Megvannak a Cseh Tamás Program országos zeneipari kutatásának első részeredményei. A részösszegzés elsősorban a szélesebb közönséghez jutás, tárgyi eszköz- és turnéköltség-támogatás igényét jelzi a szakma képviselői részéről. A felmérés célzott kérdéseket tartalmazó, tematikus kérdőív alapján történik. A szervezők továbbra is várják a zeneipar szereplőinek válaszait, javaslatait.
A kérdőív mellett két workshop is segítette a vidéki zenei élet helyzetét vizsgáló kutatást. A pályázatelőkészítő felmérés szakmai vitája 2015. május 12-én folytatódott Debrecenben, ahol a Cseh Tamás Programiroda képviselői ismertették az első adatokat.
A csehtamasprogram.hu/kutatás oldalon elérhető kérdőív anonim, öt nagy kérdésblokkból (élőzene, elektronikus zene, hangfelvételek, új szerzői alkotások, a zene oktatása és népszerűsítése) áll, s mindegyik végén lehetőség van projektötletek megadására a javasolt költségvetéssel, önrésszel és szerződésformával, mely által jobb pályázati kiírások születhetnek.
A kutatás részeredményei szerint a legtöbb koncertező zenész annak keresi a módját, hogy miként tudna több helyszínre, nagyobb közönséghez eljutni. Az igényelt segítség terén a 2-3. helyen a koncertezéshez szükséges tárgyi eszköz-beszerzések és turnéköltség-támogatások állnak. A harmadik legnépszerűbb igény a nemzetközi kapcsolatrendszer erősítése, ezt követi a belföldi kapcsolatrendszer fejlesztése és annak támogatása, hogy az érdeklődők új szakembereket tudjanak bevonni munkájukba.
A kérdőív készítői néhány felmerült pályázati bírálati szemponttal kapcsolatban is várnak véleményeket. Például azzal, hogy „A magyar zeneipar legtöbb területén alacsony a nők aránya, ami a tehetségeket pazarolja, ezért a lányok, nők előnyben részesíthetők a pályázati rendszerben”, a kérdőív kitöltőinek 56%-a nem ért egyet, s csupán 16%-a igen. A válaszadók 89 %-a azonban férfi.
A kérdőív végén problémák sürgősségét és forrástervezésnél számításba vett fontosságát lehet értékelni. Többek között azt a problémát, hogy „Az ország jelentős területén nem megoldott a közönség koncertre jutása, de főleg hazajutása az éjszakai órákban, mert nem megfelelő az együttműködés a tömegközlekedési szolgáltatókkal vagy magánbuszos vállalkozásokkal”, csak a válaszadók 52% tartja sürgősen, vagy nagyon sürgősen megoldandónak, és 50%-uk javasolná, hogy ez kapjon kiemelt fontosságot a költségvetési tervezésben. A válaszadók 49%-a azonban budapesti.
Minden erőfeszítés ellenére a válaszok többsége a nagyobb városokból érkezik. A szervezők minél több kistelepülési iskolába, diákönkormányzathoz, civil szervezethez, művelődési házba, koncerthelyszínre szeretnének eljutni kérdéseikkel, hogy segíthessenek.
További kérdés, információ, interjúigény:
Cseh Tamás Programiroda
sajto@cstp.hu
+36204736963
2015. május 16. 11:40