Életképek – Lombos El Marci
Folytatjuk életképek címmel indított önálló sorozatunkat, melyben ugyanazon kérdéseket tesszük fel számos hazai művésznek azt remélve, hogy a válaszaikból (önállóan és összességükben is) egyedülálló kép rajzolódik majd a hazai zenei életről és a zenész hivatásról.
Mivel foglalkozol éppen?
Azon felül, hogy apja vagyok 3 gyermeknek, és férje egy édes asszonynak, dalszövegírással. Volt idő, amikor voltak melléktevékenységeim, de mára ez tölti ki a napjaimat, illetve töltené, ha nem kezdtünk volna bele egy szuper bandával - a Juhász Attila Jazz Quartett-tel, ami mára septetté bővült - egy izgalmas produkcióba, a Voodoopestbe. Ezen felül 5letszobrászkodom, ami egy rendszeres alkotói kerekasztal beszélgetés, és zenei vezetője vagyok egy revüműsornak, ami a Dumaszínház és a Gólem Színház közös produkciója… mindezek mellett zeneiskolába járok, gyakorlok és házi feladatokat készítek. Persze a magaméit… a legnagyobb lányom egyedül ül a füzet fölé.
Mik a szakmai terveid a közeljövőre?
Mindenképpen szeretnék a Voodoopest-tel sokszor színpadra állni… itt-ott már vidéken is megjelenünk, és szerencsére találtunk egy állandó helyet, az Orfeumot, ami egy roppant nívós, emellett pedig egy izgalmas helyszín. Érdekes dolgok történnek ott, azt gondolom, hogy fontos produkcióknak ad otthont.
Díjazzák, hogy kísérletezünk, hogy a zenét - Juhász Attiláék fantasztikus muzsikáját - megpróbáljuk kicsit másként, közérthetően, szókimondón tálalni - persze kulturált módon. De jó lenne bejárni az országot, több helyszínre is eljutni, és találkozni az emberekkel.
Új anyag? Koncertek? Szólótervek? Zenekari tervek?
Dalokat folyamatosan írunk, nálam az alkotás tényleg a hétköznapjaim részévé vált, de egyelőre a Voodoopest-et szeretnénk megutaztatni.
Nemrég az NKA támogatásával beindítottunk egy Lemezkóstoló nevű programot, ami közösségi lemezhallgatást jelent. Egy kedves barátunk, Garai Judit, aki egy kiváló dramaturg, ül velünk egy színpadon és kérdez… sokat és jókat. Egy laza estét kell elképzelni, aminek a végén eljátszunk trióban több dalt. Már iskolák és borászatok is jeleztek, hogy érdekli őket a dolog.
Szerinted merre tendál a hazai zeneipar?
Nem mondom, hogy minden ideális, de optimistán nézem a világot, és látok olyan tendenciákat, amelyek előre mutatnak. Jól emlékszem a 90-es évekre… szerintem nagy mélyrepülése volt a magyar pop-nak, de mára egy csomó minden megváltozott. A tehetségkutatóknak köszönhetően nem kérdés, hogy az énekesnek jól kell énekelnie. Anélkül már nem lehet színpadra állni, hogy képben vagy azzal: az énekhang egy érzékeny hangszer. A hangszereseknél ugyanez a helyzet… csak példaként mondom, hogy a Kőbányai Zenestúdióból figyelemreméltó muzsikusok lépnek ki a „piacra”, és az idősebb generációk zenészei között is akad jó néhány, akik a világ bármelyik pontján megállnák a helyüket… szóval mára a jó zene már megvan! Az lenne fontos, hogy a közönség akarja meghallgatni, megnézni, és hogy érezzék, ahogy a piacgazdaságban mindennek, a zenének is ára van, de nagyon megéri. Egy-egy jó koncert után az ember úgy megy haza, mintha újjászületne, és a megvásárolt lemezek (akár virtuálisak) is feltöltik élettel a háztartást.
Szóval azt látom, hogy az ipar (vagyis annak egy számomra lényeges szeglete) jó irányban fejlődik.
Milyen pozitív/negatív trendeket tapasztalsz?
Hiszek a sokszínű társadalomban… örülök, hogy mindenféle stílus megmutathatja magát, így a piac, és az internet kinyitották a lehetőségeket. Ez mindenképpen pozitív trend. Az biztos, hogy nem könnyű egy 10 milliós országban zenei karriert építeni… kicsik vagyunk, és nem sokat segít, hogy az emberek jelentős része nem él jól… anyagi problémáik vannak. Ez sokszor egy klubon, egy rendezvényen, vagy a nézők számán pontosan látszik, de olykor a produkcióknak is kompromisszumokat kell kötnie - és nem mindig a minőség javára.
Szerinted meg lehet élni ma a zenélésből - te ebből élsz?
Én a dalszövegírásból élek, bár hozzáteszem, hogy a feleségem is tesz pénzt a kasszába. Nem mondom, hogy fényűző életet élünk, de nincs okunk panaszra - ami persze talán attitűd kérdése is.
Mennyit keresel egy évben? (csak ha nem sért a kérdés)
2003-ban kezdtem el tudatosan abból élni, hogy szövegeket írok. Abban az évben 350.000 forint volt az éves keresetem, ami havonta kb. 30 ezer forintra jön ki… sokszor voltam éhes, és olykor teafűből készítettem magamnak cigarettát, mert nem volt rá pénzem. Egy zenész fiúval Havas „Chico” Lajossal csináltuk végig ezt a nehéz időszakot, és igazából minden percét szerettük. Azóta egyértelműen felfelé ível a tendencia (onnan persze nem nehéz fejlődni)… mára ennek több, mint a 10szeresét keresem meg. Nem mondom, hogy sok, azt sem, hogy kevés… imádom csinálni, mint ahogy imádtam üres zsebbel is.
Milyen területről származik több bevétele ma egy hazai zenésznek: koncertből, vagy lemezeladásból, esetleg jogdíjakból?
Én a jogdíjakból és a megírási tiszteletdíjakból élek. De ha a Juhász Attila Jazz Septet-et nézem, Ők mindannyian a koncertekből szerzik a bevételüket.
Mit gondolsz a zenészek hazai megítéléséről? Régen jobb volt a helyzet? Ha igen, szerinted miért?
Ha megkérdezik, hogy kik a kedvenc muzsikusaim, én magam köré mutatok. Szerintem világszínvonalú zenészeink vannak - akik közül mára sokan a világpiacon mérettetnek meg, sokszor sikerrel.
Szerintem róluk érdemes beszélni… azokról az előadókról, akiknek fontos, hogy fejlődjenek, épüljenek, nyitottak legyenek kortól függetlenül!
Van-e jelölted, hogy kiből lehet/lehet-e egyáltalán valakiből magyar világsztár?
Igen. Vannak néhányan. Én Pátkai Rozinát nagyon szeretem, büszke vagyok arra, hogy Takács Nikolas sokat tartózkodik Los Angelesben - épp mostanában van koncertje, és nem a helyi magyaroknak énekel -, Boogie is ügyesen építi a karrierjét… nemrég interjút csináltam Sára Hélène Borival. Nézegetem, ahogy posztol a facebook-on, hogy Hollandiában milyen természetesen jár-kel. Ő már egy másik generáció… neki a határ schengeni, Ő nem korlátnak látja. A fiatalok egy részére egyébként jellemző ez… és tényleg sokan vannak közöttük, akik szorgalmasak és tehetségesek, szóval ott van bennük a Nagy Lehetőség.
Mi a véleményed a tehetségkutatókról általában?
Már beszéltem arról, hogy a tehetségkutatók előtt nem volt szempont, hogy a pop-zene jó pop-zene legyen. Azóta ez nem kérdés. A fiatalok úgy tolnak meg dalokat, hogy csak nézek… más kérdés, hogy ki tud ebből tudatosan, és kőkemény munka árán profitálni. Azt gondolom, hogyha Tóth Vera, Caramel, Király Viktor, Takács Nikolas, vagy Gájer Bálint nevét említjük, nem kell szégyenkeznünk. Ők mindannyian a tehetségkutatókon keresztül jutottak el a közönségükhöz. De mondhatnék még néhányat.
Ezen felül jól emlékszem arra, amikor MCDC freestyle-ozott, vagy Vásáry André operát énekelt főműsoridőben… szerintem ezek lényeges pillanatok, egy mozgáskorlátozott fiú őszinte önvallomása, vagy a Nessun dorma előtte nem fogta meg a tévénézőt. Tudom, hogy sokan szidják a tehetségkutatókat, és azt is tudom, hogy miért... de fontosnak tartom elmondani, hogy én ezt így látom.
Mi a véleményed a fesztiválokról?
Nagyon határozottan szeretném elmondani, hogy nekünk - a Lombos El Marci & a Juhász Attila Jazz Septet produkciónak - ezeken játszanunk kellene! Hiszem, hogy mindenki nyerne vele… amellett, hogy jómagam is nevetek a válaszomon, el kell mondjam, hogy nem vagyok nagy fesztiváljáró, de azt súgja most a fülembe a kisördög, hogy egy sátorban, ahol intimebb a viszony a közönség és a zenekar között, biztosan jó bulit tudnánk csinálni. :-)
Mi a véleményed a zenei klubéletről?
Nem a bőrömön tapasztalom, mások elmondásai alapján ítélném meg, az pedig ebben az esetben nem egy hiteles forrás … tehát úgy tudom, hogy kevés a klub, legtöbbjük nem jól felszerelt, és a fizetőképes kereslet is hiányzik. Jó lenne hallani, hogy „XY városban voltunk, de nagy bulit nyomtunk”… sajnos nagyon-nagyon ritkán számolnak be ilyenről a zenészbarátaim, és ez gáz… és igazából azt sem értem, hogy a vidéki művelődési házakban miért nincsenek koncertek. Éltem egy fél évet a Közel-Keleten, és ott egy sztár akár egy szál gitárral elment a csöpp falu művelődési központjába, ahol a szőnyegen ülő nézőknek eljátszotta a dalait. Valaki ezt kifizette… az emberek kultúrához jutottak, a zenész azt csinálta, ami a dolga… win-win. Tök jól működött.
Szerinted mi lendíthetne a legnagyobbat a hazai könnyűzenei életen?
Ez egy roppant bonyolult kérdés, de szerintem a zenét (a mait is) valahogy másként kellene bevinni az iskolákba. Úgy tudom, hogy vannak is ilyen kezdeményezések. Ráadásul a fiatalság iszonyú hálás közeg… ott kellene megfogni a dolgot. Ha ők éreznék, hogy ennek jelentősége van, másként alakulnának a dolgok.
Köszönjük a beszélgetést.
Fotók:
Páth Dániel (portrék)
Vatai Attila (a nagyszínpados)
Aigner Iván - IVAN Media (a kisszínpados)
2015. május 7. 19:05