A legkedvesebb felszerelésem… Szabó Károly
…ezt kijelenteni rengeteg cuccomra tudnám, mivel egy adott időszakban mindig az volt a legkedvesebb, amit épp használtam. Már egy ideje leálltam a hangszergyűjtéssel, elsősorban a hely szűke miatt, de talán azt is mondhatom, hogy nagyjából megtaláltam azt, amire szükségem van. Ezért inkább nem feltétlenül csak a mostani hangszerekről beszélnék, hanem egyfajta történeti visszatekintés keretében azokról a cuccokról, amik nagyon a szívemhez nőttek az évek során.
Egy billentyűs esetében mindig van új kihívás, egy adott zenekarban a megfelelő hangszínek kikeresése, vagy kikeverése, elkészítése mindig újabb feladat elé állít minket. A tevékenységem másik oldaláról, azaz a hangszerelésről, zenei alapkészítésről nem is beszélve.
Kezdetekben a hangszer kiválasztásánál az a cél vezérelt, hogy mindent meg tudjak oldani egy szintetizátorral, ez volt a „workstation korszak”… Remek dolog, ha minden egyben van, bármire tudom használni a szintetizátort, még akár zenei alapok, vokálok, egyebek megszólaltatására is. Az első ilyen jellegű hangszerem a Roland XP-10 után az XP-50-es volt. A kornak megfelelő hangszínek hegyekben álltak rendelkezésre (ugye a JV1080, mint klasszikus), volt benne szekvenszer, amit sokáig használtunk is élőben, amíg meg nem lett az első harddisk recorder…(most is megmosolygom, micsoda erőfeszítésekbe került megszinkronizálni az ATARI-n futó Cubase-el :-).
Az XP-50 nagyon sokáig jó szolgálatot tett, de egyre inkább vonzott a kalapácsmechanika, meg hiányzott a 88 billentyű (végül is zongorista, vagy mi lennék)… és még remek kondiban is voltam. Ekkortájt kerültem bele a méltán híres R.E.E.D. Only zenekarba, azaz a Roland demócsapatba. Na ott aztán kinyílt a világ. Mindig az adott korszak legjobb szintetizátorait mutattam be és ekkor fogalmazódott meg bennem a gondolat, ami még máig is tart, hogy nem egy workstation-t használok mindenre, hanem az adott hangszínnek megfelelő célgépet. A setup akkoriban úgy alakult, hogy a zongora, Rhodes, clav stb... hangszínekre színpadi digitális zongorát használtam, felette mindig volt egy szintetizátor, a megfejtős hangokra, oldalt meg egy orgona, amin csak orgonahangszíneket használtam. Nézzünk egy párat a kedvencekből: Roland RD-700 és utódai alul, Fantom-S, X, G felül. VK-8 kombó orgona oldalt. Ez utóbbi elég sokáig megmaradt, aztán a VR sorozat váltotta le nálam. Az RD zongik remek billentéssel és jó hangszínekkel voltak felvértezve, sőt még bele is lehetett nyúlni az adott preset-be pont eléggé ahhoz, hogy saját igényeinkhez alakítsuk azt. Használtam lábpedálokat is valós időben megváltoztatni mindenféle paramétert. Három hangszerhez minimum 3 sustain és két hangerő pedál, de volt, hogy ennél többet is sikerült felrakni - elsősorban a leslie kapcsolgatására és start stop funkcióra - a bemutatókon. A fantom széria minden szinti-igényemet kielégítette és lehetővé tette az adott dalokhoz a legmegfelelőbb hangzás elkészítését. A fantomok könnyen kezelhető és átlátható menürendszerük segítségével gyorsan programozhatóak voltak. A VK orgona meg adta a varacskos Hammond hangszíneket és a húzópotméterekkel ezt bármikor lehetett befolyásolni élőben. Sokféle stílusú dalt játszottunk és ez a kombináció mindig megállta a helyét.
Időközben hangszergyűjtő szenvedélyemet kielégítve vásároltam egy Yamaha DX-7-et, az FM legendát, és egy MARK II Fender Rhodes-t is. Az utóbbi még a mai napig is féltett kincsem, fantasztikusan szól és pont annyi idős, mint én 78-as. Nagy kedvenc, bár koncertre talán egyszer vittem el, de otthon rengeteget játszom rajta. Volt, amikor egy lemezre Rhodes szólót kellett feljátszanom és órákig tekergettem a hangszíneket, hogy minél jobban hasonlítson az eredetire, majd egyszer csak odapillantottam… mit küzdök én, mikor itt van az igazi! Gyors bekábelezés után feljátszottam és pont úgy szólt, ahogy kellett…hát igen, a célgép :-).
A Yamaha billentése fantasztikus volt és sokáig használtam a saját hangszíneit is, majd MIDI master keyboard-ként. A pixisből csak azért került ki, mert 104 volt a maximum velocity, amit a legádázabb püföléssel ki lehetett hozni belőle.
A mai napig szintén megvan és már meg is marad az E-MU E4XT Ultra sampler-em. Legtöbbször élő bulikon használtam, de sok zenei alapban is jó szolgálatot tett, hogy milyen elfogadott még ma is, azt épp az jelzi, hogy rengetegszer kérik bérbe, színházi darabokhoz. Kifogyhatatlan hangszín tárház, jó vezérelhetőség, iszonyat dinamikus sound jellemzi. Szerkeszthetünk akár minta szinten is, elképesztő gyorsaság (már ha betöltött) és iszonyat stabilitás jellemzi. Ezt sokáig a DX-7-essel hajtottam, élőben sosem fogytam ki a 128 Megabájt!!!! Memóriájából. 1000 presetet lehetett bele programozni, na ez is bőven elegendő volt mindenre.
|
Ugyanakkor a hangszerelés miatt egyre jobban foglalkoztattak a szoftverszintik. A hosszú fejtésnek végül egy RME fireface 400 hangkártya, egy Imac és a Steinberg V-stack nevű szoftver tett eleget, és természetesen a Cubase. Ezzel már lehetett dolgozni, akár élőben is. A V-stack egy virtuális szinti rack volt, amibe VST-ket lehetett pakolni. Csak egy pár a nagy kedvencek közül: Native Instruments Kontakt, FM-8, Elektric Piano B-IV, Spectrasonics Atmosphere (a padokra), Trilogy (a basszus hangokra), BFD, Superior Drummer (dobokra), Vienna Instruments, LA Scoring Strings, Symphobia, CineBrass, CineStrings (nagyzenekari hangszínekre) Symphonic Choir (korusokra) Ivory, Galaxy Steinway és Cinesamples Piano in blue (zongorákra). Aztán jött egy remek fejlesztés az Apple Mainstage nevezetű szoftvere, ami egy komplett virtuális szintetizátor, sampler, bejátszó, harddisk egyveleg. A hangszínek kikeresése jelentősen lerövidült, ugyanakkor a hangzás a fejlesztéseknek köszönhetően egyre komolyabb lett. Ezt is használom a mai napig. Különösen a színházi melóknál jön jól a gyors szerkesztés, kikeresés, villámsebes változtatások, effektek. Ennek a környezetnek nagy előnye, hogy az eredetihez nagyon hasonló hangszíneket lehet találni, és stabil. Hátránya, hogy nagyon kell érteni a szoftverhez, a számítógép beállításaihoz, és ha bármi hiba beüt, azt körülményesebb azonnal orvosolni. |
 |
 |
Később, ahogy öregedtem nagyon fontos szempont lett a könnyű hordozhatóság, ezért vásároltam egy Korg X50-es szintetizátort. Ez a pillekönnyű hangszer remek sound-dal bír. Gyorsan programozható és rengeteg jól használható hangszín van benne. Ezenkívül számítógéppel is parádésan kommunikál. Egyszóval sokrétű. A mai napig is az egyik nagy kedvencem. Tartósságáról csak annyit, hogy két évet tolt le velem Finnországban, hajókon, ahol nem kicsi a pormennyiség, és azóta is kifogástalanul működik. Legtöbbször zenekari próbákra csak ezt viszem, aztán a koncertre a nagy setup-ot. Idevág a mostani favoritom is a Casio PX-330 és 350-es digitális zongorák. Remek billentés, jó mechanika és megdöbbentően kis súly… Legtöbbször ezt a két hangszert (X50 és PX350) viszem koncertekre, valamint egy Macbook Pro-t szoftverszintis rásegítés gyanánt. Ez a kombináció nekem tökéletesen működik. |
A színházi előadásokon szinte kivétel nélkül helyi hangszer van. Csak egy pár példa a kedvencek közül: Roland FP7, RD700NX, RD700GX, RD800 digitális zongorák, Korg M3 workstation, Roland XV 5080, INETGRA.7 modulok és EMU E4XT Ultra sampler, Mainstage szoftver és Macbook Pro rajta a legváltozatosabb VST és AU plug-in és library kínálat.
Jelenleg engem teljesen kielégít a Casio PX-350, Korg X50 és Macbook Pro kombináció. Ezzel minden kihívást sikerült megoldani eddig és nagyon valószínű ezután is így lesz.
Egy kis konklúzió gyanánt:
minden gyártónak van olyan fejlesztése, amivel remekül lehet dolgozni, a döntő számomra, hogy mennyire logikus a kezelése, milyen gyorsan lehet beprogramozni és mennyire flexibilis a hirtelen megváltozott körülményekkel szemben (értem ezalatt a hirtelen kitalált változtatásokat, amiket gyorsan le kell tudni reagálni). Fontos dolog még a megbízhatóság és a strapabírás (ne menjen tönkre a szállítástól és az extrém színpadi körülmények között). Valamint az, hogy összeillő legyen az őt használó billentyűssel, kiegészítsék egymást. Nem elhanyagolható szempont a jó hangszínek okozta inspiráció sem, amit csak igazán jó hangszerek tudhatnak magukénak (volt olyan, hogy egy dalt egy adott hangszín ihletett). Hosszú és véget nem érő út vezet a megfelelő hangszer megtalálásához, a fejlesztések pedig még jobb hangszereket eredményeznek, ezért nem tudom kijelenteni egy adott hangszerről, hogy a legkedvesebb, mert jelenleg az, de ki tudja mi lesz még?
Azért vannak örök darabok, melyek már kiállták az idők próbáját, nekem is ilyen a Rhodes-om, amit semmi pénzért el nem adnék.
Üdvözlettel:
Szabó Károly, azaz Kar-Eb
2015. április 12. 17:08