A holnap hangjai – Alaitner András
Folytatva a megkezdett hagyományt – ami korábban a Hangfoglaló Magyarország Tehetségkutató döntőseit mutatta be – a holnap hangjai rovatban igyekszünk olyan feltörekvő zenekarok, szólisták létezésére rávilágítani, akik mindenképp érdemesek arra, hogy felkerüljenek a zenei térképre, s a pályatársak is képet kapjanak róluk, illetve a véleményükről, ami a hazai zenei életet illeti. A sort Alaitner Andrással folytatjuk...
Bemutatnád röviden magad és a zenekarod?
Esetemben önálló zenekarról nem beszélhetünk, mert mindig a különböző formációim, elképzeléseim köré szerveződtek, szerveződnek a zenésztársak, barátok és így alakulnak a zenekarok, amit a legegyszerűbben az Alaitner Band, Alaitner Project nevek fémjeleznek. Ezekkel a formációkkal instrumentális zenét játszunk. A zenekarok közti különbségek csak a műfajokban és a felállásban mutatkoznak. Ugyanis a zenében kettős énem van. Bár rock zenén szocializálódtam, a latin zene, éppúgy része a zenei világomnak, mint a rock.
Van-e a kitűzött, megfogalmazott célja, vagy felvállalt üzenete projektnek?
Ahogy mi buddhisták mondjuk, minden lény legyen boldog és szabad. De félretéve a tréfát – ami nem egészen az – a cél megjelenni a nagyközönség előtt. Először azokkal a dalokkal, amik már megszülettek. A következő cél pedig az, hogy a már bennem élő ötleteket meg tudjam valósítani. Egy dal a közönség előtt kel igazi életre. Minden művész azokra a pillanatokra vágyik, amikor megmutathatja, megoszthatja önmagát és művét a nagyérdeművel. Az zeném üzenete? Ez kettős dolog. A latin egy könnyed életigenlő stílus, aminek inkább hangulata van, mint mondanivalója. A rock az más. Az a mélység megélése, a katarzis, a feltámadás, az érzelmek teljes skálája. A cél a hallgatóságot is beavatni ebbe a misztériumba.
Véleményed szerint a te zenéd miben egyedi... mi az, ami különlegessé teszi?
Pereg a film, a tudatban, a lélekben. Ez a legegyszerűbb és legrövidebb megfogalmazása a zenémnek, legalább is a hallgatóim szerint. A hangok képeket szülnek, és mindenki megalkothatja a maga filmjét. Ki sírósat, ki vidámat. De remélem, mindenkit megérint…
Milyen jövőt látsz magad előtt, merre tendál a hazai zeneipar?
A jelenben, első két lemezemet a Jazzy Rádióban gyakran hallhatják. A jövőben reményeim szerint elkészül egy újabb könnyedebb hangvételű, latin lemez, illetve megszületik egy újabb progresszív album is. Bár ez a műfaj nem rendelkezik milliós rajongó táborral – Magyarországon kb. 347 embert érdekel – azért én bízom ebben a 347 emberben. Nehéz Magyarországon, de bárhol máshol is a jövőbe látni. A paletta színes és még színesebb, amibe belefér, hogy a zenék egy része egyre igényesebbé válik, a másik része pedig egyre igénytelenebb. Úgy tűnik, a You Tube nézettség nem az igényes zene oldalán növekszik. De legyünk optimisták, talán ez megváltozik. A zeneiparról annyit, hogy nehéz megtalálni azt a határmezsgyét, ahol a számomra vállalható dalok, utat találnak a rádiókhoz, ez alól kivétel, a már előbb említett Jazzy Rádió. Ezen felül az instrumentális zene önmagában is nehéz dió. A zeneiparról talán még annyit, hogy annak látom értelmét, hogy az ember olyan zenéket csinál, amit utána valamelyik rádió le tud játszani és a szerző sem érzi rosszul magát a dal miatt, vagy ha ez nem megy, akkor tudjon nagyon sok ember előtt játszani. Ebből a szempontból egy kicsit speciális helyzetben vagyok, mert az instrumentális zenével nem áll fenn annak a veszélye – sajnos – hogy nagy tömegek előtt kelljen játszanom, viszont teret ad olyan dalok, hangulatok elkészítéséhez, amit a rádiók örömmel játszanak le.
Meg tudnál nevezni pozitív, vagy negatív trendeket, amelyeket mostanában tapasztaltál?
Negatív trendnek talán azt emelném ki, hogy eltekintve pár „szuper koncerttől”, szinte lehetetlen becsalogatni az embereket egy koncertre. Nem gondolom, hogy az élő zene varázsa kopott meg, inkább az általános érdektelenség lehet az ok. Az a korosztály, amelyik ma a koncertlátogató közönség magja lehetne, ideje jó részét egy virtuális világban éli, ahonnan nehéz kimozdítani. De lehet, az anyagiak is hozzájárulnak a koncertek szerény látogatottságához. Viszont előtérbe kerültek a 20-25 fős „szobakoncertek”, ahol kisszámú, ellenben roppant lelkes a közönség.
Szerinted meg lehet élni ma a zenélésből?
Van, aki megél, de ez soktényezős. Ha egy zenekarban játszol gitáron, csak Rock&roll-t akkor szerintem nem. Hacsak nem a Tankcsapdában, vagy valamelyik nagy zenekarban nyomod. Viszont, ha olyan hangszeren játszol, ami nagyon sok stílusba belepasszol, és tudsz alkalmazkodni, esetleg van még egy jól felszerelt házi stúdiód is és zenéket is írsz, akkor igen.
Mit gondolsz a zenészek hazai megítéléséről? Régen jobb volt a helyzet? Ha igen, szerinted miért?
Régen is megvoltak a nehézségek és most is megvannak. Csak a hangsúly van máshol. Talán régen annyival lehetett könnyebb, hogy nem volt ennyi zene. Nem volt ennyire telített a piac. Ezáltal a zenének volt értéke. Manapság az emberek többsége szinte természetesnek veszi, hogy szól a zene, hogy le lehet tölteni. Szinte alanyi jogon jár mindenkinek. Amivel nekem semmi gondom nincsen, csak nagyon kevesen gondolnak bele abba, hogy azt, amit hallanak, azt valakinek meg kellett írni, fel kellett venni, a stúdiót ki kellett fizetni, stb…
Van-e jelölted, hogy kiből lehet/lehet-e egyáltalán valakiből magyar világsztár?
Ha a gitárosokat nézem, hallgatom, akkor Magyarország bőven el van látva olyan játékosokkal, akik világszínvonalon pengetnek, de az instrumentális műfajba szerintem ez nagyon nehéz. Ezért itt nem is említenék meg külön senkit. Zenekarok közül a Naprát emelném ki.
Mi a véleményed a tehetségkutatókról általában?
17- 22 éves korom között rengeteg pozitív élményt merítettem belőlük, azóta nem követem nyomon az alakulásukat.
Mi a véleményed a zenei utánpótlásról?
Rengeteg tehetséges srác van, és minden lehetőség adott a tanulásra, akár külföldön is. De a legtöbb esetben sem anyagi sem erkölcsi támogatás nem érkezik, hogy ezek a tehetséges fiatalok megjelenhessenek a színen, és ne adj isten külföldön is ismerté váljanak. Bár akadnak elvétve jó példák.
Mi a véleményed a fesztiválokról?
A fesztiválok átalakultak. Nem a zenét hallgatja a közönség egy sörrel a kezében, (tisztelet a kivételnek), hanem sörözik, miközben szól valami zene. Egy fesztivál nagy kiugrási lehetőség lehet egy zenész, zenekar számára, de a fesztiválokra leginkább az ismert zenekarokat, teszik be fő műsoridőbe és a frekventált színpadokra.
Mi a véleményed a zenei klubéletről?
Sajnos Budapesten még nem nyílt Ronnie Scott’s Jazz Club, ahol minden este sorok kígyóznának a bejárat előtt.
Szerinted mi lendíthetne a legnagyobbat a hazai könnyűzenei életen?
Egy olyan országos lefedettségű rádióadó sokat jelentene, amelyik csak magyar rock zenét játszik. Ez sok zenésznek, zenekarnak megadná a lehetőséget, hogy megmutassa magát. És persze nagy segítség lenne, ha az állam kosarából, minden zenész egyenlően részesedhetne, vagy legalábbis közel egyenlően.
Köszönjük a beszélgetést.
2015. május 2. 14:52