Vitaindító gondolatok a zeneoktatásról...
Eltökélt szándékunk, hogy a közeli jövőben számos hazai zenészt, zenetanárt szólaltatunk meg a zeneoktatás hiányosságainak feltárására. Megkíséreljük azt is, hogy miközben a valós helyzetet taglaljuk, alkalmasint megoldási javaslatokat is igyekszünk sugalmazni a felmerülő problémákra.
Bevezető:
Magyarországon – mint a fejlettnek mondott társadalmak többségénél – jellemző, hogy a fiatal korosztály egyre nagyobb része értelmetlenül, haszontalanul tölti el szabadidejét, gyakori az elmagányosodás és az antiszociális viselkedés. Egyre nagyobb probléma a kommunikációs- és problémamegoldó készségek hiánya, valamint a beilleszkedési zavarok... a depresszió pedig népbetegségnek számít.
Ugyanakkor azt is tudjuk, hogy a zenetanulás és a zenélés hozzájárul a társas kapcsolatok fejlődéséhez, a fiatalok értelmi, érzelmi, társadalmi, tanulmányi, kommunikációs, nyelvi és fizikai készségeinek fejlődéséhez, közösségi élményt nyújt, önismeretre tanít, fejleszti a kommunikációs készségeket – azaz egyéni és társadalmi szempontból is hasznos elfoglaltságot nyújtva hozzájárulhatna a fenti problémák kezeléséhez.
A szervezett zeneoktatás szintén hozzájárulhatna a fenti problémák kezeléséhez, azonban erre a jelenlegi keretek nem nyújtanak kielégítő megoldásokat.
Hazánkban a zeneoktatás területén olyan művészeti iskolák működnek, melyek jellemzően magas szintű és többségében komolyzenei képzést nyújtanak. Azok a fiatalok, akik a zenét nem professzionális szinten kívánják űzni, vagy nem komolyzenét szeretnének tanulni, kisebb részben szervezetlen keretek között tanulnak, többségük azonban autodidakta módon, vagy lehetőségek híján egyáltalán nem zenélnek.
A skandináv és az angolszász országokban legendásan magas szintű a zeneoktatás. Ez célzottan jelentkezik a közoktatásukban (pl. minden általános és középiskola rendelkezik felszerelt próbatermekkel és stúdiókkal). Mivel stratégiai ágazatként kezelik a kérdést, számos intézmény specializálódott az alapszintű oktatásból érkezők befogadására és a zenei iparágak legkülönfélébb területein történő szakképzéseire. Az elmúlt évtizedekben szinte minden zenei terület vezető és meghatározó személyiségei és vállalkozásai között ezen országok szakemberei, vállalkozásai fordulnak elő leggyakrabban.
Vizsgáljuk meg röviden a mai helyzetet hazánkban:
Magyarországon jelenleg - a közoktatás ének-zene órái mellett - alap- és középszintű zenei oktatás és hangszeres képzés állami, vagy önkormányzati fenntartású zeneművészeti iskolákban, középfokú művészeti intézményekben, for-profit alapon működő magán zenei stúdiókban, és magántanároknál zajlik.
- Nyugodtan kijelenthetjük, hogy az alapszintű zeneoktatás a közoktatási intézményekben nem ér el eredményeket nem járul hozzá a zenei alapműveltséghez, a hangszerismerethez, nem kelti fel a zene iránti érdeklődést.
- Az alapszintű zeneművészeti iskolák zömében magas színvonalon működnek, de jellemzően klasszikus zenét (népzenét is - olvasói hozzászólás után javítva... a szerkesztő) tanítanak.
- A középszintű zeneművészeti iskolák szintén magas színvonalú zenei képzést nyújtanak. Néhány kivételtől eltekintve azonban ezekben is klasszikus (népzenét is - olvasói hozzászólás után javítva... a szerkesztő) zenét tanítanak, továbbá elsősorban a művészképzésre koncentrálnak. Csak nagyon kevés azon intézmények száma, ahol megjelenik a könnyűzene, amely jellemzően ezen intézményekben is leginkább jazz-orientált.
- A magán zenei stúdiók, magántanárok viszont eltérő színvonalon, nem átlátható módon működnek. Leggyakrabban töredezett, nem komplex tananyaggal, vagy tanterv nélkül dolgoznak, sok esetben nem adnak magas szintű zenei tudást. A magán zenei stúdiók, magán tanárok javarészt egyetlen hangszer oktatására specializálódtak, melyekben a tanulók számára a legtöbb esetben nincs meg a közösségi élmény lehetősége.
A fentiek alapján megállapíthatjuk tehát, hogy...
- hiányzik a könnyűzenében használt hangszerek szervezett és tömeges oktatása
- szervezett keretek között – a komolyzenét (népzenét is - olvasói hozzászólás után javítva... a szerkesztő) és a jazz zenét leszámítva – nem, vagy csak nagyon szűk rétegben juthatnak zenei képzéshez a mai fiatalok
- a magán zenei stúdiók és a magántanárok többségénél nincs rendszer, nem komplex az oktatás, valamint nincs meg a közösségi élmény lehetősége
Ezért kijelenthetjük, hogy a hazai zeneoktatási rendszerben nincs, vagy nem kielégítő a tömeges könnyűzenei képzés, miközben jelentős igény mutatkozik erre!
Következmények:
Leszámítva a bevezetőben leírt személyes és össztársadalmi fejlődés elmaradását, (halkan megjegyzem: ezek mellett nem mehetne el szó nélkül felelős gondolkodású ember) az történik, hogy a magas szintű közép és felsőoktatási intézményeink egészen kiváló, sőt olykor páratlan muzsikusokkal ajándékozzák meg hazánkat, akiknek nem jut elég zeneértő közönség, hiszen a tömegeket senki nem tanította meg arra, hogy mi és mitől jó, vagy nem jó a zenében. Így a tömegek jobb híján azt tekintik jónak, amit abból a médiából csurgatnak rájuk, amelyben szintén meg nem tanított emberek – jobb híján – kereskedelmi szempontokra hivatkozva döntik el, hogy mi a jó és a nem jó.
John Lennon Educational Tour Bus
Első körben – vitaindítónak – lássunk néhány véleményt a hazai könnyű-zenészek köréből. Internetes magazinunk „Életképek” címmel indított sorozatában már számos hazai művész válaszolt ilyen irányú kérdéseinkre:
Tóth Gergő (énekes)
„Szerinted mi lendíthetne a legnagyobbat a hazai könnyűzenei életen?
Szerintem a közönségnevelés lenne a legfontosabb előrelépés. A koncertre járó hazai tábor jó része például azt sem tudja, hogy mi a különbség a basszusgitár és a gitár között. Tapasztalatból mondom. Már általános iskolában és középiskolában is MINDEN embernek hangszert kéne adni a kezébe. Akár DJ pultot is. Ha minimálisan beletanulhatnának az alapokba, már jobban átlátnák mi megy a színpadon. Jobban megismernék ki és miért zenél jól, ki az aki kamuzik. Finnországban és Svédországban is a zenei oktatás teljes átalakítása hozta meg az áttörést. Mi is tegyünk érte!”
Petruska András (gitáros)
„Szerinted, mi lendíthetne a legnagyobbat a hazai könnyűzenei életen?
Tanulás, alázat, párbeszéd, nyitottság, összefogás, vállalkozó szellem - gyakorlatilag az általános hiánycikkek a magyar társadalomból. De azt is látom, hogy sokan dolgoznak ezen értékek mentén, az előrelendítésen.”
Kaszás Péter (dobos)
„Szerinted mi lendíthetne a legnagyobbat a hazai könnyűzenei életen?
Ez a 40 milliós kérdés. Én úgy látom, a fő probléma nem is a pénzhiány, hanem hogy az emberek nem tudnak/akarnak érdeklődni az új, modern dolgok iránt. Hogy egy nagyon egyszerű példát mondjak: bármikor, bárhol lép fel valaki a nagy generáció tagjaiból az biztos telt ház. Ez nyilván önmagában nem baj, de nem tudom ki fog megtölteni egy BS-t ha ők már nem lesznek. Persze van ellenpélda is, de én úgy érzem egy széles vásárló réteg nem érdeklődik, csak azok után a zenék után amiken mondjuk ők nőttek fel 40 évvel ezelőtt. De ennek van sok történelmi/szociológiai oka is.”
Regály György (zongorista, az LFZE Jazz tanszékének Adjunktusa)
„Szerinted merre tendál a hazai zeneipar?
A kóklereké a média. Sokáig hezitáltam, hogy ezt szóvá tegyem-e, de azt hiszem itt az ideje. Minden bizonnyal bennem van a hiba, hogy nem játszom olyan zenét, amit a nagyközönségnek el lehet adni. Ez régebben is így volt, ám akkoriban azért nagyságrendekkel jobban élhető volt ez a kis zenei ország.
Szerinted mi lendíthetne a legnagyobbat a hazai könnyűzenei életen?
Talán egy olyan politikától független, hozzáértő szervezet, amiben ténylegesen a zenével – nem mint iparággal – foglalkozó emberek alakítanák ki a minél igényesebb zenei produkciókat.
Czutor Zoltán (énekes – gitáros)
„Szerinted, merre tendál a hazai zeneipar? Milyen pozitív/negatív trendeket tapasztalsz?
Úgy általában a könnyűzene-hallgatási szokások Magyarországon elég kétségbeejtőek, és elég megnézni a YouTube Top20-at, ahol a lakodalmas rockon meg lakótelepi rapen kívül igazából nem történik említésre méltó. Várnék valamiféle nyitottságot, az aktív, teremtő zenei kultúra népszerűsítésében a közmédiától is. Talán egy-két apró jele van ennek, de koncepciója sajnálatos módon még mindig nincs, én ezt nagyon várom, mert erre nagy szükség van.
Ha néhány pontban össze lehetne foglalni, szerinted, hogyan lehetne helyretenni a magyarországi könnyűzenét, működőképessé tenni a hazai zeneipart?
A hangszeres zenélés népszerűsítése, már óvodás kortól.
Valamint, hogy az egyébként civil – zenélni majd sosem akaró – közönségnek fejlesszük a zenei ízlését, abban – közhelyeket fogok mondani! – óriási felelőssége van mind a közszolgálati, mind a kereskedelmi médiának, televíziózás és rádiózás szintjén.
Könnyűzenében Magyarország még mindig egy UFO-ország, egyszerűen nem kerülnek terítékre igazán progresszív és igazán fontos zenei ügyek, mozgalmak, dolgok. Ennek elsősorban az az oka, ami egyáltalán nem szűkíthető le a könnyűzenére, sőt még csak a zenére sem, hogy Magyarországon nem tart még ott a közvélekedés vagy a közhangulat, hogy a szellemi alkotás az egy nagyon fontos közügy legyen. Uram bocsá’, annyira fontos közügy, hogy érezzük, tulajdonképpen az emberi létezésnek is ez az értelme.”
A vitaindító írást összeállította: Andrásik Remo
2015. május 16. 19:50