélesebb közönséggel megismertesse a (közel)múlt nagyjait. A Magyar Könnyűzenei Örökség Megőrzésének Alprogramja őszülő halántékú héroszok és ifjú titánok, popikonok és rajongóik között kínál párbeszédet.


Hogyan védjük meg a DJ felszerelésünket?

Nos, saját magunkból kiindulva úgy gondoltuk, ez egy igen fontos kérdés a mai dj-k körében. A legnagyobb irónia a Dj cuccok védelmével kapcsolatban, hogy a felszerelést többnyire olyan helyekre kell cipelnünk, ahol a legnagyobb veszélynek vannak kitéve. Nem máshova, mint fellépések színterére. (DJ technika – Németh Balázs)


A Music Media Magazin
Jelentős szakmai, rajongói, közérdekű és kereskedelmi témájú tartalmai között éppúgy megtalálhatók a hangszer, erősítő, effekt és hangtechnikai eszközök tesztjei, ismertetői, bemutatói  – hazánk legelismertebb szakemberinek tollából – mint a zeneoktatás, a management, az üzleti szféra és a hangszeres zenészek interjúi, tanulmányai és olyan esemény előzetesek, beszámolók, amelyek a zenész életmóddal szorosan összefüggésbe hozhatók.

A Music Media Magazin kérlelhetetlen szakmai megközelítéssel mutatja be és dokumentálja a zenész életmódot, a hangszeres és színpadi életet, a hang, látvány és stúdiótechnika világát. Ugyanakkor általános célja a zenélés örömének és fontosságának társadalmi hangsúlyozása, a zenélés szeretetének újra divatba hozása.

2015. június 17. 12:35

Minden jog fenntartva. 2024 - Instrument Reklám/MUSICMEDIA