Rendhagyó turné a Dunán
Interjú Schuster Lóránttal - 25. Rész
Rendkívüli és mindeddig egyedülálló kezdeményezés a P.Mobiltól: Végy egy hajót, amely megfelel szállodának és koncertszínpadnak egyaránt, föntről lefelé haladva hajózd (majdnem) végig a Dunát, majd időszakosan kikötve, a nagy folyó mindkét partján alkalmi hangversenyekkel szórakoztasd a rockzenére éhes nagyérdeműt. S, ha mindez a Lajtán, illetve a vasfüggönyön túl történik, alighanem tele van velük a világsajtó… Nem így a nyolcvanas évek Magyarországán, ahol a „belügy” – érzékelve Schuster Lóránték legújabb ötletének hatásait – ideges fejcsóválásba kezdett: „Mit csinálnak ezek már megint?!”
Tavaly lépett megalakulásának 45. esztendejébe Magyarország egyik legnagyobb hatású hardrock formációja a P.Mobil. A zenekar főnökével, motorjával való beszélgetéseink során a dalszövegek elemzéseivel, a hozzájuk kapcsolódó történésekkel igyekeztünk közelebb hozni az olvasót a P.Mobil társadalomszemléletéhez, életfilozófiájához, valamint ahhoz, miként élték meg a különböző korszakok külső és belső viharait. Most a sztorikon, történeteken van a sor. A hátrahagyott négy és fél évtized számtalan kalandot, anekdotát, érdekességet rejt magában, amelyet Schuster Lóránt kéthetente oszt meg az olvasóval.
Magyarországon mindeddig rendhagyó módon valósult meg a P.Mobil 1985-ös hajóturnéja. A nagy elődöktől eltérő módon ezúttal nem kétórás hajóúttal egybekötött koncertet élvezhetett a közönség, de sokkal összetettebb projectet sikerült tető alá hozni.
Rádler András nevezetű technikusunk fejében annak hatására született meg a gondolat, hogy Golecz Géza – aki a mai napig a színpadi technikusunk – a Folyamszabályozó és Kavicskotró Vállalatnál (FOKA) dolgozott kormányosként. Akkoriban egy tartályhajón szolgált, és bármilyen hihetetlen, a Duna teljes szakaszára kormányosi vizsgával rendelkezett. Elgondolásunk szerint a folyót föntről kezdve folyásirányban végighajózzuk, egyes városok kikötőjében pedig koncertet adunk a parton álló közönségnek. Nagyon fontos volt, hogy az ötlethez ideológiát találjunk. 1985. júliusában, Moszkvában rendezték meg a soron következő, XII. Világ Ifjúsági Találkozót (VIT), s erre rácsatlakozva véghezvihettük az elgondolásunkat. Az eseményhez annyi közünk volt, hogy a vízi járművön egy kis VIT zászló lengedezett, amelynek feliratát már a korláttól sem lehetett elolvasni.
Milyen hajóval utaztatok?
A FOKA adott nekünk egy úgynevezett „tanyahajót”, más néven lakóhajót, amelynek lapos tetejére az egész felszerelést felpakolhattuk, s ez egyfajta színpadként szolgált. A tető alatt komplett ebédlő, valamint kétágyas szobák helyezkedtek el. A tanyahajót egy óriási méretű uszályhoz csatolták, s ez húzott minket.
Ha jól emlékszem, az eseményt az Ifjúsági Rendező Iroda által szervezett turnéként tüntették fel.
Igen, ők szervezték kellő politikai és belügyi háttérrel. Ha valaki nem értené, ez azt jelenti, hogy az irodában különböző pozíciókban jó néhány belügyes dolgozott. Ám így is érte őket meglepetés. A turnéállomások közül Győr, Komárom és Esztergom meglehetősen problémásnak bizonyult. Az akkor még csonka Mária Valéria (párkányi) hídnál és a csehszlovák oldali rendezvény helyszíneken napokkal korábban megjelentek a sátorozó „előörsök”, akik a Duna parton „beásták” magukat. Erre a belügy persze ideges lett, s jó szokásuk szerint megint csak a P.Mobilt tették felelőssé, hogy „mit csinálnak ezek már megint?!” Felsőbb szinten azért szerencsére „meg lett véve a dolog”, ám a bunkó helyi rendőrkapitányok mindent megtettek, hogy valamilyen módon keresztbe tegyenek nekünk, s a gyerekek ne érezzék jól magukat. Volt olyan helyszín, ahol az illetékes parancsnokok előre közölték, hogy „majd ők megmutatják…”. Mi a hajó tetején lévő színpadról nyomtuk a rockot, amit a közönség a parton, a kordonok mögött hallgatott. A partra a keverőpultot, fejgépet és a világítást telepítettük, az áramot pedig a hajóról vittük ki egy kifeszített drótkötél mellé erősített kábelen. A közönségnek esélye sem volt megközelíteni bennünket, hiszen közöttünk volt a hajó, a víz és a felállított korlátok. De nem is próbálkoztak, ezek a büdös gyökerek mégis lefújták őket könnygáz sprayvel. A győri rendőrparancsnok arra való hivatkozással akarta – saját hatáskörében - leállíttatni a műsort, hogy nagyon hangos a közönség. El is kezdte szektoronként kikapcsoltatni az áramot. Arra lettünk figyelmesek, hogy Győr városa fokozatosan sötétségbe borul, miközben mi még mindig játszunk. A tiszt őrjöngött, mert hiába kapcsolta le fél Győr világítását, a cucc még mindig szólt.
Hogyan teltek a mindennapok a hajón, a zenekari „magányban”?
Az egész hajót belaktuk, nagyon jó hangulatban teltek a napok. Élelmezésünket az Ifjúsági Magazin szponzorálta, ennek összegét Wichmann Tamás kilencszeres világbajnok kenus kapta meg. Ennek fejében vállalta el a büfét, vagyis, hogy főz ránk. Sajnos, csak a második napon tudott csatlakozni hozzánk, s ez alatt különböző problémák adódtak. Az első napon még bepakolta az élelmiszereket a hajófenékben lévő raktárba. Sárvári Vili nem vette észre a nyitott ajtót, és azon keresztül teljes súllyal ráesett Wichmann Tamásra, akinek viszont ennek következtében kiugrott a dereka. Az első napot egy emberére bízta, aki ahelyett, hogy főzött volna, az italkészlettel volt elfoglalva. De nagyon. Miután az egész rá volt bízva, atom részegre itta magát. Tamás másnap csatlakozott hozzánk, látva a helyzetet, az első kikötésnél első dolga volt ezt az embert kirugdosni, lepofozni a hajóról. Egy alkalommal, csónakkal felhoztuk a hajóra Nagy Ferót, aki fel is lépett velünk. Aztán valamiért megsértődött és elment, pedig nagy szeretettel fogadtuk.
Az egészet úgy jellemezhetném, hogy vastagon éltük a rock and roll életet, és ebben minden benne van. De emellett dolgoztunk: reckeket, konténereket gyártottunk, az egyik technikusunk a partról hozta a hajóra az alkatrészeket.
Összesen mennyi időt töltöttetek a hajón? Hány napos volt a turné?
Győrtől egészen Bajáig hajóztunk, azt hiszem, két hétig tartott a túra. Pontosan kidolgozott útiterv szerint haladtunk: megvolt mikor, melyik nap, hol kötünk ki, és hol lesz a koncert.
Megelőzte valamilyen reklám, vagy beharangozó a túrát? A rádió vagy az akkori egyetlen TV mutatott valami érdeklődést a buli sorozatot illetően?
Nagyon nagy reklámot nem kapott a turné; óriási dolognak tartom, hogy a gyerekek ennek ellenére kifigyelték és hihetetlen módon reagáltak rá. A csehszlovák oldalon, a párkányi híd csonka szakaszánál, de hídelemeken ülve is, több ezer magyar gyerek hallgatta a koncertet, hiszen a víz nagyon jól vezeti a hangot. Amíg a magyar oldalon kikötve – hivatalosan - az anyaországi közönségnek játszottunk, addig a hajó másik, Csehszlovákia felé néző oldalát Gézával kidekoráltattam. Mégpedig olyan módon, hogy a „túlsó” oldalra felrakattam tizenkét halogén lámpát, négy pirosat, négy fehéret és négy zöldet. Miközben játszottunk, kigyulladtak a lámpák, és a magyar oldalon nem értették, a másik parton mitől őrjöng több ezer magyar gyerek. Eredeti terveimben az szerepelt, hogy minden cucc a hajón marad, nem kötünk ki, hanem mindkét oldalnak onnan játszunk. Ezt fúrták meg a tótok, s ezért folyamodtam ehhez a trükkhöz. De a határvonal miatt itthon is ellenállásba ütköztem. Ugyanis az államhatárt a fősodor jelenti. S, ha a folyó közepén haladunk, a szélesség miatt elég messze lettünk volna a csehszlovák parttól. Megoldás lehetett volna, hogy játszunk az egyik oldalnak, a hajó megtesz egy kis kört, majd játszunk a túloldalon is. Esztergom és Komárom esetében működhetett volna ez a lehetőség, hogy több kis kört megtéve mindkét oldalhoz eljutunk, Győrben erre nem volt szükség: ugyanis ott keskeny csatornává szűkül a folyó.
|
Történt olyan esemény, ami rendkívüli, vagy emlékezetesnek mondható? Mondjuk, időjárási nehézségek, vagy technikai malőrök. Mindent megéltünk ez alatt: vihart, mennydörgést, villámlást. Esztergomban, emlékszem, elég szeles, hideg idő volt. Egy gyerek beugrott a vízbe, végigúszta a part és a hajó közötti szakaszt, majd a hajóra felkapaszkodva felénk ordított: „Nyomjátok gyerekek! Nyomjad Lórikám!” Aztán, ahogy jött, szépen visszamászott a hideg, nem éppen kellemes hőmérsékletű vízbe és visszaúszott a partra. Mindvégig jó hangulatú bulikat tudtunk csinálni, itt készült el a Babolcsai néni refrénje is, amelyet a gyerekek a partról skandáltak a hajó felé. Jó, hogy említed ezt! Ekkortájt terveztétek a Babolcsai néni album megjelentetését, amiből – akkor - semmi sem lett. Korábban, a vonatkozó részben beszéltünk arról, hogy nem készültek el a dalok. Miért alakult ez így? Hiszen pont az effajta összezártság adhatná a legjobb alkalmat az alkotó munkára. Alkotásra nem volt lehetőségünk a hajón. Külön cuccot kellett volna biztosítani próbateremnek, amire hely ugyan lett volna, csak mi nem erre készültünk. A ’85-ös év végi, földrengéskárosultakért adott segélykoncert után gyakorlatilag megszűnt a P.Mobil, még lejátszva a már többször említett kaposvári koncertet. Maradt valami nyoma a vizi turnénak? Ha „hivatalos” felvételre gondolsz, akkor a válaszom: nem! Ám egy kamerával megjelent az a Dudás Béla, aki akkoriban az Ifjúsági Rendező Irodánál dolgozott - később más cégeknél is, mint pl. a Szigetfesztivál –, és aki elnézést kérve közölte, azért küldték, hogy a belügy megbízásából az összes bulit filmre rögzítse. Fel is vett mindent, csak éppen nem tudom, mi lett a felvételek sorsa. Maradtak VHS-kazettán felvételeim, ám azok sincsenek nálam: valamelyik technikus őrzi azokat. Mindent összevetve, nagy dili, jó kirándulás, és jó hangulatú buli volt, amiért nem kaptunk gázsit. Reklámnak viszont kitűnő volt és ez többet ért. Ha lehetne, a mai technikával - és egyáltalán - szívesen megismételném ezt a turnét! (folytatjuk) Hegedűs István |
 |
Vizi turné linkek:
| Igen, szép volt! | Oh yeah! | Asszonyt akarok |
2015. május 21. 19:27