Női alkotók a magyar könnyűzenében - Bori Sára Hélène
Ebben a kérdésben olyan vagyok, mint egy megrögzött „monopoly” játékos… talán több, mint két éve, hogy a zenei szaklap - régebben a Hangfoglalás, most a Music Media Magazin - néhány oldalára lecsaptam, mert hiszem, hogy a mai könnyűzene alkotói között a női nem képviselőinek meg kell jelenniük.
Bori Sára Hélène nevével a 2012-es 90.9 Jazzy Jazzdalversenyen találkoztam, és azonnal beragadt. Egy fiatal Hölgy, aki saját track-kel indult, és szép helyezést ért el. A dalt meghallgattam. Felkeltette érdeklődésemet, és minél többet tudtam meg róla, annál izgalmasabb lett a személye. Most Hollandiában él (barátjával és alkotótársával, Szedlár Dáviddal, a Peet Project zenekar basszusgitárosával). Néhány órája néztem/hallgattam meg a youtube-on Sárával egy ottani rádióinterjút, hollandul beszélgettek- azt hiszem -, amiből egy szót értettem (ez volt a “jazz”), viszont élőben énekel, és hát eszelős jó… Bori Sára Hélène-s.
Édesapád Bori Viktor, híres jazz-zenész... milyen volt egy zongorista apuka mellett gyermekeskedni (úgy életmódban, mint az otthoni zenehallgatásban)?
|
Gyermekkorom legkedvesebb emlékei a Bori Jazz fesztiválhoz kötődnek, amit a szüleim évekig az udvarunkban szerveztek meg. Miközben fogócskáztunk a testvéreimmel, az Öregszőlőkben jazz zene szólt és a színpadon jobbnal jobb zenészek váltották egymást. Olyan felejthetetlen pillanatoknak lehettem szem-és fültanuja, mint a Burkina Faso, afrikai államból érkező Mamadou Diabaté és zenekara jammelése a Cotton Club Singers-el vagy Tisza Bea koncertje, közvetlenül az esküvője után, esküvői ruhában. Emlékszem, hogy Mamadou és barátai aznap megtanítottak a fűben ülve egy afrikai népdalra, amit azóta is gyakran dúdolgatok magamban. Az év további részében Chick Corea vagy Brad Mehldau lemezei vagy éppen Papa zongorajátéka töltötte be a házat. Rendszeresen fordultak meg nálunk hazai és szüleim nemzetközi háttere kapcsán szerzett, a világ minden tájáról érkező zenészbarátok. A zene meghatározó jelenléte tagadhatatlan, viszont soha egy pillanatig nem éreztem nyomást, csakis finom zenei terelést. Felfogtad, hogy Édesapád egy muzsikus, míg mások apukái irodisták, munkások, üzletemberek, stb ? Milyen érzést keltett ez benned - a barátaidban, osztálytársaidban? Értettem, éreztem és büszke voltam rá. A zenészséggel együtt járó életstílusnak köszönhetően a klasszikus napi 8 óras munkanapok nálunk nem léteztek, így sok figyelmet kaptunk. Papa rendszeresen elvitt magával koncertekre, amikre később a barátaimat is elráncigáltam, pedig kevés korombeli vett körül, akivel hasonló volt a zenei ízlésem. Amíg én Jamie Cullum dalokat mutogattam az iskolában a discman-en, addig a barátnőim az új Hiperkarma lemezt várták és ez így volt jó. Egymás horizontját szélesítgettük. Mikor és hogyan kezdtél el aktívan a zenével foglalkozni? Nehéz megtalálnom azt a pontot, ahol a zene természetes jelenléte aktívvá vált. 8 évesen kezdtem el zongorázni, de ez talán még a természetes jelenléthez kapcsolódik. Az egészen biztos, hogy amikor 13 éves koromban elkezdtem énekórákra járni, már konkrét elképzeléseim voltak a zenével való kapcsolatomról. 17 évesen alapítottam meg első zenekaromat, onnantól fogva rendszeresen felléptem és kipróbaltam magam sokféle stílusban a ska-tól a pop-on át a jazz-ig. Melyik volt az első lemez/hanganyag, aminél azt érezted: "Igen - ez az, eltalálta a lelkemet!" (Hogyan, mit éreztél, mi fogott meg benne?) Erre a pillanatra nagyon jól emlékszem. Volt a Papának egy olyan kedves szokása, hogy ha úgy gondolta, hogy egy lemezt meg kellene hallgatnom azt szolídan ott “felejtette” a szobámban. 14 éves lehettem, amikor Miles Davis - Live in Montreux lemeze volt soron. Amikor megszólalt a Human Nature című dal, olyannyira beleremegtem, hogy elvesztettem az egyensúlyom. Azt hiszem ekkor hallgattam először tudatosan Miles Davis-t és nem voltam lelkileg felkészülve az elsöprő energiáira. |
 |
Egy plusz szépség a sztoriban, hogy később kiderült, a szüleim erre a dalra vonultak be az esküvőjükön. A dal eredeti előadója egyébként Michael Jackson, szóval mindkét zenésznél jó kezekbe került Steve Porcaro (a Toto zenekar billentyűse) és John Bettis szerzeménye.
Mi vitt rá, hogy Te alkoss, és ne mások zenéit énekeld, add elő?
Bár nem vagyok zárkózott típus, az érzelmeimet tekintve nem vagyok a szavak embere. Az alkotás, mint önkifejezés passzol a karakteremhez. Ez egyébként eleinte a rajzoláson keresztül történt, egy ideig képzőművészeti pályára készültem. Mindig firkáltam dalszövegeket, dallamokat is a füzeteimbe, de ez sokáig nem volt tudatos dolog. Később a zene lett az elsődleges eszköz, rátaláltam alkotótársamra, Szedlár Dávidra, akivel együtt életre keltettük a dalokat, köztük néhányat a füzetekbe firkáltak közül is. A saját történeteimet, dallamaimat valahogy mindig hitelesebbnek érzem, könnyebben megtalálom a helyem a színpadon, amikor a személyes tapasztalataimat osztom meg, még ha ez néha azt is jelenti hogy az ember olyan dolgokat mutat meg magábol, amit egyébként csak a hozzá legközelebb állókkal osztana meg. Az alkotói folyamatokat, azt a flow-t ami elkap, amikor egy dalon vagy dalszövegen dolgozom pedig egész egyszerűen imádom! Ilyenkor megáll az idő és enni, inni is elfelejtek.:)
Mi inspirál?
Érzékeny típus vagyok, minden inspirál.
Tanultál Kőbányán, és ha jól tudom Micheller Myrtill-től is ... mi az, amit az iskola/az oktatás tett hozzá a zenével telt hétköznapjaidhoz?
Micheller Myrtill éveken keresztül terelgetett az utamon és nagyon sokat köszönhetek neki. Nem csak az énekléssel kapcsolatban tanultam sokat tőle, hanem az éneklés érzelmi alapjairól, ami a lelki fejlődésem egy nagyon fontos szakaszában hatalmas segítség volt.
Kőbányát párhuzamosan végeztem az ELTE angol/amerikanisztika szakával és másodikban abbahagytam egy Párizsba szóló ösztöndíjért. A nyelvek és főleg az angol nyelv szerelmese is vagyok a zene mellett, a két szerelem összefonódásából alakult úgy, hogy a saját projektemen kívül elkezdtem angol dalszövegeket írni más előadóknak is.
Egy ideje Hollandiában élsz... hogyan látod onnan a magyar könnyűzenét?
Utrechtben születtem, de még egészen pici voltam, amikor Magyarországra költöztünk szüleimmel. Hollandia mégis a második otthonom maradt, holland anyukával, kétanyanyelvű családban nőttem fel. Mindig vágytam arra, hogy még közelebb kerüljek a holland gyökereimhez, így kerültem ide, vissza a tulipánokhoz. Amíg Magyarországon éltem, a zenészvilág sűrejében nehéz volt kívülállóként reálisan értékelnem a helyzetet. Bevallom néha sötétebb árnyalatokban gondolkodtam, mint most. Kicsit objektívebb megfigyelőként rengeteg kreativitást és tehetséget látok, viszont kevés jól működő szervet, akik a tehetséget gondoznák és támogatnák. A megszokott tehetségkutatós csatornákon kívül, kevés lehetőség adott a valódi nagyközönséghez való eljutáshoz. Ugyanakkor ez a fajta kényszerhelyzet, mintha egyfajta csendes forradalomként még több igényes produkciót, zenekart, zenét szülne. Talán a holland levegő teszi, de bizakodóan állok a helyzethez és remélem, hogy alakulnak más erős csatornák, amin keresztül a magyar könnyűzene új erőre kap (amin keresztül újra vágtathat az a popipari paripa:))).
Milyennek látod az ottani könnyűzenei helyzetet?
Sok a hasonlóság és sok a különbség, ez köszönhető többek közt földrajzi adottságoknak, oktatásbeli különbségeknek, általános felfogásbeli és trendbeli különbségeknek. A mainstream csatornák itt is divatosak, viszont a zenei élet magja nem egy városban van elültetve. Szinte minden város külön popközpontot üzemeltet, akik a helyi zenekarokra figyelnek, az igényes projekteket segítik fellépési lehetőségek, rádiós, tévés megjelenések megteremtésével.
Hágában minden évben megrendezésre kerül egy úgynevezett pop hét. Ilyenkor koncerteken, előadásokon át mindenféle könnyűzenével kapcsolatos programot szerveznek, nagyon izgalmas dolgok ezek és szinte minden városban rendszeresen jönnek létre ilyen és hasonló események. Itt más a vidék definíciója, mint Magyarországon.
Egy másik érdekesség, hogy nagy divatja van az ún énekes/dalszerzőségnek, így ilyen szempontból jó helyen vagyok. A mondanivaló fontos és a közönség kifejezetten szereti, ha egy énekes a saját világát, történetét jeleníti meg a színpadon. A rotterdami zeneművészeti főiskolán például egyrészt van Pop tanszak, ami már önmagában kivételes, azon belül pedig nincs külön ének szak, csakis énekes/dalszerzői szakra lehet jelentkezni, elvárás, hogy a felvételiző egyben legyen énekes és alkotóművész.
Az út bár más, itt sem könnyű, hosszú és kitartó munkával lehet sikereket elérni, de több az opció ami a lehetséges irányokat illeti.
Munkásságodban mire vagy igazán büszke?
Október 25-én jelent meg debütáló lemezem, Fragments címmel. Nagyon büszke vagyok a lemezre, mert hosszas időn keresztül dolgoztunk rajta Dáviddal, minden dalt mi szereztünk, mindent otthon vettünk fel, ötleteltünk, variáltunk és közben rengeteg fejlődési folyamaton mentünk keresztül. Büszke vagyok magunkra, hogy el mertük engedni ezeket a dalokat, már ami az alkotás időszakát illeti. A projekttel most koncertezünk Hollandiában és tavaszra egy kis magyar turnét is szervezünk.
Mi az álmaid zenei projektje?
A sajátom teljes munkaidőben
Vannak zenével kapcsolatos aktualitások az életedben?
Október 24-én jelent meg Csemer Boglárka ‘Boggie’ második lemeze, amire ezúttal 4 angol nyelvű dalszöveget szereztem, illetve 3 neves hazai előadónak is írtam dalszöveget a 2015-ös ‘A Dal’ című eurovíziós válogatóra, izgatottan várjuk az eredményt. Ami a saját projektemet illeti, ahogy az Amber című dalomban is ismételgetem, apró léptékben, de biztosan haladok az úton amit megálmodtam. Tele vagyok új ötletekkel, kreativitással és energiával.
Lombos El Marci
2015. május 27. 15:49