Perényi Dénes/Zord - Önmenedzselés, zenekari promóció 2. rész
Egy előadásomhoz készítettem elő a mondandómat, mikor fölmerült, hogy háttérinterjút is kéne készíteni. Rövid gondolkodás után be is ugrott, hogy ki lesz az erre alkalmas alanyom. Deni barátommal még a Rockinformnál dolgoztunk együtt éveket, akkor egy soha semmi célkitűzést fel nem adó embert ismertem meg benne, mostanában meg csak álmélkodva nézem, hogy zenekarával, a miskolci Zorddal mennyi médiafelületen van jelen. Folyamatosan jönnek a hírek felőlük, így gondoltam, utánajárok, mi van a háttérben. Az interjú olyan tartalmasra és hasznosra sikeredett, hogy úgy döntöttem, a Music Média Magazin olvasóival is meg kell osztani okulásként. Bátran ajánlom az alábbi szösszenetben szereplő témákat kezdő és haladó zenekaroknak is!
Az elmondottak alapján lassan már többet foglalkozol a zenekar menedzsmentjével, mint magával a zenéléssel…
Mondjuk, fele-fele, de mindkettőt élvezem. Most például már írjuk a harmadik album dalait, így most a hangsúly egyértelműen a zene irányába tolódik el, persze a szervezéssel, az agyalással se állok le egy percre sem.
Pláne így, hogy jönnek az eredmények…
Érdekes dolog, hogy pár éve még elég volt félévre előre gondolkodni. Ez most már inkább egy év, azaz ennyi időre előre tudnom kell, meg kell terveznem, hogy mit akar a zenekar csinálni, hová akar eljutni. Februárban volt egy zenekari megbeszélésünk, ahol letettem a többiek elé a 2014. év összefoglalását, részletesen leírva az elért eredményeket és a kudarcokat, illetve egy teljes 2015-ös menetrendet határidőkkel, felelősökkel, amit részletesen megbeszéltünk. Gondolom, nem lepek meg senkit azzal, hogy a legtöbb feladat mellett az én nevem szerepel…
Az előadásomhoz én is felírtam, hogy negyedéves-féléves terv, egyéves terv, mert logikusan az egyéves tervben nem tudod meghatározni a heti menetrendet.
Ha heti bontásban nem is, de konkrét határidőkkel egy évre előre tudnom kell, hogy pl. mikorra tervezzük a stúdiómunkákat (2015. augusztus 31.), a lemez megjelenését (2015. november 30.), a külföldi koncerteket (2015. október), milyen fesztiválokon akarunk játszani stb. Persze ebben benne vannak bizonyos tartalékidők, és biztos, hogy lesznek kisebb változások/csúszások is, de a menetrend felállt.
Már tavaly októberben elkezdtem a hazai és a külföldi fesztiválokon való fellépéseket szervezni, és még így is előfordult, hogy lecsúsztam egy 2015 nyári rendezvényről, mert tavaly szeptemberben véglegesítették a fellépők listáját. A fesztiválok esetében első kapcsolatfelvételre nagyon ritkán jön össze egy fellépés. Nagyon sok zenekar próbál bejutni, így itt is igen kitartónak és türelmesnek kell lenni. Ilyen pl. a Rockmaraton Fesztivál is, a második lemezzel tavaly is jelentkeztem oda, akkor nem jött össze, idén viszont már bekerültünk a programba.
Több zenekar idővel azért oszlik fel, mert összevesznek a bevételek elosztásán. Ti ezt hogyan előzitek meg?
Egyrészt egyszerű a helyzetünk, mert minden bevételt – szerzői jogdíjakat, fellépésekért kapott gázsikat (már, ahol kapunk) – visszaforgatunk a produkcióba, azaz gyűjtjük a pénzt a soron következő albumra (stúdió, lemezmegjelentetés, promóció költségei). Annak ellenére, hogy még nem tudtuk a zenekart teljesen üzleti alapokra helyezni, ami azt jelenti, hogy nem tudunk kivenni belőle pénzt, már itt az ideje, hogy erről megállapodjunk.
Most mérem fel, hogy kinek milyen költségei vannak – pl. Krisz (az énekes) nem Miskolcon él, ezért neki a koncertekre való utazás sok esetben plusz költséget jelent -, illetve milyen bevételekre lehet számítani az elkövetkező években, és ezek alapján tető alá hozzuk a megállapodást. Erre is van megoldási javaslata, megállapodás mintája az ArtistPR-nak. Ezt lefordítom, és a mi viszonyainkhoz igazítom.
Mennyire „pusztult ki” a nyomtatott sajtó? Magyarországon már alig van papír alapú zenei magazin…
Nagyon átrendeződött a piac. A nyomtatott underground magazinok teljesen eltűntek, mert életképtelennek bizonyultak. De ez nem azt jelenti, hogy nincsenek ilyenek, csak átvándoroltak, pontosabban a megszűnők helyett újak jöttek létre, de ezen már az interneten működnek. Értelemszerűen nincs nyomda- és terjesztési költség, sokkal kisebb így a működési költségük. Ennek következtében még nagyobb a pezsgés, mint annak idején, pl. a 80-as években volt.
A piac nagyságától függően egy vagy egypár nagy orgánum maradt talpon, de ők is csak „plusz szolgáltatásokkal”. Arra gondolok, amit annak idején a Rockinform is meglépett, nevezetesen, hogy mindegyik szám melléklettel (CD, DVD) jelenik meg, illetve online változata is van a lapnak. Emellett a nyomtatott változatba hihetetlen mennyiségű információt préselnek bele, olyan apró betűvel szedve, hogy az esetenként már az olvashatóság rovására megy, illetve a lapzártát is annyira kitolják, amennyire csak lehet, hogy minél frissebb infók legyenek a lapban. A nyomtatott piacon csak a legnagyobbak tudtak életképesek maradni, és ez európai szinten és a tengerentúlon is így van.
Az internetnek köszönhetően megjelentek a blogok, amit egyes rajongók írnak az általuk szeretett, ismert zenekarokról. Nem hiszem, hogy zenekari szempontból közvetlen hatásuk lenne, mert a bloggerek csak a már befutott zenekarokról vagy a haverjaikról írnak. Ezeknél a blogoknál legtöbbször nincs semmilyen elérhetőség, így nem lehet velük felvenni a kapcsolatot.
|
Az európai és a magyar rock és metal magazinok hirdetési árait összevetve mekkora a különbség? Árban lényegében nincs különbség, és még abban is hasonlítanak, hogy csomagokat értékesítenek, ami azt jelenti, hogy adott méretű hirdetés mellé, még egy kisebb vagy nagyobb terjedelmű interjút is adnak. A HammerWorld árai már jó pár éve nem változtak… Így van, és ezért ma már nem mondható drágának, és esetenként a listaárból is lehet egy kis kedvezményt kapni. Egy negyed oldalas hirdetést egy fél- vagy egyoldalas interjúval meg lehet venni kb. negyvenezer forintból, amit, ha öten dobunk össze, akkor nem olyan nagy összeg. Azt azért ne felejtsük el, hogy ez csak egy orgánum, ha pl. több európai országban is jelen akar lenni egy zenekar, akkor azért már elég mélyen a zsebbe kell nyúlni. Akkor elsőként azokat az országokat érdemes megcélozni a hirdetésekkel, ahol jó eséllyel össze lehet hozni koncerteket, be lehet kerülni fesztiválokra... Így van. Ezért is próbálkoztunk az olasz Rock Hard-dal. És ez a folyamat önmagát erősíti, mert azzal, hogy megjelentünk az európai piacon, rövid időn belül több külföldi sajtóorgánumtól is érkeztek hirdetési ajánlatok. És minél intenzívebben vagy jelen, annál több megkeresés érkezik, és annál több az esélyed akár egy turné összehozására is. |
 |
Arra gondoltam, hogy nézzük meg, hogy milyen a hozzáállásuk egy ismeretlen zenekarhoz, hogyan „foglalkoznak” velünk. Emellett biztos voltam abban, hogy ha külföldön pozitív a fogadtatásunk, akkor ez idehaza is biztos, hogy jó pont. És ez be is jött, mert elég volt hírben lehozni a pozitív külföldi fogadtatást, azonnal elkezdtek hazai vonalon is komolyabban venni minket.
Ez volt a nyomtatott rész, utána még van a rádiós, meg a netes megjelenés. Melyik területet látod „erősebbnek”, hatásosabbnak, a nyomtatott sajtót, az internetes magazinokat, vagy a rádiókat?
Hihetetlen mennyiségű az internet rádió, amit képtelenség akár csak Európában „lefedni”. Magyarországon nincs túl sok olyan netes adó, amelyik metállal foglalkozik. Én négy-ötről tudok, akik kimondottan metálra vannak szakosodva, és be kell vallanom, hogy sose gondoltam volna, hogy Magyarországon, ezen a kicsi piacon ennyi metál rádió lesz. Európa és Amerika nagyon nagy piacok, és az internetnek köszönhetően ráadásul egy piacnak is számítnak. Ha pl. egy amerikai rádió játssza a számainkat, akkor azt bárhol hallgathatják és hallgatják is.
Nagyon komoly lehetőség az underground zenekarok számára a már korábban említett radioplay.com is. Ez úgy működik, hogy zenekarként beregisztrálsz, kapsz tíz ingyenes játszást, ha pedig hajlandó vagy valamennyit fizetni (a PayPal erre tökéletes), akkor viszonylag kis ráfordítással rengeteg emberhez eljuttathatod a zenédet. Emellett folyamatosan nyomon tudod követni, hogy ki és mikor, melyik számodat hallgatta - meg tudod nézni. Emellett meg tudod adni azt is, hogy mely országok hallgatói, illetve milyen zenekarokat szerető hallgatók a célközönséged.
A hallgatóknak a jango.com-ra kell beregisztrálniuk, és ott ingyen hallgathatnak mindenféle zenét. Műfajra, zenekarra lehet szűrni, ami azt jelenti, hogy pl. Metallica stílusú zenéket akarok hallgatni, akkor ott van az ún. Metallica rádió, és a rendszer pedig ajánl a hallgatóknak ilyen jellegű zenekarokat. A Zordnak is van saját rádiócsatornája ott és most már több mint háromezren meghallgatták a dalainkat. Hat dalt tettünk fel, és szépen lassan gyűlnek a rajongók. Van pl. egy cseh srác, aki rendszeresen hallgat minket…
 |
Itt is különböző „csomagok” vannak, és ahogy említettem én a harmincdollárosat használom, mert ár-érték arányban szerintem ez a legkedvezőbb. Havonta viszont nem hallgatják meg ezren, ezért pár hónap után leállok a fizetéssel, megvárom míg „leketyegnek” a kreditjeim, aztán néhány hónapig megint előfizetek. Így kis befektetéssel folyamatosan jelen vagyunk a világon mindenhol. Jönnek is visszajelzések, és ha valamelyik hallgatónak nagyon tetszik valamelyik számunk, akkor egy klikkeléssel a rajongónk lehet. A rajongók gyűjtésére ez egy tökéletes eszköz. Hol érhetnek el még titeket a hazai és külföldi rajongók? Következő ilyen felület a Facebook, ahol a zenekari profil mellett van saját csoportunk is. Mindkét helyen rendszeresen közzéteszem a zenekarral kapcsolatos híreket, információkat. Szerintem a zenekarok számára a Facebook nagyon hasznos. Egyéni felhasználóként tagja vagyok közel száz magyar, illetve ugyanennyi – többnyire angol nyelvű – külföldi rock és metal csoportnak. Csak olyanokba lépek be, akik kimondottan a mi profilunknak megfelelőek, pl. underground metál, thrash metál stb. Mennyire fontos, hogy egy adott csoportnak mekkora a taglétszáma? Ez is egy nagyon érdekes dolog, ugyanis nem biztos, hogy a zenekar szempontjából az a jó csoport, ami nagyon nagy létszámú, mert rengetegen posztolnak, így pillanatok alatt lejjebb kerül a listában a posztod, emellett a tagok úgy állítják be a rendszert, hogy csak az ismerőseik posztjairól kapjanak e-mail értesítést. Emiatt a nagy létszám ellenére csak kevés emberhez jut el egy-egy zenekari hír. Nagyon jellemző ezekre a csoportokra, hogy elsősorban rajongói csoportok, ami azt jelenti, hogy ész nélkül tolják fel a kedvenc számaik videóit a Youtube-ról, amit igazából senki nem néz meg, mert mindenki a sajátjával van elfoglalva. Szerintem az ideális, igazán hatékony csoportnagyság a kb. kétezer fős. Ettől függetlenül tagja vagyok olyannak is, ahol csak nyolcvanan vannak, mert tudom, hogy amit felteszek oda, az mind a nyolcvan emberhez eljut. |
A nem túl nagy taglétszámú csoportok esetében viszonylag sokáig – akár órákig - az első pár helyen szerepelhet a posztod. Mivel ilyen sok csoportnak vagyok a tagja, egy-egy hír megosztása elég sok időbe telik, de érdemes pepecselni vele. Elég monoton, több mint egy órába is telhet, mire végzek, de így nagyon sok emberhez eljuthatnak a zenekar körüli történések, és szép számmal jönnek is a visszajelzések.
A Facebook akkor működik, ha aktívan és rendszeresen nyomulsz. Viszont itt is nagyon fontos, hogy legyen hírértéke annak, amit feltesz az ember.
Ugyanezt csinálom a külföldi csoportokban is, de persze nem ugyanazokat a híreket teszem fel a magyar oldalra, mint az angolra. Pl. egy debreceni koncertet nem fogok feltenni egy amerikai, portugál vagy brazil csoportba, de ha kapunk egy - nemzetközi szintű, angolul (is) megjelenő – lemezkritikát, akkor azt már ezerrel tolom is föl. Van, amit érdemes itthon és külföldön is közzétenni – pl. Jango Rádió, videó a YouTube-on stb. -, akkor azokat akár kétszáz helyen is megosztom. Persze tudom, hogy ehhez elég fanatikusnak kell lenni, mert ez hírenként akár két órát is igénybe vehet.
És mindemellett a koncertszervezéssel is én foglalkozom elsősorban, közben már azon jár az agyam, hogy nyáron stúdióba akarunk menni, meg kell írni a következő lemezanyagot, le kell egyeztetni a stúdióval a felvételek időpontját, össze kell próbálni az új dalokat stb.
Az országos tévékkel, rádiókkal próbálkozol?
A mi műfajunk, a thrash metal nem fér bele a királyi tévébe vagy a Petőfi rádióba és az ehhez hasonlókba. Viszont megkeresett egy zenei tévés stáb, hogy Budapesten lehetőség van egy olyan videó anyag készítésére, ami két részből áll. Az első egy próbatermi felvétel, amely során több kamerával felveszik, ahogy egy számot próbál a zenekar, és emellé készítenek egy interjút is a bandával. Megvágva kb. tíz-tizenöt perces a műsor, és mindezt tizenötezer forintért megcsinálják. Eredetileg ezt tavaly decemberben akartuk megcsinálni, de áttettük idén tavaszra.
Milyen a munkamegosztás a zenekaron belül?
Számomra majdhogynem ez a „főállás”, ha az időráfordítást nézzük. Viszont bizonyos dolgokban, pl. a grafikai munkákban (lemezborító, póló, flyerek tervezése) és egy kicsit a koncertszervezésben, illetve a külföldi koncerteknél az utazás és szállásszervezésben Krisz, az énekesünk is benne van. Robi, a másik gitárosunk részt vesz a zeneszerzésben, illetve a feldolgozások tartoznak még rá. A többiek a menedzsmenttel abszolút nem foglalkoznak, és így mindent egybevetve a zenekarral kapcsolatos munkák döntő többségét én végzem.
A pénzügyeket hogyan intézitek egymás között?
Ahogy említettem, egyelőre a gázsikat nem osztjuk szét, mindet félretesszük. A szerzői jogokat úgy osztjuk meg egy-egy dalnál, hogy ki, mennyi munkát fektetett a zeneszerzésbe, szövegírásba. A szövegeket én írtam, így ennek a jogai száz százalékban az enyémek, a zenei jogok megoszlanak Robi és én közöttem. Én a jogdíjakat is visszafordítom a zenekarba, ezekből fedezem a zenekar menedzselésével kapcsolatos költségeket. Egyébként az első lemezhez képest eléggé visszaestek a jogdíj bevételeink. Nagyságrendekkel több jogdíj bevételem volt az első lemezünk kapcsán – pedig ott a zenei jogokat egyenlően osztottuk el a tagok között –, mint a másodikból. A jogdíjat részben a lemezeladásokból, a rádiójátszásokból és a koncertek után kapunk. És hiába volt viszonylag sok koncertünk, ezek után nem sok jogdíjat kaptunk, vélhetően azért, mert a szervezők többsége nem jelenti be a rendezvényeit, hogy ne kelljen utána jogdíjat fizetniük a szerzői jogvédőnek. Az is elég kemény dolog, hogy a koncertek után nagyon sokszor hadakozni kell a szervezőkkel, hogy aláírják a műsorközlő lapot, amit aztán elküldhetek az Artisjusnak.
Milyenek a második album eladásai?
CD-t elég nehéz eladni, szerintem kb. ötszáz mehetett el, az internetes eladások – mivel itt nincsenek határok – elég jók, de pontos számot nem tudok mondani. Most lesz majd az első éves elszámolás a kiadóval.
Eddig négy országban lépett fel a zenekar, gondolom, tervezitek, hogy ez a szám növekedjen…
Igen, idén ősszel szeretnénk pár klubkoncertet Ausztriában, Németországban és Olaszországban lenyomni. Ezt már korábban elkezdtem szervezni.
Lehetőségünk lenne egy teljes Európa-turnéra is, ha lenne elég pénzünk és nem dolgoznánk. Az Annihilator keres előzenekart harminchat koncertre, Londontól kezdve Moszkváig egész Európában. Kiszámoltuk, ha csak bulinként százezer forint az útiköltség meg a szállás, akkor az összesen 3,6 millió forint. Ha másfél-két hónapra elmegyünk fizetetlen szabadságra, és kétszázezer forint nettó fizetéskieséssel számolunk, akkor az fejenként háromszázezer, így a zenekarnak összesen ötmillióba kerülne ez a túra. Mondjuk a merchandise-ból (pólók, CD stb. eladások) valamennyit vissza lehet ketyegtetni... Ez nagy lehetőség lenne, de ezt önerőből nem tudjuk megfinanszírozni. Nem véletlenül írta a zenekar, hogy csak komoly érdeklődők jelentkezzenek…
 |
Konkrétan le van írva, hogy milyen feltételekkel lehet jelentkezni? Igen. Az az alap, hogy az Annihilator nem kér pénzt a fellépésekért az előzenekartól, akinek „csak” az utazási, szállás és étkezési költségeket kell finanszíroznia. Emellett feltétel, hogy minden helyszínen száztíz százalékkal kell játszani az előzenekarnak is, azaz nincs bulizás, piálás stb. Teljesen profi hozzáállás! De az Annihilator választja ki a jelentkezők közül, hogy ki mehet velük a turnéra? Persze. Kapnak majd egymillió levelet, aztán kiválasztják, hogy ki a nyerő. Amikor megláttam a felhívást, azonnal csináltam egy költségvetést. Ebből az derült ki, hogy ez akkor működhetne, hogy ha lenne egy olyan kiadó, aki lát bennünk fantáziát, és megfinanszírozza. Akkor talán még szponzort is lehetne szerezni. Ha egy ilyen európai turnét végigcsinálsz, akkor mire a végére érsz, addigra már Európa szerte ismert és jegyzett zenekar vagy. Egy underground zenekarnak nem sok bevételi lehetősége van, ugye? Így van. A zene már nem eladható, hiszen mindkét albumunk esetében még meg se kaptuk a kiadótól a fizikai CD-ket, amikor torrent oldalakon már fönt volt, ingyen le lehetett tölteni. Tudok olyan oldalról, ahonnan több mint 800-an töltötték le a lemezünket. És ez csak egy site! Ha csak minden letöltés után egy eurót kapnánk, akkor simán meg lenne a keret a következő album felvételéhez. Mindegy, ennek is próbáljuk a jó oldalát nézni, és örülünk, hogy sokan hallgatják a Zord muzsikáját, és terjed a hírünk világszerte. |
Nemzetközi szinten kaptok interjú felkéréseket?
Olyan nem volt, hogy valamelyik magazinban írtak a lemezünkről, és utána megkerestek volna, hogy szeretnének interjút készíteni velünk. Csak olyan külföldi interjúnk volt, ahol hirdetést is vettünk. Illetve volt egy svéd blogger, aki küldött egy kérdéssort, visszaküldtem neki a válaszokat, de egyelőre még nem tette fel a blogjára. Ahhoz még kicsik vagyunk, hogy nagyobb magazinok minket keressenek.
Idehaza viszont voltak interjúink elég szép számmal. 2013-ban felléptünk az arlói Hellness Hétvégén, ahol épp akkor kezdtünk zúzni, amikor egy újságíró leányzó meglehetősen másnaposan kimászott a sátrából. Ha már kint volt, meghallgatta a bulit, ami igencsak megtetszett neki, és onnantól kezdve elkezdett velünk foglalkozni. Írt a koncertről egy beszámolót, később interjút is csinált velük, lemezkritikát is írt, rendszeresen lehozza a híreinket. Jó, ha minél több újságíró beleszerelmesedik a zenekarba, mert akkor az nagyot tud lendíteni a banda szekerén.
Neked van bizonyos újságíró múltad is, ezt gondolom, ki tudod használni.
A Rockinformnál dolgoztam jó pár évig, és ebből mind a mai napig profitálok, egyrészt volt rockzenei újságíróként tudok a sajtó képviselőinek a fejével gondolkodni, másrészt elég jól megtanultam cikkeket, interjúkat írni, és ismerek jó pár volt kollégát, akik még írnak „jobbra-balra”.
Addig, amíg egy zenekarnak saját magát kell menedzselnie, addig nagyon fontos, hogy legalább meg tudjon írni egy nyolcsoros hírt, értelmes mondatokkal és részletesen kifejtve a gondolatai tudjon válaszolni egy interjúban, ha írásban várják tőle a válaszokat, vagy meg tudjon írni egy levelet egy rádiónak vagy fesztiválszervezőnek. Ezek egyébként mind benne vannak a korábban emlegetett ArtistPr.com anyagaiban.
Annak ellenére, hogy két diplomád is van, egy műszaki és egy szakfordítói, mégis zenei újságírónak álltál anno, miért?
Én a Rockinformhoz részben azért mentem el, hogy közel lehessek a tűzhöz. Ha nem az apád vagy a nővéred férje az egyik nagy lemezkiadó főnöke, esetleg nem vagy „kőgazdag” akkor ki kell valamit találni. Így benne lehettem a hazai és nemzetközi rock és metal zenei életben, kapcsolatban állhattam lemezkiadókkal stb. Rengeteg kapcsolatra tettem szert, illetve nagyon sok mindent megismertem ezzel a világgal kapcsolatban, és közben fontos dolgokat meg is tanultam, mindebből nagyon sokat hasznosítok mind a mai napig. Előfordult pl., hogy itthon csináltak velünk egy interjút, és e-mailben elküldték a kérdéseket. Megírtam a válaszokat, és gyorsan visszaküldtem a kész cikket, bevezetővel, mindennel együtt. Másnap a csajszi visszaírt, hogy úgy örül nekem, mert milyen sok mindenről írtam és alig kellett belenyúlnia az anyagba, és hogy ez milyen ritka. Ezért is jó, hogy a Rockinformban nem csak kosz ragadt rám.
A lényeg, hogy ez sem okoz gondot. Ott kell lenni a hírekben, legalább kéthetente valamit tolni kell, mindig ki kell találni valamit, meg kell csinálni, és hírben elküldeni mindenhová. Persze hülyeségeket, hazugságokat nem szabad írni, mert a becsületet csak egyszer lehet elveszíteni, és ha egyszer megbuksz, akkor véged van. Viszont a tervekről lehet, és kell is beszélni, később indoklással egy kis módosítás még belefér, ha egy kicsit csúszik valami, az még nem tragédia. Valami pozitívummal felvezetve közzé lehet tenni, pl. úgy, hogy mivel nagyon sok koncertje volt a csapatnak (ha tényleg volt), ezért eltoltuk három hónappal a lemezmegjelenést. Persze, hogy túl sokáig ezt sem lehet lebegtetni, mert ha két évig húzod, halasztod, akkor azt fogják mondani, hogy sosem fog kijönni. Mondjuk, fél év az még belefér…
Mire lenne a zenekarnak vagy neked most a legnagyobb szükséged?
Két dologra, nevezetesen egy profi koncertszervezőre és egy sajtósra, aki be tudna segíteni. Mindkét dolgot csinálhatnánk közösen is, de ha csak a koncertszervezés terhét le tudnák venni a vállamról, az már önmagában nagyon nagy segítség lenne. Elég rohadt dolog koncerteket szervezni, és ez főleg hazai helyszínekre igaz.
Mi okozza a koncertszervezés esetében a legnagyobb problémát?
Például az, hogy csak telefonon vagy személyesen lehet lekötni bulikat. Önmagában nem elég, ha írsz egy e-mait, mert vagy el se olvassa a szervező, vagy ha igen, akkor pedig nem válaszol rá. Muszáj nyomulni, fel kell hívni, érdeklődni, hogy megkapta-e az e-mail. Erre a legtöbb esetben az a válasz, hogy ja, igen, láttam valamit, itt van a spamek között stb. És van, akit ötször is fel kell hívni. Legutóbb egy Budapest melletti településen lévő klub tulaja az mondta, hogy messze vagyunk. Erre azt mondtam neki, hogy rendszeresen játszunk a fővárosban, nem nagy távolság. Erre azt válaszolja, hogy nem tud sokat fizetni, és hiába mondtam, hogy megegyezünk, nem erről szól a történet, nem tudtam rávenni, hogy játszhassunk. Persze még nem adtam fel, csak időbe telik…
Mennyien járnak a koncertjeitekre?
Változó. Miskolcon és a régióban nem panaszkodhatunk, mert itt ismernek minket. Pesten lehet játszani, de önálló bulit nem érdemes csinálni, mert arra nem jönnek be. Többnyire négy-öt zenekaros klub bulikon játszunk, de ezeknél meg az a helyzet, hogy amikor kezd az első zenekar, akkor bemegy negyven-ötven ember, akik a haverjaik, megnézik az első zenekart, és hazamennek. Nem is érdekli őket a többi banda, bele se hallgatnak már a következőbe sem. A másodiknál ugyanez a helyzet, bejönnek a haverjaik, buli, izé, és hazamennek. Addig kint várnak az emberek, amíg nem az „övéi” játszanak. Az anyagi része pedig úgy néz ki, hogy azt mondja neked a szervező, hogy kapsz negyven jegyet, add el, minden jegy árából x százalékot leadsz neki, és ami megmarad neked, abból fedezheted az útiköltséged. Ha nem adod el a jegyeket, akkor üres nézőtér előtt játszol, akkor is le kell tenned minden jegy után az x százalékot, tehát tuti bukta. Ahhoz, hogy eladd a negyven jegyet, elég sokat kell görcsölni.
Vidéki zenekarnak Budapesten elég nehéz eladni jegyeket, a pestiek meg vidékre tudnak nehezen eljutni. Mert Pesten ismerik őket, elmennek rájuk a haverok, de amint akár csak hatvan kilométernél messzebb megy a banda, már halott a történet.
Pásztor Anna pont erről beszélt, amikor csináltam vele egy interjút, és ő is azon sopánkodott, hogy pesti zenekarként tudja, hogy a vidékieknek is nehéz a helyzetük, de nekik meg Pestről iszonyú nehéz kikeveredni. Ott még vannak lehetőségek, de az nyolc-tíz évükbe került, hogy rentábilis legyen, ha elmennek az ország másik szegletébe. Addig olyan gázsik voltak, hogy vettek egy szendvicset, meg sört hazafelé, és kész…
Szerintem két út van, amin elindulhatnak a zenekarok. Az egyik az a Tankcsapda-féle út, hogy nekiállnak, nulláról felépítik az egészet, és fanatikusan járják a klubokat. Ha elég kitartóak mindannyian és szerencséjük is van, akkor bejöhet, ha nincs, akkor nem. A másik, hogy befizetnek egy nagy zenekar elé egy turnéra. Ehhez megint komoly összeg kell. Mi most voltunk Debrecenben a Kalapács előtt, sikerült elérni, hogy egy koncertért ne fizessünk. Két évig nyomultam, hogy végre Debrecenben játszhassunk. Előzménye volt, hogy tavaly összejött a Vekeri Fesztivál, kiesett egy zenekar, és beugróként mehettünk, talán ez is segített. Tehát van, ahol két-három évig is próbálkozni kell, mire összejön valami. A Csodatanker nevű zenekar volt a Kalapács „hivatalos” előzenekara, ők befizettek a Kalapács-turnéra. Mennek velük végig, ugyanaz a stílusuk, mint a Kalapácsnak, az énekesüknek szinte ugyanolyan a hangja, mint Kalapács Józsinak. Pár saját dal mellett leginkább feldolgozásokat játszanak, és ügyesek, jó fejek, be is indult rájuk a közönség, de szinte csak a feldolgozásoknál. Mi meg odamentünk saját számokkal – csak egy feldolgozást nyomtunk, az In Flames-től a Pinball Map-et –, és hát sajátokkal jóval nehezebb beindítani a nagyérdeműt, mégis sikerült. Lehet, hogy beképzeltségnek hangzik, de úgy érzem, hogy ahol van közönség, ott bemozdítjuk a népet. Csak rettenetesen nehéz ilyen koncertekre bejutni, és ha már bent vagyunk, akkor még jó időpontot is kapni elég nehéz.
 |
A zúzda mellett alkalmanként akusztikus koncerteket is adtok… Be kell vallanom, hogy ez nem a mi ötletünk volt. Tavaly tavasszal a miskolci Corner klub tulajával egyeztettem egy fellépésről, és azt mondta, hogy nyáron a belső udvarban vannak a koncertek, és a szabad tér miatt nem lehet hangosan zúzni. Megkérdezte, hogy nem akarunk-e akusztikus koncertet adni. Robi a másik zenekarával, a La Giralda-val latin gitárzenét játszik, így ez neki ismerős terep volt, ezért megbeszéltük a dolgot a Zord tagjaival, hogy csináljuk meg. Igazi kihívás volt a thrash dalokat akusztikus hangszerelésre átültetni, de pár próba alatt összehoztuk, és egész jó hangulatú koncert kerekedett belőle. 2014 decemberében Parádon volt a második akusztikus bulink, és mind a kettőért rendesen fizettek. „Akusztikusban” el lehet menni akár falunapra, akárhová, ahol normális gázsit tudnak fizetni, de megmondom őszintén, hogy évente két-három akusztikus bulinál nem akarunk többet, mert mégis csak egy thrash banda vagyunk. Persze nem azért, mert olyan kőkemények lennénk, hanem egész egyszerűen jobb, amikor megdörren mögöttünk a cucc. Az akusztikusnak is megvan a maga varázsa, de ha olyan muzsikát akartam volna játszani, akkor olyan zenekart csináltam volna. Viszont kiegészítőnek, egy kis habnak a tortára tökéletes. Gondolkodtunk azon is, hogy meg lehetne próbálkozni motoros fesztiválokon, motoros találkozókon való fellépésekkel. Ezeken a bulikon viszont csak saját számokkal nincs esélyünk, játszani kell egy halom feldolgozást. Jó, szeretem a Motörheadet, AC/DC-t, Steppenwolfot, de nekem egy kicsit kurválkodásnak tűnik, hogy azért játsszunk ilyen feldolgozásokat, hogy normális gázsit kapjunk. Lehet, hogy én egy kicsit keményfejű vagyok, de akkor inkább igazi metálfesztiválon játsszunk. Az a baj, hogyha úgy ismer meg a közönség, hogy Motörheadet, Black Sabbath-ot stb. játszunk, akkor feldolgozás zenekarként könyvelnek el. De mi nem azok vagyunk! Tehát nagyon vigyázni kell, hogy milyen döntéseket hoz az ember, merre indul el. Ha esetleg a könnyebb irányba, lehet, hogy hosszú távon visszaüt, rád húznak egy olyan skatulyát, ami nem igazán tetszik. |
Nagyon át kell gondolni a dolgokat. Közben zenekaron belül azért néha megy a szájhúzogatás, hogy csak fizetni kell, hiszen azt nem szeret senki. Viszont az nagyon jó, amikor beindul a közönség, és akkor az császárság, meg királyság. Ezeket is mind kezelni kell zenekaron belül. Figyelni kell az ilyen emberi dolgokra is, az esetleges zenei nézeteltéréseket és egyéb problémákat is meg kell tudni oldani. Azt vettem észre, hogy egy katarzis a zenekaron belül nagyon meg tudja lódítani a szekeret, de aztán gyorsan lecseng a dolog. Amikor megjelenik egy lemez, az egy katartikus pillanat, de a csapat tagjai nem érzik ezt egy éven keresztül. Folyamatosan nem lehet ilyen csúcspontokat kreálni. Szerintem a Zord részben azért nem tart előrébb, mert én nem vagyok igazi diktátor. Sokszor inkább egyedül vagy helyettük megcsinálok olyan dolgokat is, amiket egy diktátor simán lenyomna a torkukon. Így viszont a barátságunk nem romlott meg.
Mindentől függetlenül folyamatosan halad a zenekar előre, a második lemezzel elég nagyot léptünk felfelé. Azonban az idén ki kell jönnie a következő albumnak, hogy ez a lendület ne fogyjon el…
Hát igen, megerőszakolni azt nem tudod, hogy jöjjön a szám/zene.
Hál’ Istennek, ezzel a részével nincs baj, mert folyamatosan jönnek a riffek, most is már van az agyamban legalább két komplett új szám. Emellett van egy régebbi, Robival közösen írt, eddig kiadatlan, csak demón hallható dalunk is, amit régebben játszottunk is koncerten, és ez felkerülhet a következő korongra. Emellett Robinak is van két száma, ami már a második lemez előtt megvolt neki, csak nem „fésülte” össze, így azok nem kerültek fel a „Thorns & Wounds” című lemezre.
Tehát kb. a fél lemezanyag már megvan, ehhez még négy-öt dalt elég gyorsan meg tudunk írni. Hétvégéken magamra zárom a szobaajtót, és feldemózom az egészet. Összerakom a számok vázát, elküldöm mindenkinek mp3-ban, hogy hallgassák meg, ismerkedjenek velük, aztán mehetünk próbálni.
Mindent feldemózol otthon?
Egy ilyen házi stúdió az hihetetlen jó dolog. A múltkor hallgatgattam az előző lemeznek a demóját otthon, és van egy csomó fel nem használt rész, amiket fölgitároztam, de kimaradtak, mert pl. nem illettek az adott számhoz. Találtam köztük egy halom olyan dolgot, amik tök jók.
Két hónap alatt össze lehet rakni a zenei részeket, és rengeteg szövegem is van. Akármerre járok, mindig van nálam egy spirálfüzet, otthon pedig kis fecnik vannak kitéve, hogyha bármi eszembe jut, azonnal leírhassam. Aztán később beütöm ezeket a számítógépbe. Persze később egy csomó mindent kihajigálok, mert előfordult, hogy buli után hazamentem félrészegen, eszembe jutott egy tök király ötlet, reggel meg megnéztem, és azt mondtam magamban, hú, ezt nem kellett volna. Az is előfordul, hogy öt sorból négy hülyeség, de van egy, ami nagyon jó, és ebből már el lehet indulni.
Elég régóta csinálod már ezt a zenekarosdit, mi késztet arra, hogy sose add fel?
Amikor elhatároztam, hogy összehozom az első zenekaromat, akkor mielőtt beleugrottam volna, megkérdeztem a salgótarjáni Fanyúl zenekar gitárosát, Henning „Rudi” Róbertet, hogyan érdemes ezt az egészet csinálni. Csak annyit mondott, hogy: „Csak akkor kezdd el, ha soha nem hagyod abba!” Ehhez tartom magam. Sokszor előfordult, hogy tele volt a hócipőm az egésszel, és felmerült bennem, hogy kiszállok, hagyom a fenébe az egészet, ám ekkor mindig eszembe jutottak Rudi szavai…
https://www.facebook.com/zordmetal?fref=ts
https://www.facebook.com/groups/516704355017933/?fref=ts
PAYA
2015. május 5. 16:35