MusicMedia

Az évek során legendává nőtt Budapest Sportcsarnok 1982. február 12-én a Sagával és a P.Mobillal nyitotta meg kapuit. Komoly megtiszteltetésnek értékelhettétek ezt a gesztust.

Egyáltalán nem volt az! Minket, a P.Mobilt kértek fel a Sportcsarnok megnyitójára, a Saga együttesről akkor még szó sem volt.  És mi alaposan fel is készültünk a bulira. Többek között csináltattam egy nagy körbeforgót hat női bábuval – más kérdés, hogy egy szállíthatatlan szerkezet lett belőle -, amikor a volt generálos Ákos István, a Kiselefánt a nyakunkra hozta az épp Európában turnézó Sagát. Innentől kezdve a P.Mobil egyszerű előzenekarrá degradálódott.  Egyébként ezzel sem lett volna baj, hiszen a Saga nagyon jól játszott. A problémák ott kezdődtek, hogy a saját hangtechnikánkat és világítás berendezéseinket nem engedték felpakolni. Az is igaz, hogy a miénk sehol sem volt minőségben az övékéhez képest, de legalább világított volna. A hangot a szokásosnál jobban, egészen a minimumra levették, emellett a világításpulton a gombok jelentős részét leragasztották. Mindezek következtében a P.Mobil halkan szólt és alig látszott. Az erről készült képfelvétel látható lesz a hamarosan megjelenő Élve vagy halva című DVD-nkben. Súlyosbította a helyzetet, hogy Zeffert pont akkor vitték el katonának. Valahogy el tudott szabadulni a bulira, látszik, amint felnyírt hajjal, de legalább bajusszal, billentyűzik. 

Hogyan viszonyult a zenekarhoz Lehel László a BS. Rendezvényosztály vezetője?

Hogy milyen ember volt, és miféle kapcsolat rendszerrel rendelkezett, arról tudnék mesélni, de nem teszem. Hozzáállását és a zenekarhoz való viszonyát jól jellemzi, hogy még a P.Mobil hétezer (igen: hétezer!) forintos gázsiját sem fizette ki. Egész egyszerűen – nem adta oda. Megtehette volna, de inkább lenyúlta! Miközben még a nyitókoncert plakátjait is a saját mikrobuszunk hozta fel vidékről.

Mindezek után milyen élményeket őrzöl erről a buliról?

Maga a buli olyan jó volt, hogy besz.rtunk! A kanadai Saga érdekes, dallamos rockzenét játszott, méghozzá világszínvonalon. És minden szempontból világszínvonalú volt: ahogy zenéltek, ahogyan megszólaltak, náluk még a lámpák is égtek – tehát a látványra sem lehetett panasz. Ezen túlmenően, velünk ellentétben, a rockzenének megfelelő hangosítást kaptak. Erős kontrasztot mutatott a dolog: minket belekényszerítettek a már említett helyzetbe, ők meg – persze megérdemelten – learatták a sikert.

A BS. kinyitotta kapuit, két évvel később egy másik legendás helyszín, a Budai Ifjúsági Park pedig éppen bezárt. Történetesen ott is megkerülhetetlen szereplők voltatok. 1984. szeptember 23. „Elektromos temetés” címen vonult be a rock történelmébe.

Szerettük volna utoljára jól „megrázni a fát”, mindent beleadtunk a buliba. Arra az időszakra a P.Mobil már nagyon komoly hangtechnikai felszereléssel rendelkezett, rajtunk kívül az egész országban kizárólag az Omegának volt hasonló. A teljes saját cuccot felpakoltuk a színpad mellé, az Omegától kibérelt hangrendszert pedig a régi bejáratnál helyeztük el. Ez a pluszhangosítás csak a P.Mobilnál élt. Amikor belecsaptunk, a színpadi hang mellett a teljes Omega cucc megdörrent közönség háta mögött. Gondolhatod, milyet szólt! Mindez persze negatív következményekkel is járt: a Park irodájának ablaküvegei csaknem kiestek a keretből, a környező szállodákból pedig folyamatosan telefonáltak az iszonyatos hangerő miatt.

A minőségi megszólalás mellett mivel készültetek a záró aktusra? 

Szerettem volna szemléletes és egyben emlékezetes színpadi ötlettel búcsúzni a Parktól. A színpad belseje zárt és üreges kiképzésű volt, ahol több ember elfért, sőt hátulról egy kis ajtón közlekedni is lehetett. Elképzelésem szerint, az egyik színpadelemet megbontva egy csapóajtót vágunk a deszkán, ahonnan egy kis létráról le lehet mászni az üregbe. 

A P.Mobil nagyon sokat köszönhet a Parknak. Mit éreztél, amikor utoljára léptél a színpadról levezető lépcsőkre?

A Budai Ifjúsági Parknak olyan értelemben valóban sokat köszönhetünk, hogy állandó napot kaptunk ott, állandó társ-zenekarral, és ez valóban óriási dolog volt. Május 1-től szeptember közepéig minden kedden játszottunk, több ezer ember volt kíváncsi ránk. És akivel mindezt végig csináltuk, a Mini együttes, amelyet nagyon szerettem. A rendszeresség hozta magával, hogy minden héten valami újat kellett kitalálni úgy a zenében, mint showban. 
Ilyen emlékekkel a hátam mögött nem volt egyszerű végignézni a Park lassú pusztulását, látva, hogy az akkori állami vezetők egy fillért nem költöttek rá. Egy része életveszélyes volt, az első bejáratot le kellett zárni, és még sorolhatnám. Szeptember 23-án, amikor utoljára léptem a színpadra, egy romhalmazt láttam magam körül. És ezt hagytam ott. Ilyen értelemben nem fájt a szívem; ami pedig a lelki részét illeti, azzal hitegettek bennünket, hogy a Petőfi Csarnok majd kiváltja ezt. Valamilyen szinten bíztam benne, hogy valóban így lesz. Aztán kiderült, hogy meg sem közelítette az Ifipark színvonalát. A bezárással akkor, ott véget ért egy korszak, és az azt meghatározó helyszín.  

A BS megnyitó, valamint az „Elektromos temetés” párhuzamba állításának oka nem csupán a P.Mobil jelenléte; ez alkalmat ad az intézmények utólagos szerepének tisztázására, értékelésére is. A sportcsarnok „csatasorba” állítása, az Ifipark végleges bezárása, de a Petőfi Csarnok megnyitása is egy-egy új fejezetet nyitott a magyar rocktörténelemben. Hogyan látod az eseménysort?

A sportcsarnok megnyitása utat nyitott a külföldi világsztárok magyarországi élő bemutatkozásának. Alapjáraton nem baj, ha ide jön egy nagynevű külföldi banda és – mondjuk - hat koncertet ad országszerte. Ez önmagában nagyon jó. Más kérdés, hogy az illetékesek miként védték a hazai piacot, s, hogy ezen a téren egyáltalán próbáltak-e valami viszonosságot teremteni. Ezzel kapcsolatban elmesélném egy személyes élményemet. Angliában megnéztem egy Judas Priest koncertet, ahol az akkor még nyugatnémetnek számító Accept nevű banda volt az előzenekar. Ez csakis úgy valósulhatott meg, hogy a német szakszervezet kikötötte, a Judas Priest németországi fellépésének fejében Angliában, a sztárzenekar előtt ugyancsak a német csapat legyen. Ennek tanulsága, ha az ablakot kinyitod a világra, azzal párhuzamosan mindent meg kell, tegyél, hogy lehetőségeid szerint megvédd a hazai műfajt és annak előadóit.  

Az Ifjúsági Park bezárásáról, annak okairól – egyes vélekedésekkel ellentétben – nem gyártanék összeesküvés elméleteket. Ez alatt azt értem, hogy nem a rockzene térnyerése következtében, vagy annak ellenében hanyagolták el ezt az egyébként gyönyörű műemlék-területet, hiszen a hatékonyabb ellenőrzés érdekében a fiatalok egy helyre való terelése éppen a KISZ fejlövése volt. Rajnák minden szezonkezdés elején összehívta az adott idényben ott játszó zenekarokat, hogy mindent kövessenek el a kultúrának a fiatalsághoz való eljuttatásának érdekében. Magam részéről ennek úgy tettem eleget, hogy a két szám közötti felkonfban mindig mondtam valami okosságot. Mondjuk, egy Rory Gallagher és egy Yardbirds szám között felmondtam Archimedes törvényét: „Minden vízbe mártott test annyit veszít a súlyából, amennyi az általa kiszorított víz súlya”. Vagy épp versrészletekkel, különböző idézetekkel traktáltam a gyerekeket. Rajnák persze a menet után azonnal rohant a színpadhoz: „Tyuszter, mit tyinálsz má’ megin’? Tyét rúgom a p.tyádat!” Én meg válaszoltam: „Te mondtad Laci bácsi, hogy közműveljem az embereket!” Már az ötlet is abszurd volt, hogy például azt a nagyon egyszerű gondolkodású csajt, vagy srácot, akit sem a család, sem az iskola, de a Honvédség sem tudott megnevelni, azt pont én neveljem?! Ő persze a maga módján megpróbálta, de az is jókora baromság volt, hogy megszabták a gyerekeknek, milyen öltözékben mehetnek be a Parkba. A farmer sokáig tiltott volt, csak úgy, mint a csajoknak a nadrág kosztüm.  Ám nem csak a Rajnáknak voltak ilyen agymenései: a Lőrinci Ifjúsági Park vezetői például kikötötték, hogy a vietnámi gumipapucsot (ahol egyébként a két lábujj közötti pánt gondoskodott a lábon maradás funkciójáról – szerk.) is kizárólag zoknival hordhatták. 

Nem arról van szó, hogy a rendet nem kell fenntartani, de ezeknek az intézkedéseknek semmi közük nem volt ehhez. Emellett az üzemeltetők, vezetők tolvajok és csalók voltak, akik rendszeresen átverték a gyerekeket.